Tolna Megyei Népújság, 1985. június (35. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-26 / 148. szám

1985. június 26. 6'NÉPÚJSÁG Díjkiosztó A bonyhádi Ill-as Számú Általános Iskolában a tan­évzáró ünnepség kereté­ben adták át a „Jó tanuló — jó sportoló” cím nyertesei­nek a kupát és az ajándéko­kat. Schwarcz Tibor atléta, Baranyai Zsolt úszó és Szau- der Gábor labdarúgó érde­melte ki a megtiszteld cí­met. Bősze István igazgató ezúttal nyújtotta át a Suli Kupában győztes III-as is­kola veretlenül első helye­zett csapatának a kupát és a különdíjakat. A világ sportja Monique Berlioux asszony, a NOB közelmúltban lekö­szönt igazgatója bejelentet­te, hogy a jövőben Jacques Chirac, párizsi polgármester tanácsadója lesz olimpiai kérdésekben. A francia fő­város egyike azoknak a vá­rosoknak — Barcelona, Amszterdam, Űj-Delhi, Bris­bane és Belgrad mellett —, amelyek pályáznak az 1992-es nyári olimpiai játékok meg­rendezésére. Varsó: a nemzetközi atlé­tikai versenyen a juniorok 2 000 méteres akadályfutó számában Banai Róbert 5:53,88 perccel győzött. A női magasugrásban Solti Krisz­tina 179 cm-rel negyedik lett, a lengyel Bulkowska 194 cm- rel nyert. Gemenc Kupa július 12—14-én Tizennégy ország kerekesei a rajtnál Ha július, akkor Gemenc Kupa. 11. alkalommal ren­dezi meg a Szekszárdi Spar­tacus a nemzetközi kerékpá­ros Gemenc Kupát. A ver­senyre július 12—14. között kerül majd sor, de a szerve­zők természetesen mindenre jó előre felkészültek, a szer­vezőbizottság is megtartotta már ülését. Az előkészületek­kel kapcsolatban Petrits Jó­zsefet, a Szekszárdi Sparta­cus ügyvezető elnökét kér­deztük. — Lesz-e valami változás az előző években megszokott lebonyolítási formához ké­pest? — Hasonlóan az elmúlt évekhez, négy szakaszból áll majd a verseny. Július 12-én 18 órakor indul az első sza­kasz Szekszárdról. Az útvo­nal pedig a következő lesz: Harc—Kölesd—Gyönk—Hő- gyész—(Kurd—.Len gyei—M a- jos—Banyhád—Börzsöny— Szálka. A cél Szekszárdon a Kálvária-tetőn lesz. Az első szakasz útvonalának hossza •122 kilométer. A második szakaszt szombaton délelőtt 10 órakor kezdődő hegyi egyenkénti indításos verseny képezi. Ennek útvonala: Ga­ray tér—Béla tér—Bezerédj utca—Ybl Miklós utca— Munkácsy utca—Kálvária. Szombaton 15 órától rende­zünk az amatőrök számára 9 ' futamban versenyt amelyben a kisdobosoktól a szeniorokig, valamint a nők is összemérhetik tudásukat. Az ünnepélyes megnyitóra ezen a napon 19 órakor ke­rül sor a pártbizottság előt­ti téren. Ezt követően 20 órakor kezdődik az esti ház­tömb körüli verseny. A rajt és a cél is a bőségszo­bor előtt lesz. A versenyzők­nek 30 kört kell majd lete­kerniük, aminek össztávja 42 kilométer. Az utolsó, ne­gyedik szakasz vasárnap 9 órakor indul, szintén a bő­ségszobortól. Ennek útvona­la: öcsény—Decs—Várdomb —Szekszárd—Harc—Zomba —'Hogy ész—Tamási—Dom­bóvár—Kurd—Hőgyész. A cél Szekszárdon a bőségszo­bornál. Ennek az útvonal­nak a hossza 193 km. Az idei versennyel kapcsolatban ta­lán csak annyi újdonságról számolhatok be, hogy ebben az évben először a szekszár­di SZÜV társadalmi segítsé­gével számítógépes feldolgo­zással történik az értékelés. A másik változás pedig az, hogy ezúttal elsősorban szek­szárdi versenybírák fognak közreműködni a Gemenc Kupán. — A verseny keretei te­hát változatlanok, de vajon a színvonal is olyan magas lesz-e, mint ahogy eddig megszoktuk? — Minden bizonnyal. Ga­rancia erre az indulók listá­ja. A hazai csapatokon kí­vül két-két NDK-beli, oszt­rák, csehszlovák, valamint egy-egy francia, NSZK-beli, holland, olasz, szovjet, len­gyel együttes jelezte eddig érkezését. Még várjuk ju­goszláv, román, bolgár és mongol csapatok részvételét is. — Akadt-e valami fenn­akadás az előkészületekben? — Egyedül csak az okoz számunkra izgalmat, hogy a verseny kezdetéig elkészül­nek-e a kórházi fűtőműnél levő útátvágásokkal. Még gondolni sem merünk arra, hogy mi történne akkor, ha nem készülnek el a munká­latokkal. — Mit várnak a szekszár­di kerékpárosoktól? — A Spartacus három csapatot is indít. Az első csapatban már biztos a he­lyük a Halász testvéreknek, Sajónak és Authnak. Az ötö­dik ember még kijelölésre vár. A fiúk amúgy nagyon fogadkoznak, hogy idén visz- szahódítják a Gemenc Ku­pát. Körzeti labdarúgái Három pont a Döbrököz előnye Atlétika Lamuth Budapest-bajnok Budapest felnőtt egyéni atlétikai bajnokságának idő­pontjában a válogatott-keret­tagok közül sokan külföldön versenyeztek, ennek ellené­re néhány futószámban szín­vonalas küzdelmeknek lehet­tek tanúi a kétnapos prog­ram iránt érdeklődők. Megyénket a Szekszárdi Dózsa atlétái képviselték a bajnokságon. A legkiemelke­dőbb eredményt Lamuth Ja­kab érte el közülük, aki a 3000 méteres akadályfutás­ban ragyogó, 8:45,08 perces egyéni csúccsal junior I. osztályú teljesítménnyel, ut­cahosszal győzött. Szafzker Csaba 1500-on okosan ver­senyzett és számára közepes időeredménnyel bronzérmet szerzett. Eredmények: 100: Böde 11,2, 200 m: 8. Böde 22,48, 1500 m: 3. Szatzker 3:51,18, Lamuth 3:53,12, 5000 m: Váncsa 14:46,96, 3000 m: aka­dályfutás: 1. Lamuth 8:45,08, súlylökés: 8. Tóth 14,03. Nemzetközi ifjúsági verseny Budapest nemzetközi ifjú­sági atlétikai versenyén nyolc ország fiatalkorú atlétái áll­tak rajthoz a Népstadionban. Nem fogadta kegyeibe a ,>,Kisdíj” résztvevőit az idő­járás, ugyanis a verseny­programot szinte végig eső áztatta pályán, kellemetlen szélben rendezték. A körülmények ellenére jól szeretjeit a dombóvári és a szekszárdi versenyzőkből álló Tolna megyei különít­mény. Boldis István távolug­Lamuth Jakab rásban 707 centiméterre ug­rott és nagy lépést tett a vá­logatottság felé. A másik nem, azonos számának küz­delmei során Baráti Tünde jeleskedett: 591 cm-es ugrá­sával ismét bizonyította jó formáját. A magasugró Sza­bó Tünde a zuhogó esőben csere sarokszöggel verseny­zett és magabiztosan utasí­totta maga mögé idősebb el­lenfeleit. Eredmények, nők: távol­ugrás: 5. Baráti Tünde (Sz. Dózsa) 591. Magasugrás: 5. Szabó Tünde (Sz. Dózsa) 170, Mayer Ildikó (DVMSE) 165. Férfiak: 2000 m akadály­futás: 6. Zerényi Jenő (DVMSE) 6:16,19. Távolug­rás: 4. Boldis István (Sz. Dó­zsa) 707, Benizs Sándor (Sz. Dózsa) 671. Diszkoszvetés (2 kg): Lukácsi Zoltán 33,98, Horváth István 33,06 (mind­kettő Sz. Dózsa). Már csak a dombóvári cso­portban játszanék a csapatok a körzeti labdarúgó-bajnok­ságban. Két fordulóval a zá­rás előtt a listavezető Döbrö­köz együttese hárompontos előnyre tett szert. Az ezüst- és a bronzéremért folyó ve­télkedésbe sem szólhat már bele a Dalmandon és az Iregszemcsén kívül másik csapat. A bajnokság állása: Felnőttek: 1. Döbrököz 22 20 — 2 89-15 40 2. Dalmand 22 17 3 2 75-25 37 3. I.-szemcse 22 16 4 2 85-21 36 4. Szakcs 22 13 3 6 73-28 29 5. Závod 23 10 5 8 57-33 25 6. Kisvejke 22 9 4 9 50-58 22 7. Gyönk 22 10 1 11 53-39 21 8. Attala 23 9 3 11 38-53 21 9. K.-szekcső 22 8 2 12 43-38 18 10. Szakály 22 7 2 13 42-60 16 11. Nak 22 7 1 14 51-69 15 12. Regöly 22 4 — 18 33-115 8 13. Kurd 22 — — 22 18-153 — Ifjúságiak: 1. I.-szemcse 16 14 1 1 86-12 29 2. Dalmand 15 11 1 3 54-22 23 3. Döbrököz 14 11 — 3 57-20 22 4. Kisvejke 15 8 2 5 33-21 18 5. K.-szekcs6 14 4 3 7 22-30 11 6. Attala 15 4 2 9 18-43 10 7. Szakcs 15 4 2 9 21-49 10 8. Szakály 16 4 1 11 27-51 9 9. Kurd 14 1 — 13 15-85 2 A 22. forduló eredményei: Kurd—Gyönk 0-7, Szakály— Dalmand 1-6, ifi: 2-6, Závod —Szakcs 4-1, Kaposszekcső— Nak 1-1, Regöly—Kisvejke 2-5, Iregszemcse—Attala 7-1, ifi: 7-0, a Döbrököz szabad­napos volt. Tenisz » Kecskemété az Atom Kupa A Paksi SE tenisz-szakosz­tálya az idén másodízben rendezte meg a korosztályos Atom Kupa teniszversenyét. A háromnapos küzdelemso­rozaton a tavalyi 70 induló­val szemben ezúttal 12 város 174 fiatal teniszezője szere­pelt a Duna-parti városban. A kiélezett küzdelemben az összesített pontversenyt im­már másodszor a Kecskemé­ti Tenisz Klub nyerte, ez­zel együtt az Atom Kupát is. Eredmények, lányok, gyér. mek: 1. Pestuka Szilvia (Ba­ja), 2. Harmath (Kaposvár), 3. Varga (Dunaföldvár) és Hóman (Baja). Üjonc: 1. Csávás Ildikó (Kecskemét), 2. Csömör (Kecskemét), 3. Harmath (Kaposvár) és Do­mokos (Kecskemét). Serdü­lők: 1. Csávás Csilla (Kecs­kemét). 2. Csávás I. (Kecs­kemét, 3. Vojtek (Pécs) és Hegedűs (Paks). Ifjúságiak: 1. Csávás Csilla (Kecskemét), 2. Vojtek (Pécs), 3. Lovas és Susán (mindkettő Paks). Fiúk: gyermek: 1. Ligeti György (Kaposvár), 2. Pan- duvics (Kaposvár), 3. Horog (Agárd) és Hóman (Baja). Újonc: 1. Frank Attila (Kecs­kemét), 2. Tóth II. (Kapos­vár), 3. Panduvics (Kapos­vár) és Berényi (Paks). Ser­dülők: 1. Frank Attila (Kecskemét), 2. Kiss (Bp. Spartacus), 3. Sitkéi (Kapos­vár) és Honfi (Baja). Ifjúsá­giak: ’ 1. Farkas Sándor (Paks), 2. Háhn (Paks), 3. Kiss (Bp. Spartacus) és Honfi (Baja). A pontverseny végered­ménye: 1. Kecskeméti Te­nisz Klub 66, 2. Paksi SE 64, 3. Kaposvár 46, 4. Baja 43, 5. Agárd 43, 6. Szekszárd 33, 7. Dunaföldvár 24, 8. Pécs 14, 9. Bp. Spartacus 11, 10. Budai Bányász 6, 11. Bony- hád 4, 12. Keszthely 2 pont­tal. CroMcscmege neve» versenyzőkkel Béke-Barátság Kupa futam Kaposvárott Egymást érték a közel­múltban a rangos crossvia- dalok a hazai pályákon. „Hozzánk remélhetőleg ke­gyesebb lesz majd az időjá­rás, mint Kiskunlacházán volt” — mondogatják Ka­posvárott a Volán-Surján SE motocross-szakosztályának vezetői. Sok rangos verseny­nek volt már házigazdája a technikai sportokra spe­cializálódó somogyi sport­egyesület, de most a hét vé­gén minderre felteszik a ko­ronát. Nagy megtiszteltetés érte a kaposváriakat: a szo­cialista országokban lezajló Béke-Barátság Kupa egyik fordulóját Magyarorszá­gon rendezik, s a Ma­gyar Autó- és Motor­sport Szövetségben rájuk esett a választás. Mint is­meretes, az elmúlt évben szép magyar sikerek szület­tek a több fordulóból álló viadalon: az akkor még a Volán-Surján SE színeiben versenyző Németh Kornél az egyéniben, csapatban pedig a magyar válogatott diadal­maskodott. Két kategóriában mérik össze tudásukat a „bőrcsiz­más porfelhőlovagok” a Ka­posvár közelében, Szentba- lázson, a cseréntetői cross- pályán. Mind a 250, mind pe­dig az 500 köbcentiméteresek kategóriájában több nyu­gat-európai motoros is meg­található. Sőt a nagyoknál, ahol nemcsak a motorok, ha­nem a blokkok is nyugati márkájúak, több világbajno. ki futamon is részt vett ver­senyzővel találkozhat a kö­zönség. Németh Kornél mel­lett így például Vladimir Hu- gyakov, Vacseszlav Rugyen- ko, Frantisek Szóidat, Antoni Zdenek. A 125 köbcentiméteres ka­tegóriában induló magyar versenyzők: Horváth Pál, Czuczi Roland, Técsi László, Nagy László, Solymosi Géza, Kővári Attila, Jeszenszky Antal, Zoltán Attila, Balogi Zoltán. Magyarok az 500- asok mezőnyében: Németh Kornél, Barna Attila. Ha­lász László, Gyurászik Kál­mán, Tóth Attila, Erdős László, Botka János. Június 29-én, szombaton lesz 13 órától 14.30-ig a gép­átvétel. Három órakor pe­dig a kötelező edzés, majd másnap 10 órától a verseny. Stevenson visszatér Négy magyar ökölvívó is részt vett a kubai Ciego de Avillában rendezett Cordova Cardin nemzetközi tornán. Rózsa, Lukács és Márton már az első mérkőzésén kikapott kubai ellenfelétől. Csépányi nagy csatában legyőzte a ku­bai Venturát, de az újabb találkozót már nem vívhat­ta meg orrsérülése miatt. — Félelmetesek voltak a kubaiak — mondotta Fehér Lajos, a korábbi EB-helye- zett, a küdöttség vezetője. — Tizenkét ország verseny­zőit fogadták, mindet szinte lesöpörték a szorítóból. Nem véletlen, hogy a 48 éremből csak négyet engedtek át a vendégeknek, egy ezüstöt és három bronzot. Hihetetlenül gyorsak és kemények. Amint megszólal a gong, máris rá­rontanak ellenfelükre, s előbb-utóbb döntésre viszik a dolgot. A győztesek között több korábban is isment, olimpiai vagy világbajnok akadt. Így például Horta, Garcia, Co­mas és Romero gond nélkül ezen a versenyen is célba ért. Akadtak új csillagok is. — A szupernehézsúlyú Jorge Luis Gonzalez nevét érdemes megjegyezni — mondotta Fehér Lajos. — Hatalmas termetű fekete le­gény, rendkívül gyors és bor­zasztóan kemény. A döntő­ben a legjobb európaiak kö­zé sorolt szovjet Mirosnyi- csenkót 30 másodperc alatt legyőzte. A kitűnő képességű és egyáltalán nem lassú szovjet ökölvívó szinte ólom­madárnak tűnt mellette. Stevenson is ott volt ezen a tornán, de nem indult. Le­het, hogy ifjú hazai vetély- társát figyelte ... A magyar csapatvezető be­szélt Stevensonnal is. — Azt mondta, hogy még nem vonult vissza, s 1986-ban Renóban, a világbajnokságon indulni akar. Ügy szeretné abbahagyni, hogy világbaj­noki aranyéremből is három­mal rendelkezzen, mint az olimpiaiból. Szerintem gond­jai lesznek, ha Gonzalezzel hazai válogatót kell vívnia. Kubában ismerj hogy a 33 éves Angel Herrera, aki 1976-ban és 1980-ban olim­piai, 1978-ban és 1982-ben világbajnoki címet szerzett, visszavonul. Büszkén teheti, éveken át nem tudták le­győzni. s pályafutása 276 mérkőzéséből 234-et meg­nyert. A kubaiak nagyon készül­nek az idei Világ Kupára és a jövő évi renói világbajnok­ságra. Mi várható (tőlük? — A Cordova Cardin tor­nán látottak szerint kevés ellenfelük akad — mondotta Fehér Lajos. — A tizenkét aranyéremből legalább hatot joggal megpályázhatnak. Jellemző erejükre, hírükre, hogy szeretnének több euró­pai túrára utazni, de nem kapnak ellenfelet... ÉPÍTKEZŐK, FIGYELEM! A DÉL-DUNANTÜLI TÜZÉP VÄLLALAT telepeire most érkezett import BETONCSERÉP többféle színben. Gazdaságos tetőfedés — kiváló minőség — 30 év garancia. Viszonteladók részére azonnali vasúti teljesítést vállalunk! PFCS (843) Archív felvétel: a mezőny Szekszárdon nekivág az or­szágúti szakasz 193 kilométeres távjának

Next

/
Thumbnails
Contents