Tolna Megyei Népújság, 1985. május (35. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-13 / 110. szám
1985. május 13. NÉPÚJSÁG 3 ■Cepuíselojelöltelc 2. számú választókerület, Tolna 3. számú választókerület, Bátaszék Isgum Istvánné Kapinya Miklósné Schalli Hedvig Kiss Mária Gál László Kosár István Betanított műszerész a Tolnai Gép- és Műszeripari Szövetkezetben. Baján született. Tizenkét évig az MSV Tolnai Fonógyárában először szövő, majd fonalraktáros munkakörben dolgozott. A szövetkezetnek 1979-től tagja. Társadalmi tevékenységében igen lelkiismeretes. Korábban több éven át a KISZ-lben végzett közösségi feladatokat. Jelenleg szocia- listábrigád-vezető. A Tolna nagyközségi pártbizottságnak tagjává választották. A Hazafias Népfront Országos Tanácsa, valamint a megyei és a községi népfrontbizottság testületi munkájában vesz részt. Eddigi munkáját munkahelyi kitüntetéssel ismerték el. * Üzemtechnikus a Magyar Selyemipari Vállalat Tolnai Gyárában. Tolnán született. 1980 óta országgyűlési képviselőként aktív tevékenységet fejtett ki. Nagy lendülettel, energikusan látott hozzá a megbízatása ellátásához. A választókerület politikai rendezvényein rendszeresen részt vett és véleményt nyilvánított. A választópolgárok közérdekű ügyeiben eljárt és eredménnyel intézkedett. A közéleti tevékenységéről rendszeresen tájékoztatja a választókerület párt- és állami szerveit. Eddigi tevékenységét vállalati kitüntetéssel jutalmazták. Eredeti foglalkozása épületburkoló, a Szakszervezetek Országos Tanácsának .titkára, Budapesten született. 1945 óta a munkásmozgalomban közéleti tevékenységet folytatott. 1953-tól 1962-ig a Vegyipari Szakszervezet főtitkára volt. 1980 óta Szekszárd város országgyűlési képviselőjeként vett részt a megyei képviselőcsoport munkájában. Bekapcsolódott Szekszárd város politikai életébe. Szoros kapcsolatot alakított ki a tanácsi szervekkel és a gazdasági egységekkel. Kombájnos — gépszerelő a Bátaszéki Búzakalász Termelőszövetkezetben. Alsónyéken született. Fiatalként bekapcsolódott az ifjúsági mozgalom munkájába. A közéleti megbízatását 1980 óta ország- gyűlési képviselőként végzi. A választókerület politikai rendezvényein rendszeresen részt vett és véleményt nyilvánított. Közösségi ember, szerény, szorgalmas, komoly és elismert szakember. A termelőszövetkezet vezetőségének tagja. Magánélet - közélet Nem hiszem, hogy bárkinek is eszébe jut bizarrnak minősíteni a címet, hliszen nap mint nap érzékeljük, hogy a magán- és közéletünk közötti határ gyakran elmosódik. Ezekben a hatékben közéletünk fontos napjait éljük, mégpedig azokat a napokat, melyeket az új választási törvény megalkotása készített elő, azt pedig az elmúlt negyven esztendő, a béke negyven esztendeje. S ezeknek a napoknak a főiszereplői mi magunk vagyunk — az állampolgárok, közéleti tisztben. Persze, csak akkor, hla valóban átérezzük, megértjük e szürke hétköznapok jelentőségét, melyek demokrá- diától vannak áthatva. S ha vallóban hiszünk e napok fontosságában, ha döntésünket jól megfontoljuk június 8-án, akkor cselekszünk helyesen. De mindehhez hozzá kell 'tartoznia a jelölőgyűlések nyílt légkörének, őszinteségének, annak, hogy a kínált alkalmat jól használjuk föl arra, hogy megvitassuk az ország ügyeit, az egyes települések fejlesztésének, az életkörülmények további javításának lehetőségeit, s azok megoldási módjait. S a felsoroltak között meglehetősen nagy jelentőségük van az úgynevezett apró, netán jelentéktelennek látszó dolgoknak is. Több jelöíőgyűlésen hallottam a felszólalókat 'azt fejtegetni: kár, hogy a lakótelepeken, az egymás szomszédságában élők alig ‘ismerik egymást. Többen szólaltak föl a parkosítás, a fák ültetésének szükségessége kapcsán. Volt Olyan javaslat — egy kezdeményezés példájára —, hogy ültessen minden cSalátí újszülött gyermekének egy fát a lakóhelye közelében. Azt a kis facsemetét gondozzák a szülők addig, míg gyermekük nem -tudja itölük átvenni e stafétabotot, s a növekvő fia ápolását folytatni... majd újabb fács'kát ültetni. S lennének „saját” fáink, közös gondjaink, melyeket elodázni kinek lis lenne szíve? S megint a magán- és közélet határainak összemosódásánál tartunk, 'hiszen a fák ligetté iterebólyesednek. S ha magunkénak érezzük azokat, termi -is képesek vagyunk érte. Kádár elvtárs a XIII. pártkongresszuson mondott záróbeszédében egy idős, nyugdíjas férfi levelét idézte, aki azt írta, hogy ő semmit nem tud felajánlani, de az életét odaadná azért, hogy folytatódjék Magyarországon az, ami ma történik a szocializmus és a néo érdekében. ‘E megható 'és csodálatos gondolat mellé nemigen illik semmi. De mégis rendhagyó leszek: tűnődjünk azon, hogy ne zárjuk magánlakásainkba magánéletünket, ültessünk facsemetéket, nézzünk szeretettel egymásra — hittel őrizvén a szépet. V. HORVATH MÁRIA iránt, így nem mulaszthattam el megkérdezni az ünnepeiteket, akik közül többen csak időnként térnek vissza tanulmányaik színhelyére : — Hogyan tetszik a mai Szekszárd ? — Maga még fiatal ember, nem tudja, milyen volt az akkori. Egy nagy falu. Amit a Babits irt róla. Nos olyan. De kellemes nagy falu volt. Most meg? Gyönyörű város. — Elnézést a közbeszólá- sért, de biz’ isten nem azért kérdeztem, mert dicséretet akartam kiprovokálni önökből. — Amit mondtunk, így igaz. Gyönyörű kisváros. És tudja, mi a szép, az, hogy a Garay teret, meg a környékét megőrizték. Igaz, hogy kicsinosítva. Nem tudom most már visz- szaidézni, a dicséret melyik szavát ki mondta a kedves szekszárdi öregdiákok közül. Annyi bizonyos, nagyon jólesett. Még akkor is, ha a mi számunkra nem mindig ilyen szép a „menyasszony”. Nem tudom, ők milyen érzésekkel távoztak egykori iskolájuk városából az ünnepség múltán, a tudósítónak nagyon szép élmény volt. LETENYEI GYÖRGY Fotó: Czakó Sándor Hatvanéves érettségi találkozó a „Kéri’-ben Szombaton a szekszárdi Bezerédj István Kereskedelmi Szakközépiskola végzősei egy időben ballagtak a megye többi középiskolásaival. A ballagás egyként nagy ünnep minden maturandus számára, a kerisek ünnepét azonban egy megható és tiszteletre méltó esemény emelte a többiek fölé. A ballagási ünnepség keretében találkoztak azok a hatvan éve érettségizettek, akik még élnek, illetve közülük azok, akik el tudtak jönni a nagyszerű eseményre. Az ünnepi aktuson kívül, azt megelőzve Kaszás Endre úr,ta Tel Aviv-i zeneakadémia igazgatója, a oambridge-i egyetem díszdóktona volt szives néhány szót szólni a szekszárdi felsőkereskedelmi iskoláról, pontosan annak első évfolyamáról. — Hatvanhárman indultunk 1921-ben, aztán tizenheten érettségiztünk huszonötben. A tizenhétből ketten voltak a lányok. A fáradhatatlan Debulai Anti bácsi — ki nem ismeri Szekszárdon? —, a találkozók mindenkori szervezője sajnálkozva jegyzi meg: — Margitka, sajnos, nem tud itt lenni, beteg (Székely Margit, Kálnay Vilmosné). De Ilonka biztosan megjön (Blázsik Ilona, Gáti Györgynél. Valóban, néhány perc és könnyes boldogsággal üdvözölhetik Ilonka nénit. Közben megérkezik egy ma is szálfaegyenes, fehér hajú úr, akiről avatott szobrász méltán mintázhatná a magyar pedagógus portréját: Molnár József tanár úr, a „hetek” egykori osztályfőnöke. (Szabadjon egy közbevetés, ebben az esetben egyáltalán nem találja közhelynek az újságíró azt a fogalmazást, hogy megcsap bennünket a történelem szele. Ebben a korban már szabad emlegetni az életkort. Nos, az egykori diákok legalább hetvennyolc évesek, Molnár tanár úr pedig? ...) A névsor: Blázsik Ilona, Gáti Györgyné; Székely Margit, Kálnay Vilmosné; Blázsik Károly (az Egyesült Államokban él, tüdősebész, egyetemi tanár, sajnos ő sem tudott megjönni); Kaszás Endre; Nűbl József; Bánfalvi- Koldaisz Ferenc és Debulai Antal. Hát kérem? Mit lehet mondani ? Semmit, csak tisztelegni előttük, kivált pedig Molnár tanár úr előtt. Debulai Anti bácsi jön és intézkedik: — Csingáz, egy pillanatra... Az újságíró körülnéz. Egy tiszteletreméltó, nyolcvanas éveihez közeledő, zeneakadémiai igazgató, díszdoktor és Csingáz? kálta „Kedves barátomnak, Kaszás Sándornak”. A német megszállás mindezt megsemmisítette. De erről ne beszéljünk, sírás nélkül nem tudok emlékezni azokra a felbecsülhetetlen értékekre, amelyeket családi házunkban a Gestapo elpusztított. Czakó Sándor kollégám ekkor közbevet egy kérdést, amellyel azért kell foglalkozni — pontosabban a reá adott válasszal —, mert a maiak sokat tanulhatnak belőle. — Igazgató úr zeneművész. Hogyan lehet az, hogy az egészen más célú felsőkereskedelmi iskola végül is egy zenepedagógust teremtett? — Nem ennyire egyszerű ez. Én már egészen kisgyerek koromban hegedültem. De amikor elértem oda, hogy életpályát válasszak, nevelőapám kijelentette: Az lehetsz, ami akarsz, de a nyomdász- művészetet ki kell tanulnod. Kitanultam. A háború után elvégeztem a zeneakadémiát és most meg... de a többit tudják. — Igazgató úr, gyakran jön Magyarországra? — Minden második évben hazajövök. Nem tagadom, elfogult vagyok szülő- és éltető városom öten a hetekből, akik részt vettek a találkozón — Hát persze, abban az időben, mi is adtunk egymásnak gúnyneveket. Én azért lettem Csingáz, mert barna voltam, meg hegedültem, szóval a csingáz azt jelenti, hogy cigány. — Jót nevet a dolgon ma is Kaszás Endre. Nem lenne az újságíró újságíró, ha ezt a kedvező pillanatot nem használná ki a Szekszárdon közismert Kaszás-dinasztia iránti érdeklődésre. Kaszás Endre: — ősi nyomdászdinaszltia volt a miénk. Apám a Kner-nyomdá- ban tanult Gyomán. Azt hiszem, ez mindent megmond róla. Micsoda könyvei voltak. Volt amelyikét Jókai dediEz az épület bizony már nem az, ami a régi volt, de szebb lett és folytatója a tisztes hagyományoknak Baloldalt a nagyon tisztelt Molnár tanár úr, mellette az iskola mai igazgatója, Zombai László Mezőgazdasági munkák a hét végén Ezen a hét végén az ország mezőgazdasági nagyüzemeinek többségében befejeződött a kükoriOa vetése, sokfelé földbe került a napraforgó és és a cukorrépa, s a zöldségfélék palántázásával is jól haladták. A munkát szombaton még több helyen hátráltatta az eső, de a vasárnap — a fagyosszentek első napján — beköszöntő meleg, napfényes idő kedvezett a földeken dolgozóknak. Csongrád megyében a tervezett hatvanezer hektár fő vetésű kukoricából és tizenötezer hektárnyi silókukoricából már csak néhány olyan kisebb területen maradt . a jövő hét elejére a vetés, ahol az elmúlt napok esőzései miatt a kötött fekete földeken megállt a víz. Békés megyében a hétvégi határszemléket követően a szakemberek elmondták: a korábban földbe került kukorica szépen sorol, a baj csupán az, hogy a hideg tavasz miatt a növények „sárgaságban” szenvednék, éppen ezért elkelne már a hosz- szabban tartó napsütés. A gazdaságok a tervezettnél nagyobb területen juttatják magágyba a takarmánykukoricát, vasárnapra befejezve e fontos takarmánynövény vetését. A Bodrogközben vasárnapig a tervezett vetésterület mintegy 90 százalékán került földbe a tavasziak magja. A gazdaságok befejezték a tavaszi árpa, a napraforgó és más aprómagvak vetését, a burgonya ültetését. Már földbe kerül a szántóföldi termesztésű zöldségfélék vetőmagja, s kisebb területeken a palántaféleségeket is elültették. Az ország legnagyobb közös gazdaságában, a Nádudvari Vörös Csillag Tsz-ben csaknem 4000 hektáron vetették el a tavasziak magvát. E munka végeztével azonnal hozzákezdtek a lucerna vágásához. Biztató képet mutat a Bács-Kiskun megyei határ: kéthetes késéssel ugyan, de már hányja kalászát a rozs. s a kukorica is szépen kel.
