Tolna Megyei Népújság, 1985. június (35. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-24 / 146. szám

6 NÉPÚJSÁG 1985. június 24. A megyei labdarúgó-bajnokságért Évadzáró negyvenkilenc góllal Németkér-Dombóvári Vasas 3-13 Véget ért az 1984—85. évi labdarúgó-megyebajnokság küzdelemsorozata. A szezonzáró, 30. fordulóban ontották a gólokat a csapatok, ám ezzel együtt is némi mosolyt fakaszt a Németkér—Dombóvári Vasas 3-13-as végered­ménye. A Tamási Pakson, a bajnok DVMSE pedig saját pályáján lőtt hat gólt. A bajnoki cím és a további dobogós helyezések sorsa tulajdonképpen már hetekkel ezelőtt eldőlt. A Dombóvári VMSE legénysége négy pontot vert riválisára, a Dom­bóvári Vasas együttesére és hetet a bronzérmet nyert Tamási MEDOSZ-ra. A 4. helyezett Nagymányoki Brikett SE szereplése tulajdonképpen csalódás. A brikettgyári szurkolók a tavalyi területi bajnokságból történt búcsú­nál legalább dobogós helyezésben reménykedtek kedven­ceiktől egy osztállyal lejjebb. A középmezőny meglehetősen szoros, az alsóházban a Nagydorog és az Ozora sorsa megpecsételődött. Ámbár, az utóbbi hetekben egyre többet beszélnek arról, hogy a Bonyhádi Pannónia egy fúziót követően felszámolja me­gyebajnokságban szereplő csapatát. Amennyiben így lesz, akkor a Nagydorog még megmenekülhet a kieséstől... Az ifjúsági bajnokságban a Tamási MEDOSZ mindvégig imponáló teljesítménnyel nyerte a bajnoki aranyérmet. Ebben az osztályban az ezüstérem a tevelieké, a bronz pedig a nagymányokiaké lett. Osztályozok az HB li-be jutásért Fekete napjuk volt a ha­zai együtteseknek a labda­rúgó NB II-be jutásért ren­dezett osztályozókon. A pá­lyaválasztók közül egyedül a Komló tudott nyerni, de egy- gólos előnye nem tűnik meg­nyugtatónak. A másik két együttes — a Délép és az Oroszlány — helyzete még reménytelenebbnek látszik a jövő vasárnapi visszavágók előtt. — Eredmények: Komló—Sabaria 1:0 (1:0). Komló, 3 000 néző. V.: Molnár L. Góllövő: Hüber. A három kulcsjátékosát nélkülöző vendégegyüttes csak a védekezéssel törődött, hogy ne kerüljön nagy hát­rányba. Hohmann (Komló) 11-esét a 75. percben a 43 éves Szarka kivédte. Honvéd Szabó L. SE— Oroszlány 2:0 (1:0). Oroszlány, 1 100 néző. V.: Szabó B. Góllövők: Hege­dűs, Hídvégi. A felázott talajú pályán a hazai együttes több gólhely­zetet elhibázott. A 44. perc­ben Hegedűst (Oroszlány) a játékvezető lerántásért kiál­lította. A honvédcsapat sze­rencsés körülmények között aratta értékes győzelmét. Délép SC—Ganz-Mávag 0:0. Szeged, 2 500 néző. V.: Németh L. A találkozó elején a sze­gediek támadtak többet, de 20 perc elteltével a Ganz- Mávag is magára talál/t, s így kiegyenlített küzdelmet láthattak a nézők. Aparhant—Bonyhádi Pan­nónia 4-0 (1-0). Aparhant, 200 néző. V.: Albert, Apar­hant : Sohanczenbacher — Heideeker, Sebestyén, Sár­mány, Kulcsár — Kolompár (Läufer), Gecző, Juhász — Pechér, Csámpár (Wäger), Darabos. Edző: Réder János. B. Pannónia: Lovász — Flaskár, Weiszenburger, Kaj- tár, Kollár (Elisensehr) — — Kiss, Borsos, János — Bónyiai, Guth, Heideeker. Ed- ző: Guth András. A végiig fölényben játszó hazai gárda ilyen különbséggel is rászol­gált győzelmére. G.: Pechár 2, Juhász, Darabos. Jók: Se­bestyén, Sármány, Gecző, Pechár, illetve Guth, Bó- nyai, Kiss. Dombóvári VMSE—Báta- szék 6-3 (1-2). Dombóvár, 300 néző. V.: Odor. DVMSE: Dobos — Vészi, Banai, Hor­váth, Prancz (Péter) — Csa­nádi (Ughy), Magyar, Nagy — Iván, Hosszú, Jakab. Ed­ző: Újvári Kálmán. Báta- szék: Grill — Miskalczá, Bo­tos, Pál, Bársony — Pozsár (Gombár), Várda, Fodor — Révész, Orosz (Mezei), Bős- nyák. Edző: Aradi János. Szikrázóan kemény mérkő­zésen 1-3-ról fordított a baj­nokcsapat. A 64. percben Miskolczi kiállítva. G.: Hosz- szú 2, Banai, Iván, Dobos (11-esből), Nagy, illetve Orosz 2, Horváth (öngól). Jók: Banai, Hosszú, Jakab, Nagy, illetve Grill, Pál. Tamási—Atomerőmű SE 6-0 (3-0). Paks, 200 néző. V.: László. Tamási: Banász (No- vák) — Agócs, Kiss, Bazso- nyi (Végh I.), Lencsés — Bóta, Tóth, Sandi — Ver­bóczki, Kui, Hajdics. Edző: Németh Miklós. ASE: Féhr — Szalad, Lőrincz (Hanoi), Rácz, Aradi (Weisz) — Kesz­tyűs, Tóth, Klopcsik I. — Gyöngyösi, Vajer, Klopcsik F. Edző: Kővári István. A minden csapatrészében jobb Tamási megérdemelten vitte el a két pontot. A 35. perc­ben Vajer kiállítva. G.: Tóth 2., Verbóczki 2, Hajdics, Sandi. Jók: Agócs, Bóta, Verbóczki, Tóth, illetve a hazai csapatból senki sem nyújtott elfogadható teljesít- ménjjt. Dombóvári Vasas—Német­kér 13-3 (4-0). Németkér, ■ 100 néző. V.: Stumpf. Dom­bóvár: Csetneki — Farkas (Saalai), Engert, Csatári, Ba­nai — Fekete, Lamm, Tóth- Bagi — Horváth, Szieber, Kollmann. Edző: Horváth György. Németkér: Pirgi — Németh, Balázs, Wolf, Ba­logh — Muck, Mozsár, Rauth — Rompos, Lacza, Hermann. Edző: Fü'löp István. A tar­talékos németkériek nem bír­tak a Szieber vezette gól­erős vendégekkel. G.: Szie­ber 7, Lamm 2, Kolilmann 2, Horváth, Szalai, illetve Mo­zsár, Muck, Hermann. Jók: Szieber (a mezőny legjobbja), Lamm, Horváth, Csetneki, Farkas, illetve Muck. Tengelic—Hőgyész 2-0 (0-0). Tengelic, 150 néző. V.: Beck. Tengelic: Bendzs — öber- ilender, Nagy, Papp, Tóth I. — Éberling, Töricht, Tóth III. (Kardos) — Barabás (Dévai). Junkuncz, Tóth II. Edző: Becze István. Hőgyész: Nier — Sági, Szabó, Pál, Grénus — Bősz (László), Udvari, Nagy — Balázs, Bús, Pesti. Edző: Aknai Já­nos. Alacsony színvonalú ta­lálkozón győzelemmel bú­csúzott az évadtól a hazai csapat. G.: Tóth II., Jun­kuncz. Jók: Papp, Tóth I., Óberlender, illetve Bús (a mezőny legjobbja), Sági, Pál, Grénus. Kocsola—Ozora 4-0 (1-0). Kocsola, 100 néző. V.: Szin- ger. Kocsola: Molnár — Tóth II., Czeglédi, Szabados, Orsós • — Kocsis, Fábián, Tóth I., Álló — Balaskó (Kő­vé cs), Porcsa. Edző: Kardos György. Ozora: Pokorny (Szappanos) — Varga I., Porga, Varga II., Nagy — Nádasdi, Kovács I., Dölles I. — Kovács II., Végh, Dölles III. Edző: Dudás József. Nagy iramú mérkőzésen a játék összképe alapján na­gyobb különbséggel is nyer­hettek volna a hazaiak. G.: Álló, Kocsis, Porcsa 2 (egyet 11-esből). Jók: Tóth I., Tóth II., Kocsis, Álló, illetve Po- komny. Dunaf öld vár—N agymányok 1-1 (0-1). Dunaföldvár, 250 néző. V.: Osztermajer. Du­naföldvár: Haj or — Tuska, Dunai, Varga, Molnár — MedvecZki, Tímár, Tóth — Kiinger, Szabó, Varjas. Edző: Tímár Dezső. Nagymányok: Oláh — Kovács, Szedeli, Benkő, Czárt — Nagy, Vdm- cze (Tornán), Verese — Lő­rincz (Gyékényes!), Bárdos, Barabás. Edző: Farkas Pé­ter. Helyzeteik alapján a Du- na-partiak álltak közelebb a győzelem megszerzéséhez. G.: Tóth, illetve Bárdos. Jók: Varga, Molnár, Klinger, il­letve Oláh, Benkő, Bárdos. Nagydorog—Tevel 4-2 (1-2). Nagydorog, 100 néző. V.: Lubastyik. Nagydorog: Molnár — Haszeg, Éger, Bá­nyai (Kisgyörgy), Sörös — Kollár (Gúttengéber), Kul­csár, Portikhegyi — Kovács, Miklós, Kapás. Edző: Bányai József. Tevel: Szőcs II. — Nagy I., Szentes, Nagy II., Szólómajer — Barabás, Wei- dinger, Illés — Szőcs I., Tur­bók, Bodai (Kiajfér). Edző: Fláding János. Ilyen különb­séggel is megérdemelt a ha­zai győzelem. A 60. percben Portikhegyi 11-est hibázott. G.: Kovács 2, Gúttengéber (11-esből), Portikhegyi, illet­ve Éger (öngól), Turlbuk. Jók: Éger, Portikhegyi, Ka­pás, illetve Szentes, Barabás, Turbuk. Hegyi OB és Pannon Nagydíj autóverseny Ezúttal Stengler (NSZK) győzött Steingruber Ervin Svájcból Az utolsó simítások a rajt előtt a győztes Stengler kocsiján Köszönjük / Legördült a függöny az 1984—85. évi labdarúgó-baj­nokság négy osztályában. Megyénk labdarúgósportjá­nak eredményeit — vasárnaponként 12 mérkőzésen voltunk érdekeltek — tudósítóink segítségével hétfőn reggelente hiánytalanul a tisztelt olvasó asztalára tet­tük a tavaszi idényben. Valamennyi forduló beszá­molóját hiánytalanul hoztuk hétfői lapszámunkban, mert tudósítóinkra a több évtizedes gyakorlatnak meg­felelően a most lezárult évadban is számíthattunk. Látszólag belső ügy, hogy a mérkőzések lefújása és a lapzárta között mindössze két óra állt rendelkezé­sünkre. Ám a rutinos, évek óta „edződött” tudósítói gárdánk derekasan állta az új követelmények támasz­totta gyorsasági tempót is. A gyors munka egyszer sem ütött vissza téves információként sportrovatunk­ban. A bajnoki évad befejeztével, ezúton köszönjük meg Béres Vilmos, Böröcz János, Cziráki József, Gaál Ist­ván, Hirt László, Illés Béla, Kovács Péter, Klein Már­ton, Lőrincz Antal, Mercsényi Gyula, Méhes István, Orbán Lajos, Pintér György, Sipos György, Soós Ist­ván, Túrós József, Varga Károly, Zerza József, Zwick Antal és Zwick Jakab fáradtságot nem ismerő tudó­sítói tevékenységét. NB-s serdülőbajnokság Hetedik az Sz. Dózsa Szombaton és vasárnap rendezték meg Pécsett az autós hegyibajnokság máso­dik, és az Alpok—Duna Ku­pa harmadik futamát. Az első nemzetközi futam győz­tese — amit szintén az aba- ligeti pályán rendeztek — az osztrák Pedrazza lett. Ugyanő a szombati edzésen megdöntötte az olasz Nestli 1980-ban beállított pálya­csúcsát!, 2,47.74 perces ered­ménnyel nagyszerű időit au­tózott. Hogy a magyar élver­senyzők közül ki fogja ve­szélyeztetni a Forma 2-esen induló Pedrazza és a klub­jához tartozó Erich Hoh­mann no és a háromszoros Európa-bajnok Stengert? A magyarok közül erre esélye Kiss Dezsőnek van, aki ka­tegóriájában az első, össze­tettben a dobogó harmadik fokára állhatott fel az ápri­lisi versenyen. A közönség és a résztvevők kíváncsian vár­ták a vasárnapi verseny rajtját, igaz, hogy a külföl­di nevezettek közül sokan nem álltak rajthoz. Vasárnap reggel már senki sem re­ménykedett abban, hogy ta­lán újabb pályacsúcs szü­lethet, hisz az edzésrt; és a futamokat heves záporok között rendezték meg. Eredmények. Országos baj­nokság: (abszolút sorrend) 1. Tóth János (Zamárdi Pe­tőfi SE), 2. Kiss Dezső (Bu­dapesti Volán), 3. Kesjár Csaba (Bp. Volán). Csapat- versenyben: 1. Külker. SC. A Pannon Nagydíj nemzet­közi verseny győztese: Stengler (NSZK), 2. helye­zett: Pedrazza (osztrák), 3. Tóth János (Petőfi SE). K. A. A Budapesten négy pályán megrendezett helyosztó mér­kőzésekkel zárult az 1984— 1985. évi NB-s serdülő és if­júsági- labdarúgó-bajnokság. A versenykiírás szerint a kétikét ifjúsági és serdülő­csoport első négy-négy he­lyezettje döntötte el az or­szágos bajnoki sorrendet, az 1—8. helyért. A Szekszárdi Dózsa serdü­lőcsapata az MTK-VM Csö­möri úti pályáján a 7—8. he­lyért mérkőzött a Nyíregy­háza együttesével. Szekszárdi Dózsa—Nyír­egyházi VSSC 1-1 (1-0). Sz. Dózsa: Bartal — Pető, Kvan- duk G., Máté, Pesti — Mar­sai, Kasza, Lizák (Balogh) — Kálmán, Ignácz, Szabados (Sörös). Edző: Gálffy Dezső. Miután a rendes játékidő döntetlennel zárult, így 11-es rúgásokra került sor. Ebben a szekszárdi fiatalok bizo­nyultak jobbnak 5-3-ra, s ez­zel az NB-s serdülőbajnok­ság hetedik helyén végeztek. Gratulálunk a lila-fehérek egész éves egyenletes, jó tel­jesítményéhez. G.: Kvanduk. Jók: Kvanduk G. (a mezőny legjobja), Bartal, Pesti, Kál­mán, Kasza, Máté. Végeredmény: 1. Békéscsa­ba, 2. Vasas, 3. Bp. Honvéd, 4. Zalaegerszegi TE, 5. Fe­rencvárosi TC, 6. Tatabányai Bányász, 7. Szekszárdi Dózsa, 8. Nyíregyházi VSSC. Megyei ifjúsági bajnokság: Németkér—Dombóvári Vasas 2-0, Atomerőmű SE—Tamási 2- 4, Kocsola—Ozora 5-2, Aparhant—Bonyhádi Pannó­nia 4-1, Dunaföldvár—Nagy­mányok 0-6, Nagydorog—Te­vel 0-4, Tengelic—Hőgyész 3- 0, Dombóvári VMSE—Bá- taszék 5-1. Bajnoki táblázatok MEGYEI BAJNOKSÁG Végeredmény Felnőttek 1. DVMSE 30 23 3 4 104-34 49 2. D. Vasas 30 21 3 6 88-38 45 3. Tamási 30 18 6 6 77-41 42 4. N.-mány. 30 14 7 9 66-45 35 5. Tevel 30 12 8 10 46-38 32 6. D.-földvár 30 11 10 9 59-50 32 7. B. Pann. 30 12 7 11 52-70 31 8. Aparhant 30 12 6 12 42-41 30 9. ASE 30 9 11 10 38-54 29 10. Tengelic* 30 11 7 12 56-60 27 11. Bátaszék 30 10 7 13 64-66 27 12. Kocsola 30 9 5 16 42-73 23 13. Hőgyész 30 7 7 16 45-71 21 14. iNémetkér 30 8 5 17 53-83 21 15. N.-dorog 30 7 6 17 33-68 20 16. Ozora 30 5 4 21 30-63 14 Ifjúságiak 1. Tamási 30 25 2. Tevel 30 21 3. N.-mány. 30 20 4. Aparhant 30 18 5. DVMSE 30 16 6. D. Vasas 30 14 7. D.-födvár 30 14 8. Bátaszék 30 13 9. B. Pann. 30 13 10. Hőgyész 30 9 11. Németkér 29 9 12. N.-dorog 30 9 43. Ozora 30 14. Tengelic* 15. ASE 16 Kocsola 29 30 30 4 1 4 5 3 7 7 5 7 7 7 9 6 10 6 10 5 12 8 13 3 17 2 19 3 20 3 17 4 24 1 26 132-17 86-29 122-57 01-44 84-34 76-49 56-42 54-61 70-73 44-66 56-94 56-99 41-100 17 68-85 17 32-98 8 32-148 7 54 46 43 43 39 35 34 32 31 26 21 20 Megjegyzés: az azonos pont­számú csapatok között az egy­más elleni eredmények határoz­ták meg a sorrendet. A Tenge­lic csapatától négy büntetőpont levonva. SERDULOBAJNOKSAGOK Megyei 1. Paks 20 13 3 4 51-31 29 2. Bonyihád 20 13 2 5 69-35 28 3. Sz. Dózsa 20 13 2 5 62-36 28 4. N.-mányok 20 10 3 7 62-42 23 5. Tamási 20 10 3 7 56-53 23 6. Dombóvár 20 10 1 9 51-42 21 7. ASE 20 8 3 9 36-41 19 8. Bátaszék 20 8 2 10 57-63 18 9. Kisdorog 20 7 1 12 29-46 15 10. B. pann. 20 7 1 12 26-57 15 11. Ozora 20 — 1 19 24-78 1 Szekszárdi körzet 1. Tolna 2. Tevel 3. Tengelic 4. Dózsa in. 5. Aparhant 6. Bonyhád 7. Zomba 8. Decs 14 14 - 85-12 28 1 4 11 — 3 72-19 22 14 6 2 6 31-28 14 14 6 2 6 30-29 14 14 6 I 7 26-35 13 14 4 — 10 18-81 8 14 3 1 10 21-47 7 14 2 2 10 36-68 6 Paksi körzet 1. S.-tornya 20 18 2 — 135-10 38 2. Bölcske 20 18 1 1 113- 9 37 3. Pálfa 20 13 2 5 93-32 28 4. Kajdacs 20 13 1 6 129-27 27 5. N.-dorog 20 8 2 10 36-54 18 6. Paks II. 20 9 — 11 31-57 18 7. ASE II. 20 7 3 10 24-50 17 8. Németkér 20 6 I 13 32-79 13 9. D.-földv. 20 5 3 12 31-70 13 10. D.-sztgy. 20 4 3 13 28-78 11 11. Gerjen 20 — — 20 3-189 — így kellett volna 1. Brönsh.— B 93 (Kbága) 1-0 1 2. Erem—B 1903 (K.-hága) 3-0 1 3. Esbjerg—OB (Odensee) 3-1 1 4. Bröndby—Kastrup 0-2 2 5. Herfölge—Aarhus 1-0 1 6. Ikast—Köge 7-0 1 7. Naestved—Vejle 0-1 2 8. Lyngby—Hvidovre 2-0 1 9. Brage—Norrkoping 1-1 x 10. Hammarby—Kalmar 0-1 2 11. Mjällby—Halmstad 0-1 2 12. Trelleborg—Oöteborg 1-2 2 13. örgryte—Malmö 1-1 x Pótmérkőzések 14. Oster—AIK Stockholm 1-6 2 15. Koskilde—iSvenborg 1-1 x 16. B 1913 (Odensee) — AB (Koppenhága) 5-0 1 Vasas-Porto döntő Szűkszavú jelentés érke­zett Torontóból, a nemzet­közi labdarúgótornáról, amelynek résztvevője a Va­sas együttese is. A hármas tornán a piros-kékek 2:l-re győztek a rendező várost képviselő Iné Canada ellen, amelyet ezt megelőzően a Porto csapata 1:0-ra vert. A döntőt vasárnap játsszák, a torontói elsőségért a Vasas a Portóval méri össze erejét.

Next

/
Thumbnails
Contents