Tolna Megyei Népújság, 1985. július (35. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-06 / 157. szám

1985. július 6. / TOLNA \ _ ‘KÉPÚJSÁG 7 Apró gyöngyszem a völgyben Ahol „hegynek fölfelé” kell Minden együtt a középső tónál. Napfény, víz és gyönyö­rű környezet Ballagunk szépen, komó­tosan, hegynek fölfelé a be­tonúton, bal kézre nézve a Sturc — egykori palahányó — jobbra tekintve a Ge- rántus — a régi kaszáló — övezi a váraljai parkerdő bejárati részét. Amrein Ist­vánt a váradjai horgászegye­sület elnöke (a környezetvé­delmi világnap alkalmából Budapesten a MOHOSZ- ban vette át a Kiváló Tár­sadalmi Munkás kitüntetést, melynek arany fokozatát ott hárman kapták) a kalauzunk. A táj, a környezet ismerős, ismeri már szinte az egész megye természetszerető és horgászatra áhítozó közönsé­ge. Közben beszélgettünk. — A Tolna megyei hor­gászmozgalomról egyértel­műen csak jót lehet mon­dani, nagyon jó a mozgalmi munka. A mi egyesületünk közeledik az alapítás tizedik évfordulójához, 1977-ben ala­kultunk. A nagyközségben és a társközségben egyre inkább sürgető igény mutatkozott a horgászatra. A lehetőségek felmérése után az akkori ta­nácsi vezetők, engem mint a Hazafias Népfront községi elnökét, és Bánáti Zoltánt bízták meg a szervezési mun­kákkal és 1977 decemberé­ben 45 egyesületi taggal kezdtünk. — A személyi feltételek tehát adottak voltak. A tár­gyi feltételek? — Akkoriban csak a bá­nyató létezett, kezelésbevé­teli jogának megszerzése nem is volt hosszadalmas, mivel a következő év októ­berében a MOHOSZ már rajtunk keresztül „gazdálko­dott” is. — A parkerdei tavak is az Önök kezelésében vannak? — Annak idején javasol­tunk egy helyszíni bejárást, amit a megyei tanács anyagi segítsége követett!, útépítés, esőbeállók elkészítése formá­jában. A Vízügyi Igazgató­ság készített egy tervet, ami­ben már szerepeltek az iszap­fogó tavak, és a hasznosítá­sukra a horgászat igen ideá­lisnak tűnt. Majd ezt követte az ifjúsági és úttörőtábor építése. Tehát a feltételek szerencsésen erősödtek a megvalósított tervekkel. — Mekkora terület hasz­nálói, gazdái a váraljai hor­gászok? — A bányató 1,5 hektár területen, a három parkerdei tó pedig 1,3 hektáron terül el, amihez zöldövezet is tar­tozik. — Ezek szerint minden ment simán? — Azt azért nem mond­hatnám, bár a hivatalos ré­sze nem jeilentett gondot, de eleinte nem mindenki akar­ta, hogy a bányató után a parkerdei tavak is a mi fel­ügyeletünk alá kerüljenek. Fák bólogatnak a park­erdei tavak mellett, minde­nütt csend és nyugalom ho­nol. A környezet ideális pi­henő- és horgászhely. A sza­lonnasütőre telepedve dis- kurálunk. — Ha erőltetem, itt hegy­nek fölfelé is lehet pecázni. A váraljai emberek felmen­nek a hegyre pecázni — ilyen nincs sehol még a me­gyében — mondta Bárd Fflóri bácsi, a megyei intéző bizott­ság akkori vezetője. Való igaz, először fel kell menni a hegyre, hogy ott a Mecsek ölében megbújó völgyben le lehessen ülni a mellé az apró gyöngyszem mellé. — Ki volt a terület gaz­dája? — A nagymányoki Gábor Áron téesz, amely átadta a kezelési jogot a MOHOSZ- nak, így nekünk. Ma már elmondható, hogy a szeren­csés egybeesés, a jó döntés alapján mindenki elégedett. Intenzív vízterületről lévén szó, intenzív halasítást foly­tatunk. A forrásvízű bánya­tóba a kezdetben 450 kiló pontyot és 500 kiló egyéb ha­lait telepítettünk. — Azóta? — Évente halasítunk, mi­vel az igények is emelked­tek. Jelenleg 79 felnőtt, 35 ifjúsági és 21 gyermek horgá­szunk van. — A „szomszédokkal” mi­lyen a kapcsolatuk? pecázni — Az úttörőtábor vezető­ségével égyüttműködési szer­ződést kötöttünk, egymás kölcsönös segítése a cél. Le­hetőséget biztosítunk hor­gásztábor létesítésére is, amire már volt is példa. Ez a megállapodás már két éves, de hadd mondjam el, hogy van egy együttműködé­si megállapodásunk a BM-el is. A növekvő látogatottság együtt járt bizonyos negatí­vumokkal is és a közbizton­ság megtartása, a baleset­megelőzés és a környezet- védelem is társadalmi ügy, ennek érdekében havonta átfogó ellenőrzéseket tartunk közösen. — Gondolom, azért volt még tennivalójuk a jó felté­telrendszer mellett is. — Sok társadalmi munka­óra telt el a tavak környé­kén, de mindenki állítja, hogy megérte. Az emberek szívesen tesznek a környeze­tükért. Három társadalmi halőrünk és több önkéntes rendőrünk is van. Igazi pi­henésre számíthat itt bárki, aki idelátogat és az sem mindegy, hogy az emberek hétfőn jókedvűen, frissen kezdhetik a hetet. — A horgászegyesület léte változást hozott az emberek életében? — Feltétlenül. Jó levegő, hobbi), jó közérzet, családi együttlét... ez mind erre a számlára írhaitó. Demokrati­kus egyesület ez, van itt or­vos és téesztag), kisiparos és bányász, gyári munkás és adminisztrátor, de a vízpar­ton csak horgászok varrnak. — Mennyire ismerik az emberek Váralját? — Tavaly például duplá­jára nőtt a vendég horgászok száma az előző évhez viszo­nyítva, óriásira nőtt a napi­jegyesek tábora. Külföldi horgászaink is vannak és egy pesti társunk 1984-ben négy­szer utazott le Váraljára pe­cázni, kikapcsolódni. Sok a visszatérő vendégünk. — Milyen hal fogható a négy tóban? — Intenzív halgazdálkodá­sunkat jellemzi, hogy az el­ső évhez viszonyítva a tízsze­res mennyiséget telepítjük már. 1978-ban az ország leg­gyengébb fogási átlaga — 2,4 kg volt — jellemzett ben­nünket, ami szintén (tízszeres szorzót kapott. Rekordilistás dévért is fogott egy helyi horgászunk és a vizekben szintén van rekordlistás amur, ponty, dévér és sül­lő is. — A legöregebb és legfia­talabb tagjukról is megtud­hatunk valamit? — Négyéves — 1981-es születésű — a legfiatalabb és már jócskán nyugdíjas a leg­idősebb horgászunk. — Mindennapjaik? — Beneveztünk az orszá­gos környezetvédelmi akció­bal, óvjuk és ápoljuk a kör­nyezetet, télen továbbképzé­sek zajlanak, jó időben ver­senyek. Meghívásos ifjúsági egyéni és csapatverseny volt tavaly is, idén is. Egy példa: 22 versenyző 3 óra alatt 1644 hallat fogott 64 kg összsúly­ban. Vannak versenyhorgá­szaink és már eredményeink is. Érdekes, hogy az emberek egyre jobban igénylik a ver­senyeket is. Alkonyodik. Csendben ül­dögélnek a „zsinórázbatók”, a nap óvatosan bújik meg a Mecsek távoli lankáiban, ki- kipislant még, hogy reggel időben mosolyoghasson a napfelkeltére érkező váraljai horgászokra. Apró gyöngy­szem, féltő kezekben, szolgá­latba állítva. Szabó Sándor Fotó: Kapfinger András Amrein István egyesületi elnök a horgászok bejegyzéseit szemléli meg Kátyúban Szekszárd úthálózata A tüneti kezelés csak eltakarja a bajokat „Úttérkép” a Kálvin tér környékén Közlekedni muszáj. Gyalo­gosan, kerékpárral, gépjár­művel. Az utak állapota a közlekedés fejlettségével, vagyis a motorizáció növe­kedésével egyre inkább szo­rító gazdasági kényszerűsé­get is jelent. Nem vagyunk képesek a fejlődéssel együtt haladni. Vagy ha képesek is lennénk, az utakkal nem le­hetünk elégedettek. Szekszárdon az úthálózat az utóbbi években szépen fejlődött. Készültek új ut­cák, felüljáró, aszfaltszőnye­get kapott a főutca. Elége­dettek lehetnénk, ha a nagy tél nem kozott volna káro­kat. Olyan károkat, melyeket nagyobb város sem tudna egyszerűen csak kijavítani. Szekszárdon az 1984—85- ös tél 62 ezer négyzetméter területű utat tett tönkre. Az ember elképzelni sem tudja: mennyi a 62 ezer négyzet- méter. Az állandó fagy, a kien­gedés megrongálta a pálya- szerkezetet és az utak felü­lete olyan lett, mintha pó­kok versenyben szőtték vol­na hálójukat. A repedések szinte behálózzák a város útjait. Nem is lenne gond, ha az aszfaltszőnyeg repedé­sei a nagy forgalom miatt nem növekedtek volna és ezáltal nem keletkeztek vol­na olyan kátyúk, amelyek „biztosítják” a tengelytörést. A legtöbb károsodás azo­kat az utakat érte, melyeket nem beton, hanem szórt kő­alapra építettek. Szekszárdon az utak nagyobbik része szórt kőalapra épült. A fagy hatására ezek az alapkövek állandó mozgásban voltak, így a felszínen repedések ke­letkeztek, a repedések pedig hamar feltöredeztek. A betonalapú utaknál a téli kár sokkal kisebb, hi­szen itt a szerkezet masszí­vabb. Egy márciusi felmérés alapján megállapították, hogy kátyúzással csak 680 négyzetméter út javítható. A 62 ezer négyzetméteren pe­dig teljes aszfaltburkolatot kell „felhordani”. Ez az új szőnyeg meggátolná az út felületén lévő repedések to- vábbromlást, vagyis a ká­tyúk kialakulását. Szinte tarthatatlanná vált a helyzeit a Sport, a Toldi, a Szövetség, a Bezerédj, a Bar- tina, a Remete, a Kadarka, a Zrínyi, a Mikes utcában. Vannak szerencsésebb ut­cák — mint a Tormai Béla, a Szluha György, a Parász- ta, a Körösi Csorna Sándor, a Sárköz és az Arany János utca — melyeknél kisebbek voltak a károk, így javítha­tók — jelenleg javítják is — az utak. Szekszárd útjait 10 millió forintból lehetne rendbe ten­ni. Óriási összeg. Tízmilliót ez a város — egyetlen évben —- soha nem tudott költeni útépítésre sem, nemhogy ja­vításra. Ebből is következik: Szekszárd városának nincs 10 millió forintja a téli károk megszüntetésére. Általában egymillió forin­tot szoktak felhasználni az utak javítására. Előzetesen ennyit szántak az 1985-ös év­re is. Mondhatnánk: miért nem terveztek többet? A ter­vek már akkor elkészültek: amikor a télnek még híre- hamva sem volt. Ha gon­doltak volna is ilyen nagy útromlásra, akkor sem lett volna ekkora összeg. Tehát szemrehányás nem érheti a terveket készítőket. Hogy fogalmunk legyen, mennyibe kerül ma egy út javítása: a Garay tér 54 szá­zalékára terítettek aszfalt- szőneyeget és ez 190 ezer fo­rintba került. A Bencze Fe­renc utcában van egy alig több mint 200 méteres sza­kasz, ennek kijavítása — igaz, hogy négy sávról van szó — 355 ezer forintba ke­rülne. A tények ismerete után tettük fel a kérdést Hamvas Ferencnek, a Városfenntartó GAMESZ vezetőjének. — Mi lesz Szekszárd út­jaival? — A károk felmérése után megbíztuk a Költségvetési Üzemet a munkák elvégzé­sével, majd megbízást ad­tunk a Közúti Igazgatóság szekszárdi szakaszmérnöksé­gének is, hogy segítsenek, mert saját üzemünk nem győzi a munkát. Megállapí­tottuk a sorrendiséget. Az 56-os út átmenő szakaszának, a Hunyadi utcának, a helyi járatok útvonalának, a men­tők, a rendőrség, a kórház körüli utak, valamint a bol­tok melletti utak kijavításá­ra adtunk megbízást. Várha­tóan a kivitelezők július 15- ig végeznek a munkával. — Az összes úttal? — Csak arról a 680 négy­zetméterről van szó, amelyet kátyúzással javítani lehet. Ezen felül néhány olyan utat vettünk előre, amelyek hely­reállítása szinte életbevágó feladat. Ilyen például a Be­zerédj utca. Sajnos a Sport, a Szövetség, a Remete, a Bartina és még számos más utca javításához hozzá sem kezdhetünk anyagiak hiányá­ban. A városi tanács átcsopor­tosított a fenntartási mun­kák rovására egymillió fo­rintot, az utak és járdák kor­szerűsítésére szánt összegből szintén 1 millió forintot, de még így is hiányzik hétmil­lió forint, amit a már emlí­tett utak javítására kellene fordítani. A pénz átcsoportosítása is csapda, hiszen akkor a fenn­tartás és a korszerűsítés ma­rad élj amit majd későbbi időkben kell pótolni. Szakemberek szerint a hu­szonnegyedik órában va­gyunk. Ha sikerül 1985-ben ezeket az utakat kijavítani, akkor 5—7 évig nem lesz gond Szekszárdon. Ha nem sikerül, a kátyúzás és az egyéb javítások csak tüneti kezelést ígérnek, vagyis csak eltakarják a bajt. Kátyúban van Szekszárd úthálózata., és ebből a kátyúból ki kell ká­szálódni, mert különben fel­mérhetetlen újabb károk ke­letkeznek. A Sport utca már szinte járhatatlan H. J.—G. K.

Next

/
Thumbnails
Contents