Tolna Megyei Népújság, 1985. július (35. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-30 / 177. szám
A tÍÉPÜJSÁG 1985. július 30. Moziban Rádió A film maratoni, az érdeklődés nem Enyhén szólva nem aratott osztatlan közönségsikert a Megalexandrosz című, kétrészes görög film, hiszen a nyolcfős közönség nagy része a két előadás közötti rövid szünetet kihasználva pánikszerűen távozott a szekszárdi Nagyvilág mozi vigasztalan vetítőterméből. Így a jelen sorok íróján kívül csak két mindenre elszánt, nyugdíjaskorú néző ülte végig — nem kis türelemről téve tanúbizonyságot — a maratoni hosszúságú alkotást. A film ettől még lehetett volna jó. A három és fél órás, méltóságteljesen hömpölygő dráma tartalmi ismertetésével kár lenne untatni az olvasót. Nem kímélhetjük azonban — ha nem is a cselekmény, de — az alapprobléma nagy vonalakban történő felvázolásától. A cím által sugallt képzettársítás kézenfekvő: Megalexandrosz — Nagy Sándor, ám aki a világhódító hadvezér élettörténetét bemutató filmre számítva vált jegyet, keservesen csalódik. A rendező a valóságos és mondabeli Nagy Sándor alakját transzponálja a jelenbe, helyesebben a közelmúltba, hiszen a történet századunk elején játszódik. Megalexandrosz alakja új tartalmat nyerve támad fel a kapitalista osztályellentétekkel terhes Görögországban. Korunk Nagy Sándora nem hódíthat meg birodalmakat, be kell érnie az egyetlen település feletti diktátori hatalommal. Bár az úgynevezett „jó ügy” érdekében védelmezi a faluközösséget a központi hatalom zsarnoki uralmával szemben, végletes eszközöket alkalmaz, s így egykori támogatói fokozatosan elfordulnak tőle. A probléma nem új keletű, számos filmművészeti alkotás sarkallatos témája az egyén és a hatalom viszonya. A koncepció jelen esetben gyenge lábakon áll, hiányzik a lélektani megalapozottság: miért teszi a főhős azt, amit tesz. Következésképp hálátlan feladatot kell ellátnia a kétségkívül karizmatikus megjelenésű címszereplőnek: néhány mondatból álló monológját leszámítva szinte végig némaságra van kárhoztatva. Ezzel szemben gyakorta láthatjuk gondoktól barázdált homlokkal, mereven maga elé tekintve, nyilván a lényéből áradó belső feszültséget ábrázolandó. Igazságtalanok lennénk, ha nem emlékeznénk meg di- csérőleg a filmben központi szerepet kapó folklórkincs valósághű ábrázolásáról. A görög néptánc és népzene elkötelezett szerelmesei élményekben gazdagodva tértek volna meg otthonaikba — de úgy látszik, még ők sem vállalták az előadás megtekintésével járó egyéb kockázatot. SZERI ÁRPÁD Nemzetközi zománcművészeti alkotótelep Az idén már tizenegyedik alkalommal hívják meg Kecskemétre a reprezentatív művészeti ág legjobb művelőit a zománcművészeti alkotótelepre: magyar, szovjet, NDK- beli, svéd, dán, csehszlovák és lengyel alkotókat, akit hat héten át vendégei a művészetpártoló városnak. Itt-tartózkodásuk záróeseménye — mint mindig — az a kollektív kiállítás, amely augusztus 4-én nyílik, az előző évben készült művekből, az Erdei Ferenc Megyei Művelődési Központban. A kabinban mos! 60 fok van A nyári szabadságukat töltő honfitársaink is — mivel sem a hegyekben, sem pedig a vizek partján nem tudnak elszakadni megszokott napi infonmcáiádózisiuk- tól — olvashatták, hogy az ország különböző területein hol tartanak az aratással. Ha jól emlékszem, mi nemrégiben arról tudósítottunk, hogy Tolna megye négyötödében már befejeződött. Bizonyára éppen ez az aktualitás ajánlotta riportalanynak a minden héten jelentkező A hét embere című gyorsfotósorozat elmúlt főszereplőjét, Pozsonyi Károly zsámbéki kombájnost. E sorozat mostani emberének megválasztása meggyőződésem szerint kétszeresen is szerencsés volt. Részint azért, mert ezeknek a nyári heteknek a főszereplői valóban azok az emberek, akik holnapi kenyerünket gyűjtik be. Részint pedig azért, hogy az őróluk szóló .portré teljesen .más értőket és jelentőséget kap, amikor azt a hűvös vizek partján hallgatja fél Magyarország. Nem tudom, hogy az utóbbira gondolt-e Kapusi Rózsa avagy nem. Ha az utóbbit tette, az sem különös bej, mert kiérződött anyagából. De nemcsak ez, hanem jó néhány olyan dolog is, melyet csak egy kipróbált riporter képes közvetve továbbadni. Az utóbbi Időben meghallgatott rádióadások némelyike után nem kis bosszúság töltött el. Azért, mert egykét riportocska készítője és a főszereplő között fényévnyi távolság volt. És nem az utóbbi .hibájából. Kapusi Rózsa ilyen tízperces, vagy hosszabb műsoraiból ilyen távolságot nem éreztem még. Most szombaton sem. ö nem erőszakolja magát rá választottjára, nem emelkedik vagy ereszkedik le .hozzá, őszinte természetességgel kérdez, kutat, érvel, gratulál vagy jó munkát kíván. Nem csinál jószerével semmi mást, csak tisztességesen kíváncsiskodik. Olyan dolgok iránt is, melyek ezer ember életében is azonosak. Elmúlt heti kombáj nősükkel készített portréjából is kiéreztem, hogy milyen az a zsámbéki Pozsonyi Károly, aki a kombájnok tudora. Aki tizenhét éve vágja a ke- nyémelcvalót, aki akkor érzi jól magát a 60 fokos kabinban, amikor „köpni lehet a port”. És még valaminek örültem. A riporter niem akart nyári akciós hőst csinálni, a kom- báj.nos pedig nem is akart vállalkozni erre a szerepre, csak magát adta. (Nem is kell több az olyan portrékhoz, amelynek tucatjai megmutatják nekünk A hét embereit. szűcs Dicséretes gyorsasággal, három kortárs író — Oleg Vollkov, Georgij Szemjonav és Valentyin Raszputyin — formált tavaly egymásnak fölöttébb ellentmondó véleményt a hazánkban költőként ismert és kedvelt Jevge- nyij Jevtuseniko első prózai munkájáról. Volkov nemcsak elítélte Jevtusenko kísérletét, azt ils papírra vetette vad szigorral, hogy a mű egyáltalán nem érdemes újabb kiadásokra. Szemjonov véleménye az volt, hogy Jevtusenko „kiborítja az olvasót”, de pozitívumként említi meg, hogy őt magával ragadta a regény, mely hol csörgedező patákra, hol zátonyos folyamra, máskor háború dúlta pusztaságra emlékeztette szeszélyes rohanásával. Raszputyin viszont azt jegyezte föl, hogy Jevtusenko könyvét, a szó legnemesebb értelmében tekinti agitációs műnek, s tudomásul kell vennie a kortárs irodalom képviselőiek, hogy prózát sem csak a hagyományos módon lehet, kell, szabad írni. Adott tehát a vihar és a kérdés, hogy ugyan kinek van igaza. Föltehető, hogy a magyar olvasók egy részének ítélete megegyező lesz Vollkov ítéletével, és azt mondják, hogy Jevtusenko regényének „se füle, se farka”, a szerző harmincféle témába kap bele, több tucat szereplőt vázol föl anélkül, hogy teljesen megrajzolná őket. Hát ami tény, az tény; a kitűnő költőként nálunk is kedvelt Jevtusenko regényíróként nem könnyíti meg az olvasó dolgát, ki kell értékeinek fölfedezéséért lépnünk köznapi elvárásrendszerünkből és meglátni, hogy az Ahol a vadgyümölcs terem a szerző — s nem mellékesen a tudatosan vállalt előd, Majakovszkij — poémáinak folytatása a próza eszközével: ugyanaz a kötetlenség és a pillanatok minél teljesebb megjelenítése, amely a kozmosztól a legapróbb részletekig terjed, képzettársítások, kitérők, újsághírek, önkereső filozófia és magas fokú erkölcsi igényesség. Szóval a leake nekünk, Jevtusenko magyar olvasóinak is föl van adva. Gyanítom, hogy mi is vitatkozni fogunk „kiborulva” és lelkesen, elismerőn vagy doronggal a kezünkben. S tulajdonképpen már ez igen jó dolog. Gondolják meg, hány regény, tanulmány, vagy akármi, amit kötetbe gyömöszöltek, hagy bennünket — sajnos — hidegen, aminél el sem tudok képzelni rosszabbat, hiszen nem mindenből fabrikálhatunk kötelező olvasmányt, ami nyomtatásban megjelenik. Jevtusenko sablonmentesen megírt regényének hősei sokat vitatkoznak az élet és a művészet kölcsönviszonyá- ról. Egyikük fogalmazza meg a „lélek kitakarításának” fontosságát. 'Az Ahol a vadgy ümölcs terem pontosan ilyen takarítás. Száll a por, levegőt venni is nehéz, de gondoljanak bele, takarítás után a helyére kerül megtisztulva minden. Jó lenne tudni, hogy prózában ez ugyan az első, de nem utolsó műve Jevtusenkónák, aki azt vallja, hogy aki önmagát elárulja, képes más dk elárulására is. — a — Tévénapló Termelési musical A musical modem műfaj, bőr pontosan nehéz meghatározni mibenlétét, nem operett, hiányzik belőle annak talmi külsősége, nem is zenés vígjáték, mert ennél lényegesen több. Mindenképp az olcsóság felé mutat, története laza, a tánc, a zene élteti, már ha élteti. Ettől függetlenül az új műfajnak is van klasszikusa, Bernstein West Side Story-ja, amihez azonban Bernsteinen kívül Shakespeare is kellett. Békés József musical-je tulajdonképpen a lehetetlenre vállalkozik: termelési darabot írt, bár az előadás során kétszer is elhangzik a figyelmeztetés, hogy mindezt nem kell komolyan vennünk, de a néző, ha meg akar felelni feladatának, mégis csak arra kíváncsi, mi az, amit lát. Itt például ezt: villamos vezetéket építenek a fiatalok a Balaton mellett, s úgy döntenek, hogy egy héttel előbb elkészülnek, ez a hét pedig az övék, azt tesznek ezalatt, amit akarnak. Azt is tesznek, ki-ki hajlama és szándéka szerint, míg a végén megjelenik a konfliktus, amihez azt is pontosan tudnunk kellene, hogy mit jelent a kettős és hármas kötés. Ebben a mérsékelten izgalmas közegben a történeten átfúj Ibsen szele, a Solness-párhuzamnak valami hősi tragikumot kellene jelentenie, de sajnos, nem jelent. A néző pedig, aki megpróbált megfelelni nézői feladatának, zavartan várja a híradó harmadik kiadását, abban reménykedve, hogy közben valami más is történt a világban. Békés József kísérlete több figyelmet érdemelne, mint amennyit ki tud váltani, ugyanis megpróbálta va. lódi közegbe helyezni ezeket a fiatalokat, igazi kérdésekre keresve választ, csak az a baj, hogy nem elég érdekes a darab, szereplőinek életét jobbára rezignálton figyeljük, akkor is, ha mértéken felül sokat isznak, s akkor is' amikor szép emberi érzéseket próbálnak közvetíteni. És nem is elég látványos a rendezés, ha ugyan nem kellene inkább szegényest mondanunk. A látványosság, amit a tengeren túl hibátlan szakértelemmel és költséget nem kímélve csinálnak, a műfaj egyik alapkövetelménye. A nyugati kommersz-zeneszerzők is tudják a dolgukat, szakmailag mindenképp, Heilig Gábor viszont beéri néhány nagyon egyszerű sémával, amiből Kocsák Tibor hangszerelésében sem lesz igazán musical-hangulat, azt pedig csak fejcsóválással lehet tudomásul venni, hogy ezekhez a zenei közhelyekhez még kellett valaki, aki hangszereli. Érdekes kísérletnek lehettünk tanúi, ez a legtöbb, amit a Császárok című musical-ről el lehet mondani. A siker azonban elmaradt. Magyar rapszódia A maga egyszerűségében hasznos műsor, jó vezető Liszt életútján, felesleges volt elhallgatnia nevét az összeállítónak. Érthetően a nagyobb hangsúlyt Liszt 1839-40-es pesti tartózkodása kapta, ilyen ünneplésben többé nem volt része itthon sem, másutt sem. A korabeli lapokból és Lisztnek Mme d’Agoult-nak irt leveleiből mindent megtudunk, hangversenyeinek zajos sikerét, hogyan kötötték oldalára az értékes díszkardot, milyen lépéseket tettek azért, hogy a király nemességet ajándékozzon neki, milyen lelkesedéssel választották Pest díszpolgárává. A műsorban minderről elhangzott valami, viszont felesleges volt oly részletesen szólni a cigányzenéről írott kis könyvéről, ami egyébként teljes egészében nem is az ő munkája. Némethy Attila kitünően zongorázott, kiváltképp a Funérailles hatásos előadása tetszett, s jól szóltak a rapszódiák a Néphadsereg Művészegyüttese népi zenekarának tolmácsolásában. Jó együttes, a vezető prímás, Szalai Antal érzékeny muzsikus, Willi Boskovskyra emlékeztető gesztusaival együtt, a két cimbalmos igazi virtuóz, az viszont más kérdés, hogy ebben a fölállásban hangzanak-e legjobban a rapszódiák, amelyekről ma már nem vagyunk olyan rossz véleménnyel, mint ötven évvel ezelőtt. Egy kicsit sok a díszítés, néha a tempókat sem érezzük hűnek az eredetihez, de mindenképp érdekes kísérlet, bár ehhez is ilyen biztosan hangzó zenekarra van szükség, mint ez. Közeleg a Liszt-évforduló, a Néphadsereg Művészegyüttesének népi zenekarát nyilván fogjuk még hallani. Szívesen hallgatjuk mindig. Cs. L. Számok - színek - szavak % A moszkvai VIT-események közvetítéseikor, ami magával ragadott, az a számok és színek világa volt. Először a XII. juttatta eszembe az idő múlását is. Azután sorban a fesztiválra érkezett vendégek közül külön a küldő országok, majd a küldöttek száma. Az ifjúsági találkozó sok-sok helyszínének több száz prog. ramja. Az óriási stadionban megjelent sokezres tömeg, a pillanatok alatt változó élőképek tucatjaiban gyönyörködhetett. A televízió segítségével ugyanezt tehetik az emberek milliói az otthonukban, készülékük előtt ülve, hazájuk delegációjának ismerős arcait kutatva. Az itthoni és sokkal szerényebb ilyen-olyan találkozók költségeit ismerve, a pénzben kifejezhető érték nagysága is eszembe jutott. Egy képről pedig a II. világháború áldozatainak a száma. Ez elkeveredett a színekkel. Színes utcák, transzparensek, virágok, színes arcok .. A földrészek színeibe olvadó, harsogó szavak látszólag sem okoztak bábeli zűrzavart, mert föléjük emelekedett, és emelkedjen évszázadokon át — egyetlen szó, egyetlen színe: a béke kékje. decsi— Példa a végletes eszközökre: hadjárat a lakosság ellen j Könyv Jevtusenko: Ahol a vadgyümölcs terem
