Tolna Megyei Népújság, 1985. április (35. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-04 / 79. szám
1985. április 4. lÖ^ÉPÜJSÁG Kosztolányi Dezső: Esti ős halál A száz éve született Kosztolányi egykori dolgozószobájának részlete IRODALOM Tersánszky Józsi Jenő: A daloló „fecske” Ki dalol ilyen harsányan ebben a házban? Ezt magamtól kérdeztem egy józsefvárosi zúgutcában. A következő pillanatban megpillantom a kőművest a házfal bombaüregében, amint téglát illeszt bele és maiteres kanalával működik. Érdekes! Az első világháborút megelőző békében a kőművest „fecske" névvel csúfolták. Találó volt, mer részint a kikelet hozta el őt is a téli elvonultságából, részint a kőműveseké volt a legdalosabb iparág. Gyászeset, szerencsétlenség történhetett ott, ahol az épületállvány nem volt hangos a kőművesek énekétől. Azután ez általánosan megszűnt. A tőke min- jobban elvette kedvét az iparosnak az énektől. A csökkentett munkabérek, a munkanélküliség, a szétzüllesztett, feloszlatott szak- szervezetek utolsó védelmének hiánya mind-mind elvehette a danától a kedvét a fecskének, hogy mogorván, némán robotoljon az állványok tetején. Íme! Most újra kifakadt a jókedve! Nagyon helyes! Dalolj csak, kedves fecske! Jelképesen is, valóban is a te mesterséged a jövő legfontosabb mestersége: újra építeni a romokat itten! Ne sóhajtsuk vissza még az aranyos, régi békét sem. Annak intézményeiben rejlett a mai pusztulás. Űj, jobb élet elé fújjad tele tüdővel új dalodat! (Szabad Szó, 1945. április S.) Rendkívül hajszás nap várakozott rá. Másnap akart külföldre utazni. Reggel, mihelyt fölkelt, elindult az útlevelekért. Az utcán kibontotta reggeli postáját. Egy cikkre gondolt, melyeit délig meg kell írnia, egy bankra, hol vallutát vásárol majd, egy készülő regényfejezetére, melynek szavait sokáig szeretettel dajkálta lelkében, s több fontos, üzleti találkára. Közben valami spanyol lapot olvasgatott. Amint áthaladt a kocsi- úton, állati ordítás harsant. — Hű! — üvöltött egy hang. Utána többen felhördültek a rémülettől: — Jaj! Esti a földre ejtette újságját. Ott állt a kocsiút közepén. Előtte, közvetlen a lábánál, egy autó, melynek izzó acélteste még lüktetett a haladás visszatartott iramától, s ferdéh a járdára farolt, feldöntve ottan egy vendéglői leamderbokrot. Sápadt emberek integettek feléje, riadtan és boldogan, hogy ily csoda módon menekült ki a haQál torkából. Egy öregasszony a kezeit tördelte. — Olvas a kocsiúton! — szólt fölháborodva az autó tulajdonosa, s letépte barna pörszemüvegét. — Olvas — és rámutogatott. — Marha! — kiáltott arcába a sofőr, aki csak most ocsúdott a veszedelem áju- latából. Esti nem tiltakozott a jóleső sértés ellen, mert egy véleményen volt vele. Hálásan a sofőr haragtól szikrázó szemébe nézett, végigtapogatta testét, hogy nem sé- rült-e meg valahol, aztán odábbállt. Átment a túlsó járdára. Itt mély lélegzetet vett. Csak mosit kezdett félni. Hallotta a gép dübörgését, a gyors és vad véletlent, a halál szelét. Homlokát jéghideg verejték verte ki. Szemben egy kis patika volt. Onnan hoztak valami étert vagy morfint. Halódó tekintetével morfint ként volna a' mentőorvostól, soksok morfint. Az autó már régen továbbvágtatott, a csoport már régen szétoszlott, de ő még mindig ottan állít, villámütött bambasággal. „Ja igaz — kapott észbe —, nekem ma sok dolgom van. Holnap Párizsban kell lennem. Fontos teendők. Mik is azok?” Föllapozta naptárját, s ezt látta: útlevél, cikk, bank, regényfejezet, tárgyalás B.- vel és M.-mel. Egyszerre elmosolyodott. Azt érezte, hogy semmi se fontos. Csak az a fontos, hogy él. Milyen szabad is volt. Soha, gyermekkora óta nem járta még át mellét ilyen korlátlan, szilaj szabadságérzet. övé volt az egész nap és minden, minden. Nekivágott a hegyeknek. Fönn a tetőn leheveredett a fűre. Óráig bámulta az eget. Figyelte a bogarak nyüzsgését, virágokat tépegetett, henyélt. Fölkacagott a napra. „Enyém az élet, — ujjongott —, mert majdnem enyém volt a halál. Végre igazán élek.” Délben egy kiskocsma lugasában ebédelt. Sárga bort iszogatott, cigarettázott. Ismeretlen utcákon kószált estéiig. Nézte a mesterembereket a műhelyben, a gyakorlatról hazafelé menetelő, poros, izzadt katonákat, a gyermekeket, akik sántikálóiskolát játszottak. Éjjel pedig, hogy szobájába lépett, hol állandóan a kötelesség jármában görnye- dezett, ezt írta naplójába: — Csak az él, aki minden pillanatban kész a halálra. Aki elkészült a halálra, az elkészült az életre is. Virágok T Kondor Lajos rajza Szabó Lőrinc: Temirkul Umetoli Hol vagy, Temirkul Umetoli? Ki küldött, kirgiz? Amikor — úgy hittük — a legnagyobb volt a veszély s köröttünk még a mennydörgő anyag vívta csatáit, jöttél, idegen egyenruhában, de nem idegen szívvel, s először mondtad ki a szót, a világosságét a pokoli bunkerben: — Költő!... Turkesztán fia, emelted a roskadozó magyart két más nyelven dadogó agy közé szellemi apák inevét, s álmodat vetted tolmácsnak, megmentetted a könyvtáram, a családom, életem s többet is ... tán mindent... — Hol vagy? Ki vagy? Tudtad, mit tettél? — Nem. — Csak a magam csodáját mondom, s úgy suttogom nevedet: Temirkul Umetoli. Berda József: Elmúlt világnak üzenvén Isten és ember előtt egyaránt bukottak vagytok immár. A sunyi gyávaság fagyasztja meg a szót most már merev ajkatokon, mert fáj, hogy nem értetek épül újjá újra a kaján kedvetek szerint romba dőlt ország. Titeket már csak az Ördög szándéka vigasztalhat, egykori pöffeszkedők: — nem hazaszeretet s Isten kegyelme! Mily könnyű mulatság volna hajdani rombolástok ajándékaként a régi gőggel birtokba venni az egyre emberibb formát öltő s élni akaró Magyarországot, hogy végül a szolgaság sírjába taszítsátok újra! Állj talpra, ország! állj talpra, oszthatatlanul tiszta becsület s hirdesd: múlik a sötétség, a Fény égjük birodalma leszel te is maholnap a vajúdó Európában! Az új demokratikus kultúra alapvonásai Az évfordulók — s így felszabadulásunk 40. év------------------------------------ fordulója is — a köztudatban mint e gy nagy történelmi pillanat emlékei jelennek meg. A történelmi pillanatok azonban mindig valaminek a lezárását, és ugyanakkor valami újnak a kezdetét is jelentik. A felszabadulás pillanata az új élet megteremtésének lehetőségét és szükségességét hordozta magában. Az élet minden terüileité- nek meg kell újulnia — ez mindenki számára világos volt, s ez alól a kultúra szférája sem lehetett kivétel. Az új magyar demokratikus kultúra alapjainak lerakásakor mindenekelőtt a kulturális örökséget kellett feltérképezni, más szóval: melyek azok a tendenciák, melyeket fel lehet és fed kell használni. Nos, ez az örökség rendkívüli mértékben ellentmondásos volt. Az egyik oldalon találjuk az úgynevezett polgári Magyarország kultúráját, a másik oldalon pedig a Horthy-korszakon belül létrejött baloldali, szocialista művészet és kultúra számos gyökerét. Az a fejlődés, amely a magyar művészetekben Adytól, Kernsltocktól, a korai Bartóktól kiindulva a felszabadulásig tartott, valóban komoly örökség. Ennek jelzésére olyan neveket lehet felsorolni, mint József Attila, Radnóti, Dési Huber, Derkovits. A zenében elsősorban Bartók, Kodály és a Bartók-kön, tehát Weiner Leó és mások (teljesítményei. S említhetjük még olyan publicistáknak, pedagógusoknak a nevét, mint amilyen például Bálint Györgyé, Kemény Gáboré, Földes Ferencé. A Horthy-korszakon belül tehát számtalan olyan kulturális teljesítmény jött létre, amely valóban a demokratikus kultúra alapjává válhatott. Létrejöttének idején ugyanis a magyar kultúra legjelentősebb alkotásai el voltak zárva attól a lehetőségtől, hogy tömeghatást gyakoroljanak. Elég csupán arra gondolnunk, hogy József Attila versei 600—1000 példányban jelentek meg, hogy a szocialista képzőművészeti mozgalom meglehetősen elszigetelt jelenség volt. A magyar uralkodó osztályinak nem volt módja, hogy megakadályozza a fenti alkotások létrejöttét,' de arra igen, hogy megakadályozza népszerűségét, elterjedését. 1945 után Magyarországon az első feladat az volt, hogy valóban demokratikus kultúrát teremtsünk. A demokratikus kultúra egyúttal annyit jelenített, hogy azokat az akadályokat, amelyek a szocialista kultúrának a széles tömegekbe való áramlását föltartották, meg kellett és meg lehetett szüntetni. Ugyanígy meg kellett szüntetni azt az iskolai kasztrendszert is, amelyet az uralkodó osztályok a polgári világban létrehoztak. A kultúra demokratizmusának alapvető követelménye az, hogy a kultúra egésze eljusson a tömegekhez. Ennek jegyében a korszak nagy vívmányai közé tartozik az egységes nyolc osztályos iskola megteremtése, a továbblépési, a továbbtanulási lehetőségek biztosítása, a volt uralkodó osztályok kulturális monopóliumának megszüntetése, valamint a kultúra olcsóbbá tétele, tehát az, hogy valóban mindenki számára elérhető legyen. Az azonban, hogy a kultúra elvileg mindenki számára elérhető, még önmagában kevés. S itt kell megemlíteni, hogy a leghaladóbb gondolkodású művészek elvitték a kultúrát a tömegekhez. Ma már szinte legenda Major Tamás, Gobbi Hilda és mások lelkesedése, amikor mofetoha körülmények között járták az országot és szavaltak, hogy azok, akik maguktól nem mennének még színházba, vagy más okból nincs rá módjuk, megismerhessék a magyar költészet, művészet legjavát. S nemcsak az „új” művészeket, műveket népszerűsítsék, hanem a régieket, a klasszikusokat is. Ugyanígy a színházak is ^ közönség számára ——--------—------------------------------------játszották, tudva, hogy a kultúra legjavát kell előtérbe állítani. Így ismerkedhettek meg ezrek és ezrek Moliére vagy Shakespeare művészetével. A legjobb magyar színészektől a demokratizmus gondolata sohasem állt távol: a színházi élet demokratizálódása szinte minden nehézség nélkül megtörténhetett. Az új igényekkel és az új igények felkeltésével a könyvkiadásnak is számolnia kellett. Természetszerűen ki kellett elégíteni a politikai művek iránti érdeklődést, a marxista alapművek brosúra-formátumú, nagy példányszámú megjelentetésével, de nem kevésbé jelentős, a magyar és világ-" irodalmi klasszikusok kiadása sem. Csak egy példa: nem sokkal a felszabadulás után a Vidám könyvek — sorozatban jelent meg Bessenyei György Tariménes utazása című munkájának átdolgozott változata. Az irányítók tudatosan törekedtek arra, hogy a kultúra kontinuitásának lenini elve érvényesüljön. Az a történelmi vállalkozás, amely egy elmaradott, elszigetelt kultúrából valóban hathatós, a széles tömegekre kiterjedőt akar teremteni, nem jöhet másképp léitre, mint úgy, hogy a gazdasági és kulturális követelmények egy irányban hatnak, nincs közöttük ellentmondás. Ugyanakkor egy ilyen változás nem jöhet létre spontán módon. Ehhez feltétlenül szükség van tudatos vezetésre, s ennek a vezetésnek a hordozója a felszabadulás utáni időszakban is a kommunista párt volt. A múlt rossz örökségei közül eddig nem említettük az analfabetizmust. Az analfabetzimus felszámolása éppen úgy, mint a kultúra demokratizálása általában, a leglényegesebb feladatok közé tartozott, hiszen egy népi demokratikus fejlődés sem tűri el a kirívó elmaradottságot. Ezt szolgálta a könyvtári hálózat gyors kiépítése, valamint az is, hogy a felnőttoktatás soha nem látott méreteket öltött. Megértetni és megérteni a tanulás, a tudás, a kultúra szükségességét — így lehetne összefoglalni a fő feladatot a kultúra területén. Politikai szempontból ma már differenciáltan értékeljük a „holnapra megforgatjuk az egész világot” életérzést, mely nem csupán a népi kollégisták gondolatvilágát fejezte ki. Annyi azonban bizonyos, hogy a kultúra területén ennek sajátos tartalma jött létre. Ahogy mind szélesebb néptömegek közé hatolt, egyre többen éreztek elhivatottságot a kultúra iránt. S nemcsak a népi kollégista színészekre kell gondolnunk, hanem a szinte gomba módra szaporodó színjátszókörökre, tánccsoportokra, olvasómozgalmakra, ankétokra is. Persze voltak olyan formális keretek, melyek szintén a kultúrát voltak hivatva szolgálni, a gyakorlatban azonban formális jellegük érvényesült csupán, mint például a szemináriumoké. De emögött is az az elképzelés munkált, hogy az emberek szabad idejét a kultúrával való foglalkozás töltse ki, méghozzá lehetőségek szerint minél inkább az aktivitásra építve. A demokratikus kultúra olajainak lerakása te-------------------------------------------------------- hat nem jelent többet és nem jelent kevesebbet, mint mindenfajta kulturális monopólium megszüntetését. A kultúra nyitottságát bizonyította a tömegek számára, és a tömegeket ezáltal a kultúra iránt nyitottá tette. Mindenkinek joga van a kultúrára, s a kultúra mindenki számára művelhető. Ennek tudatosítása mindenképpen feltétele volt a további szocialista fejlődésnek. Hermann István
