Tolna Megyei Népújság, 1985. július (35. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-31 / 178. szám

1985. július 31. KÉPÚJSÁG 5 Sárköz. Kicsiny — 300 km2 — terület sajátos, önálló jellegű kis táj­egység, a környezeti adottságok­ból folyó jellegzetes gazdasági élettel, történelemmel. Földrajzilag nem a Dunántúlhoz, hanem az Alföldhöz tartozik. Mai képét 1854-ben kezdte felvenni, hiszen lényegében ekkor fejeződött be a Sió-Sárvíz rendezé­se, amelyet a kiváló vízmérnök, Böhm Ferenc indított el 1773-ban, és Beszédes József fejezett be. A múlt század végén a Duna menti megépült védgátak után „szárazra” került a tájegység, ettől kezdve váltak el tőle az ártéri erdők és ekkor szakadt el a Dunától is a Sárköz. ....... alaktanilag a Dél-Mezőfőld folytatása, a nnak mélyebbre süllyedt déli része, amelyet főleg a Duna, valamint a Mezőföldről és a Szekszárdi-domb­vidékről az Alföld felé tartó vízfolyások és záporpata­kok töltöttek fel.” (Dr. Pataki József: Tolna megyei kalauz.) A Sárköz földrajzi fogalomként tágabb, mint a nép­rajzi Sárköz, amihez Ocsényt, Decset, Sárpilist, Alsó­nyéket és Bátát, az öt „népviseletes” községet sorol­hatjuk. A lakosság egy része az eredményesen gazdál­kodó termelőszövetkezetekben, más része pedig a me­gyeszékhelyen talált munkát. A bátai Ötezerszer fentről „A város peremén" A József Attilától kölcsön­vett cím valóban ráilllik öcsényre, hiszen olyan kö­zel fekszik a megyeszékhely­hez, hogy kis túlzással Szek- szárd külvárosának is lehet­ne nevezni. A város maga­sabb pontjairól jól láthatók az épülő új házak, a község növekedése, fejlődése. A 2450 lélekszámú telepü­lés, mint ahogy azt Berlin- gerné dr. Somogyi Éva vb- titkártól megtudtuk, szerepet váltottt. Néhány évvel eze­lőtt t,nem tudta a népességet tartani”, az elöregedett fal­vak közé számított. Az utób­bi pár évben viszont növek­szik a lakosság száma, amit részben a városból kiköltö­zőknek, részben pedig az „újonnan érkezőknek” az új­szülötteknek köszönhetnek. Egy példa az utóbbi megálla­pításra: „Jelenleg negyven­négy kismamája van a védő­nőknek.” Az elmúlt évek születési statisztikája is — átlagosan — évi negyven gye­rek világrajöttét regisztrálja. A lakosság növekedése a községi tanácsot is új felada­tok elé állítja, ugyanis bő­víteni kell az óvodát, az is­kolát, új közművesített tel­keket kell kialakítani^ mivel a letelepedni kívánók nem­csak a régi, az üresen álló házakat vásárolják meg, ha­nem újakat is akarnak épí­teni. Igazolja ezt a tényt, hogy az Árpád sori telkek kö­zül tizenötöt szekszárdiak igényeltek. A községben jó az egész­ségügyi és a kereskedelmi alapellátás, valamint a köz­lekedés. A fejlődés egy má­sik jele az, hogy a Széchenyi utcában, „akik kérték a gázt, azok ráköthetnek az idén a fővezetékre”, de lehetőség van arra is, hogy megépül­jön a körvezeték, ha ehhez a lakosság hetven százaléka hozzájárul. Katona János kishalász azon kevesek közé tartozik, akik még t,űzik” ezt az ősi foglalkozást. A bátai fiatal­ember 1978-óta halászik a Bajai HTSZ alkalmazottja­ként, de előtte is volt már kapcsolata a vízzel, kisszer- számos volt. A helyiek által ügyes halásznak tartott Katona Já­nossal a nagy Dunánál ta­lálkoztunk, hiszen, mint min­dig, most is ellenőrizte a le­tett varsákat. — Jelenleg kicsi a víz és csak 30 varsát tudtam leten­ni, pedig tudnék százat is — kezdte. A halásznak az a jó, ha minél magasabb a víz, mert nagyobb vízállásnál többet fogunk. Milyen halat ad a Duna? Mindenfajtát... ízre? Nekem jó ízű és most nem is fenolos ... • — Mindig szokott ellen­őrizni? — érdeklődtünk. — Kell, mert a két tó­pásztor nem tud csodát csi­nálni — mondja keserű száj­ízzel, aztán hozzáfűzi, hogy sok a kártevő ember, akik megrongálják, megdézsmál­ják a varsákat. Dusnok—Érsekcsanád— Sárpilis—Mözs és a szekszár­di dombok vonala határol­ja azt a légi négyszöget, amelyben ötezerszer látta fentről Kóré Vilmos Sárközt. Megyénk, de állíthatjuk, hogy országhatárainkon túl is ismerik nevét a vitorlázó- repülés barátai. Kóré Vilmos 1969 óta re­pül az őcsényi repülőtéren, ahol beszélgetünk: — Mindennapivá lett szá­momra a repülés — mond­ja. Az, hogy valóban szép a Sárköz fentről, igazolják a kishalász — Mit kell tudnia egy ha­lásznak? — faggatózunk. — Szerszámot, bárkát, la­dikot kell készíteni, aztán ismernie kell a víz járását, azért, hogy tudja hova rak­ta a varsát, a szerszámot... A szűkszavúságot enyhí­tendő újabb kérdéssel tör­jük meg a közénk állott csendet: — Mekkora volt az a leg­nagyobb hal, amit életében fogott? — ... egy 21—22 kilós har­csa, meg egy 7—8 kilós ponty — tükrös —t de egyikkel sem lehet dicsekedni. — Milyen eredményt ho­zott az idei esztendő? — Az első hónapokban jobb volt. Mivel a tiszai jég­víz jól megkeverte a folyót, elég sok hal jött fel a Du­nán ... A csuka ívása nem sikerült, törpeharcsa is ke­vés van... Most rengeteg el­pusztult angolna jött... Végül még egy dolgot megtudtunk: Katona János szereti a halat, de sem pucol­ni, sem főzni nem szereti. nemzetközi versenyek részt­vevőinek vallomásai. Nem mi kérdezzük őket, hogy mi­lyen, hanem egyszerűen örömmel mesélik a látványt. — Nem ritka jelenség, hogy Szekszárdról, Decsről általános iskolás fiúk, lányok kerekeznek ide, a repülőtér­re nézelődni... — Folytathatom a sort, hogy Bonyhádról, Bajáról is jönnek a környező falvakon kívül. No, nem csupán né­zelődnek, de ismerkednek is a vitorlázással. — A repülőgépek szerepe zen tudjuk elképzelni, hogy még néhány évszázaddal ez­előtt is víz volt itt az ural­kodó elem. A sok tó, mocsár, ingovány, láp közé menekü­lő lakosság — lásd a török időket — a vízi világ ma­gaslatain, a göröndökön te­lepedett le. Decs község is egy ilyen göröndnek köszön­heti létét. A régmúlt emlé­két őrzi nevében a falu Gö- rörrd presszója. Medgyesi János, Tornócz- ky István és Lo paries Pál — az Egyetértés Tsz ellenőrző bizottságának elnöke, a tsz főkönyvelője és az elnökhe­lyettes — büszkélkednek az új presszóval. Joggal. Egyi­kük sem tartozik ahhoz a korosztályhoz, amelyik a sza­bad idejének nagyobb részét a vendéglátóegységékben töl­tené, a Göröndben mégis szí­vesen megfordulnak. A tsz vette át üzemeltetésre. A falu táj házának udvarán ki­alakított presszóhelyiség bú­torzatát a háziipari szövet­a mezőgazdaságban napról napra növekszik... — A téeszek, gazdaságok vezetői gyakran kérnek fel­szállást légi határszemlére. Termésbecsléseknél, meliorá­ció-tervezésnél vagy -ellen­őrzésnél a légi felvételek so­kat segítenek. Számítógépes értékelésekkor több éves anyaggyűjtés alapján lehet összehasonlítást tenni és ösz- szegezni. A fentről szerzett látvány szépségén túl gya­korlati hasznosságokkal is szolgálhat a repülés már évek óta... kezettel közösen készítették. Elegendő egy szóval jelezni munkájuk eredményét: igé­nyes. Ez az egyetlen szó ala- k'totta ki Sárköz népvisele­tét, művészetét, kimondatla­nul ez táplálja a múltra tisz­telettel gondoló utódok mun­kálkodását. Rendszeresen hírt adunk lapunk hasábjain, hogy a Decsi Egyetértés Tsz egyszer sütőüzemmel, máskor élel­miszeribolttal, papír- és író­szerüzlettel segíti a lakosság jobb ellátását. — Az új presszót nem az idegenforgalom miatt nyitot­tuk meg és alakítottak olyan­ra, amilyen, hanem az itt élők miatt — bólintanak a tsz vezetői. — Fagylaltunk a híres „Pelényi-recept” alapján ké­szül — újságolja Kollár Já­nos, a Görönd vezetője. Ha a tsz cukrászüzeme néhány héten belül megindul, süte­ményekkel is szolgálhatunk. Lakodalmas Napjainkban a növekvő hazai és külföldi turistafor­galom e tájékot sem kerüli el. Az érdeklődés középpont­ja a néphagyomány. Köz­ponti rendezvénye a Sárközi Lakodalmas. A kétévenkénti eseményre ma már tízezrek érkeznek. A hagyományápolás divat­hullámának felfelé ívelő sza­kaszát tapasztalhatjuk. Haj­danán egy-egy lakodalmas ház vendége volt szinte az egész falu. Ma ugyancsak a nagy lélekszámú lakodalma- zás dívik. Lényege gazdasá­gi okokra vezethető vissza. A fiatal pár, a gazdag aján­dékkosár reményében enged a szülői csábításnak, a nem kevés gonddal járó előkészí­tő munkáknak. Egyébként minden az évszázados szo­kásrendnek megfelelően megy a maga útján — lány­kérés, jegyváltás, hívogatás, készítő, esküvő... Eltérés csak apróbb részletekben lehetsé­ges, mint ahogy „ahány ház, annyi szokás”. A szertartá­sok zöme társadalmi. A nász­nép lakodalmi felvonultatá­sa a falu főutcáján elenged­hetetlen. A bőséges vacsora után mutatás virradatig. Tánc köz­ben már szemlélgetik, hogy ki lesz a következő házasu­landó. így jár nemzedékről nemzedékre a lakodalmas. Az oldalt készítették: Ékes László, Decsi Kiss János. Fotó: Czakó Sándor. I ____ N égy szem lentről A címben foglalt szám két emberre, a helyhatározó pe­dig a nézőpontra vonatkozik, ahonnét ők a világot, falu­jukat, Sárpilist látják. Két gyermekről van szó. — Berényi Szilveszter és Csák Ferenc negyedik osz­tályos tanulók vagyunk — mondják bemutatkozásként. — Szekszárdon születtünk, de itt élünk Pilisen. — Az én édesapám — pat­togtatja labdáját Berényi Szilveszter — gépkocsivezető. — Az enyém meg — vág­ja rá Csák Ferenc — nehéz- gépkezelő. — Mi Decsre járunk isko­lába — néznek össze. — Jó ott, de az lenne az igazi, ha itt lenne. Télen meg esőben nem jó átjárni a buszokkal. Mondják, hogy lesz megint, de mi már nem járunk ide — adják egymás­nak a szót. — Nem, itt nincs kultúr- ház, mozi az van, meg a kocsma. Ott van televízió is, és diszkót is csinálnak. — Én focizni szeretek a legjobban — labdázik to­vább zavartalanul Berényi Szilveszter. — Én meg pecázni, de be- lefolyott a szennyvíz aztán... nem járok oda — szomor- kodik Csák Ferenc. — Van néha cirkusz is ott a téren, pónikkal... — Bolt az csak egy van. Szekszárdon vagy Decsen le­het vásárolni, vagy ki hol akar, de itt nem nagyon... — Orvos a tanácsházához jön rendszeresen, ott lehet keresni... — Ja! Amikor áramszünet volt, szaladtunk a DÉDÁSZ után körbe... Azért jó ám itt, hát ez a szülőfalunk! „Nem vagyunk háttérbe szorítva” A Sárköz egyik fejlődő te­lepülésén, Bátaszék társköz­ségében. Alsónyéken arra ke­restünk választ, hogy mi a vonzó a iközségben, illetve miért maradnak meg az el­járók atsónyékinek. Beszélgetőtársaink, özvegy Vajda Sándorné nyugdíjas és Adorján Lászlóné, műsza­ki ügyintéző, aki jelenleg gyesen van, tárták fel az okdkat. Tapasztalatunk, hogy az elköltözés megállt, ugyan­is jó munkalehetőséget kínál a Bátaszéki Búzakalász Tsz, az ugyancsak Bátaszéken működő fonalkikészítő, és a pör.bölyi erdészet. Az embe­rek megtalálják számításu­kat — állítják .mindketten, aztán elmondják azt is, hogy sokan építették új házat, minden második házban van személygépkocsi, jó a közle­kedés, a kereskedelmi, az egészségügyi ellátás. Az elöljárókat a család­hoz, a szülőkhöz való kötő­dés mellett az is a telepü­léshez kapcsolja, hogy az ivóvízhálózat kiépítésével, illetve a házi bekötésekkel növekedett a lakóházak komfortfokozata. A művelő­dés iránti igényeket a kul- túrház, a mozi és a könyv­tár elégíti ki, a hagyomány- ápolásra pedig a népi együt­tes ad alkalmat és egyben lehetőséget. Szekszárd és Baja közelségét kihasznál­ják az alsónyékiek és igény­be veszik a két város köz- művelődési intézményeinek kulturális kínálatát ás. Beszélgetőtársaink így ösz- szegeznek: — Fejlődik a fa­lu, mivel társközségként sem vagyunk mostoha .település, nem vagyunk háttérbe szo­rítva. Hét szűk és hét bő esztendő Dr. Pataki József Tolna megyei útika­lauzában azt írja: i,A rendszeres áradások megszűnte és a talajvíz mélyebbre szállása eredményeként a XIX. század végére a Sárköz egész területe alkalmassá vált a mezőgazdasági művelésre... A humusz­ban gazdag, termékeny zsíros-fekete ön­téstalajt nagyrészt a Duna rakta le, év­ezredek alatt el-elöntve az egész síksá­got.” A termékeny földek, valamint a szor­gos eberi munka egyenes „következménye” a szemet-lelket gyönyörködtető népviselet, valamint a tájegység — benne a gyarapo­dó települések — mai képe. — A sárközi földek általános jellemzője a jó termőtalaj — közli Varga Mihály, a bátai November 7. Tsz földügyi ügyinté­zője —, de sok a bizonytalansági tényező. Az öregek szerint a víz, illetve a száraz­ság miatt itt is jellemző volt a hét szűk, illetve a hét bő esztendő. A csatornák eléggé feltöltődtek, a Dunára menő ág nem tudja levezetni a vizet, így csapadé­kos időben a mélyebben fekvő, jó minősé­gű földek kiesnek a művelés alól. Ellen­példát is „kapunk”. Száraz, napos időben a homokgöröndökön kisül a kukorica vagy az egyéb növény. Természetesen az ember megpróbálja kordában tartani a természet erőit. A Bé­tánál árokrendszereket építettek, a csa­tornákat kitisztították. A meliorációra ter­vek készültek, amelyekből már megvaló­sult az ártéri vízkieresztő, a nyúlgát- rendszer. Amikor magas a víszintl a Du- naszekcsővel határos részen épített zsi­liprendszer segítségével próbálják csök­kenteni. Varga Mihály a „gazdag, zsíros földek­ről” elmondja, hogy az új érfékszám sze­rint 27-től 56-os értékszámig terjedő terü­letek, ezek azonban a kevesebb részt te­szik ki, a többséget a 30—35—40-es érték­szám jellemzi. Mindez aranykorona-ér- > tékben számolva annyit jelent, hogy a külső, a hegyen lévő, és a belső, víztől ke­vésbé veszélyeztetett területen 15—16t, a lapos valamint a többi rész alacsonyobb aranykorona-értékű. A bátai holt Dunánál Göröndön a Göröndben A mai Sárköz láttán nehe-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents