Tolna Megyei Népújság, 1985. július (35. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-20 / 169. szám

1985. július 20.

1

© KÉPÚJSÁG

Mayer Rezső nyugalmazott szb-titkárral

W

17

in

— Mayer elvtárs, véletlen, hogy éppen a szekszárdi munkásotthon egyik szobájában folytatjuk ezt a beszélgetést? ön javasolta, hogy itt találkozzunk.

— Egyáltalán nem véletlen. Nagyon sok emlékem fűződik ehhez a régi épülethez.

— Régebben itt volt a Szakszervezetek Tolna Megyei Tanácsának a székháza és itt működtek a szakmai ágazati megyei bizottságok is. Nyilván ebből adódik a sok emlék.

— Pontosan. A Tolna megyei szakszervezeti tevékenységem nagyobbik hányadának ez a hely adott keretet.

— Ami egyáltalán nem tartott rövid ideig, hiszen Mayer elvtárs már nyugdíjas és igen korán bekapcsolódott a mozgalmi munkába, elsősorban a szakszervezeti tevékenységbe.

— Az ötvenes években kerültem Tolnába, pontosabban Szekszárdra. A Szekszárdi Textilnagykereskedelmi Vállalatnál voltam alkalmazásban. Texitilkereskedő a szakmám, s mikor én tanultam, akkor az egész folyamattal meg kellett ismerkednünk, a gyártástól addig a pillanatig, míg a termék elkerül a vásárlóhoz.

— Ez érdekes. Maradjunk egy kicsit ennél a témánál, mielőtt a szak- szervezeti mozgalmi emlékekre térnénk át. Hasznos-e egy kereskedőnek, ha már a gyártással, tehát a folyamat első szakaszával is megismerkedik?

— Feltétlenül. Ismerni kell azt a terméket, amelyet forgalmazunk, amelyet ajánlunk. Az én időmben, ha valaki textilkereskedő lett, néhány hónapot el kellett töltenie a textilgyárban. Én annyiban szerencsés voltam, hogy családi helyzetemből fakadóan végigjártam a termék útját a saját tervezéstől* a saját kivitelezésen át a saját forgalmazásig. így lettem 1941-ben Győrben textiltechnikus és egyben textilkereskedő. Amint említettem, az ötvenes években aztán Szekszárdra kerültem.

— Igen, a textilnagyke- reskedelmihez és akkor halljunk a szakszervezeti mozgalmi tevékenységéről is.

— Ennél a vállalatnál választottak meg a szakszervezeti bizottság titkárának

1954-ben. Az is voltam 1961- ig. 1961-től pedig a tavalyi évig a Tolna Megyei Népbolt Vállalat szb-titkári

tisztét töltöttem be.

— De itt már függetlenítettként.

— Igen, itt már teljes egészében ez volt a munkám. De itt említem meg azt, hogy miért is kötődöm annyira a mostani munkásotthon épületéhez. 1955-itől tagja vagyok mindmáig a KPVDSZ megyei bizottságának.

— Legutoljára a szekszárdi szakmaközi bizottság ülésén találkoztunk.

— Tényleg, annak is tagja vagyok.

— Lehet, hogy kissé patetikusan hangzik, de úgy hiszem, sok benne az igazság: a szakszervezeti mozgalom és Mayer Rezső egymástól elválaszthatatlanok.

— Én is így érzem és

örülök, hogy a mozgalom kifejezést használja. Nagyon jó, hogy mind jobban a mozgalmi jelleg kezd érvényesülni a szakszervezeti munkában. .

— Mindig is szerettem volna megkérdezni valakitől és most itt az alkalom: Mi a különbség a függetlenített és a nem függetlenített szakszervezeti bizottsági titkár munkája, helyzete között?

— Ha szorosan vesszük, lényeges különbségnek nem szabad lennie. Az elvárás érthetően azonos, mégis azt mondom, a függetlenített titkárnak nagyobb a felelőssége, mint aki társadalmi munkában látja el ugyanazt a feladatot.

— A lehetőségei is nagyobbak, hiszen ez a foglalkozása. Ideje is több van sokirányú feladatai ellátására.

— Természetesen. Erre gondoltam én is.

— Nem fenyegeti-e a függetlenített funkcionáriust az a veszély, hogy hivatalnokká válik? Ne haragudjék a provokatívnak tűnhető kérdésért, de nem egészen véletlenül tettem föl.

— Erre megpróbálok azzal válaszolni, hogy néhány szót mondok az én munka- módszeremről. Illetve most már a volt munkamódszeremről. Én mindennap nagyon korán mentem be az irodámba. Reggel hattól nyolcig elvégeztem az írásbeli munkámat. Mit tagadjam, néha elég sok volt a papírmunka.

— És ha én meg megtoldom azzal, hogy néha szükségtelenül az...?

— Akkor én meg azt mondom, hogy egyetértünk. De folytatnám azzal, hogy a szakszervezeti (titkárnak nem az a dolga, hogy várja az irodájában a dolgozókat. Ha ezt teszi, rosszul teszi. Tessék kimenni a területre, a munkahelyekre, az emberek közé. Minden ott történik. Ott lehet állásit foglalni, ott lehet megismerkedni a valós helyzettel, ott lehet helyesen dönteni.

— Elnézést, nem okoskodni akarok, hiszen magam nem vagyok szak- szervezeti funkcionárius, de úgy érzem, hogy egy kis vállalatnál, pláne egy telepített üzemben a szak- szervezeti tisztségviselőnek könnyebb a dolga, mint egy nagy egységben, különösen ha az több munkahelyre is tagozódik.

— Az ipari üzemek bizonyos szempontból kedvezőbb helyzetben vainnak, pláne ha nem is túlságosan nagyok. A Népbolt szerteágazó vállalati, igen sok munkahellyel. így a kapcsolatteremtés, a szervezés, a problémák megismerése, a jó állásfoglalás és a helyes döntés bizony nem volt könnyű. Hogy ez menynyiben sikerült, azt a dolgozók, volt kollégáim, szaktársaim hivatottak eldöntetni. Annyi biztos, hogy szakszervezeti bizottságunk minden esetben törekedett tudása legjavát adni, akár szervezésről, nevelésről^ akár érdek- védelemről volit szó.

— Lényegében ugyanez mondható el a KPVDSZ- ről is. (Elnézést, zárójelben, aki nem tudja, ez a Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezetét jelenti.)

— Talán még jobban érvényes, mint a Népboltra. Hirtelenjében nem is tudom megmondani a megyében hány egység van, amely a mi megyei bizottságunk hatáskörébe tartozik, de elég talán annyit mondanom, hogy csak Tamásiban 26 ilyen egység van. Véletlen, hogy éppen Tamásit említem, legutóbb ott jártam. Mondhattam volna Paksot, Dombóvári, Bonyhádoti, vagy Báta- széket, hogy Szekszárdról ne is beszéljünk.

— Tudom, hogy a szakszervezeti munka igen szerteágazó. Most hadd ne soroljam, mi mindennel kell foglalkoznia egy szakszervezeti vezetőnek, ön jobban tudja ezt nálam. Mégis kíváncsi vagyok, melyek voltak azok a kérdések, gondok, ha úgy tetszik problémák, amelyekkel leggyakrabban találkozott társadalmi tevékenysége során?

— Ami állandóan „asztalon van”, az a bérezés. Ezt a kérdést nem tudjuk megkerülni. Nem akarok panaszkodni, valamiféle számlát benyújtani sem, de az tény, hogy a kereskedői szakma tizenöt év óta központi béremelést alig-alig kapott. Legfeljebb csöpögtettek valamelyest. És ezt a dolgozók számon is kérik a szakszervezettől. Ez az egyik állandóan visszatérő gond. A másik a munkaidő-beosztás és a nyitva tartás ügye. No, itt két különböző fogalommal van dolgunk. Sok a bejárónk, különösen Szekszár- don. Ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni. Aztán a kereskedelem szinte teljesen elnőiesedett.

— Gyereke nemcsak a vásárlónak van, hanem a kereskedőnek is.

— Pontosan erről van szó. A szülő és a gyerek időbeosztását valamiképpen egyeztetni kell. Az óvodalétesítés és az óvodai nyitva tartás dolgában szakszervezetünk szép eredményeket tudhat magáénak, de azért igen sok még a megoldatlan kérdés ezen a téren is. És mindent úgy kell megszerveznünk, mindent úgy kell áthidalnunk, hogy a vásárló ne szenvedjen kárt. A másik dolog a boltok nyitva tartása.

— Van olyan érzésem, hogy ebben az ügyben nem fogunk egyetérteni.

— Nem baj. Ugyanazt a kérdést meg lehet különböző oldalról is közelíteni, de meg vagyok győződve arról, hogy eredményre csak akkor számíthatunk, ha sikerül találni valamilyen kompromisz- szumos megoldást. Kettős gonddal küszködünk. Min- ■ denképpen biztosítani keli a

lakosság megfelelő ellátását, de ugyanakkor át kell hidalnunk munkaerőgondjainkat is. Nem árulok el titkot, ha kimondom, hogy a nyitva tartás kérdésében mindig a szekszárdiakkal volt a legnehezebb megegyeznünk. Aztán itt van a vásárlási csütörtök ügye. Ugye nyolc óráig tartanak azok a bizonyos boltjaink nyitva ezen a napon. Higgye el), hat óra után már a kutya se nyitja ki az ajtót. Most megint kiemelten szóba került a vasárnapi nyitva (tartás szükségessége. Elhiszem, hogy például Budapesten vasárnap is nyitva kell tartani néhány boltot, de a községekben már egyáltalán nem biztos, hogy így van. Higgyék el, hogy kétségbe ejtően kevés a létszámunk.

— Megértem én a kereskedelem gondjait, de a kereskedelem is higgye el, hogy a vásárló vásárolni akar. Innen az érdekütközés.

— Érdekütközéssel valóban sokkal többször találkozunk, mint amennyi kívánatos lenne. Biztos, hogy a kereskedelemnek is jobban figyelnie kell a vásárlói szokásokra, de a vásárlók se csak kívülállókként tekintsék a kereskedelem valós problémáit.

— Én toleráns vagyok, de nem minden vásárló az. Egyébként az a véleményem, hogy sok esetben a kereskedelem is nagyobb toleranciáról tehetne tanúbizonyságot. De zárjuk le ezt a témát, mi ketten úgysem találunk megoldást. Inkább hadd személyeskedjek. Mayer elvtárs nyugdíjas és mégis ennyire magáénak érzi volt hivatása, volt foglalkozása dolgait...

— Nyugdíjas vagyok, pontosan egy éve. De ez sem azt nem jelenti, hogy a volt munkahelyemtől elszakadtam, azt meg pláne nem, hogy a szakszervezeti mozgalomtól. Ugyanúgy érdekel minden, mimt harminc éven keresztül.

I

— Több mint éven át.

harminc

— Valóban több, hiszen 1954 óta vagyok szakszervezeti tisztségviselő, de hát előtte is részt vettem a munkás- mozgalomban, tulajdonképpen negyvenöt óta. Szülőfalumban kapcsolódtam a politikai életbe s benne vagyok azóta is.

— Először volt munkahelyén, a Népboltnál kerestem. Utoljára azt mondta, hogy be szokott jönni, de ma még nem járt erre. Ezek szerint nemcsak a szakszervezeti mozgalomhoz maradt hű, hanem a kereskedelemhez is.

— A hűtlenség minden területen csúnya dolog. De ettől függetlenül inekem a mozgalom is, a kereskedelem is az életem szerves része volt, s az is marad, amíg bármelyik területen tenni tudok.

— Köszönjük a beszélgetést azzal, hogy nyugodt, ámde alkotó pihenést kívánunk.

LETENYEI GYÖRGY

Múltunkból

Tolna megye térsége vadban mindig gazdag volt. A sok vad eredményes vadászatot biztosított az arra jogosult személyeknek, de bőségesen jutott azoknak is, akik vadászati engedéllyel nem rendelkeztek. A kíméletlen vadászat — inkább nevezhetjük vadirtásnak — többször is megritkította az állományt. Bél Mátyás neves történész kénytelen volt megállapítani:

„Vadállatok egykor sűrűn fordultak elő ezen a vidéken* de a téli vagy nyári szálláson levő katonák kíméletlen vadászatokkal már kiirtották őket. Szaporodásuk érdekében a megyei hatóság rendeleté eltiltotta a jobbágyokat a vadászattól. ''Ügy véljük azonban, hogy ezzel nem sokra mennek, mert a vadászathoz hozzászokott katonaság nem akarja maga magát ettől megfosztani, hacsak nem találnak megfelelő orvoslást erre a dologra. Egyébként különösen a szakadékos hegyekben, berkekben és erdőkben otthonosak a szarvasok, dámvadak, és nyulak. Nem nélkülöznéd a hiúzokat és a hozzájuk hasonló állatfajtát sem.”

Tilalmi rendeletet nemcsak a nemes vármegye, nemcsak a szolgabírák hoztak, hanem a földbirtokosok is. Megtiltották jobbágyaiknak a vadászatot. így történt ez például 1753. június 19-én is. Idézzük a rendelkezés néhány sorát:

....... Szexárdii Mezőváros

ú

gy, nem kölönben Mözs, Agárdi, Eötsény, Grábócz Helyiségek Lakossainak és Jobbágyoknak intimáltatik, mivel eö Herczegsige ezen Szexárdi Dominiumbéli Erdeiben, mindenféle vad már alkalmasint elfogyott és ezen okbul a Mélt. Uraságh részére való vadászatot és mada- rászatot helyrehozni és Con- serválni kíván, azért miny- nyájan fönt nevezett Dominiumbéli Lakosok és Jobbágyok minden nemű vadászattól eö Herczegség Egész Erdeiben eltilalmaztartnak, és senki puskával az Mélt. Uraságh Erdeiben járni ne me- részelilyen, máskülönben aki Vadászatban fog tapasztaltaim (azaz tettenérik) 24 forintokban, avagy 50 pálcza ütésben, aki pedig tsak az Erdőkben jár 12 forintokban avagy 25 pálcza csapásban azonnal megbüntettetik.”

A vadászoknak mindig feladatuk volt, hogy a dúvada- kat irtsák, védelmezve ezzel a nemes vadat. Egy ideig az állam jutalmat adott azoknak, akik ritkították a káros vadak sorait. De 1874-ben ezt a jutallmazást beszüntették. A rendelet, amely az alispánhoz érkezett, a következőket tartalmazza:

„.Miután a vadállatok elejtéséért járó díjak címe alatt a magyar királyi belügyminisztérium költségvetésébe felvett összeg a törvény- hozás által 1874-ik évre inem szavaztatott meg, és ennek következtében a vadállatok elejtéséért eddig szokásos volt díjazásoknak folyó évre nincs helye; fölhívom a törvényhatóságot, iipgy ezen változást hatósága területén azonnal kihirdettetvén, az ennek dacára a magyar királyi belügyminisztériumtól kieszközlendő vadirtási díjakért esetleg benyújtandó folyamodványokat az illetőknek —, hivatkozással jelen rendeletimre —, adassa visz- sza.”

A Tolna Megyei Levéltár őrzi azokat az iratokat, amelyekből megtudjuk, hogy hányán váltottak ki vadászati jegyet (engedélyt). 1875-ben az év végéig 553 jegy talált gazdára, ezek többsége egy esztendőre volt érvényes. Két évvel később csak 396 jegyet váltottak ki a vadászat kedvelői a megyében. A nagyarányú visszaesésnek nem ismerjük az okát.

A vadászterületet időről időre bérbe adták a községek. így tette ezt Fadd község

is 1883-ban. A képviselőtestület a község vadászterületét három részre osztotta, éspedig az egyik terület a volt nemesi birtok, a másik Fel- sőhencse térsége, a harmadik pedig a község területén lévő kisebb birtokok területe. A bérbeadás mindenkor árveréssel történt, erre augusztus 12-én került sor. A nemesi birtok területe Krisztinko- vich János faddi, az úrbéres birtok területe Orgovány József faddi és a Felsőhencse vadászterülete ugyancsak Krisztinkovich bérlete lett. Ezt hat évre bérelte.

A szolgabíró által továbbított jegyzőkönyvre az alispá- ni hivatalban a következőt írták:

„Ezen árverési jegyzőkönyv a Fadd községben létező különleges viszonyok tekintetbevételével kivételesen jóvá- hagyatik” (A faddi eset abban különbözött a többitől, hogy egy község területe fel nem osztott, egységes vadászterület volt, Faddon pedig három felé osztották.).

Udvariban is 1883. augusztus 12-én volt az árverés. Nem úgy alakult, ahogyan azt a község vezetői szerették volna. A lejárt szerződés évi bérleti díja 18 forint volt. Legalább ennyit akartak elérni az árverésen is. Senki sem ígérte meg a korábbi díjat. Aki az első ajánlatod megtette, mindössze 8 forintot akart bérleti díjként adni... a következő 10 forintot ígért — s iitt az árverés megszakadt... Hosszú huzavona után 12 forint lett a bérleti díj.

Tolnán jobban sikeredett az árverés. A kikáltási ár 50 forint volt. Négyen is meg akarták szerezni a bérletet. Forintonként licitáltak, végül 60 forintért kelt el a vadászterület, Csázik Péter hat éven át rendelkezhetett a joggal.

Ha valaki valamely ok miatt nem kívánt élni a joggal a bérlet teljes idejében, erről lemondhatott az elöljáróság és a képviselőtestület hozzájárulásával. Diósbe- rényben is ez (történt. A bérlő, Dávid Péter, aki 65 forintért bérelte a területet, lemondott. A község a hőgyé- szi uradalomnak adta bérbe a jogot — a tűzifáért. Mint a jelentésekből tudjuk, évente 9 öl kemény tűzifát adott az uradalom a községnek, ^melynek ölét 12 Ft-jával számítva, az évi haszonbér 108 Ft-ra tehető... Ily nagy haszonbért senki sem adott volna” — állapította meg a községi elöljáróság jelentése.

Végezetül álljon itt a tabella, amelyet az 1883. évi alispáni iraitok alapján állítottunk össze, arról, hogy mennyiért adták bérbe a községi vadászterületeket:

2.50 forintért talált gazdára Várong; 3-ért Kánya, 4-ért Kovácsi és Lápafő; 5-ért Kistormás és Ladomány; 6-ért Murga; 8-ért Értény; 10-ért Szakadát és Kiszékely; 11- ért Szálka; 11.50-ért Regöly; 12-ért Kisvejke, Medina és Udvardi; 12.50-ér Nak; 13.50- ért Grábóc; 15-ért Bikács; 16-ért Lengyel; 18-ért Belac; 20-ért Simontornya és Kocso- la; 23-ért Nagyvejke és Tol- nanémedi; 24-ért Palatinca; 25-^rt Nagyszokoly, Szakcs és Mucsfa; 26-ért Pilis; 29- ért Tevel; 30-ért Csibrák, Hant és Varasd; 37-ért Pincehely; 40-ért Nagyszékely és Cikó; 42-ért Mórágy; 43-ért Paks; 44-ért Máza; 45-ért Apar; 49-ért Győré; 51-ért Ö-dombóvár; 53-ért Bonyhádi 57-ért Felsőnána; 60-ért Apáti és Tolna; 65-ért Alsó- nána; 80-ért Börzsöny; 89- ért Decs; 108-ért Diósberény; 112-ért Majos; 113-ént Döb- rököz; 120-ért Szekszárd és Závod; 135-ért Mőcsény; és végül 200-ért Hőgyész.

Ma kissé más az értéke egy-egy vadászterületnek* nem ez a sorrend alakulna ki, ha rangsorolnánk ...

K. Balog János