Tolna Megyei Népújság, 1985. június (35. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-20 / 143. szám
1985. június 20. ‘népújság 3 NDK-beli vendég megyénkben Magyarországi tartózkodása során tegnap megyénkbe látogatott Ingols Waltenberg, az Einheit című folyóirat szerkesztője. Az NDK-beli újság a magyar Társadalmi Szemle testvérlapja. A vendéget, aki gazdaságpolitikai és mezőgazdasági kérdésekkel foglalkozik, elkísérte La- czó Ferenc rovatvezető. Szek- szárdon Nagy Ferenc, a megyei pártbizottság osztályvezetője köszöntötte az NDK- beli folyóirat szerkesztőjét, majd fogadta Gyugyi János, a megyei pártbizottság titkára és tájékoztatta a megye gazdaságáról. Az egynapos Tolna megyei program sarán az Einheit szerkesztője a Dalmandi Mezőgazdasági Kombinát és a döbröközi termelőszövetkezet munkájával ismerkedett. A megyei pártbizottságon. Balról a második Ingols Waltenberg, jobbszélen Gyugyi János. Merre tartanak a kisvállalkozások? Már az első rendelet megjelenése óta élénk figyelem kísérte a kisvállalkozásokat. Az egyéni kockácatvállalá- son alapuló gazdasági tevékenység kisüzemi formája nagy lehetőséget kínált mind a vállalatoknak, szövetkezeteknek, mind az itt szerencsét próbáló dolgozóknak. Az elmúlt három esztendő tapasztalatai alapján pedig már össze lehet állítani a mérleget, mennyiben valósult meg a kormányzat szándéka, amikor a lakossági ellátás javítására és a hiányzó háttéripar pótlására zöld utat engedett a kisvállalkozásoknak. A mennyiségi mutatók egyértelműen arról tanúskodnak, hogy valóban létező hiányt pótol az ilyen keretek között végzett tevékenység: több mint harminc- ötezer szervezetben mintegy 350 ezer ember dolgozik, a munkaképes lakosság 7 százaléka. Az általuk termelt érték az ipari termelés 1,7 százaléka. A vgmk-k erényei A 35 ezer gazdálkodó szervezet között a legnépesebb csoport a vállalati gazdasági munkaközösségeké, számuk meghaladja a 18 ezret. S mire is vállalkoznak ezek i szervezetek? A legtöbbször olyan munkára, például karbantartásra, amire nem akadt egyáltalán külső kivitelező, máskor a gépek kihasználtsági fokát javítja a plusz időben végzett munka. Jó néhány cégnél éppen a vállalati gazdasági munka, közösségek révén sikerült korábban veszteséges tevékenységet nyereségessé tenni, avagy éppen a hatékonyság javult számottevően, ami több millió forint haszonként öltött testet az év végi mérlegben. Joggal kérdezheti bárki is, ha ennyire haszos a vgmk-k működése, akkor miért nézik mégis ferde szemmel őket néhány vállalatnál? Sajnos ebben objektív okok is szerepet kaptak. Az első időben elég nehezen birkóztak meg a vállalatok a belső ellenőrzés megszervezésével. Néhányszor — mint a revizori jelentésekből kiderült — nem különítették el megfelelően egymástól a fő- és túlmunkaidőben végzett munkát, és ez jogosan háborította fel a vgmk-n kívül maradt dolgozókat. Máskor pedig az okozott gondot, hogy a kisvállalkozás tagjai között volt az a vezető is, aki ellátta őket munkával, illetve az elvégzett feladatot igazolta. Szerencsére az elmúlt évben a legtöbb helyen a vezetés megtalálta az ellenszerét e kezdeti hiányosságoknak, és megnyugtatóan elkülönítették egymástól a kétféle munkát — az ellenőrzést pedig megerősítették. Sőt, megjelent a társadalmi kontroll is. Szakszervezeti tisztségviselőkből alakultak — jobb híján nevezzük őket így, — olyan bizottságok, amelyek kivizsgálják a dolgozóknak a vgmk-kal kapcsolatban írt észrevételeit. A vgmk másik erénye egyébként — s ezt még az ellenzők tábora is elismeri —, hogy segít megtartani a munkaerőt, hiszen gyárkapun belül meg lehet keresni a kiegészítést. S a gyár sem jár rosszul, ha kipróbált emberei végzik el a számára fontos munkát. A piac igényeihez A másik népes csoport az önálló gazdasági munkaközösségeké, számuk 7800. A kockázat itt lényegesen nagyobb, mint az előbbi formánál, hiszen a vállalkozók saját tőkéjüket fektetik be, egvetemlegesen felelősek munkájukért, és az esetleges veszteségekért. Nem véletlen tehát, hogy a várakozások ellenére inkább az állami vállalatok és szövetkezetek számára dolgoznak, és viszonylag kevesebben vállalkoznak a lakossági ellátás javítására. A keresetekről is készült felmérés, átlagosan a gmk- tagok 8500—9000 forintot kaptak havonta. Ez kevesebb, mint amit baráti beszélgetések során hallunk, viszont több a mostani átlagkeresetnél. Az értékelésnél viszont számba kell venni azt is, hogy mennyit és miképp dolgoztak. A gazdasági munkaközösségek — már amelyek bírják hosz- szabb távon a versenyt — általában többet és jobban dolgoznak, mint az átlag. S ahogy az előbb már szó volt róla, saját tőkéjüket is kockáztatják, nem beszélve arról, hogy biztos munkahelyüket cserélték fel saját vállalkozásukért, ahol hónapról' hónapra meg kell küzdeniük a szerződésekért, és a szervezet fennmaradásáért. A kisvállalkozások köre nem szűkül le a két formára, ezenkívül még alakultak ipari és szolgáltató szakcsoportok, kisszövetkezetek, átalányelszámolású részlegek is, bár egyelőre számuk nem jelentős. Ezekről együttesen elmondható, hogy hatékonyan dolgoztak, rugalmasan próbáltak a piac igényeihez alkalmazkodni, és például az építőiparban az átalányelszámolásos részlegek tették nyereségessé a ('korábban ugyanott veszteséget hozó tevékenységek egy részét. Korszerű gépeket Ha a számokat nézzük, valószínűleg a közgazdasági elemzésekben kevésbé jártasaknak is feltűnik, hogy a foglalkoztatottak viszonylag magas aránya ellenére meglehetősen kismértékben járulnak hozzá a kisvállalkozások az ipari termeléshez. S még egy mutató tér el lényegesen, ha nem is a tervezettől, inkább — enyhébb kifejezéssel élve — a várttól; rendkívül alacsony a befektetett tőke nagysága, összesen 13 milliárd forint. Ezt egyrészt magyarázza a vgmk-k elszaporodása is, ahol a vállalat gépeivel és anyagával vállalkoznak különböző munkára a dolgozók. Vagyis, nem kockáztatják saját pénzüket vagy egyéb eszközeiket, ha csak lehet. Másrészt arra utal, hogy egyelőre ugyanolyan bizalmatlanok a vállalkozók, mint annak idején a magániparosok és kereskedők. Viszont nem nehéz megjósolni, hogy hamarosan a vállalkozó kedv kevés lesz e szektorban, mert egy adott szinten túl, amikor az alapvető hiány megszűnik, mindenképpen korszerű termékeket és szolgáltatásokat várunk az állami ipartól, a kisvállalkozóktól is. Amihez viszont modfrn felszerelésre van szükség. Csak így töltheti be a kisvállalkozás a neki szánt szerepet, hogy javítsa a lakossági ellátást és részben pótolja a hiányzó háttéripart, így szolgálva a nagyipar növekvő — s minőségileg is — emelkedő igényeit. LAKATOS MARIA Zománcárugyári hétköznapok (II.) Munka, képesség szerint A minőség nemcsak szólam — valóság A zománcárugyári eredmény mögött nemcsak a bérezési rendszer továbbfejlesztése van. Már csak azért sem, mert nem egyedül üdvözítő a „többet .termelj — többet kapsz!” Mert ml van akkor, ha a töbletterrruéík a raktárban marad, vagy azt azt árut csak kevesebbért lehet értékesíteni, , mint amennyiért előállítják? Lehet termelni sokféléképpen. Azt mondjuk, hogy három műszákban káli dolgozni, mert az értékes gépeket ki kell használni. De, ha ezt úgy csináljuk, hogy mindhárom műszakban féle gép üzemel, de van három műszak, akkor nem jutottunk előre. Sőt. A költségeket növeljük és drágán termelünk. A három műszak miatt pedig csökken a létszám, mert egyre kevesebben akarnak három műszákban dolgozni. A megoldáson gondolkodni kell, majd lépni, úgy, hogy a termelés is menjen, ember is legyen, meg természetesen készáru is. A zománcozó üzemben bevezették a 2+1-es munkarendet. Sz is három műszak, de mégsem az. Két műszakba váltva járnak a dolgozók, a harmadikban pedig állandók vannak, olyan emberek, akik ezt folyamatosan vállalják. Szükségük van az egész hónapi 50 százalékos bérpótlékra, vagy több így a szabad idejük nappal — a lényeg a vállaláson van. Mióta ezt bevezették, azóta növekedett a létszám — 10 év óta először a zomán- cozóban. — A lényeg az, hogy megkerestük minden embernek azt a munkát, amelynek az elvégzésére alkalmas — mondja Rein László főművezető. — A délelőtti és a délutáni műszákban teljes a létszám, így minden gépi berendezés működtethető. Az éjszakaiban azok az emberek dolgoznak, akik ezt vállalták és alkalmasabbak az önállóbb munkára. így éjszaka olyan feladatokat is elvégezhetünk, amelyek kisebb szériában kellenek, vagy nagyabb a munkaigényük. Eméllett nem kél! üzemeltetnünk minden berendezést, ami jelentős energia- megtakarítást jelent. Nagyon nehéz lenne minden mozzanatát az átszervezésnek értékelni. — Azt azonban ki kell jelenteni, hogy az új érdekeltségi rendszerben a minőség nálunk nem szólam — hanem valóság —, mondja a közgazdasági főosztályvezető, Palkó Antal. — Milyen ösztönzők vannak? — kérdezem Jovánczay Gyula üzemvezetőt. — A zománcozőban egyenes darabbér rends zer van. Az összes bérnek a 7—8 százaléka a minőségi bérezés alapján kapható meg. A bér. tömeg 2—3 százalékát különböző tevékenységekért adjuk ki. Ezek lehetnek: sürgős rendelések terven felüli teljesítése, vagy túlórát ösztönző prémium, az export esetében a minőségért is adunk prémiumot. Az év elején kiemelt béremelést kapott az üzem, mintegy 8 százalékot, ezen felül az előbbieket is figyelembe véve a mozgóbér 6—7 százalékkal növekedett. — Ezek szerint a zomán- cozóhan átlagban 15 százalékkal emelkedtek a bérek. — így van. — Ennyivel többet is kell dolgozni? — Nem biztos. Vannak munikahelyek, ahol igen, de van alhol a nyolc órát kell jobban kihasználni, amire most ezzel az új műszakbeosztással lehetőség is van. A legfontosabb mondat azonban később hangzott el, amikor azt jelentették ki a zománcozó vezetői, hogy az emberek munkafeltételei változtak. Jobb lett az anyag- ellátás, folyamatosabb a termelés, így kevesebb az állásidő, a 'kényszerű állásidő, ami a szervezetlenség miatt szokott lenni. A zománcárugyárban az év első öt hónapjában 127 ezer edénnyel gyártottak többet, mint 1984 hasonló időszakában. Azt mondják, hogy az emberek munkafeltételei változtak meg. Ehhez azonban az is hozzátartozik, hogy a zománcozőban közel 20 emberrel csökkent a kiszolgáló részlegek létszáma. Az átszervezés tette lehetővé, hogy kevesebb művezető, gépbeállító kell, így a termelésben 20 emberrel többen vehetnek részt a készáru létréhozásában. Ebből következik, hogy több lett a feladatuk a művezetőknek, a csoportvezetőknek. Ezért természetesen ők is részesülnek ösztönző bérezésben, tehát megéri többet is tenni, jobban megszervezni a munkát, mert ők is a készáru-kibocsátás után részesülnék a mozgóbérből. Évek, vagy talán évtizedek óta vita tárgya a művezetők, a közvetlen termelés- irányítók jogköréneik rendszere. Ahhoz, hogy egy művezető eredményesen tudjon dolgozni, jogok is kellenek. — Naponta megkapja minden művezető a feladatát, és azt is, hogy ezért mennyi mozgóbér jár — mondja az üzemvezető. — Annyival egészíti ki ezt Rein László főművezető, hogy ez műszakonként — havonta — 40 ezer forintot is jelenthet. A művezetőnek joga ezt a pénzt felosztaná, vagy nem felosztaná. Ezzel a művezető elismertsége is jobb lett, jobb kell hogy legyen, hiszen a művezetőnek nemcsak büntetni, hanem jutalmazni is van lehetősége. — Folytatjuk — HAZAFI JÓZSEF Fotó: GOTTVALD KAROLY A gépek segítenek, de még mindig nagy szükség van az emberi kézre A díszítés adja meg az edény „végső fazonját” Nagy figyelmet kíván a konvejorsor melletti munka
