Tolna Megyei Népújság, 1985. április (35. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-30 / 100. szám
IMS. április 30. 4 NÉPÚJSÁG Jegyzőgyakornokból — elnök Tanúi voltunk annak a gyors változásnak, amely az egész tanácsrendeletben az elmúlt évek során bekövetkezett. Ha a legfontosabb jellemzőket említjük csupán, akkor elsősorban a fokozódó követelményekről, az irányítási, felügyeleti tevékenység bővüléséről, a tanácsi önállóság fokozásáról kell beszélni. A személyzeti munkáiban előtérbe került az utánpótlás céltudatosabb, tervszerűbb biztosítására irányuló törekvés, a nevelés, képzés, továbbképzés. Ennek eredményeként javult a tanácsi vezetői állomány, az apparátus összetétele, felkészültsége. Nagyarányú kóder- mozgássa'l járt a járási hivatalok megszűnése. Az itt dolgozók 58 százaléka a városi tanácsokhoz, 12 százaléka tanácsi intézményekhez, vállalatokhoz került. Nem tanácsi szerveknél 19 százaléka helyezkedett el. Községi tanácsnál egy személy vállalt munkát. Nyugdíjba tizenhárom személy ment, 'közülük néhányan korkedvezménnyel. • Dr. Kiss Frigyes, a paksi járási hivatal volt elnöke az egyike a korkedvezményes nyugdíjasoknak. Az, hogy ,(kedveZményes”, elárulja mozgása, egész lénye. Szomszédjai, majd felesége, — aki a Paksi 3. Számú Általános Iskola pedagógusa — a nyomára vezetők. — Menjen a volt járási hivatal épületébe — így a feleség —, ott találja. — Dolgozik? — Nem ügy, ahogyan gondolja — mondja nevetve —, a kocsit takarítja, szépítgeti. Biztosan ott lesz egész nlap ... A megüresedett, elnéptelenedett ház udvarán, a kocsimosón egy fehér Lada áll nyitott ajtókkal. Alóla bújik ki dr. Kiss Frigyes. Fehér kocsijánál csak garbója és haja fehérebb. Nem készült a beszélgetésre, de könnyedén rááll. — Velem együtt ment nyugdíjba — néz az áprilisi napsütésben egészségesebben viruló öreg épületre. Gondolatban végigmegy a folyosón, leül volt szobájában, el- helyeZkediik... — Akkor még nem volt ilyen fehér — igazít haján. Itt kezdtem, itt fejeztem be — néz körül. Beszédében nincs semmi érzékeny, nosztalgikus emlékezés. A mindig „Akkor még nem volt Ilyen fehér” _____________________ — „Milyen legyen a jó tanárai dolgozó?” „Az egyenes tekintet nagyon fontos” tárgyilagos emberek „2x2” józanságával tekint vissza negyven esztendő távolába, így bontakozik ki, hogy a fővárosi Ganz-gyár vasmunkásának fia miként lesz vidéken jegyzőgyakomokból egy járás tanácsának elnöke. — Szerettem futballozni, így kerültem egy apai barátomhoz, Paksra ... jegyző- gyakornok lettem Bölcskén... vezető jegyző Nagydorogon... Életének állomásait katonás tömörséggel említi. A niagydorogi évekhez később kanyarodik vissza, pedig maradásának egyik oka éppen ide kapcsolódik. Itt ismerkedett meg feleségével. Az előbb re lépéseit úgy sorolja, mintha önmagukból, egymásból fákadó evidenciáik volnának. Természetesnek látszik, hogy a vezető jegyzőből vb- titkár, majd 1953-ban a megyei tanács elnöki titkára, később pénzügyi csoportvezető, aztán a népi ellenőrző- bizottság elnökhelyettese, végül Pakson a járási tanács, illetve hivatal elnöke lesz. — Vannak-e titkai a pályának? — Igen! — válaszol határozottan. — Élethivatásnak kell tekinteni az államigazgatási pályát. Ez aztán sok mindent von maga után. Meghatározza az ember magatartását. Én pesti vagyok. Azért hangsúlyozom, mert amíg a fővárosban csak ritkán kell köszönni, itt falun a tiszteletadás alapköve. Jó köszönő voltam ... Hogy milyen legyen a jó tanácsi dolgozó? Gsak egy-egy szóval jelzem. Nyílt, határozott, gyors. Reálisan ítéljen meg minden helyzetet. Sokféle módon lehet az emberi lélekre hatni. Az egyenes tekintet nagyon fontos. A törvény tisztelete, ismerete pedig elengedhetetlen ... — Mondják, hogy a tanácsi munkának nem megfelelő a tekintélye? — A tekintélyt a munka hozza magával, nem korral jár. A tanulás, önképzés megteremti... 1964-ben a pécsi jogi egyebemen szerzett diplomát, 1974-ben a politikai főiskolán. Munkája elismerését jelzi a Munka Érdemrend arany fokozata, a Szocialista Munkáért Érdemérem, a Kiváló dolgozó kitüntetés ... D. K. J. HatvanmHHós építkezés Szekszárd központjában Eredményes versenytárgyalás után — az elmúlt év második felében — kezdte meg a TOTÉV Szekszárd központjában, a Széchenyi utcában négy ház tömbrehabilitáció- ját. Ez a 30 millió forintos költségvetés tartalmazza a Széchenyi utca 26—28—32— 34. számú házak tetőszerkezetének teljes cseréjét, új vasbetonfödém elkészítését, tetőtérbe épített lakásokat, központi fűtés bevezetését, új ajtók; ablakok beszerelését, tartórészek megerősítését. A munkákat úgy kell elvégezni, hogy az épületek megőrizzék eredeti jellegüket. A tervek szerint a földszinten üzlethelyiségek, az emeleteken 11 garzon — és 6 kétszintes lakás lesz. A Széchenyi utcában folyó munkákkal egy időben a Magyar Nemzeti Bank, és a Közúti Igazgatóság szomszédságában a TOTÉV kivitelezésében készül egy 90 méter hosszú, 10,20 méter széles kétszintes szolgáltató- és üzletház — amely szintén 30 millió forintba kerül — szintenként 1000—1000 négyzet- méteres alapterülettel. Az építkezéshez UNIVÁZ-szer- kezeti elemeket használnak fel; a falpaneleket, a mester- gerendákat a TOTÉV segédüzemágában gyártották. A tervezők figyeltek arra, hogy az új épület homlokzata szervesen kapcsolódjon a már meglévő Magyar Nemzeti Bankhoz. A Széchenyi utcai házak, valamint a szolA 34-es számú ház egy része a .rehabilitáció” előtt. 1 gáltató-és az üzletház közötti lesz, a szabad felületeket területen sétáló, pihenőhely díszburkolattal látják el. Az épületek felületeinek találkozása Büntetés vagy erény? Mit tartottak a munkáról őseink? Takácsok. (Fametszet Roderik püspök; Az emberi élet tüköré c. könyvéből, 15. sz.) tartozott, és még hosszú ideig Ma már minden pallérozott elme tudja, mi különböztet meg bennünket, embereket jól láithatóan az állatvilágtól: céltudatos munkavégzési képességünk, amelyet nem ösztönösen, hanem gondolkodva, eszünkre hallgatva, értelmünk irányítása alatt folytatunk. A munkát sokan, sokféleképpen definiálták, és határozzák meg napjainkban is. Távol álljon tőlünk, hogy filozófiai síkra csúszva, ebbe belebonyolódjunk. Csupán röviden visszapillantunk az elmúlt századokra, évezredekre, hogy emlékeztessünk, miként vélekedtek a régiek arról a tevékenységről, amely kizárólag az ember sajátja. Az első emberpár — Adám és Éva — paradicsomi kiűzetése — ahogyan az a bibliában olvasható — tökéletesen jellemzi a sók tízezer esztendővel ezelőtti felfogást: a nagy paradicsomi jólét, do- logtalanság után az ember dolgozni kényszerült, s verejtékezve kellett megélhetését biztosítania. Vagyis a munkát kényszernek, egyfajta büntetésnek tekintették. Tulajdonképpen ezt vetíti vissza Mózesnek a Teremtésről szóló könyve, amikor így szól Ádámhoz: „Atkozott légyen a föld temiattad, fáradságos munkával élj belőle életednek minden napjaiban ... Orcád verejtékével egyed a te kenyeredet...” Ugorjuk át az ősközösségi társadalmakat, s állapodjunk meg az időszámítás előtti évezredek egyik fejlett berendezkedésű népénél, az európai kultúra és civilizáció bölcsőjét ringató antik görögöknél. Itt már különböző társadalmi osztályok élnek egymás melletti munkamegosztásban. A többség dolgozik, a kisebbség pedig élvezi a másök által végzett munka gyümölcseit. A görögöknél a földműves munkáját elismerés illette. Az arisztokrácia is ebben látta megélhetésének biztosítékát, következésképp a földművelést előkelőhöz méltó foglalkozásnak tekintette, mert nem pénzért végzett munka volt, mint az ipari, amely — arisztokrata felfogás szerint — a testet és a léiket egyaránt silánnyá teszi. A szabad kézművesek osztályánál is alacsonyabb szinten álltak a rabszolgák. A görög felfogás szerint a rabszolgamunka ellenszenves, szabad emberhez méltatlan tevékenység. A költő Hésio- dos szerint minden munka az aranykori boldogságát elveszített ember keserves terhe. Mégis, ezt a munkát jól elvégezni: erény! A rabszolgaság elterjedésével, amikor már az ipari munkát is ők végezték, a munka általában méltatlanná vált a szabad emberhez. S ugyanezt vallották a római birodalomban is. A szellemi tevékenység egyszerűen nem nem tartozik a munka fogalmába, hiszen nem hoz létre kézzel fogható új értéket. Mint ahogyan a kereskedő tevékenysége sem. Az emberiség munkáról alkotott felfogása a feudalizmusban megváltozott, ami a kereszténységnek az emberről, illetve az ember és a munka kapcsolatáról vallott új felfogásából eredt. A közismert, szállóigévé vált mondást például Szent Pál írta le először a thesszalonikiak- hoz intézett második levelében: „Mert akkor is, amikor nálatok voltam, azt parancsoltuk nektek: ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék...” A munka tehát nem az emberiségre mért sorscsapás többé. A középkor azonban a munkát büntetés gyanánt, kényszermunka formájában továbbra is fenntartotta. Ez a büntetésnem az újkori kapitalizmusban sem ismeretlen. A szabad akaratból végzett munka azonban többé nem süllyed le a szégyellni való tevékenység szintjére, hanem egyre nagyobb megbecsülésnek örvend, amin az sem változtat, hogy akadtak lusták, akik a henyélésben találták meg életük értelmét, s igyekeznek másokat dolgoztatva, azok munkájából sápot húzni, a feudalizmusban ugyanúgy, mint az újkori tőkés társadalomban. Az emberiség zöme azonban kedvét leli a munkában, az teszi teljessé életét. Ám, abogy a világtalannak hiába magyarázzuk a színes virágok pompáját, süketnek a muzsikát, ugyanúgy képtelen átérezni a munkában rejlő örömet az, aki még sohasem próbálta. A munkának, mint az önmagunkért és ugyanakkor a közösségért végzett tevékenységnek méltó helyét végül is jelen társadalmunk jelölte ki, amikor az év egyik napját, a nemzetközi munkásmozgalom ünnepét, a munka tiszteletére piros betűs ünneppé léptette elő. DR. CSONKARET1 KÁROLY
