Tolna Megyei Népújság, 1985. március (35. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-07 / 55. szám
1985. március 7. TOLNÁÉ _ tfÉPÜJSAG 5 Jogról - mindenkinek Hűvös időjárás — forró hangulat Az üzemi balesetről Mivel az üzemi balesetet szenvedett dolgozók sokoldalú társadalombiztosítási kedvezményt élveznek, nem közömbös, hogy a baleset üzemi jellegét elismerik-e vagy sem. Nézzük, milyen fokozott védelemben részesül az üzemi balesetet szenvedett dolgozó (és hozzátartozója). Az üzemi balesetesek táppénzjogosultsága nem egy évig tart, mint általában a keresőképteleneké, hanem mindaddig, amíg keresőképessé nem válnak, vagy állapotuk véglegesen nem alakul ki. Táppénzük (az úgynevezett baleseti táppénz) is magasabb, mint az egyéb keresőképteleneké. Magasabb rokkantsági nyugdíjban részesülnek. Elhalálozásuk esetén magasabb özvegyi és árvasági nyugdíjat kapnak utánuk hozzátartozóik, sőt, az özvegyi nyugdíj akkor is jár, ha az özvegy még munkaképes és nyugdíjkorhatár alatt van. A foglalkozás körében bekövetkezett baleset akkor minősül üzemi balesetnek, ha az a dolgozót munkahelyén, a munkáltató telephelyén, munkaterületén vagy a munkahelyen kívül a munkáltató érdekében végzett tevékenység során érte, függetlenül attól, hogy a baleset munkaidő alatt vagy azon kívül következett be. Tisztálkodás, étkezés, üzemorvosi és a munkáltató által nyújtott egyéb szolgáltatások igénybevétele során, vagy egyébként a munkával összefüggésben bekövetkezett baleset is üzemi baleset. A munkásszálláson bekövetkezett baleset csak akkor minősül üzemi balesetnek, ha az a munkáltatónak felróható. Munkából menet — az úgynevezett úti baleset — csak akkor minősül üzemi balesetnek, ha a sérült közvetlenül munkaidő után, nagyobb kitérés nélkül megy haza lakására (szállására). Nem számít nagyobb kitérőnek a Közért-be, Patyolatba, cipészhez való beté- rés. Továbbá az sem. ha a gyerekért „ugrik be” valaki hazafelé menet a bölcsődébe, óvodába, iskolába. Néha sok vitára ad okot valamely baleset üzemi jellegének elismerése. A Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiumának 515. számú határozata egy érdekes eset kapcsán ad irányadó szempontot ennek mérlegeléséhez. Az egyik főiskola tanára reggel lelkiismeretesen felkészült óráira. Az előadásához szükséges segédeszközöket gyűjtötte össze, amikor a kezében lévő diatárral hirtelen leguggolt, hogy a szekrényben lévő oktatófilmeket is szemrevételezze. Vesztére sietett. Jobb térdébe hasító fájdalom állt, ami nem is akart szűnni. Ezért másnap jelentkezett az üzemorvosnál, aki ellátta gyógyszerekkel, gumírozott pólyával, de betegállományba nem vette. Mivel a beteg panaszai fokozódtak, néhány nap múlva ortopéd szakrendelésre küldte őt az üzemorvos. Kiderült, hogy csúnya térdízületi porcsérülés érte, amelyet meg kellett műteni. Az üzemi baleseti jegyzőkönyv felvételére a műtét elvégzése után került sor. A munkáltatónál működő társadalombiztosítási tanács üzemi balesetnek ismerte el a tanár megbetegedését. A munkáltató ez ellen a határozat ellen fellebbezett, és a társadalombiztosítási bizottság hatályon kívül helyezte a határozatot. A tanár a munkaügyi bírósághoz fordult, de keresetét ott is elutasították: a baleset az emberi szervezetet ért olyan egyszerű külső hatás, amely a dolgozó akaratától független, hirtelen vagy aránylag rövid idő alatt következik be, és sérülést, mérgezést vagy más egészségkárosodást okoz. Mivel a felperes szervezetét külső hatás nem érte, a sérülés nem meríti ki az üzemi baleset fogalmát. A Legfelsőbb Bíróság ítéletéből csak a lényeget emeljük ki: A szakorvosi megállapítások a munkavégzés körében keletkezett sérülést egyértelműen bizonyítják, és azt is, hogy a felperes a sérülését hirtelen leguggolás következtében szenvedte el. A balesetet előidéző ok — az egyszeri külső hatás — nemcsak a sérült személyétől független hatás lehet, hanem magának az emberi test tömegének mozgássebessége is, amelyet akaratilag nem lehet mindig befolyásolni. És emiatt külső erőként jelentkezhet, idézhet elő sérülést. Tehát *ez a baleset mégiscsak üzemi baleset. A példa nagyon sok hasonló — nem tipikusan üzeminek hitt — baleset esetében is iránymutató lehet. DR. KERTÉSZ ÉVA 0 váraljai népi együttes Olaszországban — Siessünk! Siessünk! Hogy még a déli harangszó előtt kiérjünk a faluból — sürgetik egymást félig tréfálkozva, félig komolyan a váraljai népi együttes tagjai, miközben felszállnak és elhelyezkednek a Volán kényelmes autóbuszában. A sürgetést az „indokolja”, hogy a hagyomány szerint nem jó jel, ha az ember harangozás közben hagyja el a falut, különösen, ha hosszú útra indul. Márpedig a vidáman készülődő együttes előtt igen hosszú út áll, hiszen közel 1500 kilométert kell megtennie, hogy részt vegyen a Nápoly melletti Santo Antonio Abeteben megrendezésre kerülő nemzetközi népművészeti találkozón. A biztatásnak meg is lett az eredménye: az együttes már Nagy- mányok határában hallhatta, hogy harangozzák a delet. Nem véletlenül esett a választás a váraljainkra, hogy február 12-től 22-ig részt vegyenek a fesztiválon, hiszen évek óta a legjobb hagyományőrző együttesek között tartják számon őket. Állandó meghívottjai és sikeres szereplői az országos rendezvényeknek. Hogy csak a legutóbb szerzett „trófeát” említsük, az elmúlt évben az országos szövetkezeti néptánctalálkozón — amely e területen a legrangosabb hazai rendezvény — elnyerték a menettánc-díjat. Nemcsak itthon, hanem határainkon túl is több alkalommal képviselték már a magyar néptánc-, népdalkultúrát, nagy sikerrel szerepeltek Lengyel- országban, Romániában, Jugoszláviában és Ausztriában. A néptáncegyüttes tagságának összetétele lényegében a község lakosságának kereszt- metszetét is mutatja. Részt vesz benne az általános iskolásoktól a nyugdíjasokig minden korosztály. Ami a foglalkozást illeti, együtt vannak a diákok, a pedagógusok, a bányászok, a könyvelők ... és még folytathatnánk. Ebben a kis községben az utánpótláscsoportban táncoló gyerekeket is számítva, közel százan aktív részesei a hagyományőrzésnek. Az együttes kiemelkedő tevékenységének elismeréséül a közelmúltban vehették át a Művelődési Minisztérium Szocialista Kultúráért kitüntetését. A fesztiválon — amelyet a meghívók nápolyinak neveztek — eddig még nem vett részt magyar együttes, így érthetően fokozott kíváncsiság és várakozás előzte meg azt a csoport részéről is. A megérkezés után nyomban kiderült, hogy a megszokottnál jóval kevesebb a kötöttség, a szervezésben és a programokban egyaránt. Minden jel arra utalt, hogy a rendezők nagy hívei a spontanitásnak. A folklórtalálkozót tulajdonképpen egy több napos színes farsangi karneválba építették bele. Szokatlan és ugyanakkor nagyon élvezetes három napig tartó népünnepély részesei voltak az együttes tagjai. Meglepő volt, hogy a gyerekek, a felnőttek programon kívül is jelmezbe öltözve járták az utcákat, s vidáman kurjongattak. A magyarokon kívül bolgár, Fülöp-szigeteki és négy olasz — római, milánói, latinai és salernói — együttes vett részt a találkozón. A váraljai népi együttes műsorában elsősorban a helyi hagyományokon alapuló feldolgozásokat mutatott be, de ezek mellett helyet kaptak programjában a sárközi és más tájegységhez tartozó magyar népdalok és néptáncösszeállítások is. Jól tudták hasznosítani a már említett díjnyertes menettáncukat, hiszen több utcai felvonuláson is részt vettek. Az együttes gazdag repertoárját mutatja, hogy bár három műsort is adott, de mindig tudott olyan más-más összeállítással színpadra lépni, amely közönségsikert aratott. A nézők nagy tetszéssel fogadták az Este a fonóban, a Váraljai szüret, a Húsvét tematikus összeállításokat, de megtapsolták a leánytáncokat, a verbunko- kat és legényeseket is. A programokat — egy kivételével — a szabadban szervezték. Azért külön elismerés illeti az együttest, hogy az eléggé szellős népviseletükben, a magyarországi időjáráshoz képest igaz, hogy kellemesebb, de végül is meglehetősen hűvös, szeles időben, 8—10 fokban, tudásuknak javát nyújtva mindig hangulatos műsort adott. A váraljaink sikerét a nézők tapsa mellett az is bizonyítja, hogy Salerno város ott lévő polgármestere meghívta őket az augusztusban megrendezésre kerülő saját fesztiváljukra. Az olaszországi vendégszereplés alkalmat adott arra is, hogy az együttes tagjai ismerkedjenek ezeknek a távoli tájaknak gazdag természeti, történelmi nevezetességeivel, bepillantást kaptak az itt élő emberek szokásaiba, viselkedésébe. Amikor itthon mínusz 20 Celsius-fokos hideggel tombolt- a tél, legelőször — már az autóbusz ablakából — a narancsfák haragoszöld lombsátra, a levelek között sárgán virító érett gyümölcs látványa ragadta meg az embereket. Hallották, de mégis nehéz volt elhinni, hogy ott a narancsnak még akkora „becsülete” sincs, mint itthon az almának. Ezt az árak most egyértelműen bizonyították is. A másik, az utcakép ... Nápolyban és könyékén a hihetetlen méretű személyautó- forgalom és a szokatlan közlekedési stílus volt szembetűnő, amely agresszív és udvarias is volt egyszerre. Minden második autó magán viselte a koccanás kisebb-na- gyobb jeleit. A magyar autóbusz még a karcolást is megúszta, amiben nem kis része volt a gépkocsi két vezetőjének. A rendelkezésre álló igen kevés időt az együttes igyekezett jól kihasználni. Akkor sem volt senki fáradt, ha városnézés szerepelt a programban. Pompejiben döbbenten járták végig a közel kétezer esztendeje elpusztult város romjait. A város méretei, amelyet a Vezúv lávája elborított, minden képzeletet felülmúltak. Nápolyban nagy érdeklődéssel járták be a csoport tagjai a magyar vonatkozásban is gazdag Anjou-várat. A négymillió lakosú Rómában a történelmi és művészeti emlékek hihetetlenül gazdag tárházában másfél napot töltött a csoport. Jártak azokon az utakon, amelyeket a Római birodalom fénykorában a rabszolgák építettek. Lenyűgözve gyönyörködtek a világ legnagyobb templomában, a Szent Péter Bazilikában. Megcsodálták még a romjaiban is lebilincselő Colosseumot... A váraljai népi együttes — melynek vezetője Bánáti Zoltán, művészeti vezetője pedig Kiamik Aranka — kilenc napot töltött Olaszországban. Magas színvonalú, művészi szereplésével, fe-' gyelmezett magatartásával ezúttal is jó követe volt megyénk és hazánk népdal- és néptánckultúrá j ának. v— Fotó: Bánáti Zoltán. Gazdaként? Tolna megye nem nevezhető műemlékekben és műemlék jellegű épületekben, épületegyüttesekben gazdag megyének. Amink van, mégis elég gondot ad, és úgy, hogy egy- re-másra leleplezi rossz gazda mivoltunkat. Egészen friss hír, hogy a kölesdi művelődési ház néhány helyiségét sürgősen alá kell dúcolni ama — 1985. február 20-án kelt — statikai szakvélemény alapján, mely az intézmény műemlék- védelmünk közreműködésével történő felújítását előzte meg. A célra kapott 1,3 millió forintos támogatás 1985. évi felhasználhatósága persze nemcsak az indulást nehezítő, de még időben feltárt probléma miatt kétséges most. A kiskastély helyreállításához nincs meg a saját, a megyei rész sem. Arra pedig semmi remény, hogy a műemlékvédelem megpróbálja a lehetetlent és mélyebben belenyúl abba a zsebbe, amiből ez évben — országosan — gazdálkodnia kell. Azonnal dúcolni kell Kölesden a színházterem mögötti öltözőket, de ez még nem minden. Két hónapon belül dúcolni szükséges az igazgatói irodát az emeleten, továbbá az ugyancsak itt lévő KISZ-, illetve szakköri szobát és a színpad egy része felett is dúcolni tanácsolt. Ez azt jelenti, hogy aminek a cseréjével kezdődött volna a felújítás, az elvénült tető- és födémszerkezet tette veszélyessé az intézmény biztonságos •használatát. Ügy tűnik, eső után köpönyeg, mégis emlékeztetnünk kell arra, hogy öt év óta ismeretes a kölesdi művelődési ház állaga. Ha nem jutottak volna a pusztába kiáltott szavak sorsára az első jelzések, vallhatna most gondos, jó gazdákra is a műemlék jellegű, rendeltetésének tartalmi munkájával igen eredményesen megfelelő intézmény, mely nevét országosan ismertté tette a kortárs képzőművészet szolgálatával. Elképzelni is fájdalmas, hogy fonala szakad a művelődési ház sokszínű és sokakat mozgósító tevékenységének. Pedig sor kerülhet rá, ha csak az emberi cselekvőkészség csodát nem csinál. .. Szórványprobléma a kölesdi, és nem ezen a helyen kell róla beszélni? De bizony ezen a helyen, mert „takarékos, ésszerű stb.” gazdálkodás címén nemcsak Kölesd esetében történik napjainkban olyasmi, ami visszavonhatatlanul nehezíti meg gazdaként valamely későbbi dolgunkat. Van, sajnos, a kölesdin kívül is olyan műemlék jellegű épületünk a megyében, amit minél később kezdünk visszaperelni a végromlástól, annál garantáltabb lesz a pervesztésünk. Nincs pedig tékozolnivalónk, téglányi sem! Kölesd ezért újbóli figyelmeztetés arra, hogy esedékes dolgaink odázása sokkal, de sokkal drágább mulatság nekünk annál, mint amit Pató Pál-urasan megkockáztathatunk... Itt jegyezzük meg, hogyha lett volna meghallója csak az elmúlt másfél évtized alatt azoknak a hangoknak, melyek jámboran azt javasolták, hogy mentsük át a jövőnek Fel- sőrácegresen az iskolát és kiskastélyt, mert halandó az is, aki a pusztát halhatatlanná tette, most nem lenne reménytelen pusztai iskolamúzeumot létrehozni ott, ahol egyik legnagyobb írástudónk a betűvetést tanulta. Ráértünk... Mára már e vonatkozásban alig van miért buzognunk, mert minimum hárommillió kellene ahhoz, hogy visszaszerezzük az enyészettől a kiskastélyt és iskolát. A majdani ozoraival összefüggő emlékhelynek... — li — Még mindig tart a cementvásár! A Dél-dunántúli Tüzép Vállalat telepein a szürke cement fogyasztói árából TONNÁNKÉNT 300 FT ENGEDMÉNYT ADUNK, amíg a készlet tart! PÉCS (163) Városnézés Rómában
