Tolna Megyei Népújság, 1985. március (35. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-30 / 75. szám

r \ MÁRCIUS 30 Névnap: Zalán, Izidor A Nap kél 5.27 — nyugszik 18.11 órakor SZOMBAT A Hold kél 10.23 — nyugszik 2.30 órakor Száztíz évvel ezelőtt, 18 75. március 30-án született Nagyváradon, és 58 éves korában, 1933-ban halt meg Budapesten Vágó László építész, ismert városrendező. V __y A MAGYARORSZÁG fel- szabadulásának 40. évfordu­lója tiszteletére három for­dulóból álló vetélkedőt hir­detett meg a paksi ifjúsági és úttörőház, a városi könyv­tár és a helytörténeti bizott­ság. Az április 1-én fél há­romkor kezdődő döntőbe a paksi II. számú Általános Is­kola három, a Bezerédj, illet­ve a dunakömlődi általános iskola egy-egy csapata jutott, ahol irodalmi, történelmi és ének feladatokat kell megol­daniuk. A városi döntő min­den résztvevőjét könyvjuta­lomban, illetve egynapos bu­dapesti kirándulással jutal­mazzák a vetélkedő kiírói. # DÍSZFÁK, díszcserjék és dísznövények telepítése és ápolása címmel tart előadást a szekszárdi kertbarátkor rendezésében, a szekszárdi MTESZ-székházban április 1-én délután 6 órakor dr. Nagy Béla, a kertészeti egye­tem tanszékvezető tanára. Az előadást színes diafilmek vetítésével egészíti ki, O ELHUNYT Marc Cha­gall. Csütörtökön este 97 esz­tendős korában elhunyt Marc Chagall, a huszadik századi képzőművészet kimagasló egyénisége. Az idős művészt a dél-franciaországi Saint- Paul-de-Vence-ban lévő ott­honában érte a halál. Szíve mondta fel a szolgálatot. Chagall egészsége az utóbbi időben nagyon megrendült, nem is mozdult ki a házából. A lottó nyerőszámai 3, 18, 41, 66, 85 ★ CROSSBAR telefonköz­pont. A Somogy megyei Ta- bon pénteken átadták ren­deltetésének az új, ezerállo­másos crossbar telefonköz­pontot, s ezzel a települést bekapcsolták az országos táv- hfvBhálózatba. A tabi cross­bar-központ a 84-es körzet­számhoz tartozik. # FALVAK, mezővárosok az Alföldön címmel három­napos tudományos tanácsko­zás kezdődött pénteken Nagykőrösön. Az Arany Já­nos Múzeum által szervezett és a művelődési központban tartott rendezvényre szocio­lógusok, muzeológusok, régé­szek, néprajzosok, a telepü­lésfejlesztéssel foglalkozó szakemberek érkeztek, hogy történeti összefüggéseiben is áttekintsék az alföldi telepü­léshálózat kialakulását. A MERKUR kocsiátvételi sorszámai Trabant Lim. Hycomat (Bp.) 120 Trabant Hyc. Combi (Bp.) 15 Trabant Limousine (Bp.) 33 039 Trabant Limousine (Győr) 33 934 Trabant Com.bj (Bp.) 9 800 Trabant Combi (Győr) 5 0122 Wartburg standart (Bp.) 14 725 Wartburg Stand. (Győr) 7 917 Wartburg Special (Bp.) 22 275 Wartburg Special (Győr) 11 872 Wartburg Spec, tolótetős <BP> 5 003 Wartburg Tourist (Bp.) 8 630 Wartburg Tourist (Győr) 3 510 Skoda 105 S (Bp.) 8 806 Skoda 105 S (Győr) 6 932 Skoda 120 L (Bp.) 18 229 Skoda 120 L (Győr) 12 690 Skoda 120 GLS (Bp.) 1 148 Lada 1200 (Bp.) 34 i7i Lada 1200 (Győr) 11 081 Lada 1300 S (Bp.) 12 524 Lada 1300 S (Győr) 4 480 Lada 1500 (Bp.) 12 474 Lada 1500 (Győr) 3 937 Lada Combi (Bp.) 5 900 Moszkvics (Bp.) 13 673 Polski Fiat 12« P (Bp.) 20 839 Polski Fiat 126 P (Győr) 7 093 Polski Fiat 1500 4 908 Dacia (Bp.) 25 568 Zasztava (Bp.) 8 678 A SZÜV Szekszárdi Számítóközpontja hazánk felszaba­dulásának 40. évfordulójára fotókiállítást rendezett. A ki­állítást a vállalat szakszervezeti bizottsága és az Abakusz szocialista brigád hirdette meg a SZÜV az ország külön­böző részein lévő számítóközpontjaiban dolgozó amatőr fotósok részére. A pályázatra 153 kép érkezett. A szek­szárdi bemutató után — melyet tegnap nyitottak meg — a SZÜV más városokban lévő számítóközpontjaiban is láthatják majd a fotókat az érdeklődők. r Napos, száraz idő \ ^ a Várható időjárás az ország terü­letén ma estig: az ország nagyobbik részén túlnyomóan napos, száraz idő várható. Inkább csak az északi me­w, Bj'cn.ucii uuveKbóiK meg íaonKeni — — erősebben a felhőzet. Ott elszórtan havazás, hozápor. szórványosan eső, zápor valószínű. A több ízben meg­élénkülő nyugatias szelet időnként erős széllökések kísérik. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet délen 14, északon viszont 10 fok körül alakul. V y Kiállítások a negyei núzenmbai Póla Károly megnyitó beszédét mondja Három — önállóan is helyt­álló, tartalmában mégis egy­séges — kiállítást nyitott meg tegnap délután Póla Ká­roly, a megyei tanács osz­tályvezetője, a szekszárdi Béri Balogh Ádám megyei múzeumban. Ott volt Péter Szigfrid, az MSZMP Tolna megyei bizottságának első titkára és István József, a megyei tanács elnökhelyette­se is. A múzeum felújított eme­leti kiállítótermében látható bemutató a Magyar Nemzeti Galéria és a megyei múzeum XIX. századi festményeiből. Barabás Miklós, Lotz Károly, Madarász Viktor, Thann Mór, Kovács Mihály, Orlai Petries Soma — néhány név az alkotók közül — táj- és életképei, portréi, biblikus és mitológiai tárgyú festmé­nyei, egyben a novemberben nyíló képtár alapját is jelen­tik. A folyosógaléria egyik oldalán a múzeum iparmű­vészeti gyűjteményének kas­télybútorait helyezték el. Vele párhuzamosan a szem­közti oldalon a litográfia fejlődésének történetét il­lusztráló nagyméretű met­szeteket találjuk. Valamennyi bútorhoz irodalmi vonatko­zású események kapcsolha­tók. A kölesdi Jeszenszky kúriából XVII—XVIII. szá­zadi észak-itáliai íróasztal, a pálfai Apponyi kastélyból, a Mantenuovó család korai empír stílusú bútorai és mű­tárgyai, a reformkori ma­gyar nemesi bútordarab — egy elnöki szék a régi me­gyeházáról — kapott itt he­lyet, A lépcsőház falain hét színes kőnyomat vezeti a néző tekintetét a földszinti grafikai kiállításhoz, amely Tolna megye 1945 utáni fej­lődését reprezentálja. Baky Péter, Bencze Gyula, Váci András, Végh András, Würtz Ádám Szekszárd, Tamási, Gyönk, Dombóvár, Paks, Du- naföldvár jellegzetes utcaké­peiről készült grafikái zárják a kiállítások sorát, amely egyben tisztelgés felszabadu­lásunk 40. évfordulója előtt. dkj — ka MESZÖV­kíildöttközgyűlés Tegnap tartotta Szekszár- don ez évi első ülését a Fo­gyasztási Szövetkezetek Tol­na megyei Szövetségének küldöttközgyűlése. Előzőleg tanácskozott a három ágaza­ti választmány. Az áfész és a takarékszövetkezeti vá­lasztmány napirendjén az új gazdasági szabályozók ha­tása szerepelt, a takarékszö­vetkezeti emellett megtár­gyalta a megyei kölcsönös támogatási alap VI. ötéves tervidőszakban! felhasználá­sáról szóló jelentést. A la­kásszövetkezeti választmány az 1984. évi munkát értékel­te és az Alisca Lakásszövet­kezetben működő lakásszö­vetkezeti klubok tapasztala­tairól tárgyalt. A MÉSZÖV küldöttgyűlése — Kálmán Gyula elnök be­számolója alapján — a fo­gyasztási szövetkezetek 1984. évi munkáját értékelte és az ez évi feladatokat határozta meg, jóváhagyta az ez évi költségvetést és a felügyelő bizottság jelentését az 1984. évi ellenőrzések tapasztala­tairól és az 1985. évi költ­ségvetés-tervezet felülvizs­gálatáról. O L VAST AM Közelebb a történelemhez Most, hogy lapunk tegnapi számának egyik írása kapcsán visszagondolok, nem is volt olyan régen, ami­kor húsz évvel ezelőtt több úttörötársammal sorra csen­gettünk be a lakásokba, kerestünk fel kommunistákat, egyszerre rohanták meg az őrsök a termelőszövetke­zeteket, gyárakat, hogy dokumentumokat gyüjtsünk, kutassunk fel a hazánk felszabadulását követő húsz évről. Néhány újságot mindmáig őrzök otthon. De ennél mégis többet érnek azok az emlékek, amelyeket akkor kaptam. Most pedig ugyanezt tették megyénk úttörőcsapatai és KISZ-szervezetei. Gazdag és értékes gyűjtemény lát­ható most kutatómunkájuk eredményeként a szekszárdi Il-es számú Általános Iskolában. Páratlanul értékesek az ilyen akciók. Célokat és különböző korú embereket közelítenek egymáshoz, közelebb hozzák a fiatalokat hazánk történelmének megértéséhez. szíj Megalakult a vállalati tanács a Tamási Állami Gazdaságban A Tamási Állami Gazda­ságban március 29-án ala­kult meg a vállalati tanács. Az ünnepi eseményen részt vett Gyugyi János, a megyei pártbizottság titkára, vala­mint vezető munkatársakkal képviseltette magát a ME- DOSZ és a gazdaság párt- és gazdasági vezetése. A vállalati tanács alakuló ülésén elnöknek a 18 tag Susoczky János igazgatóhe­lyettest, titkárnak dr. Takács Gyulát választotta meg. A vállalati tanács tagjai közül hármat a kinevezett igazga­tó delegált, hatan a vállalat- vezetés tagjai, kilencüket pe­dig a dolgozók közvetlenül választották. A vállalati tanács úgy dön­tött, hogy Tolnai Istvánt, a gazdaság eddigi igazgatóját, jelen beosztásában 1990. március 31-ig megerősíti. A választás megindokolásául el­mondták a tanácstagok, hogy az igazgató eddigi tevékeny­sége, eredményei garanciát jelentenek az elkövetkező időszakra is. Forgalomkorlátozások Tolna megye útjain ápri­lis 6-ig a következő forga­lomkorlátozások lesznek: Az 55. számú úton Pörböly és Baja között a híd állaga miatt 15 tonna súlykorláto­zás és félpályás lezárás van érvényben. A 63-as úton, a 6-os út és Szedres között padkaépítés miatt 40 kilométer/óra se­bességkorlátozás lassítja a forgalmat. Dunaföldvár belterületén a dunaföldvári Duna-hídnál vágf-ayfelújítás miatt félpá­lyás lezárás van. Szélesség 3,6 méter, a forgalom válta­kozó irányú. Téli burkolatromlások mi­att 40 kilométer/óra sebes­ségkorlátozást léptettek élet­be a következő utakon: — a 6313. számú úton Be­lecska és Pincehely között, — a 6317. számú úton Űzd és Sárszentlőrioc között, — a 6509. számú úton Ireg- szemcse és Tengőd között, — az 51162. számú bekötő- útón Gerjen előtt, — a 6233. számú úton Paks—Tengelic között, — a 6408. számú' úton Ozo- ra belterületén, — a 6535. számú úton Té­véi és a 65. számú út között, — a 63125 számú bekötő- útón Kalaznó belterületén. A téli burkolatromlások miatt továbbra is érvényben van a tehergépjármű-forga­lom tilalom az 5111. számú Dunaföldvár—Dunakömlőd út Madocsa és Belecska. va­lamint a Madocsa—Duna­kömlőd közötti szakaszán. TESZ ÖV-elnökségi ülés A Tolna megyei Mezőgaz­dasági Szövetkezetek Szövet­sége tegnap délelőtt a szek­szárdi, Széchenyi utcai szék­házában tartotta meg soron következő elnökségi ülését. Az elnökség beszámolót hallgatott meg a mezőgazda- sági szövetkezetek 1984. évi gazdálkodásának és 1985. évi tervkészítésének tapasztala­tairól, valamint tájékoztatót a munkaversenyvállalások helyzetéről és a gazdálkodá­si verseny értékeléséről. A napirendi pontok között sze­repelt a szövetség 1984. évi költségvetésének teljesítésé­ről és az 1985. évi költségve­tés tervezetéről szóló beszá­moló anyagának megtárgya­lása. Mozgalomtörténeti vetélkedő Hazánk felszabadulásának 40. évfordulója tiszteletére az idei év első hónapjában a Szekszárdi Nyomda Vállalat pártszervezete a Misztótfalu- si szocialista brigáddal kö­zösen mozgalomtörténeti rejtvényfüzetet adott ki. A nyolcszáz példányban Szek­szárd és környéke munka­helyein dolgozó pártalapszer- vezetökhez eljuttatott rejt­vényfüzet írásbeli megfejtése volt az eseménysorozat első fordulója. E rejtvényfüzet megfejté­sével a vetélkedésbe bene­vezett csapatoknak számot kellett adniuk elsőként a felszabadulást követően megtartott pártkongresszusok történetéből, valamint ha­zánk és ezen belül megyénk felszabadulásának történel­mi is mozgalmi ismereteiből. A vetélkedő második for­dulójára tegnap délután, az MSZMP Tolna megyei Bi­zottsága Oktatási Igazgatósá­gának nagytermében került sor, ahol a rejtvényfüzetet legjobban megfejtett kilenc csapat játékos formában ol­dotta meg az e témában na­gyon változatos módon ösz- szeállított feladatokat. A szekszárdi városi pártbi­zottság titkárának, Demény­né Miskei Máriának, vala­mint a Szekszárdi Nyomda Vállalat vezetőinek jelenlé­tében kezdődött meg a ve­télkedő, amelyben zömmel szocialista brigádok vettek részt, de jelen voltak a kü­lönböző szekszárdi KISZ- alapszervezetek csapatai és a vitakörök képviselői is. A második forduló során a csapatoknak számot kellett adniuk a negyven évvel ez­előtti eseményekről, villám­kérdésekre kellett válaszol­niuk, mozgalmi dalok, de jel­szavak ismeretéből is vizs­gáztak. A közel kétórás szellemi küzdelem a következő ered­ménnyel ért véget. Első lett a 11. sz. Volán Vállalat köz­pont II. KlSZ-alapszerveze- tének vitaköra, a második helyezést az OTP Tolna me­gyei Igazgatósága KISZ- alapszervezetének csapata érte el, harmadikként pe­dig a Tolna megyei Zöldért Vállalat Farkas Bertalan szo­cialista brigádja végzett. A díjakat — melyből az elsőt, a Szekszárdi Nyomda Vállalat ajánlotta fel — De- ményné Miskei Mária adta át a győztes csapatoknak. Ezenfelül a kétfordulós ve­télkedőn szereplő minden já­tékos emléklapot is kapott. tnÍÉPÜJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZÁLAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Széchenyi u. 36. 710«. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. - Teijeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő posta­hivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési dij: egy hónapra 43,- Ft, negyedévre 129,- Ft, egy évre 516,- Ft - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. V* A csapatok az első boríték felnyitása után

Next

/
Thumbnails
Contents