Tolna Megyei Népújság, 1985. május (35. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-02 / 101. szám
1985. május 2. NÉPÚJSÁG 5 Polgári védelem Továbbképzések A közelmúltban megyei összefogásban tartották meg az üzemi parancsnokok, politikai helyettesek és a törzsparancsnokok továbbképzését. Megismerkedtek többek között a polgári védelem továbbfejlesztésének feladataival, az üzemi komplex gyakorlatok tervezésével, a szak- szolgálatok, önvédelmi szervezetek alkalmazási készenlétbe helyezésének követelményeivel, a kiképzések tervezésével, szervezésével. A továbbképzést Bodrogi Géza, a megyei parancsnokság tisztje vezette. Ügy érzem, hogy hasznosak voltak az előadások, és a különböző előírt feladatok egységes értelmezést kaptak. A vállalatok polgári védelmi költségeit éves, ötéves szinten tervezik — figyelembe véve a kötelezően előírt feladatokat. Azonban sok helyen nem használják fel, vagy nem megfelelő helyen történik a polgári védelmi feladatokkal összefüggő költségelszámolás. Az ellenőrzések során megállapított hiányosságok megszüntetésére a Bonyhád városi Polgári Védelmi Parancsnokság az alárendeltségéhez tartozó szövetkezetek, anyagi-pénzügyi előadói (főkönyvelők) részére 1 napos továbbképzést tartott — az anyagi-pénzügyi fegyelem megszilárdítása érdekében. A továbbképzés megtartására az aparhanti Búzavirág Termelőszövetkezet adott lehetőséget. Kerekes Ferenc elnök megnyitó előadásában ismertette a termelőszövetkezet 1984. évi eredményeit. A városi törzsparancsnok a szakszolgálatok, önvédelmi szervezetek felépítéséről, feladatairól tartott előadást. Ábrahám Géza, a városi tanács pénzügy-terv és munkaügyi osztályának vezetője a szövetkezetek polgári védelmi költségelszámolását, a lehetőségeket ismertette — beszélt a tervezések rendszeréről, végrehajtásáról. A továbbképzés hasznos útmutatót adott a szövetkezetek polgári védelemmel kapcsolatos anyagi-pénzügyi feladatainak végrehajtására. Egységesítette a város és környéke szövetkezeteinek polgári védelmi költségeinek tervezését, elszámolását. Nagy Zoltán A terveket tanulmányozzák a továbbképzés résztvevői Az olvasó kérdezi: Benne van a hiba? Éles Antaltól Paks, Gagarin u. 1. szám alatti olvasónktól érkezett a levél. Így kezdődik: „Valószínűleg bennem van a hiba, nem tudok alkalmazkodni, nem tudom megszokni a rendellenes dolgokat” — majd így folytatódik — Például már a következő apróságok is ingerednek paksi környezetemben.” Ezek az apróságok a következők: „A művelődési ház kőzetében az úttest alátt közművet javítottak, az ásatások több mint negyed év óta ott éktelenkednék. A Csillag bisztró mellett a járda hónapokkal ezelőtt beszakadt, azóta a lyuk „gondosan” meg van jelölve. A Gagarin Utcai I. és II. számú műszaki szállók között az egyik közvilágítási lámpát két éve leverték a vandálok, — azóta is úgy van...” Azt írja: sorolhatná még a példákat, de nem teszi, mert ennyiből is kitűnik, őt elsősorban a rendellenességek tartóssága zavarja: „Jó lenne, ha azokat is zavarná, akiknek esetleg éppen az lenne a feladatuk, hogy minél gyorsabban megszüntessék az ilyen rendéllenessé- geket — amelyek a gazdátlanság látszatát keltik.” Egyetértünk olvasónkkal és egyben megnyugtathatjuk, ha egyáltalán szüksége van erre, a hiba nem benne van. Közületek, magánosok FIGYELEM! Engedményes betonértékesítés A TÁÉV betonüzeme 1985. május 1-től alacsonyabb áron értékesít készbetont. Az árcsökkentés mértéke átlagosan 12%. Szombati napokon az új árból további 5% árengedményt adunk. Megrendelés: hétfőtől péntekig. Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat betonüzeme, Szekszárd, Tartsay Vilmos u. 10. (Telefon: 11-738) (211) Háziünnepség a Tompa utcában Igényesség a kerítésen kívül is Fiatalok és idősek, együtt a Tompa utcaiak „Az ember magával viszi igényességét...” Nem üzemi balesetek A közelmúltban a Népszava Lap- és Könyvkiadó tanulságos kiadványt adott közre. Címe: Nem üzemi balesetek. Az összeállítás szerzői a téma legavatottabb hazai ismerői: dr. Irk Ferenc, dr. Kalabay László és Nagy István Endre. A könyv öt fejezetben tárgyalja a címben megjelölt témát, olymódon, hogy figyelembe veszi a feldolgozás „tudomány közötti” völtát, amelyet bizonyít: a szerzők között szóhoz jut a kriminológus, a traumátológus és a biztosítási szakember is... A kötet 583 ügy alapos értékelésére alapozva megállapítja — a balesetek, a tragédiák kellő figyelemmel elkerülhetők. A kiadvány első fejezete a nem üzemi balesetek fogalmi kérdéseit tárgyalja, nem maradva adós azokkal az elemzésekkel sem, amelyek a megelőzéshez óhatalanul szükségesek. A füzet harmadik része iaz ún. oksági összefüggéseket tárgyasa. Ebben a részben kitüntetett szerep jut a kultúrának, az értéknek és nem utolsó sorban a beállítottságnak, valamint ezek kölcsönös hatásának. A kötetnek talán az a legértékesebb része, amely a megelőzésről szól. Hiszen minden teória holt, ha nem az életet segíti. Éppen ezért a 135 háztartási báleset olvasása indikálhat: ezeket meg kell előzni! Náhény részlet a tragédiákból: „Egy 18 éves középiskolai tanuló a tóparti strandon a sekély vízbe fejest ugrott. Közben nyakcsigolyatörést szenvedett... 100 százalékos rokkanttá vált. „Egy 7 éves kisfiú strandolás közben az úszómedencébe esett és belefulladt.” A tragédiák szívet markoló sorát idézhetnénk, ezekben az élső és utolsó a „többet tudók” felelőssége, mert hát mi is az a bizonyos tudás: nem más mint a már vétettek kálváriája. Hiszen a mulasztás — a háztartásokban is — tragédiákká lesz... Könyvet legtöbbször nehéz ajánlani, hiszen az írott szöveget olvasni kell! A Népszava Lap- és Könyvkiadó legújabb kiadványát a jőszándék vezeti. Akármilyen baleset: mindannyiunknak kár! Háziünnepségre gyűltek össze a múl hét végén Szek- szárdon a Tompa utca lakói. Az alkalmat a Vöröskereszt Tolna megyei Bizottsága által meghirdetett ^.Százszorszép” akció értékelése, elismerése szolgáltatta. A patinás, többnyire öreg házakból álló utca ugyanis felvette a versenyt az új, modern házsorokkal, lakóegyüttesekkel is, bizonyítva ezzel, hogy kellemes hangulatot, megkapó élményt, igazi otthont jelenthet a több évtizedet megélt, ám rendben tartott takaros házsor, utca is. A fontos az, hogy igényesek legyenek azok, akik lakják. A tábla átadásáig, délután 4 óráig még jócskán volt idő, mégis már sokan gyülekeztek a háziünnepre, az utolsó simításokat végezték, söpörtek, virágágyakat rendezgettek. Az 5-ös szám alatt élő Lányi Gézáné is csak imént hagyta abba a munkát: — A lányomék azt mondják, hogy én már ösz- szenőttem a söprűvel, állandóan vakargatom, tisztítom környezetemet — fordul felénk mosolyogva a nyugdíjas asszony. — Vagyis nem pusztán erre az akcióra készülve szépítették a portákat, takarították az utcát? — Világéletemben ügyeltem a rendre, tisztaságra és ha valaki a kerítésen belül igényes, hát legyen azon kívül is. Hiszen ha az ablakon kinézek, csak az utcát látom. Időközben mind többen kerülnek elő, néhány arra járó idegen is megáll-, kíváncsian fülel: mi is készül itt. Fiatal arcokat fedezünk fel, láthatóan ők is büszkék az elismerésre. Az utolsó percekig szépítették az utcát . — Három éve, 1981-ben költöztünk ide Kisdorogról — mondja Schmidt József, a KSZE fiatal gépészmérnöke, aki jelenleg katonai szolgálatát tölti. — A viszonylag leromlott házat felújítottuk, s ez egy sorozatot indított el, utána még vagy négy házat tataroztak, szabadítottak meg az évek nyomaitól. Valahogy senki nem akart lemaradni. Üj fákat is ültettünk, virágtartókat állítottunk. Azt hiszem, aki ilyen környezetben nőtt fel, nem tud meglenni a békés, hangulatos lakóhely nélkül. Igaz, az utóbbi időben különösen a fiataloknak nincs módjuk választásra, válogatásra, többnyire a bérház marad. — Mi is pont ebben a helyzetben vagyunk — veszi át a szót menyasszonya, Uzsák Ágnes. — Amíg nem kapunk lakást, itt maradunk a szülőknél, de pillanatnyilag még egy kis garzonnak is örülnénk. Nem is ezen múlik, hiszen az ember bárhová magával viheti igényességét, a szép szeretetét... Ezt erősíti meg az ugyancsak fiatalabb generációhoz tartozó Görbe Jánosné is, aki még valamivel kiegészíti a hallottakat. — Szívesen fogadtak bennünket, sohasem éreztük magunkat idegennek az utcában. Talán a jó kollektíva egyik bizonyítványa ez az emléktábla. Az őszinte szavakon gondolkodom néhány perc múltán is, amikor a kis csoport „szíve”, fő szervezője a nyugdíjas Szigetvári Ernő köszönti a különböző szervek és tömegszervezetek képviselőit. Az ő javaslatára neveztek a Tompa utcaiak a „Százszorszép” akcióba, folytatták a mozgalom keretében azt, amit azelőtt jószántukból, belső szükségletből tettek. Mindezt a nyugdíjasként is közéleti személyiségnek megmaradt Szigetvári Ernő így fogalmazta meg: — Fel sem merült volna a gondolat, nem mertem volna nevezni az akcióba, ha nem ismerem az itt élő embereket. T. Zs. — K. A. Az előadás elmaradt Miit szépítsük, a közönség lassan szállingózott a szekszárdi művelődési 'központba, a Pécsi Nemzeti Színház pénteki előadására. Már el kellett volna kezdődnie a darabnak, le legföljebb negyvenen lehettünk. Aztán még jöttek, húszán harmincán, talán negyvenen is. Gondosan megkeresték a helyüket, nehogy másét foglalják el, de utánuk már nem jött senki. Érjük be a ténnyel: negyed ház sem volt, közönségsikerre tehát nem lehetett számítani. S ekkor — negyed nyolc lehetett — váratlan esemény történt. A színpadon megjelent a művelődési központ egyik munkatársa és bejelentette, hogy az előadás elmarad. Magyarázatot nem fűzött hozzá. Nem sokkal később a Pécsi Nemzeti Színház emberei szétszedték a díszleteket, majd elutaztak. Nyilván az esetnek van jogi része is, hisz lekötött előadásról volt szó, ráadásul olyanról, amit a színház a télen ugyan már lemondott, tehát ahogy szakszerűen mondják „pénzügyi vonzatúi” is vannak a váratlan visszavonulásnak. De ez nem tartozik ránk, az illetékesek majd nyilván egyezkedni fognak. A kérdés inkább az, hogy visszaléphet-e az utolsó pillanatban a színház és mennyien kell összegyűlnünk áhhoz, hogy méltók legyünk az előadásra? Nem tudok rá válaszolni, hasonló eset egyébként nem is fordult elő mostanában. Az ellenkezőre tudok példát. Néhány éve a kaposvári színház — csúcspontján — Shakespeare II. Richárdját játszotta Szekszárdon. Meleg június volt, kevesen ültünk a nézőtéren. A darab hosszú, a hőségben nehezen mozgó agysejtek nyilván tévelyeg- tek a királyi rokonok, hercegek. papok, heroldok között, s a szünetekben egyre többen hagyták ott az előadást. A darabnak 26 szereplője van, nem számítva a nagyszámú tömeget. A végén a színpadon többen voltak, mint mi a nézőtéren, a színészeket azonban ez nem zavarta. Becsületesen végigmondták szerepüket, mégpedig nagyon jól: emlékezetem szerint az egyik legjobb előadás volt. Szóval lehet így is. Természetesen tiszteletlenség otthagyni egy előadást, de éppenséggel nem büntetendő cselekmény, ahogy azt sem lehet félróni, ha a bérlettulajdonos — itt bérleti előadásról volt szó — úgy dönt, hogy otthon marad. Ebben az esetben nagyon sokan tették ezt, ők tudják miért. Közimert tény, hogy a színházak látogatottsága megcsappant. Szomorú, s jó lenne változtatni ezen, viszont aligha tesz jót egy színház hírnevének, ha maga szabja meg, mikor hajlandó megtartani a meghirdetett előadást. A sikert egyébként a telt ház sem garantálja. A szokatlan ügynek feltehetően lesz folytatása, mert a művelődési háznak gondoskodnia kell bérleteseiről, természetesen azokról is, akik erre az előadásra történetesen nem voltak kíváncsiak. De nyilván a színház is magyarázattal tartozik, mert cserben hagyta azokat, akik mégis csak beültek a nézőtérre. Bonyolult ügy, számos kérdést vet fel, etikait, pénzügyit egyaránt. A közönség azért ne legyen bizalmatlan. Hasonlóról nem hallottunk, mert az előadásokat általában megtartják. Mint vasárnap este is, amikor a kecskeméti színház nagy sikerrel adta élő Goldoni egyik komédiáját. Cs. L.
