Tolna Megyei Népújság, 1985. május (35. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-18 / 115. szám
1985. május 18. "NÉPÚJSÁG 11 Művész házaspár közös kiállítása Makrisz Zizi képei, Makrisz Agamemnon szobrai Május 26-ig látható a Vigadó Galériában a két görög származású, Európa-szerte híres alkotó tárlata. Görögök, de éltek, dolgoztak Párizsban. Művészetük közös forrása és értékrendje, tiszta virágzása emberi szövetségükön alapul. Makrisz Zizi rajzait Vlagyivosztokból, Szahalinból, Jerevánból, Strasszburgból, Kréta szigetéről és Budapestről származtatja. Makrisz Agamen- non szobrainak forrásvidéke az egyiptomi, az archaikus görög szobrászat, a bizánci hagyományok és a korszerű plasztika újabb eredményei. Ezt a sokrétűséget ötvözi műveiben, szoborrá alakítva álmait, elgondolásait. Mak- risz Zizi egynemű rajzi áradása más-más közegben éri el magaslatait, — gobelinné, mozaikká véglegesülve — nem is annyira helyettesítve a táblaképet, sokkal Inkább megvalósítva azt, hiszen Makrisz Zizi kövekkel, színes fonalakkal fest. Állampolgárságuk görög, de művészetükben az egyetemességet vállalják és teljesítik ki Magyarországon. Makrisz Zizi Sabácon született 1923-ban, Párizsban folytatott művészeti tanulmányokat, rajzi forrása négy világrész. E műfaji, szemléleti tágasság finom ízléssel párosul, ez mutatkozik meg most is ázsiai, európai rajz- sorozatán, remek évszak-gobelinjein. Méltán kapott munkásságáért kétszer is Munkácsy-díjat, méltán arattak sikert művei nemcsak Budapesten, hanem Francia- országban, Kubában, Görögországban és az 1966-os Velencei Biennálén is. Mostani anyaga összegezés, mérleg az eredményeket és a távlatokat illetően. „Engem a divat nem érdekel, s bár nem ítélem el az absztrakciót sem, az én forrásom a görög és a magyar táj, az emberi természet, minden, ami karakteres. Kü. lönösen izgatnak a fák. Minden fa más, szinte egy-egy ember, annyira lüktet benne az élet”. Makrisz Agamemnon Kos- suth-díjas Kiváló Művész hasonlót mond: „Mindig dolgozom. Más ember lettem. Innen vágyom Attikába, Athénban Budára — az én városom a Föld.” Ezúttal legújabb alkotásait mutatja be, egy pompás fogalmazású fekvő aktot, a remek Tavaszi táncot, és Johanna női pápát, mely újabb törekvé- seinék nemes bravúrja nemcsak a formát illetően, hanem a gondolat mélységét tekintve is. L. M. Látogatás Barcsay Jenőnél Januárban 85. születésnapjára emlékezett az ország. Műtermében most is példás a rend, könyvek, képek sorakoznak — Mednyánszky László alkotásai, Lyka Károly, Tornyai János és külön Rózsa Sándor fotóportréja. Erzsiké, Szamosúj várról érkezett nővére kínál kávéval, konyakkal, aprósütemény- nyel. Barcsay Jenővel koccintunk az egészségére, — s az új művekre. „Alig várom, hogy újra fessek — mondja a mester —, hogy elkezdhessem tavasszal a munkát Szentendrén, Ahogy elkészül a lakás átalakítása, megyünk Erzsikével Duna-parti városomba, s csak egy dolog érdekel újra: a kép.” A kép, mely vázlatként ott mered mögötte, egy szürkékbe, fekete színárnyalatokba ágyazott 24 figurás mozaikterv, változatok életre, elmúlásra. Döbbenetes ez az új mű, benne a méltóság diadalmaskodik, nem a nosztalgia. Méltatom a tervet, melyre csak azt feleli: „szeretném megfesteni, és egy gobelintervet is rajzolok”. Nem szólok közbe, csak hallgatom, amint akaratlanul is ars poéticáját egészíti ki hangos tervezgetése közben: ,Visszafelé lépni nem szabad. Csak előre, én is a jövővel foglalkozom. Valami újat adni, ez lehet csak az élet célja, annak nincs értelme, hogy önmagát ismételje az ember De előrelépni nagyon nehéz, kínlódás nélkül nincs eredmény, minden új értékért meg kell szenvedni”. A műcsarnokbeli jubileumi kiállításról beszélgetünk: „Vannak kitűnő művészeink, festőink, szobrászaink, sok, nagyon sok tehetséges fiatal képét, plasztikáját láttam". önmagával nem, de velük, a folyamattal elégedett. Joggal, hiszen Barcsay Jenő munkássága alapozta meg nemzedékek vizuális összteljesítményét. Nemcsak a Képzőművészeti Főiskola tanára volt, hanem számtalan nyelven újra és újra kiadott Művészeti anatómia könyve révén egy kicsit minden művészjelölt tanára, nevelője lesz és marad is az egész világon. Ahol már nemcsak a Kodály, hanem a Barcsay-mód- szert is alkalmazzák. Érdemes is lenne Szentendrén, a Barcsay állandó gyűjteményben nyaranta kurzust tartani a világ képzőművészeti indíttatású fiataljainak, ahol a mester és Patay László — utóda a budapesti főiskolán —, korrigálhatna. Két dolog szembetűnő ugyanis életművében, mely mindenki számára általános tanulság. Az, hogy rajzi alap nélkül nincs és nem lehet hatékony festői előrehaladás, és az. hogy a festészet szerves folyamat, és mindig csak új elképzelések nyomán sarjadhat, születhet újjá. Ettől a felismeréstől Barcsay soha nem tágított, felismerése immár törvény és példa, út és jel a képteremtő szándékokhoz. Számtalan festmény, mozaik, gobelin a műterem látható és rejtett vázlataiban, — száz és száz új lehetősége az új szépségnek. Évtizedekkel ezelőtt egyszer azt mondotta: „Százötven, kétszáz, háromszáz évre volna szükségem, hogy mindent megfessek”. Még marasztal, még maradnék, de újabb látogatók érkeznek, friss csapat fiatal, így búcsúzom azzal a sokunkban élő óhajjal, hogy jó egészséget, mértékadó új képeket kívánunk Barcsay Jenőnek, s hogy még sagyon sokáig maradjon „katedra nélkül” is tanára, nevelője a művészfiataloknak: művészetével, szellemiségével, magatartásával. HANK Nemrég sugározta televíziónk — közkívánatra, közönségszavazatok alapján — a Volt egyszer egy vadnyugat című amerikai filmet. Az egyik főszerepet Henry Fonda játszotta. A produkció 1969-ében készült, Fonda akkor már régen a csúcson volt: az egyik legnépszerűbb amerikai filmszínész, világsztár, sok-sok szereppel a háta mögött. Az amerikai közönség nehezen fogadta el, hogy ebben a filmben Hank — így nevezték Fondát — hidegvérrel kiirt egy egész családot. A gonosz megformálása nem illett bele a képbe, amelyet a nézők róla, a kedvencről kialakítottak. Milyen is volt valójában? Pályája kezdetén kritikusai felfedezni vélték, hogy „tipikus vadnyugati” járását, hangját, lóra termett testalkatát szülőföldjének, Nebras- kának köszönheti, ö maga erről így vélekedett: „Közép- nyugatról jöttem, és büszke vagyok rá. Nem kérték, és nem is kellett, hogy kérjenek, hogy játsszam Shákes- peare-t vagy más klasszikusokat, mert én mindig oma- hai vágyók, nebraskai. Sohasem akartam igazán más lenni. Ha megpróbáltam, kudarcot vallottam.” Nem tartozott a világ legnagyobb színészei közé. De mindenképpen az élvonalban foglalt helyet, az amerikai film korszakos személyisége volt. Befelé forduló, kevés Henry Fonda 80 éves lenne szavú ember, hol kötekedő, hol rendkívül hűvös. Tehetséges volt, aki még a kommersz filmek nem igazán megírt figuráinak is úgy kölcsönözte oda egyéniségét, hogy mind a közönség, mind a kritikusak dicsérték. 1905. május 16-án született a Nebraska állambeli Grand Islandban. A középiskola elvégzése után a minnesotai egyetemen újságírást tanult. Az egyetemi színjátszóknál jegyezte el magát a színpaddal. Játszott, díszleteket festett. Nem kis családi viharok után végleg a színészetet választotta élethivatásul. Ötször nősült. Két gyermek apja, egyet örökbefogadott. Jane és Peter édesanyja, Frances Seymour öngyilkos lett. A nyugalmat, boldogságot ötödik felesége, Shirlee mellett találta meg, vele élt haláláig. Rengeteg filmet forgatott. Sok feledésre érdemeset és sok emlékezeteset. Az egyik legemlékezetesebb az Érik a gyümölcs Tom Jaadja. Vagy Az ifjú Lincoln? A Tizenkét dühös ember esküdtje? A Háború és béke Pierre Be- zuhovja? Az Arany-tónál halálra készülő öregembere? — Az Oscar-díjat csak élete utolsó éveiben kapta meg. Amikor 1982. augusztus 12- én, hosszú betegség után elhunyt, a Newsweek című hetilap a többi között ezt írta: „...Egy fél ország számára Fonda személyesítette meg az amerikai eszményképét. Egyesítette Clark Gable ironikus báját, John Wayne egy tömbből faragott figuráját, James Cagney amerikai temperamentumát, Gary Cooper szófukarságát, Spencer Tracy rendíthetet- lenségét, James Stewart közvetlenségét.” Valamiben azonban egyedülálló volt: dinasztiát alapított. Leánya, fia és egyik unokája is a filmművészetet választotta élethivatásul. Jane és Peter más-más úton jár ugyan, de követi az apját. Azt a Henry Fondát, aki most, május 16-án lett volna 80 éves. Három éve halott, de filmjei, alakjai fel-féltűnnek moziban, képernyőn, hogy meggyőződhessünk róla: méltán volt a legnépszerűbbek egyike. ERDŐS MARTA Makrisz Zizi: Fák című sorozatából Makrisz Agamemnon: Akt Makrisz Zizi: Fej Makrisz Agamemnon: Tükör Barrsay: Fekete-fehér (1981)
