Tolna Megyei Népújság, 1985. május (35. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-07 / 105. szám
a Képújság 1985. május 7. Moziban A legyőzhetetlen Alki azért ült be a szekszárdi Panoráma filmszínház nézőterére, hogy valami különlegeset, valami rendkívüli történetet lásson, annak bizony csalódnia kellett, ugyanis A legyőzhetetlen vu- tang címmel vetített kínai film ezt nem nyújtotta. Sőt, azt a kijelentést is megkockáztatom, hogy a várt izgalom is elmaradt. Ennek okát az elég egyszerű történetben, de úgy is mondhatnám, a kevés történelmi ténnyel (háttérrel) rendelkező, inkább meseszerű cselekményben kereshetjük. Lássuk a mesét! Kevéssel a tajping-mozgalom leverése után japán harcművészek járják be Kínát, hogy a vu- tang-iskola tanítványait legyőzve fölényüket bizonyítsák és megtörjék a nép harci szellemét. Sikerüket egyedül Csen Vej veszélyezteti, vele szemben tehetetlenek. A japánok segítségére siet azonban Csen egyik vetély- társa, Lej Hua-caj, aki megmérgezi a győztest. Természetesen (!) van, aki a helyébe álljon. Ez egyik tanítványa, Vu Jün-lung, akivel igen sportszerűtlenül végeznek a japánok. A főhős. Csen Hszüe-csiao így kétszeresen elárvul, mert nemcsak apját veszítette el, hanem jegyesét is. Bosszút fogad. Mivel apja megtanította a vutang alapismereteit, néhány ellenféllel könnyen elbánik, ám amikor orgyilkosok törnek az életére, elikél Sze-ma Csien — a rokonság által férjnek szánt fiatalember — segítsége. Az ezután következő jelenetekből néhány fontos dolog kiderül. Így többek között lelepleződik Lej-íHua-caj, a megtalált nagybácsi, Nan-sar pedig megtanítja a titkos harci módszereket. A szorgalmas gyakorlás után elérkezik a nagy nap. Amikor méltó ellenfél híján már-már a japánok látszanak győztesnek, megjelenik Csen-Hszüe-csiao és alaposan megleckézteti az elbizakodott idegeneket. Egy harcot azonban meg kell még vívnia Lejjel is, aki végül arra vetemedik, hogy hátulról tőrt hajítson a lány felé. Természetesen Sze-ma Csien védi meg testével. A film végén a gonosz elnyeri büntétését. Egyszerű történet, szokványéi emekkel, kevés romantikával, meseszerűen. Így lehetne tömören megfogalmazni a véleményt. És még valami: Han Tung-nszia képei is főleg a vutangcsatá- kat hozták közel, leszűkítve ezzel a lehetőségeket. — él — Színházi esték Goldoni Kecskeméten Goldoni divatban van, egyszerre több színházban is játsszák, ami örvendetes is, mert sókáig méltatlanul mellőzték, s a klasszikus komédia szerzőjét kizáról'ak Moliére- ben láttuk. A kecskeméti színház most Goldoniltól várja a Sikert, s bár a Nem mindennapi házasság nem mérhető az igazán nagy komédiákhoz, amiilyen a Mirandolimla — a mürtap vetítették a tévében —, vagy a Két úr szolgája, de biztos kezű mester munkája, áki már kilépett a cammediia dell’ante alkalmi humorából, s vérbő jellemeket állít színpadra. A történet nagyon egyszerű, s a néző rögtön tudja, hagy a filozofikus hajlamú kereskedő a végén saját vermébe fog esni, Goldoni azonban gondoskodik arról, hogy furfangos jelenetekkel tartsa fenn az érdeklődést, s ha a végeredményt illetően nem is hagy bennünk kétséget, bőségesen szolgál meglepetéssel. A kecskeméti színház pedig hűsűégesen szolgálja a velencei mestert, mert mindenki igazán felszabadultan, érezhető örömmel játszik. Gágyor Péter minden tehetőséget kihasznál, a színészek pedig élnek is vele, Vitéz LásZló, Holl Zsuzsa, Budái László, Fekete Györgyi, Beratin Gábor igazán ölemében van. Szép magyar komédia 1958 nagy irodalomtörténeti eseménye volt, hogy megkerült Balassi Bálint addig csiák töredékesen isimert színdarabja, a Szép miagyar komédia. Balassi 1589-ben írta ezt a színművet, látva, hogy „mind ott benn Érdélben s mind itt kinn Magyarországban az versszerzést igen elővették, és közdologgá is tötték”. A mű tulajdonképpen Castélleti „Amlartlii” című darabjának fordítása, pontosabban átkűltése, sok költői leiéménnyel, pompás népi fordulatókkal, Valóban szép és magyar komédiát formálva az olasz eredetiből. A rendező, Romlhányi László elsősorban arra törekedett, hogy náai szempontból tegye színpadképessé, s bár mindvégig meghagyta Balassi ódonságában is zengő nyelvezetét, a oselékményt, ahol ennék szükségét érezte, összevonta, sőt, tündérekkel, nimfákkal szaporította is a szereplők számát. Balassinál mindössze egy „tündérasszon”, az Echo szerepéi, itt a látvány kedvéért jóval többen Vannak, épp úgy, mint az olasz eredetiben. Ez önmagában nem mond ellent Balassi szándékának, az pedig természetes, hogy az eredeti öt felvonásból kettő lett. A rendezői bizonytalanságot elsősorban az jelenti, hogy a darab műfaji egysége bomlik meg, az „érzelmes drámát” időnként olyan vígjátéki elemek tarkítják, amelyek távolról sem iliének ide, legfeltűnőbben ott, ahol — Balassival szólva — „Oreduilus mint reménltelen elbusúlt ember magában szól egyediül, meg akarván buában magát ölni”. Bánffy György Viszont tökéletesen tudja, hogy Dienes eredeti népi figura, távolról sem a reneszánsz pásztorjátékók érzelgős pásztora, s az ő felfogása a Csongor és Tünde Balgáját előlegezi. A darab itt igazán szép magyar komédia, Viszont ebbe a hangulatba nagyon nehezen illeszkedik a Tolcsvay testvérek zenéje. A virágénekek hatására készült Balassi-megzenésítések, ének és zene, hang. szalagról szól, a színpadi beszédnél jóval nagyobb hangerővel, s ez sem szolgálhatja szöveg és zene egységét. De ami marad, az sem csekély, mert mégis csak az egyik első magyar színmű szólal meg a színpadon, olyan remek színészekkel, mint Szemes Mari, OsZter Sándor és Sárossy Kinga, akinek — a már említett Bánffy Györggyel együtt — kitűnő játéka, szép szövegmondása alkalmi ellenérzéseinket is feledteti. CSÁNY1 LÁSZLÓ Teátrum-presszó Egy szó visszacsillan... A költészet kedvelői, ha azt hallják, hogy „Várj re- ám”, nyomban Konsztantyin Szimonovra és népszerű azonos című költeményére gondolnak, amely a háború és a szerelem kölcsönös szoron- gatásában élők dala is tehet. Hogy a fegyverek között valóban hallgatnak-e a múzsák, és van-e alkalom gyöngéd szavakra? Erre a kérdésekre keresett, talált választ Nagy Andor, amikor a szekszárdi tanítóképző főiskola irodalmi színpados hallgatói részére műsort szerkesztett, rendezett szovjet-orosz költők szerelmes versedből. A vállalkozás önmagában is vonzó. A háborút — ennek idézésére az évfordulók adnak apropót — a fegyverropogó, mindent pusztító villámlón dörgedelmes költemények helyett, egy sajátos szemszögből az egymás kezét fogó, vagy egymásért távolból esengő szerelmesek alig hallható gyöngéd szavaival elveníti meg. Mi került ebből a nézőik elé? Egy sikeres előadás. Jó volt tudni, hogy a szépen beszélő szereplők, valamennyien jövendő tanítók is. Elgondolkoztató azonban az élő- és a gépzene felváltott alkalmazása, különösen akkor, ha a műsorban ott szerepel Lányi Péter ezúttal is maradandó élményt jelentő zongorajátéka. Az irodalmi színpadok hagyományaira épülő rendezés szépsége a záróképben csúcsosodott. tablót formálva a szereplőkkel és az elhangzott versékből egy-egy részletet visszacsillantva. de esiSzínházi találkozó A Magyar Színházművészeti Szövetség május 27. és június 9. között rendezi meg a IV. országos színiházi találkozót Budapesten. A kulturális seregszemle célja, hogy a fővárosi és a vidéki társulatok megismerjék egymás munkáját, eredményeit, véleményt és tapasztalatot cseréljenek. Rádió Dolgozatot irat az igazgató Megnyugtatom önöket, a cím csak az első olvasásra látszik rendjénlévőnék. Mert, ha egy oktatási intézmény óraadó igazgatója egy törté- nelemdoligozatoit írat valamelyik osztályával, akkor az rendjén van. Érthető,, logikus, mindennapi. Am, ha egy vállalat, esetünkben pedig egy építőipari vállalat igazgatója kötelező önművelés kapcsán írat évente két dolgozatot érettségizett és azon felüli végzettséggel rendelkező dolgozóival, az már meglepő és nem mindennapi. Kár, hogy még nem mindennapi... Az a megrögzött hallgató, aki a rádió egyéb tárgyú adásai mellett figyelemmel kíséri” A hét embere című sorozatot is, gyakran találkozhat nem mindennapi sorsokkal, érdemekkel, élet- utakkal, egyéniségekkel. Nemrégiben Széli Júlia embere egy SZOT-díjas vállalatigazgató volt. Kiss József, ő a Fejér megyei Állami Építőipari Vállalat vezetője. Az adás rövid tíz perce őróla, munkásságáról, a közművelődésben eddig végzett húsz évéről szólít. Még ha tíz perc kevés is, mert ez ugye, a dolgozatot írató igazgató esetében a gyorsfotó elkészítéséhez éppen elegendő volt. A SZOT-díjas vezető szavai, mondatformálása és hangsúlyai alapján kemény és következetes ember lehet. Ha képes volt a mindig szidott építőiparban olyan köz- művelődési (következetességet kiépíteni, hogy főépítés- vezetőségeinek szocialista brigádjai nemcsak programokra járnak, hanem „váltott lovakkal” kötelességük havonta meg is rendezni a munkásszálló-művelődési ház rendezvényeit, ez talán elegendő példa. Habár, a vál- laiatigazgató-közművelődési munkabizottság vezetője másról is szólt. Ami sajnos egyelőre nálunk még újdonság. Hogy az ő építőipart vállalatuk pénzeli a háromnyelvű intenzív nyelvtanfolyamot, hogy voltak gondjai, amikor a kötelező önnevelést nemcsak, hogy bevezette, hanem számon is kért, hogy el akartak többén menni, amikor a régi koszlott munkásszállást ott- keltett embereivel a drágább újért hagyatni. Ellentmondásokról, belső feszültségekről és eredményekről vázolt fel kömye- zetrajzot a SZOT-díjas vállalatvezető. Jó lenne tudni, hogy szakmájában vannak-lesznek követői. Ha nem SZOT-díja- sOk, az sem baj. szűcs Tévénapló Elenyésző kisebbség Szakértők azt mondják, a deviancia, a társadalom alapvető normáival való szembenállás a fiatalság elenyésző kisebbségét jellemzi, ami bizonyára így is van, de ha csak százan lennének, az is sok. Azt is tudjuk, hogy a közvetlenül veszélyeztetettek száma sok ezer, az okok is ismertek: zilált családi viszonyok, bűnt sugalló környezet, a statisztika pedig könyörtelen tényeket közöl arról, hogy emelkedik a fiatalkorú bűnelkövetők száma. Az egész világqm, tehetjük hozzá, de vigasz .helyett legföljebb fokozott felelősséget jelentének a világméretű tények. Az író, Brády Zoltán és a rendező, Korompai Márton szűkszavúságában is drámai képsorokban mutatja be a társadalom peremére szorult fiatalok életét, gondolkozásmódját, ha úgy tetszik filozófiáját. Talán az a legelszo- morítóbb az egészben, hogy ezek az önállóságra, „önmegvalósításra” törekvő fiatalok kísértetiesen egyformák, mindegyik azzal akar elkülönülni, hogy beleolvad egy önmagát uniformizáló közösségbe, ahol az egyéniség különállását éppen a külsőség egyformasága jelenti. Megkülönböztető jegyeik nemegyszer brutálisak. Festett, hóbortosán fésült hajzat, biztosítótűk a fülben, a bőrre tetovált primitív rajzok, feliratok, nevek. Esetenként drogot szednek, s miután valamiből mégiscsak meg kell élni, végül arra kényszerülnek, hogy lopnak, előbb kisebb összegeket a szülőktől, aztán — de ennek már jól kitaposott útja van. Jószándékú emberek nyilatkoztak arról is, hallottuk, hogy milyen jelentős állami pénzeket fordítanak a reszo- cializálás elősegítésére, de azt is megtudtuk, hogy eredmény nincs, vagy alig van arányban a ráfordított gondoskodással. Saját elhatározásával szemben nagyon nehéz, ha nem éppen lehetetlen bárkit is megmenteni kábítószertől, bűnözéstől, tömlöctől. Ezek a fiatalok, amennyire szavukból ki lehet venni, menekülnek valami elől, és valahová, csak épp azt nem tudják, mitől akarnak szabadulni és mit akarnak elérni. „Az a fiatal is szeretne olyan cuccokat, mint a másiknak van" — mondja az egyik, amiben nincs okunk kételkedni, viszont azt mégis be kellene látniok, hogy a társadalom védekezik a bűnözők ellen — de nem is érdemes folytatni, oly gyakran elhangzott már, s ez a megrázó film azzal sem maradt adós, hogy a törvényszerű és törvényes következményeket is bemutassa. Valami kimaradt ezeknek a fiataloknak az életéből: a tanulás, a megismerés öröme. Az egyik fiatalember karján tetoválva ez az önérzetes jelmondat olvasható: „Jobb álva meghalni...” Édes fiam, azt hiszem, neked egyelőre az lenne jobb, ha megtanulnád a helyesírást, hogy legalább ne a karodon mutogasd, kitörölhetetlenül, tudatlanságodat. Vagy azt mondod, hogy a helyesírás is az idősebbek mániája, nevetséges konformizmus? Akkor életed végéig egylábon fogsz állni, illetve álni, ami pedig elég bizonytalan állapot, vagy, hogy legyen a te igéd szerint: alapot.- cs. A hattyú halála Örkény Istvántól sem volt idegen, hogy újra, más környezetben felhasználja saját ötleteit, mint a Pisti a vérzivatarban című drámában is tette, de vajon ez azt jelenti-e, hogy novellái, motívumai” most már közkincseknek számítanak? Szántó Erika végeredményben így tekinti Örkényt A hattyú halála című tévéfilmben, s lehet, hogy a szerző, akit jájtékos kedve ritkán hagyott cserben, nem is tiltakoznék ellene, mert lám, több művéből egy új örkény-mű áll össze. Talán nem is ez a baj, az ilyen összerakás játéknak is lehet jogosultsága, de itt az a művészi egység hiányzik, ami Örkény minden írását jellemzi. Nemcsak a mesterséget tudta, kitűnően szerkesztett is, akár néhány soros groteszkről volt szó, akár olyan mesterműről, mint a Tóték, vagy a Forgatókönyv. Ügy is mondhatnánk, semmit nem bízott a véletlenre, ismerte a hatás titkát, amit jól mutatnak színműveihez írt megjegyzései, a rendezőkkel folytatott vitái. A hattyú halálának nincs, vagy alig van szerkezete. A cselekmény elakad, időnként mintha a szereplők körül elfogyna a levegő, pedig az egyéni sorsoknak a történelmet is tükrözniök kellene, és viszont, mert itt minden egymást feltételezi. Szántó Erika, az író-rendező a részletekben legtöbbször meggyőző, de ezek nehézkesen illeszkednek össze, s ehhez Esztergályos Cecília kitűnő alakítása is kevés. Örkény pedig inkább ötleteivel van jelen ebben a darabban, mint szellemével. cs. _________________________________________________ A rádió gyermekkórusa évadzáró hangversenye Ha létezett volna annak idején, faluhelyen mindenütt óvoda, akkor a mi korosztályunk éppen amolyan középső csoportos — nagycsoportos ovis életét élte volna, midőn Botka Valéria és Csányi László, no meg természetesen az általuk vezetett Magyar Rádió Gyermekkarának nevével megismerkedhet... Annyi azonban bizonyos, hogy nem sokkal később, amikor a betűvetést, olvasást már birtokoltuk, akkor a rádióműsort böngészve — televízió nem lévén —, gyermek- műsorok után vadászgatva, 1954 után rendszeresen találkoztunk nevükkel. Botka Kodály és Szabolcsi Bence tanítványának vallja magát, míg férje, Csányi László Vásárhelyi Zoltánénak. Feljegyzések szerint napjainkig a kórussal megközelítőleg háromezer hangversenyt adták, Amerikától Japánig, a világ minden táján. Az is köztudomású, hogy nem egy nemzetközi hírű hangszeres vagy énekes művészünket láthattuk gyer- mekorában soraik közt. Csányiék, azt halljuk, búcsúznak: hosszú évtizedek munkássága után a visszavonulás gondolatával foglalkoznak. Az bizonyos, hogy Fischer Annie emlékezetes fellépése óta ilyen „nagy házat” még nem látott filharmóniai koncerten a szekszárdi közönség. S van itt más is: április 23- ánák délutánján városnyi iskolás sereg beszélt a megelőző, helybéli hangversenyekről. A jelek szerint a gyermekhang megtalálta gyermeki lélekhez az utat. Sűrű programos vállalkozásuk, a fentiekből úgy tűnik, nem maradt hatás nélkül, legfeljebb az esti szereplés mutatott ennek következtében — érthető módon — esetenkénti fáradtságot. Friderioi, Lotti, Kassier, Menegali, és Ritoni műveit a teljes kórus adta elő. A később következő kamara mű- sorszámokat, a Süssmayer: Nagypapa névnapja c. gyer- mekkantáta-részleteket, Rossini: Macskaduettjét és még más darabokat azonban inkább gondoltuk a délutáni apró közönség játékokkal fűszerezett elszórakoztatásá- nak; mi igazából az olyan járatú dolgoknak, mint a Bárdos-mű (Hej, igazítsad...), Barfcók-daraboknak (Bolyongás, Játék), Kodálynak (Egyedem-begyedem...) örültünk igazából, és elhallgattunk volna belőlük még egy teljes estére valót. DOBAI TAMÁS
