Tolna Megyei Népújság, 1985. július (35. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-06 / 157. szám
1985. július 6. / TOLNA \ _ ‘KÉPÚJSÁG 7 Apró gyöngyszem a völgyben Ahol „hegynek fölfelé” kell Minden együtt a középső tónál. Napfény, víz és gyönyörű környezet Ballagunk szépen, komótosan, hegynek fölfelé a betonúton, bal kézre nézve a Sturc — egykori palahányó — jobbra tekintve a Ge- rántus — a régi kaszáló — övezi a váraljai parkerdő bejárati részét. Amrein Istvánt a váradjai horgászegyesület elnöke (a környezetvédelmi világnap alkalmából Budapesten a MOHOSZ- ban vette át a Kiváló Társadalmi Munkás kitüntetést, melynek arany fokozatát ott hárman kapták) a kalauzunk. A táj, a környezet ismerős, ismeri már szinte az egész megye természetszerető és horgászatra áhítozó közönsége. Közben beszélgettünk. — A Tolna megyei horgászmozgalomról egyértelműen csak jót lehet mondani, nagyon jó a mozgalmi munka. A mi egyesületünk közeledik az alapítás tizedik évfordulójához, 1977-ben alakultunk. A nagyközségben és a társközségben egyre inkább sürgető igény mutatkozott a horgászatra. A lehetőségek felmérése után az akkori tanácsi vezetők, engem mint a Hazafias Népfront községi elnökét, és Bánáti Zoltánt bízták meg a szervezési munkákkal és 1977 decemberében 45 egyesületi taggal kezdtünk. — A személyi feltételek tehát adottak voltak. A tárgyi feltételek? — Akkoriban csak a bányató létezett, kezelésbevételi jogának megszerzése nem is volt hosszadalmas, mivel a következő év októberében a MOHOSZ már rajtunk keresztül „gazdálkodott” is. — A parkerdei tavak is az Önök kezelésében vannak? — Annak idején javasoltunk egy helyszíni bejárást, amit a megyei tanács anyagi segítsége követett!, útépítés, esőbeállók elkészítése formájában. A Vízügyi Igazgatóság készített egy tervet, amiben már szerepeltek az iszapfogó tavak, és a hasznosításukra a horgászat igen ideálisnak tűnt. Majd ezt követte az ifjúsági és úttörőtábor építése. Tehát a feltételek szerencsésen erősödtek a megvalósított tervekkel. — Mekkora terület használói, gazdái a váraljai horgászok? — A bányató 1,5 hektár területen, a három parkerdei tó pedig 1,3 hektáron terül el, amihez zöldövezet is tartozik. — Ezek szerint minden ment simán? — Azt azért nem mondhatnám, bár a hivatalos része nem jeilentett gondot, de eleinte nem mindenki akarta, hogy a bányató után a parkerdei tavak is a mi felügyeletünk alá kerüljenek. Fák bólogatnak a parkerdei tavak mellett, mindenütt csend és nyugalom honol. A környezet ideális pihenő- és horgászhely. A szalonnasütőre telepedve dis- kurálunk. — Ha erőltetem, itt hegynek fölfelé is lehet pecázni. A váraljai emberek felmennek a hegyre pecázni — ilyen nincs sehol még a megyében — mondta Bárd Fflóri bácsi, a megyei intéző bizottság akkori vezetője. Való igaz, először fel kell menni a hegyre, hogy ott a Mecsek ölében megbújó völgyben le lehessen ülni a mellé az apró gyöngyszem mellé. — Ki volt a terület gazdája? — A nagymányoki Gábor Áron téesz, amely átadta a kezelési jogot a MOHOSZ- nak, így nekünk. Ma már elmondható, hogy a szerencsés egybeesés, a jó döntés alapján mindenki elégedett. Intenzív vízterületről lévén szó, intenzív halasítást folytatunk. A forrásvízű bányatóba a kezdetben 450 kiló pontyot és 500 kiló egyéb halait telepítettünk. — Azóta? — Évente halasítunk, mivel az igények is emelkedtek. Jelenleg 79 felnőtt, 35 ifjúsági és 21 gyermek horgászunk van. — A „szomszédokkal” milyen a kapcsolatuk? pecázni — Az úttörőtábor vezetőségével égyüttműködési szerződést kötöttünk, egymás kölcsönös segítése a cél. Lehetőséget biztosítunk horgásztábor létesítésére is, amire már volt is példa. Ez a megállapodás már két éves, de hadd mondjam el, hogy van egy együttműködési megállapodásunk a BM-el is. A növekvő látogatottság együtt járt bizonyos negatívumokkal is és a közbiztonság megtartása, a balesetmegelőzés és a környezet- védelem is társadalmi ügy, ennek érdekében havonta átfogó ellenőrzéseket tartunk közösen. — Gondolom, azért volt még tennivalójuk a jó feltételrendszer mellett is. — Sok társadalmi munkaóra telt el a tavak környékén, de mindenki állítja, hogy megérte. Az emberek szívesen tesznek a környezetükért. Három társadalmi halőrünk és több önkéntes rendőrünk is van. Igazi pihenésre számíthat itt bárki, aki idelátogat és az sem mindegy, hogy az emberek hétfőn jókedvűen, frissen kezdhetik a hetet. — A horgászegyesület léte változást hozott az emberek életében? — Feltétlenül. Jó levegő, hobbi), jó közérzet, családi együttlét... ez mind erre a számlára írhaitó. Demokratikus egyesület ez, van itt orvos és téesztag), kisiparos és bányász, gyári munkás és adminisztrátor, de a vízparton csak horgászok varrnak. — Mennyire ismerik az emberek Váralját? — Tavaly például duplájára nőtt a vendég horgászok száma az előző évhez viszonyítva, óriásira nőtt a napijegyesek tábora. Külföldi horgászaink is vannak és egy pesti társunk 1984-ben négyszer utazott le Váraljára pecázni, kikapcsolódni. Sok a visszatérő vendégünk. — Milyen hal fogható a négy tóban? — Intenzív halgazdálkodásunkat jellemzi, hogy az első évhez viszonyítva a tízszeres mennyiséget telepítjük már. 1978-ban az ország leggyengébb fogási átlaga — 2,4 kg volt — jellemzett bennünket, ami szintén (tízszeres szorzót kapott. Rekordilistás dévért is fogott egy helyi horgászunk és a vizekben szintén van rekordlistás amur, ponty, dévér és süllő is. — A legöregebb és legfiatalabb tagjukról is megtudhatunk valamit? — Négyéves — 1981-es születésű — a legfiatalabb és már jócskán nyugdíjas a legidősebb horgászunk. — Mindennapjaik? — Beneveztünk az országos környezetvédelmi akcióbal, óvjuk és ápoljuk a környezetet, télen továbbképzések zajlanak, jó időben versenyek. Meghívásos ifjúsági egyéni és csapatverseny volt tavaly is, idén is. Egy példa: 22 versenyző 3 óra alatt 1644 hallat fogott 64 kg összsúlyban. Vannak versenyhorgászaink és már eredményeink is. Érdekes, hogy az emberek egyre jobban igénylik a versenyeket is. Alkonyodik. Csendben üldögélnek a „zsinórázbatók”, a nap óvatosan bújik meg a Mecsek távoli lankáiban, ki- kipislant még, hogy reggel időben mosolyoghasson a napfelkeltére érkező váraljai horgászokra. Apró gyöngyszem, féltő kezekben, szolgálatba állítva. Szabó Sándor Fotó: Kapfinger András Amrein István egyesületi elnök a horgászok bejegyzéseit szemléli meg Kátyúban Szekszárd úthálózata A tüneti kezelés csak eltakarja a bajokat „Úttérkép” a Kálvin tér környékén Közlekedni muszáj. Gyalogosan, kerékpárral, gépjárművel. Az utak állapota a közlekedés fejlettségével, vagyis a motorizáció növekedésével egyre inkább szorító gazdasági kényszerűséget is jelent. Nem vagyunk képesek a fejlődéssel együtt haladni. Vagy ha képesek is lennénk, az utakkal nem lehetünk elégedettek. Szekszárdon az úthálózat az utóbbi években szépen fejlődött. Készültek új utcák, felüljáró, aszfaltszőnyeget kapott a főutca. Elégedettek lehetnénk, ha a nagy tél nem kozott volna károkat. Olyan károkat, melyeket nagyobb város sem tudna egyszerűen csak kijavítani. Szekszárdon az 1984—85- ös tél 62 ezer négyzetméter területű utat tett tönkre. Az ember elképzelni sem tudja: mennyi a 62 ezer négyzet- méter. Az állandó fagy, a kiengedés megrongálta a pálya- szerkezetet és az utak felülete olyan lett, mintha pókok versenyben szőtték volna hálójukat. A repedések szinte behálózzák a város útjait. Nem is lenne gond, ha az aszfaltszőnyeg repedései a nagy forgalom miatt nem növekedtek volna és ezáltal nem keletkeztek volna olyan kátyúk, amelyek „biztosítják” a tengelytörést. A legtöbb károsodás azokat az utakat érte, melyeket nem beton, hanem szórt kőalapra építettek. Szekszárdon az utak nagyobbik része szórt kőalapra épült. A fagy hatására ezek az alapkövek állandó mozgásban voltak, így a felszínen repedések keletkeztek, a repedések pedig hamar feltöredeztek. A betonalapú utaknál a téli kár sokkal kisebb, hiszen itt a szerkezet masszívabb. Egy márciusi felmérés alapján megállapították, hogy kátyúzással csak 680 négyzetméter út javítható. A 62 ezer négyzetméteren pedig teljes aszfaltburkolatot kell „felhordani”. Ez az új szőnyeg meggátolná az út felületén lévő repedések to- vábbromlást, vagyis a kátyúk kialakulását. Szinte tarthatatlanná vált a helyzeit a Sport, a Toldi, a Szövetség, a Bezerédj, a Bar- tina, a Remete, a Kadarka, a Zrínyi, a Mikes utcában. Vannak szerencsésebb utcák — mint a Tormai Béla, a Szluha György, a Parász- ta, a Körösi Csorna Sándor, a Sárköz és az Arany János utca — melyeknél kisebbek voltak a károk, így javíthatók — jelenleg javítják is — az utak. Szekszárd útjait 10 millió forintból lehetne rendbe tenni. Óriási összeg. Tízmilliót ez a város — egyetlen évben —- soha nem tudott költeni útépítésre sem, nemhogy javításra. Ebből is következik: Szekszárd városának nincs 10 millió forintja a téli károk megszüntetésére. Általában egymillió forintot szoktak felhasználni az utak javítására. Előzetesen ennyit szántak az 1985-ös évre is. Mondhatnánk: miért nem terveztek többet? A tervek már akkor elkészültek: amikor a télnek még híre- hamva sem volt. Ha gondoltak volna is ilyen nagy útromlásra, akkor sem lett volna ekkora összeg. Tehát szemrehányás nem érheti a terveket készítőket. Hogy fogalmunk legyen, mennyibe kerül ma egy út javítása: a Garay tér 54 százalékára terítettek aszfalt- szőneyeget és ez 190 ezer forintba került. A Bencze Ferenc utcában van egy alig több mint 200 méteres szakasz, ennek kijavítása — igaz, hogy négy sávról van szó — 355 ezer forintba kerülne. A tények ismerete után tettük fel a kérdést Hamvas Ferencnek, a Városfenntartó GAMESZ vezetőjének. — Mi lesz Szekszárd útjaival? — A károk felmérése után megbíztuk a Költségvetési Üzemet a munkák elvégzésével, majd megbízást adtunk a Közúti Igazgatóság szekszárdi szakaszmérnökségének is, hogy segítsenek, mert saját üzemünk nem győzi a munkát. Megállapítottuk a sorrendiséget. Az 56-os út átmenő szakaszának, a Hunyadi utcának, a helyi járatok útvonalának, a mentők, a rendőrség, a kórház körüli utak, valamint a boltok melletti utak kijavítására adtunk megbízást. Várhatóan a kivitelezők július 15- ig végeznek a munkával. — Az összes úttal? — Csak arról a 680 négyzetméterről van szó, amelyet kátyúzással javítani lehet. Ezen felül néhány olyan utat vettünk előre, amelyek helyreállítása szinte életbevágó feladat. Ilyen például a Bezerédj utca. Sajnos a Sport, a Szövetség, a Remete, a Bartina és még számos más utca javításához hozzá sem kezdhetünk anyagiak hiányában. A városi tanács átcsoportosított a fenntartási munkák rovására egymillió forintot, az utak és járdák korszerűsítésére szánt összegből szintén 1 millió forintot, de még így is hiányzik hétmillió forint, amit a már említett utak javítására kellene fordítani. A pénz átcsoportosítása is csapda, hiszen akkor a fenntartás és a korszerűsítés marad élj amit majd későbbi időkben kell pótolni. Szakemberek szerint a huszonnegyedik órában vagyunk. Ha sikerül 1985-ben ezeket az utakat kijavítani, akkor 5—7 évig nem lesz gond Szekszárdon. Ha nem sikerül, a kátyúzás és az egyéb javítások csak tüneti kezelést ígérnek, vagyis csak eltakarják a bajt. Kátyúban van Szekszárd úthálózata., és ebből a kátyúból ki kell kászálódni, mert különben felmérhetetlen újabb károk keletkeznek. A Sport utca már szinte járhatatlan H. J.—G. K.
