Tolna Megyei Népújság, 1985. május (35. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-21 / 117. szám
, TOLNA , A “*ÉPÜJSAG 1985. május 21. Uramisten A két vetélytárs Moziban Uramisten — sóhajtottam fel a film megtekintése után. — Miért készít filmet az, akinek szinte alig van mon- danüvalója? Uramisten, micsoda jó filmet lehetett volna készíteni, ha ezt a szellemi, tehetségbeli energiát tartalmas, valós társadalmi problémákat boncolgató, elemző alkotás szolgálatába állítjuk! Mert, amit nem lőhet elvitatni Gárdos Péter Uramisten című új magyar filmjétől, az az, hogy alkotói tehetséges, önmagukhoz mérten is magas színvonalú játékot, színvonalas produkciót hoztak. Amit szintén nem lehet elvitatni: Máthé Tibor operatőr kimagasló munkát Végzett. Képei hangulatukban éppen úgy hozzájárultak a sikerhez, mint a színészek alakításai. A színes felvételek fény-árnyék játékai, a szépen megkomponált képsorok pedig átsegítették a filmet ott is, ahol már úgy látszott, menthetetlenül unalomba fullad a történet. Cselekményről ugyanis alig lehet beszélni. Egy öreg illuzionista és egy fiatal artista különös párharca a film. Szinte végig nem történik semmi, csupán annyi, hogy a fiatal meg szeretné szerezni az öreg, visszavonultan élő egykori Világsztár oredukcióját. Hogy ez mennyire sikerült, az maradjon a film titka. Más titok úgysincs benne, és a meglehetősen vontatott cselekmény is erre a harcra (?) épül. A főszereplők semmiképpen sem e világi emberek. Az átlagtól eltérő reakcióik, érzéseik vannak, cselekedeteik jó része megmagyarázhatatlan, a hétköznapi realitások határai közt élő néző számára érthetetlen. No persze, ez még nem lenne baj, ha igazi drámai összecsapás, tartalmi, gondolati mélység kapcsolódna 'kettősük küzdelméhez. De erről szó sincs. Meglehetősen felszínes, fellengző fecsegésnek vagyunk csak tanúi, amit néha megtör egy- egy poén, hogy a néző elnevesse magát, és nehogy elaludjék. Mindezek miatt a két főszereplő játékát nem tudom szívem szerint dicsérni. Rossz cél érdekébe állította nem mirtdennapi tehetségét Feléki Kamill is. A táncoskomikus szerepéiből ismert idős színész „komoly” filmekben legtöbbször csak epizodístaként mutatkozott be. Az Uramistennel viszont bizonyította, hogy bármilyen alak megformálására alkalmas, és játéka, szuggesztív alakítása a forgatókönyv fölé nőve majdhogynem eladhatóvá teszi az eladhatatlan történetet. Méltó partnere ebben a fiatal artistát megjelenítő Eperjes Károly, aki koránál, .tapasztalatainál és talán tehetségénél fogva is másodhegedűs szerepbe kerül az öreg illuzoinista mellett, de játéka hiteles, meggyőző. Mégis a film megtekintése után úgy tűnik, hogy az egész csak Feléki Kamill egyszemélyes játéka volt, amiben az operatőr Máthé Tibor is megmutathatta képalkotó tehetségét, néhol már- már öncélú bravúrjait. De ettől — épp a társadalmi háttértalensége, lebegése miatt — a film nem lett jó, jelentős alkotás. TAMÁSI JÁNOS Szemle Kőszegen Tegnap, május 20-án kezdődött, 25-ig tart Kőszegen a televíziós gyermekműsorok és gyermekfiímék hatodik szemléje. Az esemény célja az, hogy áttekintést adjon a televíziós gyermekműsorokról és gyermefcfilmékről, s hogy az alkotók széles körű tanácskozáson vitassák meg tapasztalataikat egymás között és kívülállóikkal: esztétákkal, kritikusaikkal, írókkal, úttörővezetőkkel, pedagógusok- ikail, szülőkkel, és a legilleté- ikesebbékkel, a gyerekekkel. Minden alkotó két művel indulhatott a versenyen, amelyből hosszadalmas előkészülettel válogatta ki az előzsűrt a szemlén szereplő filmleket. így 14 órányi műsor, 22 gyenméktflilím kerül a hivatásos és a közönségzsűri elé. Ezúttal először díjat is osztanák Kőszegen. A közönségdíjat 600, az ország különböző részében felkért, különböző karú gyerek ítéli oda. A kritikusok díját is az idén alapították. S mivel 1985. az ifjúság nemzetközi éve, az Állami Ifjúsági Bizottság is kifejezi elismerését egy küílöndíj jal. Az érdeklődők az ország bármely részén figyelemmel kísérhetik a szemle eseményeit, hiszen a televízió az egyes csatornán a szemlével egy időben sugározza a filmeket. A vendéglátó házigazdák Kőszegen számos rendezvénnyel, gyermekprogrammal, kirakodó vásárral (amelynek bevételét az új Nemzeti Színiház javára ajánlják fel), bangverseny- nvel. térzenével. játékkal várják a fesztivál vendégeit, á gyerekéket és felnőtteket. Tamási Galéria Könyv Bábművészen kiállítás Közel ezerlkétszázan tekintették meg eddig a Tamási Galériában a Bábművészet címmel rendezett — máj'us 26-lig még nyitva tartó — kiállítást. Ugyanis nemcsak a városiakat, hanem a város környékieket, és nemcsak a gyerekeket, hanem a felnőtteket is érdekli az a gazdag anyag, amely bemutatja az Állami Bábszínház tervezői által készített tervek egy részét, valamint olyan bábokat, maszkokat, amelyek az elmúlt évek során sok száz előadáson, Budapesten és országszerte, de a vi'lág sok .nagy városában is ámulatba ejtették a gyermek- és felnőttnézők sokaságát. A tamást kiállításon nagy hírű és sikeres előadások tervezői — Országh Lili festőművész, Bródy Vera Munkácsy- és Jászai-díj as tervezőművész, Koós István kétszeres Jászai-díjas érdemes művész, és Ambrus Imre festőművész — mutatkozik ibe az Állami Bábszínház műhelyeiben készített munkáival. Isaac Bashevis Singer: A hét kicsi suszter Isaac Bashevis Singert, A rabszolga és A sátán Gorajban című regények Nobel-dí- jas szerzőjét ezúttal mint novellaírót mutatjuk be. Elbeszélései a korai lengyelországi élményekből, a lengyel- ukrán—zsidó folklórból, misztikából, majd a kivándorlás keserű és kalandos éveinek élményanyagából táplálkoznak. Singer 1904-ben, az akkor Oroszországhoz tartozó Radzymin városkában született. A család hamarosan Varsóba költözött. Apja, nagyapja foglalkozása után Isaacot is rabbinak szánták, ő azonban 1935-ben kivándorolt Amerikába, ahol egy jiddis hetilap cikkírója, majd rovatvezetője lett. Könyv alakban először regényei jelentek meg, novellái előbb jelentéktelenebb, majd egyre rangosabb lapokban, végül kötetbe gyűjtve láttak napvilágot. 1982-ben jelent meg elbeszéléseinek gyűjteményes kiadása. Singer zsidó író. Egyfelől azonosítja magát írásainak zárt világával, másfelől föléje is emelkedik; látja gazdagságát, de szűkösségét is; szereti, de bírálja is. Életművét nem lehet irányzathoz vagy programhoz kapcsolni. Különös, kortalan író, aki zárt és egynemű világát végtelen színgazdagsággal írja meg. Életművének a mese éppoly szerves része, mint realista elemekből épülő mai történetei; az allegória éppúgy természetes műfaja, mint az abszurd novella; írásaiban szellemek, kísértetek éppoly kedves közvetlenséggel fecsegnek, sürgölődnek, mint a hús-vér emberek. Üj kötete — A hét kicsi suszter — szemléltető képet ad erről a hosszú, változatos és gazdag írói pályáról. Rádió Megfizetni nem lehet Ismét jelentkezett a Kossuth adón László Lajos Családi szőttes című műsorával, mely műfaját illetően hangszőttes. Az író és műsorvezető szerkesztő ezúttal Bátá- ra látogatott a Császár és a Németh családhoz. S úgy tette ezt, hogy a hallgatók is akarva-akaratlanul ott ültek a két szimpatikus család körében, s időnként László Lajos szavait, kérdéseit maguknak érezték. Hogy miként zajlanak muríkával teli hétköznapjaik, kellemes hétvégéik a Császár és Németh családoknak — ahol több generáció él egy fedél alatt — elnézést kérve az olvasóktól, nem részletezem, hiszen akik hallották a riportfüzért, pontosan tudják ezt. Akik viszont a délután fél kettőkor kezdődött adás részesei nem lehettek, e néhány soros jegyzetből úgysem tudnák kiérezni azt a meghittséget, az egymást segítő emberek együttesének összhangját, mely — leszámítva a mindenütt jelenlevő, s az élethez tartozó apró súrlódásokat — meghatározza mindennapjaikat. Helyette inkább néhány szót mondanék László Lajos munkamódszeréről, mely viszont a riportok atmoszféráját, no és sikerét határozza meg. Őrá nem jellemző, hogy riportalanyainak levelet ír a felvétel időpontja előtt, netán telefonon értesíti őket. Hanem elmegy a faluba, „terepszemlét” tart, beszélget a szomszédokkal, meglátogatja Tévénapló Egy fiú bőrönddel Módos Pétert legjobb novellistáink között tartjuk számon, tavaly megjelent könyve, — o Gyerek, jelnőtt, halott — annak bizonysága, hogy ktiűnően ismeri napjaink gondjait, s történeteit mindig meggyőző atmoszférába tudja állítani. A kötet kilenc novellája „egy válságról, egy leküzdött válságról” tudósít, arról, „miképpen éltünk és haltunk mi itt, Magyarországon, az 1970-es években". Tévéfilmje, az egy fiú bőrönddel is egy válságról szól, novellái közül, anélkül, hogy felismerhető érintkezési pontjaik lennének, Krónika című remeklését érzem hozzá legközelebb. A tévéfilm hőse csendes lázadó, aki mosolyogva „kél ki sorsa ellen”, de meg sem fordul fejében, mint Hamletnek, hogy „fegyvert ragadjon", akár képletesen is. Egyszerűen nem tud komfortos körülményei körzőit élni, s miközben elindul egyetlen bőröndjével, egy másik terhet is kell cipelnie, patetikusan azt mondhatnánk, a történelem terhét. Az apák és fiúk ellentétét nem a mai irodalomnak kell feltalálnia, de ez a nemzedéki szembenállás alapvetően különbözik a korábbi nemzedékétől, mert az apák is cipelik emlékeiket, amit Módos Péter kitűnő leleménnyel annak a családnak a sorsával érzékeltet, amely menekülő hősét befogadja. Módos Péter visszafogottan, már-már diszkréten mondja el hőseink életét, mindenütt kerüli a harsány színeket, sorsok nyomvonala érdekli elsősorban, az érintkező és elkülönülő életpályák rajza, akkor is, ha jóvátehetetlen tragédiáról kell beszélnie. Milyenek is ezek a fiatalok? Az apák a történelem szél- fúvásában éltek, állandóan van hivatkozási alapjuk, bármiként alakul is a sorsuk, harcoltak, elbuktak, vagy túléltek, s a fiúk ebből a védettségből akarnak kilépni, legyen, szó a szeretet túlságáról, vagy összkomfortos gondatlanságról. Egyetlen útjuk van, a lázadás, mint Dobossy Péteré, aki összecsomagol és elhagyja anyját, hogy legalább így lépjen ki a fölösleges gyámkodás alól. Megfontolt lázadó, mert csak az adott keretek között nem tud élni, élete célját azonban nem adja fel, az egyetemen továbra is szorgalmasan tanul, s biztosaik lehetünk abban, hogy viszi majd valamire. Módos Péter is gondoskodik erről, mert ez a mosolygó lázadó végül révbe ér, a kollégium faláról a nagy elődök fényképe néz le rá, értékeltetve, hogy az Eötvös-kollégium biztonságába jutott, így is búcsúzunk el tőle: áll a folyosón, kezében, mint sorsának jelképe, a bőrönd, s most már igazán csak rajta múlik, hogy megállja-e a helyét. Kitűnő film Módos Péteré, eleven problémáival, állandóan érzékelhető légkörével, s ismert írói erényeit nemcsak a rendező, Szőnyi G. Sándor segíti érvényesülni, hanem a parádés együttes is, Ruttkai Éva, Sütő Irén, Mádi Szabó Gábor, Kállai Ferenc, Mensáros László, s mindenekelőtt az írói elképzeléssel hibátlanul azonosuló Gálffi László. CSANY1 LÁSZLÓ Nagyhatalom lehetnénk? A címben foglalt kérdésre, a szerda 18 óra 15 perckor vetített dokumentumfilm valamennyi „illetékes megszó- laltatottja” igennel válaszolt. Arról volt szó, hogy a hidrogeológiai mérések alapján — amelyek a földfelszín alatt lévő vizek eredetével, fizikai, kémiai tulajdonságaival is foglalkozik — megállapították, hogy hazánkban 10 százalékra tehető a termálvizek mennyisége. Ebből mindössze 2,3 százalékot hasznosítunk. Ez a százalékos kifejezés azt is jelenti, hogy a Kárpátmedencében fürdőnagyhatalom lehetnénk, ha ... Ha a sok bába közt nem veszne el a gyerek. Ezzel lehetne összegezni a filmben látottakat. Igaz ugyan, hogy a felszabadulás után rengeteget tettünk a vizek gyógycélokra történő hasznosításában is, de ez nem lehet megnyugtató. Mezőgazdasági, ipari üzemek sorakozhatnának, esetleg versenghetnének is a természet adta lehetőség, kincs felhasználása értekében, mert nem feltétlenül fontos minden meleg víz gyógyhatását keresni. A kertészetek melegágyai, lakóhelyiségek fűtései — ne soroljuk tovább — várják az adott víz csatornáinak megépítését. Tudjuk, vannak kedvezőtlen körülmények, amelyek akadályai az elképzeléseknek, de a filmből az is kiderült, hogy ésszerűbb, koordináltabb tervezés, szervezés éreztethetné jótékony hatását. Akkor pedig itt az idő, mert a késlekedés, mulasztás éppoly pazarló lehet, mint a meggondolatlan költekezés ... decsi— mindent! műsorának főszereplőit, akiknek a felvételkor talán eszükbe sem jut, hogy társaságukban magnetofon is van, s úgy tárulkoznak ki, mintha maguk között lennének. Ezek után csöppet sem lepődtem meg, amikor az óvodás családtagok barátságukba fogadva László Lajost, oly vidáman és önfeledten beszélgettek az „idegennel”, mintha egy rég nem látott, szeretett rokon ült volna velük szemben. S most engedtessék meg, hogy szubjektív legyek, amit azzal magyarázok, hogy a Családi szőttes rendszeres halligatójia vagyok. Talán az eddigiék közül ez a bátai műsor tetszett a legjobban. Lehet, hogy azért, mert ezt hallottam legutóbb, de lehet, hogy azért, mert szerkesztő- riporterként, íróként és emberként is egyszerre tudott részt venni benne László Lajos. S azért is, mert beszélgetőpartnerei nem agitáltak, de bizonyosan sokakat megnyertek a több generáció együttélésének, például akkor, amikor á gyermeki sze. retetről, a szülői példamutatásról, az egymás megértéséről, a kialakult szokásokról, a munkamegosztásról beszéltek oly meggyőződéssel, hittel. S a szó igaz értelmében vett együttélést, s elsősorban a lelki oldalát „..jmegfizetni nem lehet. Pénzzel nem” — ahogyan mondta az egyik asszony. S hiszem én is, hogy nem szabad menekülni e nagy családi közösségek elől! S ezért sajnálom, hogy a műsor nem egy más időpontban került adásba — reméljük megismétlik —, mert dél- időben sokak nem rádiózhatnak. — vhm —
