Tolna Megyei Népújság, 1985. május (35. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-04 / 103. szám

6 NÉPÚJSÁG

1985. május 4.

I

— Tapintatlan leszek. Hány éves?

— Miért tapintatlanság az, ha valaki kíváncsi a beszélgetőtársa életkorára. Én 1948-ban születtem, az év eléjén, a Bak jegyében.

I

— Hisz a horoszkópokban?

— Nem hiszek, de jó szórakozásnak tartam, és talán az önismerethez nyújtanak rtémü segítséget. Az ókori bölcsek és korunk Lélekgyógyászai egyaránt hirdették, hirdetik, hogy ismerd meg önmagad. Ehlhez a célhoz sokféléképpen lehet eljutni. Javasolják például a fa horoszkópot. A régi Japán őslakói úgy hitték, hogy az emberek és a fák lelke egyaránt rokon, Olyannyira, hogy egymásban akár testet öltbetnek. Azt gondolták, hogy mindenkinek születése pillanatában egy fa határozza meg jellemét, tulajdonságait, a természetét ...

I

— Milyen fával azonosulhatna ezek szerint?

— Én a jegenyefenyővel.

■ — Olvassunk akkor ebből.

— Tasáék.

I

— „Különlegesen, hűvösen szép . .. sze ...”

— Muszáj ezt?

— Ha nem kezdte volna azzal, hogy milyen jegyben született, eszembe sem jutott volna. Most már „muszáj” . .. Szóval, olvasom tovább

...........szeszélyes, elv

ont, mintha mindig magába fordulna, régi idők és dolgok kedvelője ..

— Ez igaz. Emlékeim a régi tárgyakhoz kötődnék, őrizem ezéket. A nagymama blúzát, kanalát, olyan szerszámokat, amelyeket már Mkoptatott az emberi kéz. Szeretem a hátakból áradó régi szagot. Gyűjteni nem gyűjtök semmit, de amit kapok — legyen az magánlevél, vagy hivatalos, a szakköreimet, vagy engem érintő újságcikk, kiállítási meghívó —, azt elrakom. Ha kidobnám ezéket, az emlékeimmel lennék szegényebb. Ha ezek nincsenek kézközéiben, nem érezhetőek, tapintbátóak, akkor megnő a szakadék az emberek között, és nehéz megtenni az utat lélektől-lélekig.

I

— Költőien hangzott. Szereti a verseket? Itt a lakásban nagyon sok a könyv.

— Kosztolányiit, Babitsot, Dsida Jenőt is szívesen olvasom. Ja! Nem említettem József Attilát, de őt mindenki szereti. A könyveim? Ezek zöme a képzőművészethez, így a munkámhoz kapcsolódik. Egyét sem adok kölcsön. Itt bárki leülhet, szívesen látok mindenkit, segítek ha kell és tudok, de elvinni azt nem engedem.

— Egy pillanat, az áll itt a horoszkópban, hogy „... csak nehezen tud barátokat szerezni, bizalmatlan, csak nagyon kevéssé befolyásolható, gyakran szenved a magányosságtól, emberi kapcsolataiban rendkívül tartózkodó. Nem szívesen mond véleményt másokról, jóllehet, önfeláldozóan segíti szeretteit.”

— Én úgy érzem, sok barátom van, szívesen segítek, valóban.

— Miután nagyon kevéssé befolyásolható, tovább olvasom, hogy milyen Is az, aki januárban született. „Gyakran olyan területeken dolgozik, amelyeknek semmi köze született hajlamaihoz, adottságaihoz.”

— Akkor most mond jam el, mi mindent csináltam eddig?

I — Igen.

— Geológus akartam lenni, mert nem kívántam folytatni a családfámban fellelhető kevésbé sikeres művész- sorsokat. Kerestem, hogy génjeim honnan, és mit hordoznak. Ezért faggattam rokonaimat, de csak az anyai ágait tudtam, mert apámat nem ismertem. Tőle csak a nevet kaptam, ő román volt. Egy véletlennek tűnő kapcsolat segítségével találkoztam össze apám testvérével, aki színész Brassóban, de jogot és pszichológiát is tanult. A családomban sok tanító és tanár volt. Akadt egy fazekasmester is, ő készítette Győr város céhkancsóját. Nagyanyám rajztanár volt, nagyapám írogatott, nagybátyám — Szabó Alajos — festőművész volt. Anyám is ez szeretett volna lenni. Amint megtudtam, apám divattervezéssel is foglalkozott. így aztán ...

I

— ... geológus akart lenni.

— Igen. Budapesten, az Ihász Dániel középiskolában érettségiztem. Kőbányai vagyok. A Gyomról úton, a gyógyszertár mögött laktunk: Édesanyám ma is ott él. A matematika- és fizikaismereteim alapján nem vettek föl az Eötvösre. Dísznövény- termesztő és kertépítő szak- munkásnak mentem. Írói ambícióim is voltak, és képzőművészkörbe is jártam rajzolni. Programot dolgoztam ki magamnak, hogy megismerem az életet. Ezért Pest- lőriincen, egy szociális otthon mozgásképtelen betegek osztályán vállaltam munkát. Itt szinte minden nap meghalt egy idős néni. Négy hónapig bírtam ki. Elmentem az ipar- művészeti vállalat kerámia- üzemiébe betanított munkásnak ...

I

— Csak azért, hogy elkerülje a győri fazekas ősének sorsát. No, ezt a tréfa kedvéért mondom.

— Meg kellett volna nézni élőbb a maga horoszkópját, hogy tudjam, kivel állok szemben. Én is csak a tréfa kedvéért mondom ... Egyébként tényleg elkerültem a fazekasságot, mert hallottam, hogy az NDK-ban lehet munkát vállalni. Elmentem. Ra- debergben, a Robotron cég tévé-készülékeket gyártott. Itt én szalagon, napi 9 órán keresztül ellenállásokat tűzdeltem. Ott tanultam meg igazán dolgozni. Volt itt egy Haden László fehérvári szobrász, ő mondta egy beszélgetésünkkor, hogy jelentkezhetnék a drezdai képzőművészeti akadémiára. Fel is vettek, de otthagytam, mert nem beszélem jól a nyelvet. Viszont onnét jelentkeztem a budapestire és a szegedi tanárképző főiskolára. Ez utóbbiban tanulhattam.

I

— Azt olvasom itt, „a zárkózottságának köszönhető, hogy életében nem mindig a siker az osztályrésze.”

— A főiskola berkeiben sikeresnek éreztem magam. Kötelességtudó voltam, népköztársasági ösztöndíjjal tanultam, a tanszéki összekötő szerepét is vállaltam, pszichológiái tudományos diákikörre jártam.

I

— Lásd a brassói szinész- pszichológus nagybácsit...

— Tudom, ezt is tréfának szánta, de a szakdolgozatomat is színpsziohológiából írtam. Ez ma is érdekel.

— Ml a kedvenc színe?

— Ha festek, akkor az arányló zöld, az égetett szié- na, indiai sárga. A zöld a tudásvágyat jelenti, míg a sárga nyugtalanságot, kísérletezést.

I

— Elnézését kérem, hogy megszakítom a fonalat, Szegeden tartottunk.

— Jól éreztem ott magam. A diplomámmal együtt a kiváló tanárjelölt kitüntetést is megkaptam. Ezt csak azért említem, hogy a sikerre vonatkozó kérdésére válaszolják. A képzőművészeti főiskola rendkívüli levelező tagozatán is szereztem diplomát, és még abban az éven félvettek a" Képzőművészeti Állap tagjai közé.

| — Művész lett, tehát!

— Ezzel a fogalommal én óvatosan bánok. Nehezen határozom meg, ki is a művész. Én gyakran letagadom a foglalkozásom, és inkább tanárnak, vagy népművelőnek mondom magam. Különösen akkor, amikor a képernyőn látom a könnyű sikereket elérő béatzenekarok fiatal „művészeit”. Gondolom, azt is megkérdezné, hogy az amatőr és profi képzőművészek közötti különbségről mi a véleményem.

— Ezt azért teszem, mert tudom, hogy van véleménye erről, hiszen a Képzö- és Iparművészek Szövetsége Dél-dunántúli Szervezetének tájékoztatójában ol- vatam egy jelentését megyénk amatőr képzőművészeti életéről. Sajátos, egyéni fogalmazás volt, versrészletekkel díszítve.

— Ja, igen! Emlékszem, 1982-ben lehetett.- De várjon, megkeresem ... Itt van, ez az. A téli szám. Most is azt mondom, hogy meddőnek találom a vitát amatőr és profi 'között. Minden megyéiben máshogy vélekednek erről. Eluralkodott egy „kaparj kurta” szemlélet. Mindenki úgy érvényesül, ahogy tud. Nekem, sajnos, nincs önme- nedzselési képességem, pedig a sikerhez ez is kellene. A jelentésekről meg csak any- nyilt, hogy a fiókba kerülnek, az aktatologatásnák semmi értelme. Ez nehezíti az alkotó szellem munkáját.

I

— Milyen módszerrel dolgozik? Tanító vagy festő elődei közül kinek a munkáit vallja rokonának?

— MednyánsZky László, Gulácsy Lajos, a külföldiek közül Odilon Redon francia szimbolistát, Tamás Noémi, Kárpáti Tamás, Va’lkó László áll közel hozzám. Patai László embersége, jó pedagógiai módszere, következetessége példa előttem. Ba- zsonyi Arany női érzékenysége, mély gondolatisága, ami megkap. Én lassan és keveset festek. Valami frenetikus természeti élmény hatására születik évente négy-öt kép. Lazúros technikával( olajjal dolgozom. Ez annyit jelent számomra, hogy több festékréteget kell egymásra raknom, és meg kell várnom mindig az előző száradását, így évékig festek egy-egy képet.

I

— Az egész felületet, nagyon finom szlnfátyol borítja, és gyakran megjelenik egy kis figura.

— A gyerekkorra való utalás.

I

— A gyermekeknél maradva, a szakkörvezetői munkájáról beszéljen.

— Alsó és felső osztályos gyerékosoportjaim vannak. Miután nem tartom véletlennek, hogy az utóbbi időben így elszaporodtak az önismeretet szolgáló, segítő írásos anyagok, ismeretterjesztő előadások én is nlagyon lényegesnek tartom szakköreim munkájában is hogy ismerjék önmagukat. Ez a kapcsolat- teremtés alapja. Közösségi élményszerzés és közben művészi értékek létrehozása. Rövidén így lehet fogalmazni szakköreim célját. A kreativitás tréningjónek tartom. A gyermeki fantázia fejlesztése vagy inkább fenntartása a féladaUaink célja.

— A horoszkópja szerint „nem szívesen kockáztat, nem szeret másokra támaszkodni”. A paksi kiállítására emlékeztetve, a képrongálást nem lehet szó nélkül hagyni. Ennyire kockázatos lenne egy-egy tárlat?

— Kodkáztatni kockáztatok, igaz, nem szívesen, és támaszkodom is férjem, Horváth Sándor üzemmérnök fő és biztos pénzforrására. A képéladás ugyanis bizonytalan. A kaposvári Dél-dunántúli bemutatóról a Művelődési Minisztérium megvette egyik festményemet. Egy másik alkalommal négy képet vásároltak tőlem, de ez csak egyszer volt. A képrongálásról nem szívesen beszélők.

Í

— Ugye, nem baj, ha ezt a macskát, amely most az ölembe ugrott, mindjárt vissza is lököm?

— Nekem nem, de neki igen. Jó együtt élni az állatokkal, van két cicám. Nem gyötröm őket a szeretetem- mel. Csak nézem őkét. Egyéniségek. Szarvason születtem, éltem is egy időig, és az arborétum nagy hatással volt, van rám. A növényőkőt is szeretem. Álmom egy hatalmas üvegház, vagy egy óriási kert, amit én ültetek tele, én komponálok meg élő szervezetekkel, organikus formákkal, és ezek őleven, mozgó képekké válnak, amikor szél jár közöttük.

— Tervezze meg az álmát. Kívánom, hogy váljon is valóra, akár itt, az atomvárosban, akár másutt az országban. Köszönöm a beszélgetést.

DECSl KISS JÁNOS

Múltunkból

1945 tavaszán a Nemzetközi Ellenőrző Bizottság, nemzetközi dokumentumokban biztosított jog alapján több alkalommal is kért adatokat a közigazgatás megyei szerveitől. Ilyen alkalommal a megye alispánja jelentést kért a járási főszolgabíráktól és a járási főjegyzőktől. Az adatszolgáltatás a községi jelentések alapján történt. Az igy készített jelentések közül több megtalálható az alispá- ni iratok között.

Senye Sándor alispán 1945 tavaszán minden községtől 48 kérdésre kért választ. Adatot kért a lakosság számáról, annak nemzetiségi összetételéről, a földterület nagyságáról és a művelési ágakról, a község belterületéről, az ott található házak számáról, a lakosság időleges áttelepítéséről, az üzemekről, mégpedig tevékenységük jellegének megfelelő bontásban (pl. tej- csarnok, vajgyár, malom, paprikamalom, szeszfőzde, textilüzem, csirizgyár stb.).

Mit tudhatunk meg ezekből az adatokból az 1945. esztendő tavaszának Tolna megyéjéről? Megjegyezzük, hogy az összeírás ugyan nem tartalmaz adatokat Várdombról, Murgáról, Hőgyészről, Kétyről, Dúzsról, Gyönkről, ennek ellenére a 102 település adatai révén hiteles képet kaphatunk megyénkről.

Kezdjük a községek és Szekszárd város lakóinak számával. A tízezret meghaladó lélekszámot csupán 3 helyen, éspedig Szekszárdon (11 676), Pakson (11 836) és Dunaföldvárott (11 974) találunk. Az 5—10 ezer közötti létszámot a jelentések Tamásiban (7648), Tolnán (7148), Üjdombóvárott (5440), Báta- széken (5602), Decsén (5141) és Dombóvárott (8278) mutatnak ki.

összesen 30 olyan település volt a megyében, ahol a lakosság létszáma nem haladta meg az ezer főt. Közülük is a legkisebbek a következők voltak: Keszőhidegkút (491), Kismányok (492), Lápa- fő (467), Nagyvejke (481), — Kisvejke (604)! —, Szárazd (403), Tabód (449) és Várong (466).

Nem tarthatjuk teljesen megbízhatónak a statisztikát, ha a lakosság nemzetiségi összetételére vonatkozó adatokat vizsgáljuk. A közölt számok szerint Tolna megyében 44 olyan község volt 1945 tavaszán, ahol kizárólag magyar nyelvű lakosság élt. Ide sorolták Tolna és Mözs községeket is, inoha köztudott, hogy ezekben a községekben nemcsak magyarok laktak. Két olyan községet nevez meg a kimutatás, ahol kizárólag csak német ajkúak laknak, éspedig Grábócot és Szálkát.

Arra a kérdésre, hogy egy- egy lakótelep mekkora, nemcsak a lakosok számával lehet felelni, hanem a község területének adataival is. Nos, az 1945 tavaszán készült statisztika szerint 18 olyan községe volt Tolna megyének, amelyek területe nem érte el még a kettőezer holdat sem. Ligkisebb volt Závod, amely mindössze 1029 hold- nyi területtel rendelkezett. Nem sokkal volt több Kis- mányoknak sem, összesen 1062 holdat mondhatott magáénak. Harmadik helyen Várong szerepelt. 1152 holddal. Dombóvár sem tartozott a nagy települések közé. összterülete mindössze 2901 hold volt (Űjdombóvár nélkül).

A legnagyobb területű községünk Paks volt 23 455 holddal, a második helyre Tamási került 20 748 holddal. Harmadik volt Űjdombóvár,, a hercegi birtok révén, összesen 19 577 hold képezte a község területét. A negyedik helyen Dunaföldvár (18 674) az ötödik helyen pedig Decs (16 397) szerepelt.

A statisztikából érdemes még kiemelni az időlegesen áttelepített lakosok számát.

Ez az áttelepítés a megye 47 községét érintette. Bátaszék- ről 296, Bonyhádról 240, Kö- lesdről 114, Felsőnánáról 152, Cikóról 189, Majosról 566, Mucsiból 148, Nagymányok- ról 176, Tévéiről 205, Zombá- ról 123 személyt érintett ez az időleges áttelepítés 1945 tavaszán. A megye egész területén 4134 személy került időleges áttelepítésre.

Tolna megye a török hódoltság után

Tolna megye múltját kutatva dr. Hadnagy Albert, a megye levéltárának egykori vezetője sok időt szentelt a török hódoltság utáni viszonyok vizsgálatára. 1938. április 23-án a Tolnamegyei Újságban közölte az 1714 körüli időben keletkezett vármegyei iratot, amelyben el- panaszalják a megye keserves helyzetét. Idézzük:

UAnnyira elpusztult a vármegyénk, hogy 5—6 nagy magyar mérföld távolságra is alig lehet találni egy-egy szegény, 7—8 lakossal bíró falucskát. Ez nem ok nélkül történt így, mert hiszen alig kezdett újból benépesedni a vármegya, a lakosainak máris teherbíró képességével arányban nem álló terheket kellett elviselnie. Ezelőtt 75 ’ tehetős falunk volt, most pedig csak 36 szegény és elhagyott faluból áll a vármegye. A nagy terhek miatt az újonnan jött telepesek is kénytelenek a vármegyét elhagyni. A megyén átvonuló 11 regimentnek annyi tartást, fuvart és kézierőt tartozunk kiszolgáltatni, hogy a nép még vetni sem ér reá a maga számára. Oyan nagy a teher a nép vállain, hogy teheneit és még a 2 éven aluli állatait is kénytelen előfo- gatba adni, ahol ezeknek az állatoknak el kell pusztul- niok. Képtelenek vagyunk 3 század katonaságot mindezeken felül még állandóan eltartani. A lakosságnak több mint a fele, 39 község elnéptelenedett, elvándoroltak részben a Szerémségbe, részben Szlavóniába és ha a porták számát nem csökkentik legalább a felére, úgy a kivándorolt lakosságot az itt maradtak is követni fogják.”

A kutatás eredményeként összeállított jegyzék szerint a török után pusztult el, illetve néptelenedett el: Du- naszentgyörgy, Janya, Döb- rököz, Űj Palánk, Nyámád, Závod, Mucsi, Mekényes, Tengőd, Grábóc, Sárpilis, Győré, Köblény, Ráchagymás, Berekalja, Dömörkapu, Szar- vasd, Jováncsa, Majsa, Györ- köny, Paksnak ráclakta része, Kéty, Harc, Kakasd, Ozo- ra, — itt is a rácok lakta községrészről van szó —i, Regöly, Nyilas, Bak, Dalmand, Tamásinak ugyancsak a rácok lakta része, Kocsola, Pogányi, Nána, Varsád, Gyönk, Kötesd, Szerdahely, Bonyhád, Földvár ráclakta része, Pusztapél, Pálfalva, Tolna ráclakta része.

A vármegye kérte, hogy csökkentsék a porták számát — ugyanis ennek alapján történt az adókivetés. Az adózó népesség száma alacsony volt. Nem tehetett megosztani az adóterhet a megyébe érkező telepesekkel, mert a földesurak az újonnan érkezetteket 3—6 évi mentességben részesítették. S ha a földesúr a maga részére a mentesség lejárta előtt is már kikényszerített bizonyos szolgáltatásokat, arra meglehetősen vigyáztak, hogy a vármegye ne adóztassa meg őket. A terheket tehát a török hódoltságot átvészelt, és a kuruc-labanc csatározásokat is túlélt lakosságnak kellett viselnie. Itt kell keresini annak okát, hogy a megye gazdaságilag csak igen nehezen, ellentmondásosan fejlődött.

K. Balog János

ffljjSBff d gW ifi j?

fim 8 ö

§8 # wJjJ S^JT^S

Voinea Delast Elena paksi festőművésszel