Tolna Megyei Népújság, 1985. május (35. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-14 / 111. szám
4 NÉPÚJSÁG 1985. május 14. Moziban macskamenyasszony A lakodalom után hamarosan megszületett a kis Szaffi Szaffi, a Szívem szerint igen hosszú névsorral kezdeném e jegyzetet, mégpedig mindazok felsorolásával, akik részesei a Szaffi című új magyar rajz-mesefilm létrejöttének. Vagyis a tervező és rendező Dargay Attila (a Vük alkotója) neve mellé joggal kívánkozik a film szereplőinek további tervezői, a rajzolók listája, a látványtervezők, a speciális effektek, a mozdulattervezők neve, majd azo- ké, akik a képeket fesitették, akik a hangjukat kölcsönözték a szereplőknek, akik a laboratóriumi munkákban közreműködtek, majd az Állami Népiegyüttes kibővített zenekarának névsora következhetne. De terjedelmi okok miatt e felsorolás képtelenség. így szögezzük le mindjárt az elején: olyan alkotógárda dolgozott együtt, akiknek munkájáról csak felsőfokon lehet szólni, s teszi is ezt mindenki — felnőtt és gyerek egyaránt —, aki látta a filmet. Sokan látták már eddig is, s bizonyosan sokan nézik meg ezután, hiszen a moziparkunk csak kis részében vetítették eddig nagy sikerrel, telt • házzal. Még annyit, hogy a film Jókai Mór Cigánybáró és Szaffi című művei nyomán. Richard Strauss operettzenéje motívumainak felhasználásával készült. A címszereplő, Szaffi Temesváron született, nem sokkal az előtt, hogy a császári hadak ostromolni kezdték a hanyatló oszmán birodalom utolsó magyarországi erősségét. A bájos kicsi lányt édesapja megpróbálja megmenteni, de igyekezete majdnem balul üt ki. Ugyanis a menekülő Ahmed basa — indulás előtt egy láda kincset elás barátja, Botsinkay Gáspár kastélyának kertjébe — barátjával, annak fiával, Jónással és a kis Szaffival csónakba száll, az ár viszont még az út elején kisodorja a csónakból a kislányt... A történet izgalommal teli, peregnek az események, s minden jó, ha jó a vége — Jónás megleli Szaffit, s noha pici korukban is egymásnak szánták őket a szülők, maguktól is rájönnek, hogy csak egymáséi lehetnek. A film végén ki-ki érdeme szerint nyeri el méltó jutalmát, illetve büntetését. A teljes estét betöltő mesefilm kellemes szórakozást jelent a nézőknek — korra és nemre való tekintet nélkül. Bővelkedik kalandban, izgalomban, vidámságban, félreértésekben, s az igazi mesefilmekhez méltóan a jók és a gonoszok összecsapásában. Ügy hiszem, hogy a Vük után most Szaffi lesz a gyerekek kedvence, s hamarosan otthon is nézegethetik a bájos rajzfigurát, olvashatják a kedves történetet, ugyanis hamarosan 80 oldalas képes könyv formájában is megjelenik. Abban viszont csak reménykedni merek, hogy a giccsgyártók nem járatják le — szokásukhoz híven — a sokak szívébe lo- pódzott figurákat! — hm — Budapesti gyűjtemény Washingtonban Aligha túlzás fontos kulturális eseménynek nevezni azt a kiállítást, amely május 12-én nyílt meg a nagyközönség számára a washingtoni National Gallery Of Artban, az amerikai főváros rendkívül gazdag anyagú, képzőművészeti múzeumában. A budapesti Szépművészeti Múzeum rajzgyűjtemé- nyéből összeállított és nagy mesterek száz rajzát tartalmazó kiállítás ugyanis nemcsak az első ilyen a két ország múzeumainak együttműködésében, hanem egyúttal olyan művészettörténeti anyagólt tartalmaz, amely az Egyesült Államokban nem, vagy aligha ismerhető meg. A két múzeum szakértői csaknem hároméves munkával jutottak el a megnyitóig. A budapesti gyűjteményből együtt válogatták ki a száz rajzot, a magyar szakértők gondoskodtak a felmérhetetlen kincset jelentő művek szakszerű csomagolásáról, szállításáról, amerikai kollégáikkal együtt rendezték az anyagot Washingtoniban. A bemutatót egyéhként anyagilag az amerikai fél számára az tette lehetővé, hogy az Occidental Petroleum Corporation nevű vállalat nyújtott hozzá támogatást. Az Occidental elnöke a világhírű amerikai üzletember, Armand Hammer, akinek nagyszerű magángyűjteménye anyagából nemrég Budapesten rendeztek nagy sikerű kiállítást. A Washingtonban bemutatott rajzok a XV. századtól a XIX. századig terjedő időszakban keletkeztek. Bár nagy szerepet kaptak a korai német mesterek alkotásai — Dürer, Cranach, Hans Baidung, Altdorfer rajzai —, mert azok az amerikai múzeumok anyagában legfeljebb elvétve láthatóak, a legnagyobb kincs talán mégis Leonardo da Vinci három rajza: két tanulmányfej, amely harcosokat ábrázol, s a szakértők szerint a nagy Ez a Maxim Valóban ez a Maxim, ahogy időnként a tévében is láthatjuk, ezúttal egy kicsit földúsítva, miután színházi előadásról van szó, ahol nem lehet közben iszogatni vagy csevegni, mert a néző itt csak néző, akit másként kell kiszolgálni, mint a vendéget. Mi kell egy jó varietéhez? Egy, két világszám, énekesek, táncosok és természetesen görlök. Többé-kevésbé minden együtt van, a közönség végeredményben nem csalódik, bár a helyárak nem túl alacsonyak, de mindenki azt kapja, amit vár és amit várhat. Látványos, helyenként kifejezetten nagyvonalú varietéműsor, kisebb, nagyobb zökkenőkkel, amelyek elsősorban a színpadon tűnnek fel. Már a nyitó palotás sejtette, hogy a tánckarnak van még mit tanulnia, s ebbéli véleményünket a későbbiek sem oszlatták el, főleg a Ra- vel-boleró láttán, aminek lehetséges erényeit is csökkentette az egyébként nagyon hatásosnak szánt megvilágítás. S ez már valóban a Maxim gyöngeségére utal, mert ez a jó műsor pergőbb rendezést és biztosabb technikát érdemelne. A bevezető film önmagában nem túlzottan érdekes, kopott is, színei kifakultak, s mellette a sistergő hangfal, a folyton elakadó, kihagyásos hangszalag semmiképp nem nevezhető szerencsés indításinak. Közben is előfordulnak rövidzárlatok, amelyek rontják az előadás hangulatát, de feltehetően az országjáró körútra indult Maxim további előadásain lekopnak ezek az alkalmi nehézségek. cs. olasz mester egy soha be nem fejezett freskójához készült tanulmány. A harmadik ugyancsak tanulmány: lovak lábáról készült s minden bizonnyal Francesco Sforza lovas szobrának elkészítésére szolgált. Érdekesség, hogy a washingtoni galériában egy másik kiállítás is van Leonardo ló-tanulmányaiból: ezek az angol királynő wind- sori kastélyából érkeztek. Első ízben szerepel a Szépművészeti Múzeum gyűjteményének ilyen gazdag válogatása az Egyesült Államokban. Július közepén bezárják a bemutatót és az egész anyagot átszállítják az Egyesült Államok egy másik igen jelentős képzőművészeti gyűjteményébe, a chicagói Képzőművészeti Múzeumba. Tévénapló „Az” Abódy Egy időben szinte fogalom volt a neve. Amint most kiderült, 17 könyve jelent meg, de nem ezekre gondolok. Ha jól tudom, egyik sem volt kiugró siker, a kritika bólintott, és tudomásul vette őket, de nem is könyvei jelentették Abódyt, hanem ő maga, tekintélyes emberi mivoltában, sajátos hanghordozásával, meghökkentő közbeszólásaival. Ö volt „az” Abódy, akinek mindig jutott valami eszébe, s akkor is derültünk rajta, ha tudtuk, hogy nincs igaza. Most négy estén át beszél önmagáról, vagyis „legfőbb szerelméről", de amióta utoljára találkoztunk vele, sok minden történt. Betegségek próbáját kellett kiállnia, ezek azonban nem voltak olyan látványosak, mint Karinthy agyműtétje, következésképp olyan komolyan sem lehet viccelődni vele, el is nehezült, feltűnően sokat dohányzik és boglyas szakáltt növesztett, amire némi hetykeséggel, az ő modorában, azt is mondhatjuk, könnyű annak, akinek ennyi ideje van. Meg is keseredett. Életéről szólva rezignálton sorolt fel tényeket, pedig kivételesen kalandos múltja van, volt nevelőtanár, irodalmi vezető az egyik könyvkiadónál, ahol a munkástanács elnökének tisztét is betöltötte, dolgozott irodalmi hetilapunknál, majd főmunkatárs volt egy általa meg nem nevezett lapnál, ahol egyetlen munkaköri kötelessége az volt, hogy minden hónapban bemenjen a fize- » téséért, egy időben az Operaház alkalmazta, jelenleg pedig egy évnegyedenként megjelenő lap felelős szerkesztője, ami ha jól tudom, házasságközvetítéssel foglalkozik. Irigylésreméltóan változatos pálya, feltéve, hogy irigység — ez manapság elég divatos tulajdonság — lakozik valakinek a szívében. Abódy azonban azt mondja, hogy neki az állammal nem sok dolga van, nem kapott semmit, de gondolom, csak azért mondja ezt, hogy e gazdag életút jelenlegi állomásán meghökkentsen, miként azzal is, hogy számára a - boxolás és az opera azonos értékrendet jelent. Ezen valóban meg lehet bökkenni, s Vitray bölcs humorral kontráz is hozzá, mert a hajdani bajnok után Székely Mihály jelenik meg az archív fimen, de mielőtt bárki szörnyűl- ködne a szent művészet nevében, van olyan érzésünk, hogy ez — Vitray részéről mindenkévp — a játékot szolgálja, mintha Karinthyt olvasná fejünkre: „S szólék maga á szépmívű marha, ezt mondtam csak a jóhangzás mián...” Félidőben vagyunk, még két folytatás következik, s tehetnénk is már több megjegyzést, amire Abódy nyilván bölcsen bólogatna, tudja, tudja, csak azért mondta, hogy közbeszólhassunk. De nem szólunk közbe, beszéljen csak ez a nagyapó szakállú aggastyánná változott derűs szellem, s beszéljen Vitray, aki örömmel vesz részt a játékban, sőt néha az az érzésünk, hogy nem is ő beszélget Abódyval, hanem Abódy vele, de ez a metamorfózis mindkettőjüknek jól áll. Courteline Az egyre nagyobb méreteket öltő Feydeau-kultusz elhomályosította a századforduló többi jókedvű francia íróját, például Courteline-t, akit korában Moliere-hez hasonlítottak, s bár a nagy mestertől mégiscsak elmaradt, jelentősége így sem csekély. A Telepódium három bohózata, amiket a korán elhunyt, kitűnő költő, Végh György fordított le, talán felhívja a figyelmet erre az igazán jelentős íróra. A századelőn nálunk is elég sokat játszották. A rendőrfőnök jó fiú című komédiáját a nevezetes Thália Társulat mutatta be. A szombat esti három bohózat, bár különböző kvalitású, — főleg a harmadikban — jól mutatta Courteline-nek az abszurd színház felé mutató kvalitásait, mert ebben a fergeteges bohózatban csírájában minden megtalálható, ami napjaikban Ionescót világhírűvé tette. Az egyes bohózatokat elmésnek szánt dalocskák vezetik be, görlökkel; nem baj. De miért kell a szerző nevét finom- kodóan kurtlennek mondani? Felvett név, a szerző neve Georges Moineaux, ha úgy tetszik, Verebes György. Helyette a Georges Courteline nevet használta, amit a franciák Kürtőimnek ejtenek. CSÁNYI LÁSZLÓ Rádió Beszélgetés Marton Frigyessel Deák László hangversenye Szilágyi János műsorait általában meg szokták ismételni, hogy azok is hallhassák, akik a sugárzás idejében nem volltiak rádiőközel- ben. Hát ezt a beszélgetést, melyet az elmúlt hót egyik napján hafflhattunk Marton Prigyesísél, la magyar újkori — értsd: szocialista — rádió- kabaré megteremtőjével és a vérbő marxista politikai kabaré megalkotójával, még ennél ás többen fogják majd újra kérni. És — higgyék él nékem, ezúttal — nem a kiváló riporter szellemessége, egyénisége miatt. Ezúttal mindinkább a főhős — aki miaga választotta ki beszélő- társát és nyilatkozott a disputa előtt, hogy nem engedi megvágni az elhangzottakat — mondatai, életútja, gondolkodása, válságai és em- beri-politiíkai katarzisai miatt. Kevesen tudjuk-tudtuk, hogy Marton Frigyes, akinek nevét színigazgatóként (Mikroszkóp) és szerkesztőként oly gyakran hallottuk és dicsértük a hó első hétfőin elhangzott politikai kabarék értéke és színvonala révén, hát ez a színigazgató nyugdíjba ment. ötvenhét évesen, huszonöt év minden eredményével, kitüntetésével, értékével és gyorsan megoldott konfiiiktu'shelyzeteivel. Jegyzetemnek nem célja e háromnegyed órás riport (nyilatkozat, bármi) tovább- fmondása. A továbbközlő jogán csak annyit mondok: el tellett jönnie ennek a beszélgetésnek, hogy újságíróként és kabarét kedvellő hallgatóként is meg tudjam érteni, hogy miért llehetett olyan frenetikusán jó és politikai peckeivel ennyire sikeres ez a rádió-kabaré. Mert volt egy ember, egy rendező, egy megszállott. Ot hívják Martonnák. A televízióban ilyen ember, aki egy életet tett volna fel erre a fontos és nem (!) szórakoztató műfajra, nem ismeretes. Szilágyi ezúttal szerényen a háttérben maradt. Kevesebbet kötözködött, szó nélkül elismerte, hogy akivel beszél, legalább úgy fordítja a szót, mint ő. És most különben sem á riporter volt a fontos. szűcs Pécsi Egyetemi Színpad Az iskolái oktatásban is részt vállal a maga sajátos eszközeivel a pécsi Egyetemi Színpad. Olyan műveket állított, illetve állít színpadra, amelyek kapcsolódnak a középiskolás diákok kötelező és ajánlott olvasmányaihoz, illetve részét alkotják az egyetemisták irodalmi és esztétikai tananyagának. 'Az együttest a városi tanács, a tudományegyetem és a műszaki főiskola közösen hozta létre, munkáját a három intézmény képviselőiből alakult művészeti tanács irányítja. Állandó otthont is kapott: a nyári színház épületében kialakított klubszínházban lépnék fel a diákszín- játszők. Évadonként két-három bemutatót terveznék; olyan műveket adnak elő, amelyek leginkább megfelelnek az ifjúság sajátos érdeklődésé- nek, és segítik a közép- és felsőfokú oktatást, emellett a színjátszók önkifejezési és kísérletező kedvét is szolgálják. Ennék jegyében mutatta be az Egyetemi Színpad Csehov „Három nővér” című drámáját. A Szekszárdi Liszt Ferenc Zeneiskola ez évben ünnepli fennállásának 30. évfordulóját. Három évtizeddel ezelőtt Husek Rezső alapította az intézményt. Azóta az iskola ia megyeszékhely zenei oktatásának központjává, a zenei ismeretterjesztés és a közművelődés egyik helyi fellegvárává vált. A Széchenyi utcai épületben, majd az Augusz-ház patinás faléi között sok tízezer növendék sajátította el a különböző hangszereken való játék alapismereteit, s vált zeneileg művelt emberré. Közülük néhányan, a legtehetségesebbek élethivatásuknak választották a muzsikát. Mint Thész László, igazgató a műsorismertetés során elmondta, az év végéig tartó jubileumi rendezvénysorozat jó alkalom a számvetésre is. Ezért tervezik, hogy meghívnak egy-két volt növendéket, akik ma is zenei pályán vannak, hogy adjanak koncertet Szekszárdon, mutassák be mivé fejlődött a korábban itt „elvétett mag”. Ilyen apropóból került sor Deák László hangversenyére a Művészetek Házában, ö jelenleg a Budapesti Zeneművészeti Főiskola tanárképző szakának első éves hallgatója. Tanára Hamhalkó Edit. A fiatal zongorista rendkívül néhéz, magas művészi igényű műsort állított össze. Az általa váLasztott művek megszólaltatása a legnevesebb pianistáknak is komoly feladat lett volna. Elsőként Bach: cisz-moll prelúdium és fúgáját játszatta meggyőzően, éretten. Az orgonaszerű hangzás határozott kor- és stílusismerétet tükrözött. Ezt követően Mozart: B-dúr szonátája csendült fel. A Párizsban az 1770-es évek végén keletkezett háromtételes darabot pontosan, szépen állította elénk, ám úgy éreztük, hogy a mozarti muzsika teljesebb megértése, mondanivalójának hitelesebb kibontása még további elmélyülést kíván. Kellemes perceket éltünk át Schopin Négy mazur. kájának hallgatása közben. A mazurká'kban rejlő finom árnyalatok, változékony hangulatok érzékeltetése hatásos volt. A folyamatos felfelé ívelő műsor első felének csúcsát kétségkívül Liszt: f- moll transzcendens etűdjének élőadása jelentette. A zongorista erőteljes, a technikailag nehéz részeket is hibátlanul megoldó játéka őszinte elismerést váltott ki. Schumann legismertebb és talán legkedveltebb zongoraműve a Karnevál. A közel 30 perces darab lehetőséget adott a tanárjelölt számára, hogy bemutassa dinamikai érzékenységét, zenei megjelenítő képességének sokoldalúságát. Sikerült képszerűen elénk varázsolni a karnevál színes kavalkádját, a farsangi mulatság furcsa figuráit, változatos táncait. Érdeklődésünket a Schumann-mű iránt mindvégig ébren tartotta és megérdemelt nagy tapsot kapott. Deák László főiskolai hallgatóban szerény, tehetséges, jól felkészített és alaposan felkészült muzsikust ismerhetett meg a közönség, aki további ígéretes fejlődés előtt áll. LEMLE ZOLTÁN
