Tolna Megyei Népújság, 1985. május (35. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-22 / 118. szám

1985. május ZZ. 6 "nÉPÜJSAG Botrányos futballmeccs Pekingben A pekingi rendőrség 127 embert vett őrizetbe, miután vasárnap rendzavarásra ke­rült sor a pekingi központi stadionban és környékén. A kínai válogatott döntő fon­tosságú világbajnoki selejte­ző mérkőzésit vesztett el 2-1. re Hongkonggal szemben, s több ezer szurkoló elkesere­désében ámokfutást rende­zett — közölte keddi kiadá­sában a China Daily című lap. A tömeg harminc rendőrt megvert, négyet súlyosan megsebesített, amikor a rend­őrök megpróbálták megfé­kezni a főleg fiatalkorúnkból álló tömeget. A fiatalok autóbuszokat állítottak le, betérték ablakaikat, az uta­sokat menekülésre kénysze­rítették. Ezenkívül személy- gépkocsikat rongáltak meg, köptük külföldiek kocsijait. A rendbontók egy taxit fel­borítottak, s amikor a sofőr megpróbálta megvédeni ko­csiját, őt is megverték. A rendbontás már a sta­dionban kezdődött: több ezer műanyag flakont dobtak a stadion gyepére. A hong­kongi játékosakat a pekingi polgármester-helyettes igye­kezett az öltözőbe kísérni, de az egyik hongkongi játékos­nak kellett őt is megvédeni: a játékos a testével fogott fel egy, a polgármesternek „címzett” üveget. A feldühö­dött szurkolók a kínai nem­zeti tizenegy öltözőjének ab­lakát is bezúzták, szidal­mazták a válogatottat, köve­telték a csapat feloszlatását és az edző menesztését. A keddi China Daily kämmen, tárban is elítélte a botrány- okozást, mint amely kárt ako­zott a város és az ország te­kintélyének. Labdarúgás A véghajrá előtt NB-S SERDÜLÖK: 1. Vasas 30 25 3 2 117-10 53 2. Tatabánya 31 23 2 6 73-22 48 3. ZTE 30 22 3 5 73-23 47 4. Szekszárd 31 20 4 7 69-29 44 5. PMSC 30 17 8 5 63-21 42 6. Baja 31 18 6 7 59-26 42 7. Videoton 29 16 7 6 77-29 39 8. Ü. Dózsa 29 16 7 6 43-16 39 9. Volán SC 30 14 8 8 64-33 36 10. Haladás 30 13 5 12 63-41 81 11. 22. Volán 31 1.1 6 14 41-37 28 12. BVSC 30 10 7 13 41-47 27 13. Rába ETO 30 10 5 15 48-62 25 14. Dunaújv. 30 7 6 17 27-75 20 15. Sopron 30 7 4 19 20-76 18 16. N.-kanizsa 30 5 8 17 26-86 18 17. Bakony V. 29 5 6 18 26-65 16 18. Keszthely 31 3 5 23 19-79 11 19. Tapolca 29 3 4 22 24-93 10 20. Siófok 29 2 4 23 8-109 8 NB-s ifjüsÁgiak : 1. Ü. Dózsa 31 21 8 2 82-18 50 2. BVSC 31 22 4 5 80-33 48 3. ZTE 31 19 6 6 88-31 44 4. Haladás 30 16 6 8 65-39 38 5. Szekszárd 31 17 4 10 54-42 38 6. Bakony V. 29 14 8 7 54-26 36 7. Volán SC 30 15 6 9 61-48 36 8. PMSC 30 14 7 9 49-39 35 9. Vasas 31 12 8 11 49-36 32 10. Sopron 28 11 9 8 55-40 31 ti. 22. Volán 31 12 7 12 46-51 31 12. Dunaújv. 29 13 4 12 45-44 30 13. Keszthely 30 10 6 14 45-60 26 14. Tatabánya 30 10 5 15 52-56 25 15. Videoton 30 10 4 16 44-63 24 16. N.-kanizsa 31 7 7 17 33-59 21 17. Baja 31 6 7 18 21-58 19 18. Rába ETO 30 7 4 19 39-65 18 19. Siófok 29 6 3 20 39-93_ 15 20. Tapolca 29 1 3 25 20-120 5 Oldalitól« ’85 Fordulat — kispadról A megyebajnokság máso­dik helyezettje az elmúlt év nyarán nagyszerű „üzletet” csinált, amikor Harkányból ileiigaziollita Fékete Istvánt. Olvaninyiira, hogy a közép­pályás álllaindólsíltott, jó for- imájia láttáin a hellyl vasutas- cöapát vezetése is szívesen látta volna a DVMSE-ben játszani. Folytak is tárgya­lások, de Végül Fékete ma­radt a gyáriak Vasas csa­patában. A kiesés ellen élet-halál harcot folytató Nagydorog együttese szerepéit vasárnap a Domlbóvárt Vasas otthoná­ban. Az eredlményjélző táb­lán a 45 perc elítéltével ez állt: hazái—vendég 0-2! Nem nléhéz elképzelni, hogy mi­lyen boldogság uralkodott a vendégek öltözőjében. Ugyan­iakkor Horváth György, a VaSias edzője a kiSpadröl me­legíteni küldte Fékétét. Egy szurkoló megjegyezte: „Jól látjla a Gyúrt, hogy a közép­pályán kell átcsoportosítás­sal változtatni. Meglátják, ez a Pista g'f^rek milyen remék dolgokat művél!” A középpályás mindezt nem hallhatta. Ennek elle­nére szlünet után két perc le­forgása alátt kétszer reZdült meg a magydorogiák hálója az ő remék indítása jóvoltá­ból. A vendégek ezt a hirte­len jött változást lélektanilag nem tuidták elviselni, s a végén cslak Fortunának kö- sZönJhletik, hogy nem távoz­tak kétszámjegyű vereséggel. Egy jó edzői húzás ekkora fordulatot tud eredményezni. — gaál — Hiba lenne feladni! Már sohasem tudjuk meg, ihogy vajon miként álakul a Szekszárd—Diósgyőr NB IT-es találkozó végeredménye, ha a lila-fehérek 1-0-las vezetése után Kovács Béla belövi a 11-est. A feltételes mód, a ,,'ha” gyorsain tovatűnt, a közvélemény értékítélete a 4-1-es vereség tudatában fo­galmazódott meg. Nos, ébben a győzélem és vereség után mindenkor szubjektív, érzésekre alapuló bírálatban vasárnap délután a lelátón, — s azóta az Utcáin — a szuríkólók egy része túl­zót! következtetések levoná­sáig ment él. Mi, magyarok hajlamosak vagyunk hamar temetni, s ugyanígy, lakomát ülni. A dóZsáSok esetében most jobbára az első variáció tapasztállható. Többen mar­kolják a vészharang kötelét. Hiba ez, amely reméljük, nem terjed át a csapat játé­kosaira. Kétségtelen, hogy rendkívüli nehéz helyzetbe kerültek Megyeriék. Mint a kámfor, ú?y illant el a rivá­lis Biákony Vegyésszel szem­beni négypontos előny. A Végelszámolásig azonban még mindig hátra van 630 perces játékidő. Hét forduló kínál bizonyítási, javítási lehetősé­gét. CSak nem szabad, hogy eluralkodjék a vészjósló han­gulat az együttes háza táján. Aki elerve feltartott kézzél indul a csatába — az jobbára veszít is. Tolna megyét több mint másfél évtizede képvi­seli megszakítás nélkül a Dózsa labdarúgásunk máso­dik vonalában. Kár lenne — a megye futbiallélietének álta­lános zuHanását is magával hozná —, ha a szép sorozat megszakadnia. Ezért hát a mai napitól felpörgetett tem­pójú NB Il-es hajrába min­dent bele, szekszárdi játéko­sok! A lélátón pádig türel­met, megértést, meg buzdí­tást, kedves szurkolók! Két edző a rangadóról A területi bajnokság 26. fordulójának Tolna megyei rangadói jám a Kilsdorogi íMEDOSZ és a Bonyhádi MSC csapata vívta. Huszon­négy órával a találkozót kö­vetően a két edzőt faggattuk. Formaggini Károly, a kis- dorogiak pályaedzője vála­szolt először kérdéseinkre. — Hosnyánszki kiállítását követően látott-e reményt legalább az egyik pont ott­hoz tartására? — A csapat létszámának csökkenése, továbbá a játék képe látszólag nem sok reménnyel ke­csegtetett a mérkőzés kime­netelét ültetőién. Két dologban bíztunk: a jobb erőnlét, va­lamint az elszántság, ami ál­talában jéllemzi a megfo­gyatkozott csapátokat. Szünet utáini teljesítményünk iga­zolta ezt a várakozást. Oly­annyira, hogy az egyenlítő gólunkat követően néhány perc alátt további góldkkal terhelhettük volna meg ellen­felünk hálóját, kihasználva a fáradtság, a kapkodás jeleit. Támadóink viszont akaratuk élllleniére megkegyelmeztek a Bonyhádiak. — Mi az oka a hetek óta tartó gyenge helyzetkihasz­nálásuknak? — Nemcsak az utóhbi he­tekben gyengélkedünk e té­ren — annak ellenére, hogy igyekszünk minél többet gyakorolni — hanem egész évben ez jellemez bennünket. Sajnos csatáraikból hiány­zik az az összetett képesség, amellyel eredményesebbek lennének. Dicséretükre le­gyen mondva mérkőzésen­ként többször is abszolút ziccerbe kerülnek, s ez ön­magában is erény. Ám a ki­hagyott helyzetek rendsze­rint megbosszulják magukat, ami kapott gólokban nyilvá­nul meg. Gyökeres változást e téren csak a személyi cse­rék eredményezhetnének. — Hogyan látja csapata bentmaradási esélyeit? — Együttesünk tavaszi szereplése kiegyensúlyozott, jónak mondható. A hátralévő négy fordulóban papírforma szerint négy pont megszer­zésében bízhatunk, s az így elért 28 pontunk biztosan elegendő lesz a bentmara- dáshoz. Ezután Tornyi Barnabás­nak, a BMSC vezető edzőjé­nek tettünk fel három kér­dést. A döntetlen csapata szá­mára hízelgő volt? — Nem. Ugyanannyi hely­zetünk volt, mint a hazai­aknak, csak a dorogiak egyenlítő góljuk után három percbe sűrítették a ziccerei­ket. Ekkor nehéz pillanato­kat éltünk át. — Változtatott-e a takti­kán miután emberelőnyhöz jutották? — Alapvetően nem láttam értelmét, hogy megbolygas­sam csapatunk szerkezetét. Arra kértem játékosaimat: maradjanak higgadtak és összjátékban úgy koncentrál­janak; hogy dőljön el ja­vunkra az emberelőny. — A szomszédvári rang­adó szolgált-e valamilyen váratlan meglepetéssel ? — Válaszom első része nem. Mégpedig azért, mert nem tudtunk meglepetést okozni egymásnak egyetlen egy játékelemben sem. A mérkőzést pontrúgások dön­tötték el. Változatos, színvo­nalas találkozót vívtunk, an­nak éllenére, hogy sem já­tékosnak, sem a nézőknek nem igazi „közege” a salak­pálya. Ugyanakkor szolgált igazi meglepetéssel is a rangadó, hiszen mindvégig sportszerű játékot hozott. — fekete — Kovács B. büntetőjét Veréb kapus hárítja Fotó: Gottvald Károly ipszo előtt NB II Ózdi Kohász—Szekszárdi Dózsa: 17 óra. V.: Pintér. Kovács István: — Az óra számunkra elütötte az éjfélt! Remélem, ezzel minden játékosunk egyértelműen tisz­tában van. Most mindenképpen arra van szükség, hogy Ózdról ne kelljen vereséggel hazatérnünk. Ha rápillan­tunk a bajnoki táblázatra, akkor egyértelművé válik, hogy ez a 90 perc is kiesési rangadónak számít. Ezzel a mérkőzéssel veszi kezdetét az NB II szerda—vasárnap „erőltetett menete”. Ami viszont jó idegeket, kitű­nő erőnlétet nagyfokú koncentráló képességet igé­nyel valamennyi futballistától. Erőnléti gond­jaink nincsenek. Elsődlegesen pszichésen kell ráhan­golódni játékosainknak a soron következő hét fordulóra. Kovács Béla főiskolai tanulmányai miatt hiányzik, Tóth és Suba viszont sérült. rga, Hahn, Somodi — Me­— Horváth — Szabó, Va gyeri, Weitner I., Vig, Kni esz — Lauer, Selmeci. Kis­padosok: Hujber, Suba, We jtner II., Kiss. Ökölvívás Kalocsai országos bajnok Budapesten rendezték meg az 1985. évi ökölvívó országos juniorbajnokságot. Megyénk színeit a Dombóvári Spar­tacus és a Paksi SE fiatal versenyzői képviselték. Kö­zülük a dombóvári Kalocsai Zoltán légsúlyban megvédte országos bajnoki címét, aranyérmet nyert. A dombó­váriak kitűnősége aranyér­me mellé a legharcosabb versenyzőnek járó különdíjat is megkapta. 8 A Leposa Dezső emlékére kiírt megyei körverseny III. fordulóját Kaposvárott, a Dózsa SE csarnokában ren­dezték meg. Négy egyesület — Dombóvári Spartacus, Paksi SE, Jánoshalmi Spar­tacus, Kaposvári Dózsa — 50 versenyzője lépett szorító- ba. Eredmények (elöl a győzte­sek) : Magyar L. (Paks) — Vajmi (Kaposvár)í, Kovács (Dombóvár) — Kotencz (Já­noshalma), Györgye I. (Paks) — Ignácz (Paks), Juhász (Paks) — Szíjártó (Dombóvár), Burai (Jánoshalma) — Ba­lázs (Dombóvár), Varga (Paks) — Görbe (Jánoshal­ma), Solt (Paks) — Flórián (Dombóvár), Kiss (Jánoshal­ma) — Szvat (Kaposvár), Sánta (Jánoshalma), — Csib­rik (Paks), Lackó (Kaposvár) — Radics (Jánoshalma), Raf- fai (Jánoshalma) — Ambach (Paks), Szabó (Dombóvár) — Ambrus (Paks), Szűcs (Dombóvár) — Sánta I. (Já­noshalma), Kovács (Kapos­vár) — Kolompár (Jánoshal­ma), Régi (Paks) — Rostás (Jánoshalma), Kovács Z. (Já­noshalma) — Mecseki (Ka­posvár), Mészáros (Kaposvár) — Györgye E. (Paks), Feil (Paks) — Sztojkó (Jánoshal­ma), Laczkó (Kaposvár) — Kolompár Z. (Jánoshalma), Oláh (Kaposvár) — Nagy (Paks), Kalányos (Kaposvár) — Radics V. (Jánoshalma), Övári (Kaposvár) — Orsós (Dombóvár), Kolompár L. (Jánoshalma) — Kovács (Ka­posvár). Döntetlenül mérkőztek: Ig­nácz (Paks) — Györgye O. (Paks), Tibai (Paks) — Tencz (Dombóvár). Atlétika Serdülő csapatbajnokság A 13—14 évesek megyei csapatbajnokságát a vártnál .kisebb érdeklődés mellett 'rendezte meg a Tolna Me­gyei Atlétikái Szövetség. Több egyesület távol maradt, pedig a ranglistaversenynek számító forduló lehetőséget biztosított- volnia atlétáiknak jó eredmény elérése esetén ia korosztály országos baj­nokságán való szereplés jo­gának megszerzésére. A csa­patverseny az esélyeseik győ­zelmét hozta. A legkiemel- ikedőbb egyéni teljesítményt Posta Katalin (Sz. Dózsa) nyújtotta, aki a 80 méteres gátfutásban 12,8 másodper­ces időeredményt ért el. Eredmények, lányok: 1971- es születésűek: 1. Szekszár­di Dózsa „A” (Posta Kata­lin, Bozsér Anita, Gergely­A Pécsi Közúti Igazga­tóság gépészeti osztálya ’elvételre <eres dolgozókat — LAKATOS, — GÉPSZERELŐ, — KAROSSZÉRIA­LAKATOS, — KAZÁNFŰTŐ, — TAKARÍTÓNŐ, — UDVAROS munkakörök betöltésére. Jelentkezés a Szekszárd, Tartsay úti gépüzem ve­zetőjénél. Bérezés megegyezés sze­rint. (753) ffy Lea, Benedek Anikó) 2962, 2. Tamási Szövetkezeti Spartacus SE 2611, 3. Szek­szárdi Dózsa „B” 2582 pont. 1972-es születésűek: 1. Szekszárdi Dózsa „A” (Si­mon Mária, Löki Magdolna, Bokor Erzsébet, Kalcsú Szil­viin) 2390, 2. Fiaddi TSZ SE 2011, 3. Szekszárdi Dózsa „B” 1878 pont. Fiúk, 1971-es születésűek: 1. Szekszárdi Dózsa (Kesze- ili Sándor, Rohn Csaba, Szi­geti Mirkó, Tarn Tibor) 2233, 2. Bonyhádi MSC 1196 pont. 1972-es születésűek: 1. Szekszárdi Dózsa „A” (Do­rogi Róbert, Janbhó Attila, Kőszegi József, Szőts Gábor) 1702, 2. Tamási Szövetkezeti Spartacus SE 1232, 3. Szek­szárdi Dózsa „B” 999 pont. A Volán 11. Sz. Vállalat Szekszárdi Üzemegysége felvételre keres AUTÓBUSZ­VEZETŐKET: Szekszárd, Bátaszék, Dunaföldvár telephelyre. KAZÁNFŰTŐKET, VONALFELELŐSÖKET. Jelentkezni lehet: az üzemegység munkaügyi csoportjánál, Szekszárd, Tartsay V. u. 4. (469)

Next

/
Thumbnails
Contents