Tolna Megyei Népújság, 1985. június (35. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-05 / 130. szám
1985. június 5. "rtÉPÜJSÁG 3 Németkériek a közösségről — A közösség? — kérdőn néznek egymásra a németkéri 5. osztályos tanulók. — A közösség azt jeleníti — fogalmaz hangosan Mulkli Tünde —, hogy az emberek együtt beszélik meg ügyeiket, egybetartanak ... Határozottságán osztálytársai is felbátorodnak. Egymás szavába vágva hangosan kiabálják, hogy ők miire gondolnak, ha azt hallják, hogy közösség. — Az aszonyolk gyűjtögetnek, a férfiak halásznak, vadásznák ... és elosztják a közöset ... — Egyformán ikive- szik részüket a munkából... — összetartanak jóban, rosszban... — Ha egyiket megtámadják, segítenek, megvédik a társai ... — harsogják a gyerekek az iskolaudvaron. — Van-e ilyen közösség a környezetetekben ? — Ilyen csák a történelemben van — vágja rá valaki. — Miént? Itt nem dolgoznak együtt az emberek? Nem segítik egymást? Nem gyűjtögetnek ? — De gyűjtenek ... lucernát, meg ... pénzt! — A szülői munkaközösség is közösség — fordítja komolyabbra a szót az egyik halk szavú. — Meg a TSZ SE, a focicsapatunk, ők is egy célért küzdenek ___kiállt labdát patt ogtatva egy fiú. — Na és a tsz, meg a tanács, meg az iskola, meg a művelődési ház? — lép közelebb egy bozontos kamasz. — Ök talán nem a mi községünk közösségei? — kérdi pajtásaitól és sarkon fordul. * A termelőszövetkezet sertéságazatának vezetője — aki egyben párttitkár is —, Barta József és a főkönyvelő, Szellb József cigarettára gyújt, míg magában végiggondolja válaszát. — Nékem iá munkahely jut az eszembe, ha közösségről van szó — szögezi la Barta József. Először az ágazatra gondolok, aztán az egész szövetkezetre. — Én azt hiszem — szólal meg Szelb József —, a szövetkezet feladata, hogy a gazdálkodás eszközeit a közösségi életre való nevelésiben is hasznosítsák. Nehezebben kovácsolódnak össze az emberek, ahol a munka nem egy állandó telepen folyik, mint például a növénytermesztésiben. — A vezetőség dolga, hogy az egészet összefogjia — 'bontja tovább gondolatait Barta József —, az egyes ágazatok elkülönülnek egymástól. Kritikusan figyelik a másik munkáját. Az eltérő különbségek 'kiegyenlítése a vezetőség feladata. A társadalmi ünnepeikre nehéz ösz- szegyűjteni az embereket. A tárgyi feltételek pedig biztosították a faluban. Ott van az ifjúsági klub. Valamikor Hanák Ottó vezette. Most imíinfba kihalt volna az élet... * — Nem az én érdemem az egykori dicsőség — mondja a fotelba rogyrvta Hanák Ottó. Tekintetéből és válaszaiból .nem a napi fáradtság, hanem az a 13 év érződik, amit a művelődési ház igazgatójaként töltött ez érv tavaszáig. Most az általános iskolában tanít. — Hogy ma nincs — folytatja az ifjúsági klubra emlékezve —, az annak tulajdonítható, hogy kinyílt a falu. A hetvenes érvék elején nem volt más lehetőség. Nem ■lehetett .máshova menni a ímozin és a kocsmán ‘kívül. Volt három buszjárat, reggel, délben, este, és kész. Most gépkocsival oda mennek a fiatalok, ahova akarnak. Utazni, más társaságokban megfordulni, változatosság — ez nem jelent gondot. A magám korosztálya, a 35- 40 évesek pedig iházat építenek, velem együtt. Azt ia fajta közösségi életet nem lehet rajtuk számon kérni, aoni tíz évvel ezelőtt volt. Abban a klubban jó közösség lehetett, hiszen tizennégyen kötöttek házasságot, ákik minden szerdán oda járták. Javaslom, tegyünk egy sétát a Szabadság utcában. A milliókat érő házak, amíg felépülnek, és otthonai lesznek a gazdáknak, aligha marad idő és erő az együtt szóralko- ;zásra, mert azért csak-csak ezt tartjuk a közösségi élet egyik színterének ... * — A tanácstagi jelölőgyűléseken elhangzott az elmúlt négy év értékelése — kínál ■hellyel Arribadh Edémé tanácselnök. Az útkorszerűsítés, járdaépítés, az egészség- ügyi létesítmények állagmegóvása, a kereskedelem és vendéglátás feltételeinek javítása — nem sorolom tovább — a község lakóinak társadalmi összefogása nélkül nem valósulhatott volna ímeg. Talán látványosabban tudnánk igazolni a jó .közösségi szellemet, ha a honismereti és a díszítőművész- köreinken kiviül egyéb fel- nőttosóportokat ds sorolhatnánk. Ma nem lehet a régi ■mércével mérni. Idén augusztus 20-án emlékezünk a falu újratelepítésének 200. évfordulójára. Egész évben erre készülünk. Rengeteg külföldi jelentkezett az ötnapos programunkra, őket rokoni szálak kötik a faluhoz. Nincs család, aki ne csinosítaná környezetét. Vallom, ■hogy az alkalmakat meg kell teremteni — igaz, .nem csupán ünnep formájában — ■ahhoz, hagy közösség legyen a közSég. BECSI KISS JANOS Takarékosság a csomagolóanyaggal Évente mintegy hárommil- liárd üvegpalack, a konzer- ves üvegek gyűjtőcsomagolá- sára szolgáló hullámpapír- ifcartonokból pedig több millió, ezenkívül nagyon sok ■papírdoboz, nem betétdíjas üveg, láda, papír csomagolóanyag kerül a kereskedelmi hálózatba, illetve a fogyasztókhoz. Az üvegek, rekeszek, ládák, kannák a betétdíjas módszerrel zökkenőkkel ugyan, de visszákerülnek a gyártóhoz, s újból felhasználhatók. A nem betétdíj.as üvegek, papír csomagolóanyagok, különféle fákeretek, ládák azonban többnyire a szemétbe kerülnek. A Belkereskedelmi Minisztérium felhívta a kereskedelmi vállalatok és a fogyasztási szövetkezetek figyelmét azokra a módszerekre, amelyeknek révén a csomagolóanyagok ismételten felhasználhatók, illetve másodnyersanyagként hasznosíthatók. A minisztérium javasolta egyebek közt, hogy a kereskedők ipari szállítóiknál kezdeményezzék a gyűj- tőkartonok helyettesítését más anyagokkal, például papír helyett zsugorfóliákkal, kartonok helyett műanyag • rekeszekkel. Szükséges az is, hogy szervezettebbé váljék a csak egyszer felhasznált papír, műanyag és fa alapanyagú csomagolóeszközök hulladékainak, például az egyrétegű hullámpapírnak, déligyümölcsös rekeszeknek a gyűjtése. Mivel ez elsősorban a kistelepüléseken, valamint a főváros peremkerületeiben okoz gondokat, célszerű a már kialakult, úgy- nvezett „főboltosi” rendszer kereted között megszervezni ezeknek a csomagolóanyagoknak a begyűjtését, illetve elszállítását. Nyolcvankét községből ii. Most viszont taposhatja a pedált egészen Alsónánáig. Még az a szerencséje, hogy csak két hétre kell átmenni. Azt mondták: két hét... Hát annyi is elég lett volna belőle. A faluban se villany, se út, se járda. A községháza egy része romokban, és négy évvel a háború befejezése után még mindig ott állnak a községháza udvarán égre irányított csövekkel a német gépágyúk. Nem találtak el egyetlen repülőt sem, de egyszer az egyik gép válaszként lepottyantott néhány bombát Alsónánára. De nemcsak a gépágyú állt ott, körülötte ott hevert a lőszer is. Az egész falu olyan volt, mint egy zúgó méhkas. Nyolcvankét községből jöttek ide telepesek, nyolcvankét féle szokással, nézettel. Nemcsak a lakosok veszekedtek egymással, civódtak a párttagok is. Farkas István elszállíttatta a gépágyúkat, végezte a jegyzői munkáját, és számolta a napokat. Amikor eljött az idő, hogy — szerinte — visszamehet szeretett szülőfalujába, megjelent Németi Pál alispán és dr. Bihari Ottó vármegyei főjegyző és utasításnak is beillőén arra kérték: maradjon Alsónánán, és segítsen a nyolcvankét községből idetelepült emberekből alsónánaiakat faragni. Ehhez a támogatást nemcsak ígérték, meg is adták. 1949. március 15-én, az ünnepségeken megállapodtak a párt vezetőivel, az elöljáróság tagjaival, egynéhány jobb gazdálkodóval, hogy másnap összejönnek és megbeszélik: mit tehetnek és mit tegyenek az egységes község kialakításáért. A megbeszélésen elhatározták: megszüntetik a pártok, közötti villongásokat, és kiadták a jelszót: itt mindenki alsónánai, mindenki a falu érdekében gondolkodjon és cselekedjen. A kerítések össze-vissza voltak, az egyik kijjebb, a másik beljebb. Ha járdát akarnak, a kerítéseket egy- vonalba kell hozni. Egyvo- nalba rakatták a kerítéseket, és megkezdték a járdásítást. Nemcsak járdát rakni tanították meg az alsónánaiakat, de gazdálkodni is. Ez sem volt könnyű feladat, mert sokan települtek ide, a „hegyek közé” az Alföldről. Néhányuk még a kocsira sem mert felülni, mert hegynek menet félt, hogy visszacsúszik, hegynek le meg attól tartott: úgy megindul, hogy ő azonmód munkaruhában jelenhet meg szent Péter előtt. Mindennel boldogultak, de a szőlőkkel nem tudtak megbarátkozni. Kivágták a szőlők nagy részét, majdnem mind a százhúsz holdat. Kezdtek az emberek meg- békülni és a Béke néven 1949. augusztus 31-én negyvenkilenc család kilencszáz hold földön megalakította termelő- szövetkezettel. Volt egy lánctalpas traktoruk, azzal művelték a földet. Az emberek elégedettek voltak. Hogy még inkább azok legyenek, egy parasztházból kialakították a mozit. Villany nem volt, az áramot aggregátor szolgáltatta. Az országban megkezdődött a faluvillamosítás és meghozta az alsóná- naiaknak is a fényt. Nyolc család kivételével mindenki bevezettette a lakásába a villanyt. A kisbíró szerepét átvette a villanyoszlopra szerelt „vasember”. Ez bömbölte tele a falut a legújabb hírekkel: jókkal is, rosszakkal is. A „vasember” adta hírül: ki, hogyan teljesítette a beadási kötelezettségét, ki, mennyi békekölcsönt jegyzett, a községek közötti versenyben hol áll Alsónána. Az alsónánaiak a begyűjtési kvótát, az adót, a békekölcsönjegyzést — mindig teljesítették. Morogtak, de azt mondták: ez a törvény, a törvényt pedig kiskoruktól megtanulták tisztelni. Persze, nem mindenki volt ezen a nézeten. egy falu Akadtak, akik még a családjukat sem tisztelték. Az asszonyok a község vezetőihez futottak panaszaikkal, azok meg a maguk módján léptek fel a renitenskedők ellen. A családnak segélyt adtak, és kikiabáltatták a „vasemberrel”: ki, mit csinált részegen a családjával. Egyszóval: megszégyenítették. Voltak, akik annyira féltek a „vasembertől”, hogy megjavulás helyett elköltöztek. 1951-ben 41 család mondott búcsút Alsónánának. Akik maradtak, azok tovább gyarapították a községüket. Az egész községet jár- dásították: 3500 négyzetméter téglából, 3000 négyzetméter pedig betonból készült. Rendbe hozták a megbombázott iskolát és tanácsházát, hozzákezdtek az utak kövezéséhez. A KPM-mel közösen 6500 méter hosszú, három méter széles utat építettek. A közlekedés is lassan indult. Kezdetben az úthiány zárta el az alsónánaiakat a külvilágtól, később a buszforduló hiányzott. Amikor a Jókai téren kialakították a buszfordulót, megszüntették az éktelenkedő árkokat, csövön vezették el a vizet a nagy árokba. 1949- ben még egy buszjáratuk sem volt, ma már 19 járat van Szekszárdra. A nap bár. mely szakában eljuthatnak innen az ország minden részébe. A megbombázott egyházi iskola nem felelt meg a követelményeknek. 1953-tól 8 tantermet, tornatermet, nevelői szobát, igazgatói irodát, két szertárt, politechnikai műhelyt, különböző kisegítő épületet építettek hozzá, a mosdóban folyóvízben tisztálkodhattak a gyerekek. Az iskolát körzetesítették, A felsősök Várdombra járnak. A korszerűen felszerelt napközi otthon konyhájában most csak kilencven személyre főznek. Az egyházi temető nem felelt már meg a követelményeknek. Cseretelket adtak, a temetőt bővítették, ravatalozót építettek. Ma már betonút vezet a temetőhöz is. Az elköltözések miatt 58 ház maradt az államra. Mit kezdhetett ennyi elhagyott hajlékkal a tanács? A bérlők nem törődtek velük, a tanácsnak pedig nem volt pénze. Küldöttség ment Budapestre, a minisztériumba. Elmondták: ennyi portát nem tudnak rendben tartani. Pocsékba megy a sok szép épület, ha nem értékesíthetik. Megkapták az engedélyt. Minden ház gazdára lelt, kívül- belül kicsinosodtak, korszerűsödtek. Tennivaló és tenniakarő mindig akadt bőven Alsónánán. SZALA1 JÁNOS Fotó: KAPFINGER ANDRÁS
