Tolna Megyei Népújság, 1985. június (35. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-24 / 146. szám

JÚNIUS 24 HÉTFŐ Névnap:Iván A Nap kél 4.47 — nyugszik 20.45 órakor A Hold kél 10.56 — nyugszik 0.41 órakor Nyolcvanöt évvel ezelőtt, 1900. Június 24-én szüle­tett, és 75 évesen, 1975. áprilisában halt meg Kisházi Ödön szerszámesztergályos, a magyar párt- és mun­kásmozgalom kiemelkedő egyénisége. O TÖRTÉNELMI JÁT­SZÓPARK kialakításán dol­gozik a tatai fafaragó tábor ez évi 45 lakója. A Komárom megyei úttörőelnökség kez­deményezésére széles körű társadalmi összefogással ki­alakuló téren a gyerekek kő-, vas- és bronzkorszaki, antik, népvándorlás kori és kora középkori környezetben játszhatnak. Az egyes kor­szakokat azok jellemző vo­násait viselő házak, lakóhe­lyek idézik fel számukra. El­sőként a neolit kori telepü­lést alakítják ki. Már felál­lították az első nádtetős, osz­lopos lakóházat. A terveit a Komárom Megyei Agrober szocialista brigádja vetette papírra társadalmi munká­ban, a Komárom Megyei Múzeumok Igazgatóságának szakmai segítségével. A nád­tetőt a Sárszentmihályi Álla­mi Gazdaság dinnyési üze­mének dolgozói helyezték el a faragott oszlopos lakóház­ra. A fafaragó tábor lakói a ház berendezéseit, használa­ti tárgyait készítik el. ^ VISEGRÁDI PALOTA- JÁTÉKOK címmel kétórás show-műsort mutattak be szombaton a Dunakanyar történelmi településén, a ma múzeumként működő királyi palotában. A műsor cselek­ményeként az szolgált, hogy 650 esztendővel ezelőtt itt találkozott három király, Ká­roly Róbert, a cseh János és a lengyel Kázmér, valamint a bajor Henrik herceg, s egyezményt kötöttek. A ren­dező, Turián György, ezt a történelmi apropót használja fel arra, hogy a közönségnek bepillantást engedjen a hat és fél évszázadai ezelőtti kor életébe, s egyben kellemes szórakozást nyújtson az ér­deklődőknek. + A NYÁRFA TELEPÍ­TÉSÉT segítő újítás született a közelmúltban a Kemecsei Állami Gazdaságban. A négy szakember által konstruált talaj-fúróval nyolc óra alatt 250—300 facsemete helye alakítható ki. Az MTZ trak­torra szerelhető berendezés teljesítménye darabszámban ugyan csak fele a forgalom­ban lévő normál talajfúró­kénak, ám azok hetven cen­timéteres mély „vájataival” szemben 240 centire is képes lefúrni. A futóhomokon pe­dig legalább kétméteres mélység a feltétele az úgy­nevezett intenzív — azaz már tíz év múlva kitermel­hető — nyárfa eredményes telepítésének. Erre alkalmas gépet eddig csak külföldön, és lényegesen drágábban le­hetett beszerezni. Szabolcs- Szatmár megyében egyéb­ként részben a futóhomok gazdaságos hasznosítása, részben az almatermesztés növekvő göngyölegszükségle­te miatt igen nagy az érdek­lődés a nyár telepítése iránt. A Kecskeméti Állami Gaz­daság éppen ezért már a kö­zeljövőben megkezdi az esz­köz sorozatgyártását. # LOTTÖNYEREMÉNYEK. A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a 25. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. A lottó­nyeremények a nyeremény­illeték levonása után a kö­vetkezők: 4 találatos szelvé­nye 90 fogadónak volt, nye­reményük egyenként 118 467 forint, 3 találata 9567 foga­dónak volt. Nyereményük egyenként 557 forint, a 2 ta­lálatos szelvények száma 262 154 darab, ezekre egyen­ként 25 forintot fizetnek. Ismét természeti katasztrófa sújtja Banglades egyes részeit. A közelmúlt emlékezetes forgószele után most árvíz fosztja meg otthonától emberek pzreit. Halálos áldozatokról Is érkezett jelentés. (Telefotó) Hűvös idő A várható időjárás ma estig: Folytatódik az évszakhoz képest hűvös idő. Eleinte még országszerte borult marad az ég, és csaknem mindenütt lesz újabb eső. Később nyugat felől felszakadozik a felhőzet és inkább csak keleten kell számítani további jelentős csapadékra. A Dunántúlon néhány órára kisüt a nap. A szél északira fordul és átmenetileg megerősödik. A legmagasabb hőmérséklet általában 18 és 23 fok között alakul, de északkeleten ennél néhány fokkal hűvösebb várható. Blúzok exportra Gondos végtermék-ellenőrzés, hiszen a partner nem fogad el „akármit” Végh Ferencné, aki az egyik legrégebbi dolgozó, pillanatok alatt végez egy-egy blúz vasalásával A Páva Ruhagyár tamási üzemegysége elsősorban blú­zok gyártásával, összeállítá­sával foglalkozik, fő profil­ja mellett azonban kis tétel­ben szovjet exportra női ru­hát és hálóinget is szállíta­nak. A belkereskedelem mel­lett immár harmadik éve áll­nak kapcsolatban egy svájci partnerrel, s ez kapaci­tásuk nagy részét az­óta folyamatosan leköti. Jelenleg egy 30 ezres tételen dolgoznak aminek elkészül­tek már az első darabjai. A megrendelés az egész nyárra szólóan két szalagnak ad munkát. OL VAST AM Hatból négy... Ügy hiszem, hogy velem együtt sokan tartoznak az aforizmákat szerető és szívesen olvasgatók táborába. Gyakran forgatom a francia aforizmák gyűjteményét, s mindig találok egy-egy újszerűén, vagy éppen időt- állóan frappánsat. De bevallom, hogy gyakran bosz- szankodom is, mert majdnem minden második a gyen­gébb nemet „cikizi”. Így voltam ezzel a szombati szá­munkat olvasva is, sőt! Szóval az általam korábban megtippelt arány — a nőkre nézve — sokkal rosszabb volt. Hat aforizmából négy tesz megjegyzést (hogy finoman fogalmazzak) a nőkkel kapcsolatban. A csöppet sem finom és úgy­mond egyáltalán nem nőies célzások általában — és természetesen — a férfiak tollából és szellemi termé­kéből származnak. Így az arány érthető, s még más­milyen következtetés is levonható belőlük. Persze, még ezek után sem hiszem, hogy az aforiz­mákban olykor megfogalmazottak a nőket újabb egyenjogúsodási kampányra ingerlik. Viszont az ér­dekes lenne, ha a nők is egyre gyakoribb szerzői len­nének az aforizmáknak. Csak hölgy által vezetett ki­adót kellene keresni... Mert találóakat írni és mondani mi is tudunk! — hm — Mirelit-főszezon A tűzoltóság jelenti Június 18-án délután a 6- os főúton Kakasd mellett defekt miatt kialakult súr­lódási hő következtében ki­gyulladt az ÉPFU I. üzem­egységének YO 12—37 forg. rendszámú kocsijának gumi­köpenye. A tüzet a szekszár­di állami tűzoltók oltották el. A becsült kár 5 000 Ft. Június 19-én 13.40 órakor a Paksi A. G. földespusztai kerületében Mészáros Tibor takarmányos figyelmetlenül eldobott égő cigarettája oko­zott 12 000 Ft kárral járó szalmakazaltüzet. A tüzet a gazdaság dolgozói oltották dl. Június 20-án 19.25 órakor Nagyvejke külterületén elektromos hiba következté­ben kigyulladt egy 11 éves Moszkvics személygépkocsi. A becsült kár 20 000 Ft. A gépkocsi tüzét a szekszárdi állami tűzoltók oltották el. Mondom a komámnak, meg kellene ekézni a ház­tájiban a kukoricát. „A legjobbkor szólsz, aranyos testvérem — így ő. — Mór van három előjegyzésem, hozzá a magamé, te meg besorolsz ötödiknek. Leg­alább kilesz a napom.” A mondott napon, úgy alkonyattájt — akkorra ígérte az én komám, hogy a földemre ér — serken­tem a kis Jawát, s kipöfö­gök a határba. Látom ám, hogy a koma a kis birto­kom túlsó végén, éppen rá­fordul az utolsó sorokra. Nézek jobban ... Terem­tőm! A kukoricasorok mé­teres darabokon kivágva, másutt a traktor kerekével letaposva. Szentséges ég! Közben a gép kizöttyen a föld végére, a koma meg lehuppan róla. Valamit matat a vezetőfülkében, majd széles vigyorral el­lenszenves bajusza alatt, kezében két üveg sörrel odajött hozzám. (Diadal) - ittas tekintetével végig­pásztázza müvét és az egyik sörösüveget felém nyújtja: „Arany testvér! Azért maradt szépen ku­koricád!" czakó— A hűtőipar tíz gyárában megkezdődött a nyári nagy­üzem. Jelenleg a zöldborsó feldolgozása a legfőbb fel­adat, hat gyár rendezkedett be e műveletre, s naponta megközelítően 800 tonna nyersanyagot fogadnak. Mi­után az idén várhatóan jó termést takaríthatnak be az állami gazdaságok, tsz-ek, bőséges nyersanyag áll az ipar rendelkezésére. A kül­piaci értékesítés feltételei azonban meglehetősen ked­vezőtlenek, mert más orszá­gokban is bőven terem az idén zöldborsó. Így jó eset­ben is csak alacsony árat kínálnak a magyar Mirelit- borsóért. A piacon maradás­nak a legkiválóbb minőség biztosítása a feltétele, ami a zöldborsó esetében a zsenge szemeket jelenti. A mezőgaz­dasági partnerek igyekeznek a szedés idejét úgy megvá­lasztani, hogy minél maga­sabb arányban első osztályú nyersanyagot adhassanak át az iparnak. Ebből nemcsak közvetlenül származik hasz­nuk — hiszen 50 százalékkal magasabb a legjobb nyers­anyag ára —, hanem közvet­ve is érdekeltek a sikeres külpiaci értékesítésben, mert így jövőre sem kell csökken­teni a termelés mennyiségét. A hagyományos NSZK és skandináv piac mellett most új vevőkör kiépítésén dolgo­zik a hűtőipar. A többi kö­zött görög, francia, portugál, gibraltári, ciprusi és spanyol kereskedőkkel tárgyai. A napokban beindul a málna feldolgozása a duna­keszi, a győri, a zalaegersze­gi és a miskolci hűtőházaik­ban. E gyümölcs iránt élénk a kereslet, kedvezőek az el­adás feltételei. Félő azonban, hogy a további csapadék nö­veli a szemék víztartalmát, ami a minőség romlásához vezethet. Ennek elkerülésé­hez a szedésnél igen gondos munkára van szükség, hogy minél több guruló málnát fagyaszthasson az ipar. Ha­marosan a ribizli, a meggy és a cseresznye feldolgozása is elkezdődik, majd „menet­rend szerint” a zöldbab, a paprika, a paradicsom, a ku­korica, októberben pedig a karfiol ad majd munkát az üzemeknek. Tolna nagyközség területén felfestették a kerékpársávot, ezért indokoltnak tartom az ide vonatkozó közlekedési szabályok összefoglalását. A kerékpársáv kizárólago­san a kerékpárosok közleke­désére szolgáló menetirány szerinti egyirányú forgalmú, folyamatos sárga, útkereszte­ződésekben szaggatott sárga útburkolati jellel jelölt for­galmi sáv. Ahol kerékpársáv van, ott a kerékpárosok közlekedés céljából azt kötelesek igény­be venni. A kerékpársávon a kerékpárok közlekedése több sorban is megengedett. A kerékpársávon gyalogosok közlekedése tilos, tehát ke­rékpárt toló gyalogosnak az egyéb járművek közlekedésé­re szolgáló forgalmi sávot kell igénybe venni. A ke­rékpársávon tilos a megál­lás. A kerékpársáv melletti forgalmi sávban megállni akikor szabad, ha a kerékpár - sávot a mellette lévő forgal­mi sávtól a járműforgalom elől elzárt terület útburko­lati jele választja el. Kerékpárral a kerékpársáv­ról balra bekanyarodni, vagy .megfordulni nem szabad. A kerékpárosnak a kerékpárról le kell szállni, és azt tolva a gyalogos közlekedés sza­bályait betartva kell az út­testen áthaladni. Az útke­reszteződésben balra kanya­rodó főútvonal mellett kije­lölt kerékpársávról kerék­párral balra be szabad ka­nyarodni. A kerékpársávot a jobbra- tartási kötelezettség és a párhuzamos közlekedés sza­bályainak alkalmazása szem­pontjából figyelmen kívül kell hagyni. A kerékpársáv mellett ha­ladva a gépjárművezetőknek fokozott figyelmet és óva­tosságot kell tanúsítani. Ügyelni kell arra, hogy a jármű és annak rakománya a kerékpársáv, továbbá jár­da, járdasziget és kerékpár­út fölé ne nyúljék. A jár­művezetőknek továbhra is fi­gyelembe kell venni, hogy a kerékpár egy labilis jármű, és a kerékpáron közlekedők közlékedésiszabály-ismerete esetenként kívánnivalót hagy maga után. Az útkereszteződésben az egyéb járművek és a kerék­pársávon közlekedő kerékpá­rosok között az általános el­sőbbségi szabályok érvénye­sek. A jobbra, balra bekanya­rodó járművel azonban el­sőbbséget kell adni a vele párhuzamos kerékpársávon közlekedő járművek részére. Különös figyelmet igényel ebben az esetben a jobbra bekanyarodás végrehajtása, mert a jobbra kanyarodó jármű vezetőjének a vele párhuzamosan haladó ke­rékpárosra Is figyelemmel kell lennie. Ez a művelet azért veszélyes, mert a jobb­ra kanyarodó járművek esetében az ilyenfajta elsőhbségadási kötelezettség nem általános. A kerék­pársávnak a vele pár­huzamos útról történő ke­resztezése esetén tehát a ve­zetőnek a jobboldali vissza­pillantó tükörből, és szükség esetén hátranézéssel is meg kell győződni arról, hogy a manőver a kerékpárosok el­sőbbségének megsértése nél­kül legyen végrehajtható. Balogh József MHSZ nlEPÜJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALA1 JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Széchenyi u. 36. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő posta­hivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 43,- Ft, negyedévre 129,- Ft, egy évre 516,- Ft. - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. s ________________________________________________________________________________________________;________________________________________________________________________________________,

Next

/
Thumbnails
Contents