Tolna Megyei Népújság, 1985. június (35. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-01 / 127. szám
Ünnepi könyvhét ’B5 “N JÚNIUS 1 Névnap: Tünde A Nap kél 4.51 — nyugszik 20.33 órakor SZOMBAT A Hód kél 18.41 — nyugszik 3.36 órakor Hetvenöt evvel ezelőtt, 1910. június 1-én született, és 66 éves korában, 1976-ban halt meg Hámos György Kossuth-díjas író, újságíró, kritikus. __ __y ÁCS ILONA iparmű- A BÁCS-KISKUN mevész munkáiból rendeznek gyei tanács művelődési oszkiállítást Bonyhádon, a vá- tálya június 1-től Gera Sánrosi ifjúsági és művelődési dór tanárt, a megyei pártbi- központban, június 11. és 30. zottság osztályvezetőjét ne- között. A kiállítást június 11- vezte ki a kecskeméti Katóén nyitja meg Nyisztor Al- na József Színház igazgató- bertné közművelődési fel- jává. ügyelő. 0 AZ MTV pécsi körzeti stúdiója által sugárzott regionális adás vételére nem volt lehetőség május 27-ig Szekszárdon és környékén. Azért, hogy a megyénkről, a megyénknek is szóló műsorrá ne maradjunk le, szükség volt a szekszárdi adón a bemenő fokozatok átalakítására és új antennára. A Pécsi Vezetéknélküli Távközlési Felügyelőség szakemberei hétfőn elkészültek a műszaki átalakítással, így lehetővé vált, hogy <a 2-es műsor adóján az MTV pécsi körzeti stúdiójának regionális programja vehető legyen minden kedden 18.30 és 19 óra között. Egy ideig kísérleti jellegű ez a rendszer, de ha beválik, akkor véglegesítik. '■v MŰSZAKI HETEK. Véget ért a MTESZ Tolnia Megyei Szervezetének műszaki hetek rendezvénysorozata. A záró előadáson A mikroelektronika vállalatokra gyakorolt hatása témakörön belül dr. A MERKUR kocsiátvételi sorszámai Trabant Lim. Hyc. (Bp.) 316 Trabant Hyc. Combi (Bp.) 85 Trabant Lim. (Bp.) 36 967 Trabant Lim. (Győr) 85 601 Trabant Combi (Bp.) 10 325 Trabant Combi (Győr) 5 300 Wartburg standart (Bp.) 14 725 Wartburg Standart (Győr) 7 969 Wartburg Spec. (Bp.) 22 547 Wartburg Spec. (Győr) 11 »14 Wartburg Spec., tolótetős (Bp.) 5 074 Wartburg Tourist (Bp.) 9 148 Wartburg Tourist (Győr) 3 610 Skoda 105 S (Bp.) 8 943 Skoda 105 S (Győr) 7 016 Skoda 120 L (Bp.) 18 229 Skoda 120 I (Győr) 12 843 Skoda 120 GLS (Bp.) 1 148 Lada 1200 (Bp.) 35 020 Lada 1200 (Győr) 11 709 Lada 1300 S (Bp.) 13 617 Lada 1300 S (Győr) 4 480 Lada 1500 (Bp.) 12 766 Lada 1500 (Győr) 4 080 Lada Combi (Bp.) 5 900 Moszkvics (Bp.) 13 673 Polski Fiat 126 P (Bp.) 20 839 Polski Fiat 126 P (Győr) 7 093 FSO (Polski Fiat) 1500 5 002 Dacia (Bp.) 27 286 Zasztava (Bp.) 9 104 Pompéri Béla, a Camporgan rendszerház szaktanácsadója beszélt az egész vállalatot érintő hatásokról, az alkalmazásúk elterjedéséről, a változásokról a gyártási ciklusban, a mechanikus alkatrészék helyettesítéséről, a rugalmasságról a termelésben, a gyártási folyamatokra gyakorlóit hatásról és a változásokról a hagyományos munkakörökben. Az előadás nyomán élénk vita alakult ki. O MAGYAR segélyszállítmány Bangladesnek. A Magyar Népköztársaság Kormánya és a Magyar Vöröskereszt gyógyszerekből és gyógyászati segédeszközökből álló gyorssegélyt küld a természeti katasztrófa sújtotta Bangladesi Népi Köztársaság lakosságának megsegítésére.-f AZ ELEKTROMODUL hosszú lejáratú kereskedelmi megállapodást kötött az Unitra lengyel külkereskedelmi vállalattal színes televíziók képcsöveinek importjára. A megállapodás keretében az 1986-tól 1990-ig terjedő ötéves időszakban a lengyel Polkolor gyár mintegy 1 millió 100 ezer darab képcsövet szállít a magyar megrendelőknek. A hosszú lejáratú szerződés megközelítően öt milliárd forint értékű magyar importot irányoz elő, elsősorban a Magyarországon már ismert 56 centiméteres képcsövekből, de választék- bővítési céllal lehetőséget biztosít a 37 és az 51 centiméter átmérőjű típusok váÉrtesítjük T. fogyasztóinkat, hogy 1985. június 2-án — vasárnap — 0 órától 18 óráig szerelési munkák miatt Szekszárdon a déli fűtőműben teljes leállás lesz — a használati meleg víz szolgáltatása szünetel. Kérjük szíves megértésüket. Szekszárdi Városgazdálkodási Vállalat (x) A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint pénteken a Balatonkenesén megtartott 22. héti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 22, 30, 32, 54, 63 A Sportfogadási és Lottóigazgatóság június 4-én, kedden rendezi a lottó májusi, jutalomsorsolását. A húzáson a 19. játékhét szelvényei között összesen 1320 tárgynyereményt sorsolnák ki. Főnyeremények: Zasbava, Wartburg és Trabant személy- gépkocsi. Az igazgatóság sorsolási naptára szerint június 7-én csurgón, 14-én Hévízen, 21- én Körmenden, 28-án pedig Agárdon húzzák a lottó esesárlására is. dékes heti nyerőszámait. Felhős, szeles idő Várható időjárás ma estig: gyakran lesz erősen felhős az ég, és továbbra is számítani kell záporokra, zivatarokra. Az északnyugati, északi szél főként a Dunántúlon lesz élénk, helyenként erős. Zivatarban bárhol lehet ‘szél- erősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 26 fok között várható. Eredményhirdetés Szekszárdon Kirakatba karülnek a gyermekrajzok Szekszaiüi'Oi es a megyeiből 202 pályamű érkezett arra a pályázatra, amit a megyei könyvtár Jacob Grimm születésének 200. évfordulója alkalmából hirdetett meg. Az olvasmányélményeiket szívesen és rendszerint nagy 'képzelőerővel megörökítő gyerekek pályamunkái között legtöbb a rajz, de bőven akadt közöttük kollázs, növényekből, virágokból készített kompozíció is. Érdekes a pályázók kor szerinti megoszlása: legtöbb „alkotás” — 112 — az alsótagozatosoktól érkezett, az óvodásaktól 29, s míg az első osztályosok 39 rajzot készítettek, igen kevés felsőtagozatos vett részt a Grimm-pályázaton. Legtöbben a szekszárdiak pályáztak, de sok mözsi, alsónánai és bonyhádi gyerek is beküldte jubileum-ihlette munkáit. Tegnap, május 31-én délután Lovas Henrik, a szekszárdi városi és megyei könyvtár igazgatója köszöntötte az ünnepélyes eredményhirdetésen megjelenteket, majd Ruskóné Németh Judit adott rövid szórakoztató műsort. Helyezést kapott — ezzel együtt könyv- jutalmat és egy-egy rajzimappát — mind a négy kategóriában három-öt pályázó a rajztanárokból álló zsűri ítélete alapján. A Grimm-mesék hősei című pályázat anyaga a jövő hét hétfőjétől a szekszárdi gyermekkönyvtár kirakatában kap helyet, hogy azok is megtekinthessék, akik koruknál fogva már nem a gyermekkönyvtár látogatói, de szeretik a gyermekrajzokat. Előadó és közönség az ünnepséget követő műsor alatt OL VAST AM Tartalék és átlag Olvastam tegnapi lapunkban, hogy az ország áruellátása kielégítő volt az első négy hónapban. Számok, tények bizonyítják, hogy ez így is volt. Átlagban, az országban. Ha a vásárló, fogyasztó akar ezt, vagy azt venni, az már nem olyan egyszerű kérdés. Átlagot ugyanis nem lehet vásárolni és vacsora helyett fogyasztani, sem pedig férfiöltöny helyett felhúzni. Nem vigasztal, ha Nyíregyházán van 36-os fehér bokapántos szandál ötszáz alatt, ha Szekszárdon nincs az, amit keresek. Félreértés ne essék, a szandál csak példa arra, hogy az ellátás minőségét lehet javítani ugyanabból az árualapból is, hogyha jobb a terítés. E téren vannak még tartalékaink, amelyekkel tovább lehet javítani a lakosság közérzetét, életkörülményeit. Manapság ugyanis azok a legfontosabb tartalékok, amelyeknek a feltárásához nem kell beruházás, és amelyeknek a használatbavételéhez egy másik tartalék, „szürke állomány” használata is szükséges. Időjárás-előrejelzés Meleg idő záporokkal Forgalomkorlátozások Tolna megye közútjain június 8-ig a következő forgalomkorlátozások lesznek. A 6-ös úton: Szökszárd határában az új Sió-híd építése miatt továbbra is érvényben van a 40 kiiomé- ter/óra sebességkorlátozás. Ugyanitt június 4-én, kedden az új Sió-híd betonozása miatt időnként a régi hídon félpályás lezárás lesz, a forgalmat ekkor terelőőrök irányítják. A 6. számú út tengelioi elágazójánál csomópontépítés miatt van 40 kilométer/óra sebességkorlátozás. A 6-os úton Bonyhád térségében átépítik a hidat. Emiatt egy szakaszt teljesen lezártak. A forgalom Bonyhádon keresztül történik. Erre sárga terelőtáblák figyelmeztetik a gépjárművezetőket. Ugyancsak a 6-os úton a 127—130. kilométer közötti szakaszon aszfaltszőnyeget terítenek. Itt is csakúgy, mint a 110—110,6 kilométer közötti szakaszon 40 kilométer/óra sebességgel szabad közlekedni. Dunaföldvár belterületén a Duna-hídon a munkák befejeződtek, a forgalom ismét kétirányú. Az 55. számú úton a híd állaga miatt viszont továbbra is érvényben van a félpályás lezárás és a 15 tonna súlykorlátozás. A 65. számú úton Szakály belterületén a közút—vasút szintbeni kereszteződésénél a vágány közti burkolatot építik át. Emiatt félpályás lezárással találkoznak a gépjárművezetők. Ugyancsak a 65-ös úton, a tamási—fonná- di elágazásnál útépítés miatt útszűkület és 40 kilométer/ óra sebességkorlátozó táblát helyeztek ki. A 6232 számú Paks—Nagy- dorog út egy szakaszán, a 3—4 kilométer között, aszfaltszőnyeg-terítés miatt munkahelyi elkorlátozás lassítja a forgalmát. Felületi bevonások miatt munkahelyi él-korlátozással és ikavicsfelverődéssel kell számolni: a 64105 számú, felsőnyéki bekötő úton, a 6407 számú Simontornya—Ineg- szemcse és a 6408 számú Pincehely—Ozora úton. Dunántúl A hét közepén kissé változékonyabbra fordult az idő, többször erősen megnövekedett a gomolyfel- hőzet. Többfelé esett zápor- eső, helyi zivatar sokfelé kialakult. A rövid idő alatt lehullott csapadék mennyisége helyenként meghaladta a 10 imm-t is. Záporok, zivatarok idején a hőmérséklet kissé visszaesett. A jövő hét közepéig időnként erősen megnövekszik a felhőzet, záporok, zivatarok kialakulása szinte mindennap várható. Sgy-egy zivatargócban rövid idő alatt nagyobb mennyiségű csapadék is előfordulhat. A minimum-hőmérséklet 12, 17 fok között alakul. A kora délutáni órákra 23, 28 fokig melegszik fel a levegő. A hét közepétől a csapadékhajlam csökken, a nappali felmelegedés kissé gyengül. A szekszárdi áfésznél kedvező kamatfeltételekkel CÉLRÉSZJEGY váltható. Hét éven túli lekötés esetén az első évtől 10 % KAMATOT fizetünk. Vidéki befizetés esetén helyszínre megyünk! Az érdeklődőknek központunkban részletes tájékoztatást adunk. Címünk: Szekszárd, Rákóczi u. 2. Telefon: 11-233. (165) NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Széchenyi u. 36. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Posta fiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENJZS SÁNDOR. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 43,- Ft, negyedévre 129,- Ft, egy évre 516,- Ft - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. s_____________________________________________________________________________________________________________________________i_________________________________________________________