Tolna Megyei Népújság, 1985. június (35. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-01 / 127. szám
A NÉPÚJSÁG 1985. június 1. Az összefogás, az egység kevácselója Kállai Gyula 75 éves Nem könnyű dolog olyan emberről írni, bármi meglepőt, vagy újat mondani, akinek megadatott a sorstól az a nem mindennapi kegy, hogy könyveiben, tanulmányaiban, cikkeiben és előadásaiban már csaknem mindenről számot adhatott, ami ifjú kora óta, az eltelt viharos évtizedekben vele és körülötte, nemzedékével, barátaival, harcostársaival történt. Ha arra a kérdésre keresek választ, mi jellemzi Kállai Gyulát, mint politikust, közírót, államférfit leginkább azt kell mondanom: minden bizonnyal az a felismerése, hogy hazájának, népének sorsát, jövőjét csak sok-sok ember összefogásával, együttes erőfeszítésével lehet kedvezően befolyásolni, jobbra fordítani. A berettyóújfalusi csizmadia fia az első világháború éveiben kezdett iskolába járni, első tapasztalatait környezetéről, a világról, emberi sorsokról!, szegények és gazdagok szembenállásáról a forradalmak időszakából és az azokat követő nehéz, viszontagságos ellenforradalmi évekből valók. Alighanem ezzel függ össze — és fogékonyságával, igazságérzetével, emberségével —, hogy húszévesen, a debreceni egyetemen a haladó baloldali, a kommunistákkal kapcsolatot kereső és találó diákok csoportjába került. Ettől kezdve szüntelen harc volt az élete. Háborúellenes, antifasiszta magatartásáért letartóztatták, a gyanúsak, a megbízhatatlanok, a rendszerrel szembenálló veszedelmes emberek között tartották számon. Már Pebrecen- ben felismerte, hogy néhányad magával, elszigetelten, bármilyen világos és közérdekű célokat kíván is szolgálni, nem érhet el jelentékeny sikert, kézzel fogható eredményt. Ezért vált egyik kezdeményezőjévé a Márciusi fiatalok mozgalmának, amely 1932-ben felhívást tett közzé Bajcsy-Zsilinszky Endre lapjában, elgondolásainak megismerésére, megvitatására és elfogadására szólítva fel az ifjú értelmiségieket és a dolgozó fiatalokat. Ugyanezt kívánta szolgálni az általuk alapított Tovább című lap, amelyben huszonhét évesen megfogalmazta, részletesen kifejtette, miért szükséges a növekvő háborús veszéllyel szemben a becsületes dolgozó emberek, a béke és a demokrácia híveinek összefogása. Erről írt cikkeket, az adott lehetőségeket kitűnő politikai érzékkel kihasználva, a debreceni Független Újságban is. Érthető, hogy felfigyeltek rá, s meghívták munkatársnak Budapestre a Népszavához, a szociáldemokraták hivatalos napilapjához. Odamenetele korántsem csupán egy jó tollú fiatal publicistával erősítette meg a lap munkatársi gárdáját, hanem mindenekelőtt azt a kis csoportot tette mozgékonnyá, harcképessé, amelynek tagjai akkor már kommunistaként, a valamelyest érvényesülő munkásegység és a népfront- nolitika szószólójaként járultak hozzá az országban erőteljesebben kibontakozó antifasiszta küzdelem összehangolásához. A közeledő katasztrófát az illegális és a legális munkás- mozgalom legjobbjainak elszánt, áldozatkész összefogása sem volt képes feltartóztatni. Ez mindjobban felismerhetővé vált, de Kállai Gyulát és társait ez a körülmény sem rettentette vissza a harc folytatásától, ö is egyike azoknak, akik előkészítették, megszervezték az országra szerencsétlenséget zúdító hadbalépést követően az aradi vértanúk napján a Batthány-emlék- mécsesnél, Mindszentek napján a Kerepesi temetőben a Kossuth-mauzóleumnál lezajlott tüntetést; összeállították, naprakészre szerkesztették a Népszava híres karácsonyi számát, létrehozták a Magyar Történelmi Emlékbizottságot, irányítói voltak azoknak az akcióknak, köztük a március 15-i demonstrációnak a Petőfi-szo- bornál, amelyek figyelmeztették az ország vezetőit, hogy végzetes útra léptek, végveszélybe sodorják az országot. Kállai Gyula a háború éveiben együtt dolgozott Rajk Lászlóval, Schőnherz Zoltánnal, Rózsa Ferenccel, Kádár Jánossal, Zöld Sándorral, Donáth Ferenccel, a függetlenségi mozgalom sok résztvevőjével, köztük Baj- csy-Zsilinszkyvel, Szekfűvel, Szentgyörgyi Alberttel, a széles körű összefogáshoz csatlakozott szociáldemokrata vezetőkkel, Szakasits Árpáddal és a többiekkel, írókkal, művészekkel, tudósokkal, polgári politikusokkal, mint Tildy Zoltán és mások, akik elfogadták a munkás- osztály képviselőinek feléjük nyújtott kezét, és szövetségre léptek velük. A háború utolsó időszakában, amikor a kommunisták és más pártállású hazafiak már mind nagyobb erőkre támaszkodva tudtak fellépni a háborúból való kilépés érdekében, Kállai Gyula, mint a Magyar Front intéző bizottságának tagja ismételten nagy erőfeszítéseket tett azért, hogy létre jöjjön a két munkáspárt és a szak- szervezetek akcióegysége, egyesítsék a korábban különálló munkásmozgalmi forradalmi erőket, ellenálló csoportokat. A párt képviselőjeként a német megszállást követően részt vett azokon a megbeszéléseken, amelyek során megkísértetek, hogy Horthy kormányzóval az utolsó percben megértessék, milyen felelősség terheli őt személy szerint is az ország jövőjéért. A felszabadulás után egyik szerkesztője volt a Szabadság című napilapnak, amikor először találkoztam vele, egy nagy asztal fölé hajolt, s az oda kiterített öles újságoldalak nyers levonatait olvasta. Ha jól emlékszem, a Szabad Földét. Ekkortól kezdve már az egész ország lakossága, annak minden rétege figyelemmel kísérhette újságírói, politikai munkáját, állásfoglalásait is, hiszen megfordult az ország valamennyi megyéjében, városában. Kivette részét a földreform végrehajtási terveinek kidolgozásából, aztán mint a párt központi vezetőségének tagja miniszterelnökségi, tájékoztatási államtitkárként dolgozott, emellett vezette a pártközpont értelmiségi osztályát. Később az ország külügyminisztere lett, s 1951-ben neki is osztoznia kellett azok sorsában, akiket a személyi kultusz megszállottjai koholt vádak alapján letartóztattak, s éveken át minden jogalap nélkül börtönben tartottak. Megszabadulása és rehabilitálása után töretlen lélekkel dolgozott tovább. ötvenhat őszén az elsők között állt csatasorba a párt újjászervezéséért. A Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány művelődésügyi, majd államminisztere lett, a miniszterelnök első helyettese, 1965—67-ben a miniszterelnökségi tisztséget töltötte be. Jelenleg, mint a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke folytatja munkáját. Nemrég egy interjú során arra a kérdésre válaszolt, hogy mit gondol hazánk jövőjéről. A többi közt ezt mondta: — Magyarország jövője? Én továbbra is szépnek, s biztatónak látom. Az alapok erősek, a falak szilárdak. Majd csak felkerül rájuk a tető is. Igaz, vannak még gondjaink és bajaink, nem is csekély számban. Olyan negatív jelenségek is terhelik életünket, amelyeknek jó része nem fejlődésünk szükségszerű velejárója. Itt az ideje, hogy új erőt merítve, a mai nehéz helyzetből is megtaláljuk a kivezető utat. Legutóbb, a Szolnokon tartott első, választás előtti nagygyűlésen, az eseményekben gazdag hetek, a párt XIII. kongresszusa után. hallgatói előtt újra megerősítette: — A tények azt mutatják, hogy eredményeink csakis az egész nemzet összefogásából születhettek. Az egyetértést a szocializmus fő kérdéseiben az érdekazonosság teremtette meg, ami a szocialista nemzeti egység alapja. A helyesen értelmezett és ennek megfelelő gyakorlattá váló szövetségi politika tette lehetővé, hogy létrejöjjön, napról napra erősödjék a társadalmi megegyezés. A nép túlnyomó többsége egyetért abban, hogy az ország, és benne minden állampolgár egyéni boldogulása is attól függ, mennyire vagyunk képesek összefogni erőinket a legközelebbi célok elérésére, mennyire vagyunk képesek arra, hogy a társadalmi fejlődésnek még magasabb fokára léphessünk. Sok könyve közül cikkeit, beszédeit tartalmazó munkáiból ki kell emelni A magyar függetlenségi mozgalom című kötetét. Ez a mű hat alkalommal jelent meg, nagy példányszámban és valóságos tankönyvvé vált, százezrek olvasták, tanulmányozták. Nyolvanban látott napvilágot Életem törvénye címmel csaknem hétszáz oldalas önéletrajzi írása, amelyből az olvasó nyomon követheti, megismerheti azokat az eseményeket, küzdelmeket, melyeknek résztvevője, alakítója volt. Mai, 75. születésnapján szeretettel és nagyrabecsüléssel köszönti az ország Kállai Gyulát, a népi-nemzeti egység kovácsolóját, a kommunista mozgalom régi, kiemelkedő harcosát, s azt kívánjuk neki, hogy még nagyon sokáig jó eredményekkel folytathassa munkáját, erőben, egészségben. VADÁSZ FERENC Tűzoltómúzeum Bonyhádon (TUDÓSÍTÓNKTÓL> Bonyhádon a főtéren mostanában sok tűzoltóautó parkolt. A játékbolt körül pedig gyakorlóruhában lapátoltak, téglát hordtak, csere- peztek a tűzoltók. Nincs tűz — készül a Dél-dunántúli Tűzoltó Múzeum, lelkes emberek összefogásával. Hogyan is indult? — kérdezem Csöglei István alezredest, Tolna megyei tűzoltóparancsnok-helyettest, aki a munka elindítója volt. — 1960-ban a Tolna Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága úgy döntött, hogy jutalmazni kell az 50, 75, 100 éve alakult tűzoltó egyesületeket. Kevés egyesület rendelkezett dokumentummal a megalakulás évéről, ezért hiteles adatokat kellett biztosítani. Több munkatársammal kutatásba kezdtünk. — Milyen adatokat találtak? — Sikerült felfedezni, hogy a megyében a legelső a „Szegszárdi Tornász Tűzoltó Egylet” volt, amely 1873. december 21-én alakult. Majd 1874-ben Bonyhádon, Pakson és Tamásiban is alakult. A századfordulóra 29 önkéntes tűzoltó egylet működött a megyében. Rengeteg adat állt rendelkezésünkre: 1860- tól minden, tűzre, tűzvédelemre vonatkozó levéltári anyag számát kiírtuk. Ezek alapján találtuk meg az egyesületek megalakulásának pontos dátumát. — Milyen érdekesebb anyagra bukkantak a levéltárban? — Az ember úgy beoltódik a kutató munkával, hogy kíváncsi lesz az akkori technikára, oltásra, tűzesetek számára. Szekszárd például többször is leégett, de két nagy égése volt. 1794-ben — ezt Babits is megénekelte — a Bartina mögül indultak a lángok. Ekkor égett le Szekszárd középkori városmagja. A bonyhádi önkéntes tűzoltó egyesület történetének címlapja 1825-ben a református negyed a Kálvin tértől égett le. Ennek megtaláltam a peranyagát. Tokai József tizenkét éves gyerek idézte elő a tüzet. Parazsat dobott a szalmába; kíváncsi volt, hogyan ég. Több mint 600 ház égett le. „A hóhér pallosa által az élők számából kitöröltetik” — volt az ítélet. De végül megkegyelmeztek neki. Egy évig vasban tartották és negyed évenként 25 botütést kapott. Egyre jobban érdekeltek ezek a tűzesetek. — Közeledett 1974; a 100 éves évfordulók. Mi történt ekkor? — Kérelemmel fordultak hozzánk az egyesületek, hogy segítsünk összeállítani 100 éves történetüket. — Mi adta a végleges elhatározást, hogy jó lenne egy múzeum? — A Balaton nyugati partján, Vörsön láttam egy hely- történeti tűzoltógyűjteményt. Ott jött a gondolat, hogy ilyet mi is létrehozhatnánk Tolnában. — Miért esett a választás Bonyhádra? — Nagyon kedvezőek voltak a feltételek. A város valamennyi vezetője támogatta, de különösen lelkesen dr. Kaiser Katalin, az igazgatási osztály vezetője, ő és dr. Schuller Zoltán mutatták meg a Szabadság téren, a játékbolt mögötti magtárépületet. Elég siralmas állapotban volt, de vastag téglafalból épült és a város főterén, nagyon kedvező helyen van, ezért felhasználhatónak találtuk. — Hogyan sikerült lelkes embereket összehozni a cél érdekében? Mi a titka annak, hogy ennyien végeztek társadalmi munkát? — Elvtársi hangvételű levélben kértem az állami tűzoltókat, hogy szabadnapjaikból egy napot áldozzanak fel társadalmi munkára. — Ügy tudom, hogy nemcsak tűzoltók végeztek társadalmi munkát. — Hogy ennek a társadalmi összefogásnak híre ment, arra hadd mondjak két példát. A szekszárdi óra-ékszer- ipari vállatlat KlSZ-szoci- alista brigádja vállalta, hogy a régi fecskendők rézből készült részeit rendbehozza, a TÁÉV villanyszerelői is önként jelentkeztek a villany- szerelési munkákra. A városi költségvetési üzem is jól együttműködött velünk. Akár cementet, akár sódert, kocsit kértünk — pontos időben minden a rendelkezésünkre állt. őszre az épület elkészült. A hosszú tél miatt csak tavasszal folytathattuk a munkát. — Kik segítették még a kiállítás anyagának összeállításában? — A kiállítás rendezői tervét Minárovies János, az Országos Tűzoltó Múzeum igazgatója készítette. A konkrét berendezéshez is biztosította az anyagot. — Jelenleg hány ilyen múzeum működik hazánkban? — Budapesten van egy általános jellegű tűzoltó múzeum, az ókortól napjainkig, terjedő időszak anyagából. (Bonyhádon a középkortól 1900-ig állítottuk ki az anyagot, 1900-tól a felszabadulásig pedig Vörsön látható egy kiállítás. Egerben szándékoznak létrehozni még egy múzeumot a laktanyából, ahol elsősoriban a gépkocsik lennének kiállítva. A bony-. hádiak 110 éves évfordulója alkalmából alakítottuk ki a galéria részt és az önkéntes tűzoltóság történeti anyaga került oda. — Milyen további terveik vannak? — Terveink közt szerepel, hogy a jelenlegi folytatásaként létrehoznánk egy korabeli tűzoltószertárat, oda helyeznénk el nyolc felújított, lóvontatású fecskendőt. Velem együtt még sok lelkes bonyhádi szívügyeként viseli a helytörténeti múzeum gondolatát, amely egykor létezett. A megyei múzeum anyagi és szakmai segítséget is adna. Felvetődött a gondolat, hogy a felszabadult helyiségből fciállítótermet hoznák létre váltakozó jellegű kiállítással. Nagyon szimpatikus gondolat számomra, hogy a helytörténeti anyag ide kerüljön. A kettőt együtt lehetne üzemeltetni egy ajtó megnyitásával. Még segítséget is tudnánk adni. Május 27-én Varga Károly tűzoltó vezérőrnagy, a Belügyminisztérium Tűzoltóság országos parancsnoka nyitotta meg megyénk első, az ország harmadik tűzoltómúzeumát. SZEKÉR JÓZSEF
