Tolna Megyei Népújság, 1985. május (35. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-18 / 115. szám

c MÁJUS 18 Névnap: Erik, Alexandra A Nap kél 5.04 — nyugszik 20.18 órakor. SZOMBAT A Hold kél 4.25 — nyugszik 19.00 órakor. Nyolcvanöt évvel ezelőtt, 1900. május 18-án született Sopronban, cs 65 éves korában, 1965-ben halt meg Budapesten Ratkovszky Ferenc Kossuth-díjas gépész- mérnök, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. V ___________________________________/ Béke- és barátsági nagygyűlés Gyönkön A Tolna megyei TESZÖV, a KISZÖV és a Fogyasztási Szövetkezetek Szövetsége rendezésében tegnap Gyön­kön béke- és barátsági nagy­gyűlést tartottak a helyi művelődési házban. Háziin­ger György, az Országos Bé­ketanács elnökségének tagja méltatta a békemozgalom 40 éves eredményeit, majd szólt arról, hogy a helyi tenniva­lók mely irányban segíthetik elő a békésebb, nyugodtabb életet. 0 GYERMEKORVOSI ÜGYELET. Szekszárdon, a volt Beruházási Bank épüle­tében átadott gyermekorvosi rendelőben tartják május 17- től a városi központi körze­ti gyermekorvosi ügyeletet. Tehát nem a KÖJÁL-szék- házban, mint az Olvasószol­gálatunkban tegnap tévesen megjelent. A TIZENHÁROM jövendő népi ülnök személyére foga­dott el javaslatot a szekszár­di népfrontbizottság elnök­sége. A népi ülnökök válasz­tására júniusban kerül sor. Beszámoló hangzott el ezen­kívül a jelölőgyűlések tapasz­talatairól. Jfc A MTESZ Tolna Megyei Szervezete és a Karl-Marx- Stadt megyei Kammer der Technik közötti együttműkö­dési megállapodás keretében egy villamos- és egy gépész- mérnök egy hetet töltött ta- pasztalatcsere-látogatáson megyénkben. Ezalatt több üzembe is ellátogattak, majd a MTESZ vezetőivel megbe­szélték az együttműködés to­vábbi lehetőségeit. CD KALLÖSEMJÉN belte­rületén egy útkereszteződés­ben Gebri István 57 éves traktorvezető, helyi lakos az általa vezetett traktorral ne­kiütközött Bíró Sándor 28 éves lakatos, nyírbógáti la­kos motorkerékpárjának. Bí­ró a kórházba szállítás után meghalt, utasa könnyű sérü­lést szenvedett. A vizsgálat eddigi megállapítása szerint Gebri szabálytalanul kanya­rodott. A rendőrség szakértő bevonásával folytatja az ügy vizsgálatát, A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a Szabadszálláson megtartott 20. heti lottósorsoláson a kö­vetkező nyerőszámokat húz­ták ki: 7, 26, 31, 52, 79 Rendőr és kutya A címből mindjárt kitűnik, hogy nem rendőr és nem röndőrkutya. A szdkszárdii közvéleményt élénken foglalkoztatja az az eset, amelyről egyébként annák idején lapunkban is hírt adtunk, hogy a Sajtóház mellett egy rendőr agyonlőtt egy kutyát. összevissza hírek keringenek, ezért térünk vlissza az egyébként teljesein jelentéktelen ügyre. Az történt, hogy a kutya hullarészeg tulajdonosa lefe­küdt egy pad alá az említett helyen. Ruházata enyhén szólva Zilált volt, így könnyen nyílt alkalma arra. hogy kimerítse a fcözbotrányokozás kategóriáját bizonyos mu­togatásokkal. Jóérzésű emberek hívták a közrend őreit, akik meg is jelentek és megpróbálták tisztába tenni — no nem az inkriminált „úriembert”, hanem a helyzetet. Kísérletük akkor fulladt kudarcba, amikor a póráztól és szájkosártól meg- vagy élszabadult farkaskutya meg­támadta az egyik rendőrt, sőt mag is harapta. Három he­lyen. A rendőr egyébként még ma is egészségügyi ellátásra szorul. Ilyen''esetben mit lehet tenni? Az kétségtelen, ha a ma­gamfajta fegyvertelen állampolgárt éri hasonló támadás, a védekezés eleve tehetetlenné válik. Ebben az esetben azonban rendőrről volt szó, aki fegyverét használta és el­pusztította a tálmadó kutyát. Nem volt könnyű helyzetben — a rendőr. Egyikét má­sodperc alatt kellett döntenie. A döntést — föltehetőleg — még az is nehezítette, hogy a helyszínen emberek is voltak. Tehát pontosan Ikétlétt Célozni. Így döntött. Már csak azért is. nehogy a kutya békés járókelőket is megtámadhasson. A hull'arészeg magamutogatót egyébként elvitte a men­tőautó. 23-28 fok A várható időjárás ma estig: gyak­ran lesz erősen felhős az ég, de hosz- szabb-rövidabb időre mindenütt ki süt a nap. Ismétlődő záporra, ziva tarra továbbra is számítani kell. A légmozgás általában gyenge lesz. Folytatódni .1 fultedt, meleg idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet szom­baton 23 és 28 fok között alakul. „Rövidmotorok” - kiváló felújítása A JD 4630-as traktoron dolgoznak a fiatal szakemberek, baloldalt Németh Miklós, jobbról Kerepesi László A KSZE termelési ' rend­szer központi műhelyében huszonöt szakember dolgo­zik, ákik javítják, előkészí­tik a taggazdaságok gépeit. Bár a tavaszi munkát rég befejezték, marad tennivaló erre az időre is, az aratási előkészület. A központi műhelyben fő­leg a különböző traktormoto­rok felújítását végzik el, s természetesen más jellegű munkagépeket is sorra vesz­nek, ha az beérkezik javítási igénnyel. A legutóbbi érdekes, a a szokványostól eltérő mun­ka volt egy JD-traktor fel­újítása. Ez az erőgép a váci gazdaságban leégett, s telje­sen felújították. A munkát Kerepesi Miklós és Németh László végezte el. A két fia­tal szakember megbízható munkát végez. A kezük alól kikerült „rövidmotorok”, il­letőleg komplett erőgépek sokáig használhatók a szán­tóföldeken. Május első hetében a mű­Forgalomkorlátozások Tolna megye közútjain május 25-ig az alábbi forgalomkorláto­zások lesznek. A 6-os számú úton: Szekszárdi határában az új Sió-híd építése miatt 40 kilométer óra sebesség- korlátozás. a Sió csárda és a 65. számú fő közlekedési út között aszfaltsző­nyeg-építés és padkaépítés miatt, a tengélici elágazóban csomó­pontépítés miatt. Bonyhád térségében a 6-os úton átépítik az egyik hidat. Emiatt az utat teljesen lezár­ták. A forgalom Bonyhádon ke­resztül történik. Erre sárga szí­nű terelőtáblák figyelmeztetik a gépjárművezetőikéi;. A 6534. számú Bonyhád—Dom­bóvár úton Kaposszekcső bel­területén felújítják a vasúti át­járót. A forgalom az átjáró mel­lett megépített terelőúton bonyo­lódik. Dunaföldvár belterületén, a Duna-hídon vágányt cserélnek. Itt félpályás lezárás lassítja a forgalmat. A forgalom váltakozó irányú. A 63. számú úton a 6-os út és Szedres között padkát építe­nek és aszfaltszőnyeget teríte­nek. Emiatt 40 kilométer óra ^se­bességkorlátozás van. Az aszfal­tozás ideje alatt a forgalmat te­relőőrök irányítják. A 65. számú úton Szakály bel­területén burkolatépítés miatt lezárták a félpályát. A 6232. számú Paks—Nagydo- rog úton kiegyenlítő aszafltsző- nyeg építése miatt, munkahelyi elkoriátozással találkoznak a gép- járművezetők. Az 56. számú úton, Szekszárd belterületén festik a gyalogátke­lőhelyeket, a megállást jtíiző vo­nalakat és a besorolást jelző nyilakat. Emiatt váltakozva egy- egy sávban rövid lezárás lesz. hely kollektívájának sok munkát adott a szá.z Claas- kombájn előkészítése. A hu­szonöt tagú szocialista bri­gád vezetője Kiss László. Az Völgység Kupa A szálkái víztárolón május 25-én harmadízben rende­zi meg a megyei horgász in­tézőbizottság a Völgység Kupa nyílt horgászversenyt. Nevezni az intézőbizottság Szekszárd, Béla téri irodájá­ban, vagy a helyszínen, a elmúlt évben is kiemelkedő sikereket értek el a szocia­lista munkaversenyben, s idén is példás eredményeket akarnak elérni. horgászverseny verseny napján reggel 6-tói 8 óráig lehet. Nevezési díj 150 forint. A verseny ideje alatt a kí­vülállók részére délután 2 óráig általános horgászati ti­lalom lesz. Menteni kellett a mentőt is Újabb vihar Nagy gondot okozott a csü­törtök esti és éjszakai eső­zés, helyenként felhőszalkadás is. A tűzoltósághoz az élső riasztás 21 óra 50 perckor érkezett, Dombóvár térségé­ben (Sütvénynél) műszáki mentésről kellett gondoskod­ni: az úttestre dőlt fákat távolították el. Az összefogás hozta meg a sikerét annak az akciónak, melyet a men­tők, a tűzoltók és a rendőr­ség Mucsiban hajtott végre. A mentőt egy egyéves kis­fiú kórházba szállításához hívták ki, de a dombóvári ügyeletes mentőautó a fel­hőszakadásban, a lezúduló vízben és sáros áradatban képtelen volt folytatni az út­ját. A kocsiba befolyt a víz, az eső zuhogott, a kerekek leragadtak és csák pörögtek, végül a kisfiút a tűzoltók hozták át az áradaton, majd a rendőrök szállították a dombóvári kórházba. Meg­nyugtatásunkra elmondták, hogy a gyermek már jól van. A tűzoltók ezután a beragadt mentőkocsit csőrlővel húzat- ták ki szorult helyzetéből. Űjra bajt akozott a víz, az amúgy is „megviselt” Zom- bán, ide vízszivattyúzás mi­att vonultak ki a szekszárdi egységek. Bonyhádon, a Ba­csó Béla utca 4. számú négyszintes lakóházhoz is ki­vonulták a tűzoltók, mert az alagsor teljesen megtelt víz­zel. A munkát éjszaka egy órakor fejezték be. A mezőgazdaságot érzéke­nyen sújtotta a jégverés, több mint tízezer hektárt ért kár. A kultúrák közül a jég és a víz együttes kártétele a szőlőkben, napraforgóban, kukoricában és búzában -is súlyos. Az őszi kalászosok­nál a viharkár az állomány megdőlésében mutatkozik, valamint 15—20 méter szé­lességű sodrásokban és iszap- lerakódásban. —szs— OL VAST AM Dohogunk Sok minden van életünkben, ami bosszúságot, mér- gelödést okoz szinte naponta. Ezek közé tartozik a ha. nyagság, a tehetetlenség, a felületesség, a gondatlan­ság, a nemtörődömség és sorolhatnám tovább. Olvastam a pénteki számunkban, hogy meglehe­tősen furcsa módon „értékelte” néhány szemlélődő a parkban a társadalmi munkát végző fiatalokat, és egészen fura módon válaszoltak K. J.-nének, aki gyere­keket szervezett társadalmi munkára, és a megjutal- mazásukhoz bátorkodott pénzt kérni a lakótársaitól. Azt gondolom, arról felesleges volna vitatkozni, hogy a fiatalok vagy K. J.-né szándékát hogyan érté­keljük. Annál inkább bosszantó a társadalmi mun­kát végző fiatalokat kigúnyoló lakók alapállása, amit egyszerűen nem értek. Sz. A. Középkori ötvöskincsek SZNT elnökségi ülés — ... a Magyar Nemzeti Múzeum és a szekszárdi Bé­ri Balogh Ádám Múzeum kapcsolata visszamegy egé­szen a múlt század végére, századunk elejére, amikor is :a szekszárdi múzeum érde­mes igazgatója, Wosinsky Mór és Rámer Fláris között a legkiválóbb szakmai kap­csolat állott fenn és ebből a kapcsolatból mind a két múzeum igen komoly tudo­mányos hasznot húzott. Ép­pen ennék a jó kapcsolatnak az alapján küldte el a Ma­gyar Nemzöti Múzeum leg­kiválóbb ötvösanyagának na­gyon értékes gyűjteményét —mondta egyebek között dr. Pülep Ferenc, a Miagyar Nemzeti Múzeum főigazgató­ja megnyitóbeszédében teg­nap délélőtt, Szekszárdon, a megyei múzeumban. Ugyan­is akkor nyílt meg Történe- •ti ötvöskincsek címmel az a kiállítás, mely tisztelgés a múzeumi világnap előtt és 3 napig tart nyitva. A kiál­lításon 24 középkori ötvösre- mek látható, melynek nyolc­van százalékát először állít­ják ki Magyarországon. — h — sz — Az I. Számú Általános Iskola ötödikeseinek beszél a re­mekekről dr. H. Kolba Judit Pénteken Szekszárdon ülést tartott a Szakszerveze­tek Tolna Megyei Tanácsá­nak elnöksége. Deli Sándor, az SZMT titkára tartott tá­jékoztatót az új vállalatirá­nyítási rendszer bevezetésé­inek, a vezető testületek lét­rehozásának eddigi tapasz­talatairól. Második napirendi pont­ként az elnökség tagjai tájé­koztatót hallgatták meg az SZMT, a szakmai megyei bi­zottságok és a szakszerveze­ti intézmények 1984. évi költségvetéséinek felhaszná­lásáról. A VOLÁN 11. SZ. VÁLLALAT IPARI ÜZEMEGYSÉGE felvételre keres 1 gépésztechnikusi végzettséggel rendelkező meóst, autószerelő szakmunkásokat, karosszéria-lakatost, betanított munkásokat, segédmunkásokat. Jelentkezni lehet: VOLÁN 11. sz. Vállalat Ipari Üzemegység vezetőjénél, Szekszárd, Keselyűsi út. (783) nEPUJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Széchenyi u. 36. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. PostaFiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő posta­hivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 43,- Ft, negyedévre 129,- Ft, egy évre 516,- Ft. - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. v.

Next

/
Thumbnails
Contents