Tolna Megyei Népújság, 1985. május (35. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-04 / 103. szám
4 “NÉPÚJSÁG 1985. május 4. Nem marad „zsákutca” Felsőnyék „Ma még nem mutogatják a községet 99 Tolna megye talán legkisebb települése az észak- nyugati csücsökben fekvő Felsőnyék, a vasúton kívül. Egyetlen kövesét köti össze Iregszemcsén át Tamásival, ez a köldökzsinór a külvilág felé. A keskeny földesút azonban hasonlóképp éltető összeköttetést jelent Fejér megye peremfalujával, Me- zőkomárommal, hiszen a helybéliek közül sokan járnak a szomszédba dolgozni. Fábián József tanácselnök így érthetően örömmel újságolja: — Végre eldőlt az utóbbi fél évszázad vitája, épül a Fejér megyével összekötő út Mindössze három és fél kilométer, de nem hiszi el, milyen nehéz volt, hiszen két megyét kellett meggyőzni szükségességéről. Idén június 30-ra készül el a veszprémi és a pécsi KPM kivitelezésében, ami az emberek közérzetében is javulást hoz majd. Végre nem a „világvégén” érzik magukat, s talán az idegent sem az ironikus szavakkal fogadják: „Itt aztán nincs tovább...” Mindezek ellenére Felsőnyéket nem érte utol a kistelepüléseken az utóbbi harminc évben elterjedt „betegség”, az elnéptelenedés. Igaz, az ötvenes évektől kezdve 2000-ről fokozatosan, évente mintegy 50—60-nal csökken a lakosság száma, aminek elsősorban a foglalkoztatási lehetőségek rosszabbodásában látja az okát az elnök. — A fogyatkozás elsősorban a mezőgazdaság modernizálásának, gépesítésének tudható be. Míg korábban a munkaképes felnőttek nagy részét, közel 800 embert foglalkoztatott a téesz, addig mára csak kétszáz dolgozóra van szükség. A lakosság nagy része így más területre jár át, Tamási iparosodásával legtöbben ott helyezkedtek el, az Orionban, a Páva Ruhagyárban, de különbusszal Veszprémbe és Székesfehérvárra is ingáznak. A lányoknak, asszonyoknak jó lehetőséget kínál, hogy helyben dolgozhatnak, sőt tavaly óta minden jelentkező elhelyezkedhet a faluban. Sokan a téesz igen jólmenő szőlészetében, mások a Vi- doton és az Orion kihelyezett üzemében kereshetik meg kenyerüket. Utóbbiban bedolgozókat is foglalkoztatnak, aminek az előnye városban is, de különösen faluhelyen óriási. Majd minden háznál tartanak állatot* főként szárnyasokat és sertést, s a legtöbb portához jókora földterület, kert is kapcsolódik. Elég a munka tehát, hajnaltól estig. Hogy mivel igyekeznek a felsőnyékieket szülőföldjükhöz kötni, maradásra bírni? — A munkahelyi lehetőségek megteremtésén, megfelelő úthálózat kialakításán kívül az ellátás javításán fáradoznak, — halljuk —, sajnos, ez az, amiben még igen nagy hátránnyal indulnak a kistelepülésen élők. A kis- áruházunk inkább csak nevében, mint árukínálatában takarja a fogalmat, fő profilja az élelmiszerellátás. Ám ezt sem tudja maradéktalanul teljesíteni, állandó gondot okoz a húsellátás. Ezért az állami gazdasággal közösen húsboltot építünk. Hasonlóképpen vélekednek az asszonyok is, akik a késő délelőtti órákban egy kis beszélgetésre álltak meg. — Hogy milyen az ellátás? — kérdez vissza Takácsné Szántó Klára, a helyi iskola pedagógusa. — Egyszóval semmilyen. A kenyér, tej már 10 órára elfogy, így egészen korán kell érte sorba állni. Szívesebben vásárolok a kisboltban, ahol Neubauer La- josné — Irmuska — varázslatosan széles kínálatot teremtett. Itt a kisáruházban már régóta szeretnék egy nagy tükröt vásárolni, s bár a rendelést leadtam, csak akkor szállítják, hogyha még többen feliratkoznak a listára. — Tamásiba járunk bevásárolni, sokszor még élelmiszert is — folytatja mellette Hollósi Ferencné — megszoktuk már, hogy többe kerül számunkra minden. — Én szívesebben utazok Fejér megyébe — így a fiatal pedagógus —, sokkal nagyobb választékot találok és távolságban is közel egyforma. A kérdésre, hogy miért maradt szülőfalujában akkor, amikor a legtöbb fiatal másutt, városközeiben telepedett le, így válaszol: — Budapesten végeztem a főiskolán, és elsősorban a lakás miatt költöztem haza a családommal. Sajnos, a kulturális élet színvonala igen alacsonyan áll, közművelődésről csak a legnagyobb jóindulattal beszélhetünk. A kultúrházat többnyire tornateremnek használják az iskolában. Az 1965-ben létesített kultúrház valóban kihasználatlan, többnyire a fiatalok látogatják, az ifjúsági klub tölti be a házat, no meg a heti kétszeri mozivetítés. Ennek egyik okát a tömegkommunikációs eszközök térhódításában látják, a pénztelenségben és nem utolsósorban abban, hogy a vidéknek nincsenek történelmi hagyományai, néprajzi örökségei, legalábbis nem ápolják azokat. Bár; ki tudja, meglehet ha az öregek napközi otthonába kopogtatnánk, az idős, sokat megélt emberek beszélgetnének, az értéktelennek tűnő momentumból talán valódi kincsek tűnnének elő. De az ideérkező szemét egyelőre még a leromlott, elhanyagolt állapotban levő napközi épületét bántja. Az általános iskola ezzel szemben jól felszerelt, képesítés nélküli pedagógusokat nem is kell foglalkoztatnia, az óvoda pedig minden jelentkezőt fogadni tud. Vagyis a gyermekek körülményei megnyugtatók. A faluban élő húsz diplomásból tizennégyen pedagógusok, orvos, állatorvos, négyen a téeszben dolgoznak, főként ott próbálják „ide” csalogatni a diplomásokat. Azért, hogy megközelíthetően hű képet tudjunk adni Felsőnyék pillanatnyi helyzetéről, az iregszemcsei takarékszövetkezet kirendeltségébe is bekopogunk. Megtudjuk, hogy közel 6 milliós a betétállomány, főként személyi és áruvásárlási kölcsönt vesznek fel az emberek. Mint az más kisebb településen is jellemző, a fiataloknak gyűjtögetnek a szülők. Ha lassan is fejlődik, gyarapodik tehát Felsőnyék. Az ideérkezőben első benyomásként felvetődik: A kedvező természeti adottságokat, megkapó környezeti lehetőségeket nem lehetne-e felhasználni, sőt, az eddig hátrányként emlegetett „eldugott” fekvést, azt a tényt), hogy más megyék közvetlen szomszédságában állnak, nem lehetne-e visszájára fordítani? Mondjuk a turizmus, a falusi üdülés javára... — Érdeklődés van — mondja a nyugdíj előtt álló tanácselnök —, a budapesti idegenforgalmi iroda fordult hozzánk egy Sió menti láncolat tervével. Egyelőre azonban nálunk ez korai lenne, hiszen munkaszüneti napon még egy szendvicset sem tudna venni a turista. Nem állunk még ott, hogy mutogassuk a községet... Takács Zsuzsa Fotó: Kapfinger András Nehéz nap Jevszej Krukovec: Hogy is mondta a bölcs? Fél órával a nyitás után az üzlétvezetőnél panaszt tett az egyik vásárló. — Felháborító, ahogyan a hentesáruk pultjánál dolgozó fiatal kis hölgy beszélt velem! Amikor szóvá tettem, hogy már a mérés kezdetén, áru nélkül is három dekát mutat a mérleg, kikérte magának a gyanúsítást, és bogaras, vén szatyornak nevezett a többi vevő előtt! — mondta el egy szuszra panaszát idősebb Rezneki Otto- márné törzsvásárló, a szomszédos Pampuska utcai lakótelepről. — Nekem is lehet rossz napom! — replikázott a hentesáruk boltjánál dolgozó fiatal kis hölgy, bizonyos Vandeminek Zsiófia a boltvezetőnek, aki a panaszos bejelentése alapján próbálta tisztázni a történteket. Természetes, hogy a bogaras vén szatyornak nevezett Rezneki néni előtt nem vonhatta szigorúan felelősségre a beosztottját, mert ugye krónikus munkaerőhiánnyal küszködik a kereskedelem, és mi lesz, ha Vandeminek Zsófi szakképzetlen eladó is felkapja a vizet a leckéztetés hallatán, és máshol keres munkát magának? A boltvezető még be sem fejezte néhány enyhe fejcsó- válásból és ejnye, ejnye! méltatlankodásból álló szigorú fegyelmező akcióját, amikor látta, hogy Keszőcze Béla, a kétbalkezes árukihordó, plafonig megrakott kézikocsit húzva, hátrafelé araszol két gondolasor között, s a ledőlni készülő rakomány elől menekülve egy csokornyakkendős öregurat bepaszíroz az Uborkásüvegek meg a száraztészták közé. A kavarodást Keszőcze azzal tetézte, hogy leejtett egy láda sört, a szanaszét hulló üvegcserepek a megrendelők, az utcán árkot ásó munkások söpörték össze. És ez még csak a kezdet volt. Valamilyen kifürkészhetetlen rejtély hatására az üzletben elszabadult a pokol. A raktár előteréből pillanatok alatt eltűnt egy karton külföldi cigaretta meg százhúsz darab poharas tejföl. Túróczi Böbének, a klimaxával bajlódó pénztárosnőnek számolási vitája támadt egy vevővel: a szóváltás hevében Böbe magából kikelve ordított, s csak egy hirtelen előkerült népiellenőr-igazol- vány tulajdonosa tudta lecsendesíteni. Szobotka bácsi, a többszörösen kitüntetett eladó a kenyerespult mögött titokban elszopogatott fél liter pálinkát, majd magyar- nótákat kezdett énekelni. Lancsákné üzletvezető-helyettes fia megszökött a napköziből, s bevette magát a raktárba. Mire észrevették, megevett öt tábla csokoládét, több tucat rumosmegy- gyet, nem csoda, hogy rosz- szul lett a kis gézengúz. A főnök talált rá Ödönkére, s a látvány hatására még levegő után kapkodott, amikor jelentették neki, hogy az egyik kerületi tanácstagra rászakadt a mennyezetről lelógó reklám. Szuszogi boltvezető nem tudta eltalálni, hogy mi történt, már-már azon a ponton volt, hogy hívja a mentőket, beadja a felmondását, áthelyezteti magát, amikor az irodából kiszólt a telefonszerelő: — Uram, újra működik a készülék! A hatás leírhatatlan volt: egy óra múltán helyreállt a rend az üzletben. A megjavult telefon minden dolgozónak visszaadta az életkedvét. Vandeminek Zsófit háromszor is hívta ügyeletes udvarlója, az ötvenes éveit taposó maszek villanyszerelő, Keszőcze á haverokkal megbeszélte, hogy szombaton horgászni mennek, Túróczi Böbe pedig szeretett anyósával rögzítette a vasárnapi vendégség forgatókönyvét. Az üzlet alkalmazottai közül akadt, aki a nap hátralévő részében még legalább nyolc helyre telefonált, s az újra működő készülék megállás nélkül kapcsolt fodrászt, férjet, fogorvost, szeretőt, masz- szőrt, barátnőt, nőgyógyászt, ügyintézőt, virágáruslányt, szóval mindenkit, akit csak hívtak. Az üzletvezető nem győzött hálálkodni az események láttán, győztes hadvezérként járt-kelt a gondolák között, és minden vevőhöz volt néhány kedves szava. Csak másnap reggel komorult el az ábrázata: — Sajnos, ma nehéz napunk lesz! — sóhajtotta rezignáltam. — Megint süket a telefon! KISS GYÖRGY MIHÁLY A vonat megnyugtatóan zakatolt kerekeivel a sínek il- lesztékein. Kupébeli szomszédom, egy kövérkés, őszes hajú férfi meg-megvillantot- ta laposüvegű orrcsiptetőjét. — Csodálatos időnk lett, nemdebár? — szólalt meg, szemmel láthatólag beszédbe akart elegyedni. — Hát szép ... — Márpedig ha jó az idő — ahogy Descartes mondotta —, jó a hangulat is. Újból bólintottam beleegyezésem jeléül. Ámde kínosan éreztem magam amiatt, hogy nem ismerem Descar- tes-nak ezt az érdekes kijelentését. Igaz — jutott eszembe — Descartes-ot sohasem olvastam. — Hangulat, hangulat — nyújtotta el a szót szomszédom, mintha szónokolna. — Mindennek ez a kezdete, és mindennek ez a vége — ahogy azt Heinrich Heine állította ... Heinrich Heinét olvastam, de ilyen megjegyzése sehogy- se ugrott be. De hát lehet mindent észben tartani? Beszélgető partnerem eközben pedig tovább szorongatott műveltségével. — És egyáltalán hol a kezdete annak a végnek, amivel végződik a kezdet? — ahogy azt Jean-Jacques Rousseau szerette mondogatni. Valami hasonlót már hallottam valaha, de úgy rémlett, ezek valaki másnak a szavai. Szomszédom úgy nézett rám orrcsiptetöjének üvegén át, ahogy a professzor néz a vizsgán megbukott diákra. És ígv folytatta: — Mit mondjak, minden relatív, ahogy azt Albert Einstein megállapította. Lám, maga meg én most itt utazunk ... De hová? Végül is ennek mi a jelentősége? Ahogy Voltaire mondotta: menj a magad útján, és az emberek hadd mondjanak azt, amit akarnak... összerezzentem. Hiszen ezek — ugrott be hirtelen — nem Voltaire szavai, hanem Dante-é. Ám beszédpartnerem nem hagyott magamhoz térnem. — Emlékszik, mit mondott Cicero a néptömegről: jöttem, láttam, győztem. Másrészt viszont Arisztotelésznél azt találjuk: ember — ez olyan büszkén cseng. Sehogysem akaródzott veszíteni. tekintélyemből egy ilyen nagy tudású ember szemében, és ugyanakkor nagyon szerettem volna olvasni az előttem fekvő könyvet. Éppen ezért megtörtem a csendet: — önnek tökéletesen igaza van. Igazolásként szeretném emlékeztetni az ön által is jól ismert indiai filozófus, Prijmaputra (a nevet futtában találtam ki) szavaira, aki azt állította: az ember az emberiség öröme. Ezzel kapcsolatban Rene Chatobrian okosan jegyezte meg: mindent, ami az enyém, magammal hordok. Vagy — ahogy Jaroslav Hasek mondta: változnak az idők, megváltozunk mi is. Tulajdonképpen éppen ezért volt meg Artur Konan Doyle-nak minden oka, hogy azt állítsa: így múlik el a föld dicsősége. De nyilvánvaló, hogy erre Bron- nak köszönhetően jött rá, aki egyik történelmi tanulmányában proklamálta: lásd a gyökereket!... Amíg ezt a szóáradatot elmondtam, szomszédom felállt és hátrálva az ajtó felé ment. — Köszönöm az érdekes beszélgetést — motyogta. — Manapság nem olyan gyakran sikerül találkozni a vonaton ilyen müveit emberrel. Nagyon örültem. — Én még jobban! — kiáltottam a mögötte bezáruló ajtónak. Eltűnt a folyosón. Végre kinyitottam a könyvet. Am alig merültem bele az olvasásba, azt hallom a szomszéd fülkéből: — Ha jó az idő, tudja, jó a hangulat is — ahogy Marcello Mastroianni mondotta... Fordította: Juhász László „Szebb kenyér készül a helyi pékmesternél, mint Tamásiban” \z épülő húsbolt emeleti részén pedagógus szolgálati lakásokat adnak át Az asszonyok is panaszkodnak a szolgáltatásra
