Tolna Megyei Népújság, 1985. július (35. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-19 / 168. szám
A népfront életéből JULIUS 19 PÉNTEK Névnap: Emília A Nap kél 5.06 — nyugszik 20.34 órakor A Hold kél 6.10 — nyugszik 22.00 órakor Nyolcvanöt évvel ezelőtt, 1900. július 19-én született Dormándon, és 62 éves korában, 1962-ben halt meg Budapesten Remenyik Zsigmond író. + A NÖVÉNYVÉDELEM időszerű kérdéseiről tárgyalnak a szekszárdi kertbarátkor július 22-d ülésén, amelyet délután 7 órakor a MTESZ-székházban tartanak. Ugyanekkor az idén esedékes termékkiállítás feladatairól is döntenek. O ELMARADNAK a „Kalóz” előadásai. A Szabadtéri Színpadok Igazgatósága közli, hogy Gáspár Sándor színművész szerdán, a „Kalóz” című darab előadása közben bokaszalagszakadást szenvedett, s ezért a darab további előadásai elmaradnak a Városmajori Szabadtéri Színpadon. A jegyek a váltás helyén visszaválthatók. A MEGKEZDŐDÖTT csütörtökön a dzsessz legrangosabb hazai fesztiválja, a debreceni dzsessznapok eseménysorozata. A Kölcsey Ferenc Művelődési Központ színháztermében tartott nyitókoncerten a magyar Szupertrió, az NDK-beti Fine együttes, a debreceni Ütő- hangszeres együttes és a csehszlovák Klobasa együttes műsorát hallhatta a közönség. RENDŐRSÉGI VIZSGALAT. A gödöllői rendőr- kapitányság eljárást indított Kerpel Tamás 56 éves kereskedelmi előadó, büntetett budapesti lakos ellen, mert 1984. decemberétől négy kiskereskedőtől — azzal az ígérettel, hogy részükre kozmetikai és gyógyászati cikkeket szerez — egymillió 155 ezer forint előleget vett fel, és a pénzt saját céljaira fordította. A rendőrség Kerpelt előzetes letartóztatásba helyezte, és tovább folytatja a vizsgálatot. # HÁZÉPÍTŐKNEK tanácsi telek. A teveli nagyközségi tanács irányítása alá tartozó három községben tartós használatra az utóbbi hónapban több telket alakítottak ki. Tevelen 24, Bony- hádvarasdon 8, és Kisdoro- gon 11 tanácsi telek várja az építeni kívánó lakosokat. O VEZETÉKES VÍZ Nagy- vejkén. A Tolna Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat hárommillió forintos költséggel még az idén megkezdi Nagyvejkón a községi vízmű építését. Az országjárás egyik legtakarékosabb formáját választotta Zlatnik Károly budapesti tanár és fia, Attila. Kerékpárral kelnek útra minden nyáron, és túrájukra elkíséri őket tacskó kutyájuk. Pici is. Az idén az Alföldet barangolták be. Szeles idő Előrejelzés az ország területére ma estig: az ország keleti felében gyakran, a nyugati tájakon csak időnként lesz erősen felhős az ég. Zápor, zivatar továbbra is bárhol előfordulhat, nagyobb esélye azonban a keleti országrészben lesz. A változékony irányú, gyenge szél a Dunántúlon délnyugat felől megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 31 fok között alakul. Orvosmeteorológia Az erőteljesebb változásokat okozó, nyugatról kelet felé mozgó frontrendszerek pályája továbbra is hazánktól északra halad. A Kárpát-medncétől nyugatra magas nyomású képződmény alakul ki, amelynek belsejében nyugodt, csapadékmentes időjárás uralkodik. Hazánk — várhatólag — ennek a rendszernek a hatása alá kerül az elkövetkező hét folyamán. Ezért országszerte napos, nyári időre számíthatunk. Az átlagosnál kissé melegebb, többnyire száraz időjárás az emberek többségére pszichikailag és fizikailag is kedvező hatással van. A nyaralók sokat lehetnek a szabadban, kellemesen tölthetik az idejüket. A munkában lévők, a zárt térségben dolgozók, a közlekedők alkalmazkodóképességét azonban nagyon igénybe veszi a hőség. Szervezetünk kielégítő hőleadását elősegíthetjük azzal, ha könnyű, szeli ős ruhába öltözünk, ha nem tesszük ki magunkat a közvetlen napsugárzásnak A megnövekedett gyereklétszám, vagy ahogy mostanában emlegetik, a demográfiai csúcs és ezzel együtt a délutáni tanítás kiszűrésének szándéka tette indokolttá a dunaszentgyörgyi általános iskola három tanteremmel, illetve kiszolgáló egységekkel való bővítését. Az ötmilliós beruházást — amihez a községi tanács hétszázezret, a megyei tanács egymillió forintot biztosított, a többit pedig társadalmi munkában teszi hozzá a lakosság — tavaly kezdték és várhatóan még ebben az évben, november 7-re, tető alá kerül az épület. Jelenleg az alsó szint kész, s valószínű, hogy a tervezett határidőt tartani tudják. Ezt igazolja az is, hogy a kivitelezőt, a községi tanács GAMESZ-t, szocialista brigádok, az atomerőmű dolgozói, a helyi termelőszövetkezet és a lakosság is segíti. Így nem lesz majd akadálya annak, hogy 1986. szeptemberében birtokba vegyék a gyerekek és megoldódjon a szaktantermi oktatás. Debreceni nyári egyetem Július 22-én megnyílik Debrecenben az ország legrégebbi és legnagyobb nyári egyeteme. Az 55. alkalommal megrendezett kurzusra harminc országból mintegy négyszázötven hallgatót várnak. Többségük — az elmúlt években kialakult hagyományoknak megfelelően — az idén is Franciaországból, Finnországból, az NSZK-ból, Olaszországból és a szocialista országokból érkezik, de az amerikai kontinensről is lesznek vendégei az egyetemnek. A hallgatókat harminc nyelvi csoportba osztják, programjukban napi négy óra kötelező magyar nyelvtanulás mellett előadások és különféle szemináriumok szerepelnek. Esti szórakoztató programokat is összeállítottak a hallgatóknak. Megtekintik többek között a Debreceni népi együttes, valamint a Karikás népzenei együttes műsorát. OL VAST AM A Modaszilról Tegnapi számunk utolsó oldalán a Budalakk keresett termékéről, arról a Modaszilról olvastam, amit műemléképületek felújításához használnak, mivel megóvja a falakat a csapadék beszivárgásától, illetve a belső párát akadálytalanul kiengedi a szabadba ... Ha Modaszil, mondhatjuk, akkor nem virágzik ki, nem fakul ki a fal, és a piszkot is könnyen le lehet mosni róla. A régit váltó új termékről úgy tudom, egyelőre a budai várnegyed lakóházainak falára, az Opera homlokzatára kerül, és a vidéki kastélyok, műemléktemplomok helyreállításánál alkalmazzák ... Másutt is elkelt volna. így például Szekszárdon, a Művészetek Házában, vagy épp az Augusz-házban, ahol ugyancsak „kivirágzóit” a fal, de említhetném a gyorsan fakuló lakótelepi lakásokat, amelyek szintén igényelnék ezt a fajta festéket. Talán akkor nem kéne költeni ötévenként ezek újrafestésére. Azt hiszem, nem vagyok egyedül ezzel a gondolattal ... Sürgetem tehát az újat, mert szeretném, ha nem akkor festenék ezzel a paneleket, amikor már műemlékké, vagy műemlékjellegű épületekké nyilvánították azokat. Még valamit a hölgyeknek: Ügy tudom, a Modaszil kiváló tulajdonságai ellenére sem alkalmas Anna-báli sminkre! — él — Orías uaza Herendröl Nem mindennapi megrendelést kapott a Herendi Porceléngyár. Két, egyenként 125 centiméter magas, óriási padlóvázát készítenek egy angol cég felkérésére. A gyár történetében ilyen méretű vázát eddig csak egy ízben, az üzem fennállásának 150. évfordulójára, 1976-ban készítettek. A padlóvázákat arab növényi motívumok díszítik. A munka aprólékosságát jelzi, hogy két porcelánfestő egy-egy darabbal három hónapig foglalkozik. A vázákért az angol megrendelő 28 ezer fontot fizet. Diákétkeztetés A tanév végén ellenőrizte a megyei kereskedelmi felügyelőség a diákétkeztetés helyzetét. Megállapították, hogy az általános iskolai tanulók étkeztetési körülményei — néhány kisebb mulasztást kivéve — megfelelnek a jogszabályi előírásoknak és a szakmai elvárásoknak. A még meglévő közegészségügyi hiányosságok okát a túlterhelésben látják. Súlyos szabálytalanságot sehol nem találtak, ennek ellenére négy esetben kezdeményezték a fegyelmi fele- lősségrevonást. Az anyagot megtárgyalta — legutóbbi ülésén — a fogyasztók megyei tanácsa is, saját felmérésükkel kiegészítve. A két anyag nem teljes egészében egyezik meg, igaz, hogy egyik vizsgálat sem lehetett teljes körű, tehát nem szükségképpen azonos településeken ellenőriztek. Ismét felszínre került az örök vita a főzelékről. A szülők, illetve az iskolai munkaközösségek hosszabb időn át kísérték figyelemmel az étkeztetést és ennek alapján mondtak véleményt, többek között 137 kérdőíven. A helyszíni tájékozódás során 13 településen 25 iskolában nézték meg többször is az étkeztetést a szülői munka- közösségek és a fogyasztók tanácsainak tagjai. A kereskedelmi felügyelőség anyaga szerint a gyerekek a főzeléket nem eszik meg, ebből kerül a legtöbb a moslékba. Más kérdés, hogy a minőséget több kifogás illette. Ugyanakkor a szülők a másik felmérésben azt állítják, hogy kevés a főzelék, nem elég egészséges a táplálkozás. Igazságot tenni nehéz, mert nyilván gyereke válogatja. A zsúfoltságot mindkét anyag egybehangzóan állapítja meg, ez főként a nagyobb településekre és a városokra vonatkozik. Néhány évvel ezelőtt a népi ellenőrzés javaslatára megindult az iskodai konyhák átvétele, azzal az indokkal, hogy a hivatásszerűen vendéglátással foglalkozó „cégeknél” jobbak a tárgyi és személyi feltételek. Mostanra ez a folyamat leállt, sőt Dunaföldvá- ron éppen az iskola tervezi a konyha működtetését. Több helyen kifogásolták a szülők az étkezés formáját, módját és a tisztaságot is. A kereskedelmi felügyelőség hasonlót nem tapasztalt. Pakson a Lepke presz- szóban kis asztaloknál étkeznek a gyerekek, amire rá sem fér a tálca, terítő nincs az asztalon, az eszközök tisztaságát sem találták megfelelőnek. Ugyanebben az épületben az étteremben nincs külön helyiség a tanulók részére, a katonákkal és más ott dolgozókkal együtt étkeznek. Ugyanaz a helyzet, mint a presszóban, csak a tisztaság még jobban kifogásolható. Dombóváron a Zrínyi Ilona általános iskolában az étkezők panaszkodnak a túlzsúfoltság miatt, a vizes műanyagpadlón már több gyerek elesett tálcával, az épület beázik, a villanyvezetékeken folyik a víz. A kereskedelmi felügyelőség és a fogyasztók tanácsai is jelezték a problémákat, illetve megtették a szükséges intézkedéseket, ezek nagy része nem anyagi természetű, megoldható, tehát az új tanévben már kiküszöbölhető. A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Széchenyi u. 36. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 43,- Ft negyedévre 129,- Ft egy évre 516,- Ft. - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551.