Tolna Megyei Népújság, 1985. július (35. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-27 / 175. szám
Varroda Kistormáson r JÚLIUS Névnap: Olga 27 A Nap kél 5.15 — nyugszik 20.25 órakor SZOMBAT A Hold kél 16.48 — nyugszik — órakor Százötven évvel ezelőtt, 1835. július 27-én született, és 72 éves korában, 1907- ben halt meg Glosué Carducci Nobel-díjas olasz költő. irodalomtörténészV __ __y Divatfarmerek hazai piacra Második éve, hogy a Szekszárdi Szabó Szövetkezet és a Kötesd Egyetértés Termelőszövetkezet jó kapcsolatot alakított ki egymással. Kistormáson közös varrodát hoztak létre, amelyben eddig 33 asszony dolgozott, tisztességes hasznot hozva a közös gazdaságnak. A szekszárdi szövetkezet a közelmúltban megvásárolta a Wrangler divat farmernadrág licencét és hazai piacra gyártják a terméket. A kistormási varodéban így lehetőség van létszám- növelésre. Szeptembertől már 50 lánynak és asszonynak lesz lehetősége a falujában dolgozni, megspórolva az utazásokra fordított időt. A vorroda árbevtéele hárommillió forint. Az itt dolgozók munkájával mindkét „gazda” elégedett, mert az itt gyártott nadrágok exportra és hazai piacra is alkalmasak. A Szekszárdi Szabó Szövetkezet a közelmúltban lízing — gépkölcsönzés — formában Japánból szerzett be 32 darab korszerű ‘és nagy teljesítményű gépet, amelyek árát, kölcsönzési díját áruval fizetik ki. Ezekből a gépekből a közeljövőben Kistormásra is kerül, ezzel lehetővé válik a létszám és a kapacitás növelése is. ■f ÜZEMORA-SZAMLAlO berendezés szerelését kezdte meg az Élelmiszergazda- isági Műszaki Szolgáltató Kutatófejlesztési Innovációs Közös Vállalat dél-dunántúli kirendeltsége. Az Élmszolg n mezőgazdasági üzemek tulajdonában levő szárítókba, teherautókba, traktorokba és kombájnokra szereli, fel a fontos műszert. O ÖT NAP Leninarádban. Észak Velencéjének nevezetességeivel ismerkedik a Paksi Vak Bottyán Gimnázium 4. a. osztályú. A diákok holnap repülővel utaznak a Szovjetunióba vakációzni. ff AZ NDK-BELI Erfurtból, a vasúti szakközépiskolából érkezeti húszfős csoport Dombóvárra. Az Apáczai Csere János Szakközépiskola vendégeként megyénkben tartózkodó, végzős diákokból és pedagógusokból álló delegáció július 19-én lépte át a magyar határt, öt napot a balatonfenyvesi úttörőtáborban töltött, majd megyénkkel ismerkedett. A csereutazás keretében augusztus elsején indul az NDK-ba a dombóvári csoport. Kiszabadult az antarktiszi jég fogságából a 133 napon át önálló haladásra képtelen szovjet kutatóhajó, a „Mihail Szomov”. A déli-sarkvidékre irányított északi-jeges-tengeri dízel- elektromos .meghajtású jégtörő hajó, a „Vlagyivosztok” pénteken, közép- európai idő szerint kilenc órakor érte el a több éves jégmezőbe beágyazódott hajót. A „Mihail Szomov” .azóta a jégtörő óriás nyomán északi, északnyugati irányban halad. A MERKUR kocsiátvóteli sorszámai Trabant Llm. Hyc. (Bp.) 755 Trabant Hyc. Combi (Bp.) 131 Trabant Llm. (Bp.) 97 Trabant Llm. (Győr) 34 Trabant Combi (Bd.) H 500 Trabant Combi (Győr) 6 154 Wartburg Standart (Bp.) 14 725 Wartburg Standart (Győr) 7 969 Wartburg Special (Bp.) 22 664 Wartburg Spec. (Győr) 11 936 Wartburg Spec., tolótető« (Bp.) 5 074 Wartburg Tourist (Bp.) 9 373 Wartburg Tourist (Győr) S (10 Skoda 105 S (Bp.) 9 080 Skoda 105 S (Debrecen) 6 801 Skoda 105 S (Győr) 7 167 Skoda 120 L (Bp.) 18 324 Skoda 120 L (Győr) 13 2Í8 Skoda 1.20 GLS (Bp.) 1 183 Lada 1200 (Bp.) 35 874 Lada 1200 (Győr) 11 981 Lada 1300 S (Bp.) 14 280 Lada 1300 S (Győri 4 480 Lada 1500 <Bp.) 13 115 Lada 1500-as (Győr) 4 080 Lada Combi (Bp.) 5 900 Moszkvics (Bp.) 13 673 Polski Fiat 126 P (Bp.) 21 752 Polski Fiat 126 P (Győr) 7 370 FSO (Polski Fiat) 1500 3 002 Dacia (Bp.) 28 731 Zasztava (Bp.) 9 104 A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a Poroszlón megtartott 30. heti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 9, 12, 22,40, 88 A Sportfogadási és Lottóigazgatóság kedden tartja a lottó júliusi jutalomsorsolását, amelyen a 27. játékhét szelvényei vesznek részt. Közöttük összesen 1290 tárgynyereményt sorsolnak ki. Főnyeremények: Wartburg Standard, Polski Fiat 126 és Trabant Limousine Special típusú személygépkocsi. A Balaton partján üdülők örömmel fogadták a siófoki strand új létesítményét, az Albatrosz GMK által készített óriás vízi csúszdát. A 10 méter magas csúszda tetejéről két pályán indulhatnak a vállalkozó vendégek, és 103 méter hosszú út után érkeznek a medencébe. 28-33 fok Várható időjárás az ország területére ma estig: délig kevés felhő várható, csapadék nem valószínű, a légmozgás többnyire mérsékelt marad. Délutántól nyugat felől erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet és a Dunántúlon heves záporok, zivatarok alakulnak ki. A déli, délnyugati szél megélénkül, a zivatarok idején viharos széllökések is előfordulhatnak. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 28—33 fok között. A korszerű varroda elfogadható lenne bárhol az országban — Az Itt dolgozó asszonyok igyekeznek otthonossá tenni munkahelyüket OLVASTAM Hlyárí fagy Ott lenne a helyem a Bükk valamelyik fennsíkján. Csak üldögélnék egy dolina alján, jambó sapkában és hálózsákban, miközben honfi- és munkatársaim kó- kadoznak és pihegnek ebben az őrült kánikulában. Olvasom, hogy jégréteg képződött a lavórban lévő viz tetején a Bükk ben. Igazi nyári hír, s ennek is, mint az égvilágon mindennek, van szakértője. Ha jól értem a dolgot, ilyen csak magas hegységben fordulhat elő és a súlyosabb hideg levegő tiz-húsz méter mély völgyek fenekéről kiszorítja a könnyű és a meleg levegőt. Ezt különben úgy mondják, hogy talajközeli kisugárzási minimum. Szóval ilyen bágyadt melegben sem árt figyelni; az ember mindig mindenhol tanulhat valamit, csiszolódhat. Például hogy a cápa harapása 18 tonna nyomással ér fel, és hogy rekkenő melegben fagyott a Bükk-fennsíkon. Mert hát különös dolgokat produkál a természet. — dvm — Forgalomkorlátozások Nem korlátozással, feloldással kezdjük. A nyári és az őszi terménybetakaritás idejére 1985. július 29-től december 15-ig a 6-os út 104 és 124 kilométer közötti szakaszán feloldják a mezőgazdasági vontatók forgalmának a tilalmát. Megyénk többi útjain augusztus 3-ig a következő forgalomkorlátozások lesznek. A 6-os úton, Szekszárd határában az új Sió-híd építése miatt továbbra is érvényben marad a 40 kilométer óra sebességkorlátozás. Bonyhád határában továbbra is lezárva tartják híd átépítése miatt a 6-os út egy szakaszát. A forgalom itt te- relőúton, Bonyhádon keresztül bonyolódik. Erre sárga színű terelőtáblák figyelmeztetik a gépjárművezetőket. Az 55-ös számú úton a híd állaga miatt félpályás lezárás, 40 kilométer/óra sebességkorlátozás és 15 tonna súlykorlátozás van érvényben. Ugyanitt a híd mellett terelőút építése folyik. A 65-ös úton, a tamási— fornádi elágazóban útépítés miatt kell 40 kilométerre csökkenteni a sebességet. Az 52-es úton Dunaföldvár belterületén az aknafedlapok szintre emelése miatt van 40 kilométer/óra sebességkorlátozó tábla kitéve. A 6-os úton a dunaföldvá- ri—németkéri elágzóban csomópontot építenek. Itt is negyven kilométerre kell csökkenteni a sebességet. Felületi bevonások miatt munkahelyi elkorlátozás és kavicsfelverődési veszély miatt lehet lassabban közlekedni: a Szekszárd—Simontornya úton, a 65-ös számú út egy négy kilométeres szakaszán, a Keszöhidegkút—Re- göly—Szakály közötti út egy négy kilométeres szakászán, a 61-es számú út egy tíz kilométeres szakaszán. A Tengelic—Szedres összekötő úton Szedres határában szélesítési munkák miatt rendeltek el 40 kilométer/óra sebességkorlátozást. A 6-os és a 61-es úton hosszirányú burkolatjel festését végzik. Emiatt ezeken a helyeken lassúbb haladással számoljanak a gépjárművezetők. Éjszakai műsor a Kossuth rádióban is A Magyar Rádió éjszakai műsorát augusztus 6-án, 0 óra 15 perctől a solti közép- hullámú adó is sugározza a Kossuth rádió hullámhosz- szán. Az éjszakai műsort — amely ettől kezdve mindennap 0.15 órakor indul és hétköznap 4.20 óráig, vasárnap pedig 5.50 óráig tart — a solti adó mellett továbbra is közvetíti a Petőfi rádió URH-adóhálózata, sztereóban. Az éjszakai műsor tartalmilag nem változik, vételi lehetősége azonban a középhullámú sugárzás megindulásával jelentősen bővül. Időjárás-előrejelzés Változékony idő Kellemes, nyári idő jellemezte az elmúlt hét időjárását. Csupán a hét végén átvonult hidegfront nyomában érkezett kissé hűvösebb, nedvesebb levegő hazánk térségébe. Az ország különböző vidékein igen eltérő hőmér- -sékletek alakultak ki, míg ar nyugati területeken 20 fok' közeli értékek voltak a jellemzőek, az északkeleti-keleti vidékeken 30 fok körüli második felében 25, 30 fok között voltak. A legalacsonyabb hajnali hőmérsékletek pedig általában 12, 18 fok között alakultak. Az időszak legelején napos, meleg idő várható. A hőmérséklet a kora délutáni órákban 26, 31 fokig emelkedik. A hét legvégétől nyugat felől nedvesebb levegő közeledik. Először a Dunánhőmérsékleteket mértek a legmelegbb nappali órákban. Sokfelé esett záporeső, volt zivatar. Hétfőtől más számottevő csapadékot sehonnan sem jelentettek, egy-két helyen gyenge zápor még előfordult. A sok napsütés hatására a nappali felmelegedés erősödött. A maximumhőmérsékletek a hét túlon, majd az Alföldön is többször megnövekszik a felhőzet és záporok, zivatarok kialakulása valószínű., A jövő héten változékony marad az idő, és záporokra továbbra is kell számítani. A hőmérséklet csökken, hajnalban 12, 17 fok, a délutáni órákban 22, 27 fok között alakul. Dunántúl , ■ A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Széchenyi u. 36. 7100. Telefon: lfi-Zli. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépén a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési dfj: egy hónapra 43,- Ft, negyedévre 129,- Ft, egy évre 516,- Ft. - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551.