Tolna Megyei Népújság, 1985. március (35. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-04 / 52. szám
1985. március 4. 1níÉPÜJSÁG3 Ismét gyártanak villamost és trolibuszt Családi munkamegosztás Több évi szünet után ismét gyártanak hazánkban — jórészt exportmegrendelésre villamosokat és trolibuszokat. A napokban elkészültek az egyiptomi igényeknek megfelelően kialakított villamosok tervdokumentációi. A villamosok szekrényelemeit a Ganz-MÁVAG-ban, vezérléseit és minden egyéb elektromos alkatrészét a Ganz Villamossági Művekben készítik majd. A csuklós járművekből Alexandria városa tizenötöt rendelt, ebből tízet még az idén, a többit pedig jövőre kell átadni. A Ganz gyárakban 8—10 éve nem gyártottak villamost, még hazai célra sem, mert mindkét vállalat kapacitása teljes egészében le volt terhelve. Most azonban a korábbi évekénél kevesebb motorvonat megrendelésük van, ezért vállalkoznak ismét villamosok gyártására. Hosszabb szünet után megkezdődött a hajózás, a folyami áruszállítás a Duna felső szakaszán. A magyarországi Duna- szakasz már hosszabb ideje hajózható, Ausztriában és NSZK-ban azonban, ahol a folyón viszonylag sűrűn helyezkednek el a duzzasztógátak, zsilipek, csak a múlt héten vált jégmentessé a Duna. Így a MAHART vontatói csupán az utóbbi napokban indulhattak útnak az Ausztriába, illetve az NSZK- ba szánt magyar exporttermékekkel. Kilenc hajó — hét vontató és egy tolóhajó uszályokkal és egy önjáróhajó — van úton. Elsősorban műtrágyát és különféle vasárukat szállítanak. A csepeli szabad kikötőben a napokban kezdték meg a rakodást, miután melegebbre fordult az időjárás, s az Több évtizedes szünet után a BKV most hét Ikarus- Ganz trolibuszt rendelt a budapesti tömegközlekedés javítására. Ilyen járművekkel rövidesen Debrecenben és Szegeden is próbajáratokat indítanak. Külföldi megrendelésben sincs hiány: bolgár cégek 25, NDK-beli vállalatok 30 trolibuszt vásároltak meg, és további 20 szállításáról tárgyalnak. Az indiai közlekedési vállalatok eddig 50 magyar trolibuszt rendeltek idei szállításra, és további 100 jármű beszerzéséről is szó van. Az indiai trolibuszexporthoz kapcsolódóan az UVATERV ajánlatot dolgozott ki vezeték- rendszer kiépítésére. A trolibuszok energiatakarékos;, környezetkímélő, elektronikus vezérlésű villamos egységeit, a motorokat és áram- átalakítókat a Ganz Villamossági Művek állítja elő, s ezeket az Ikarus 260-as szóló és 280-as csuklós karosszériákhoz szerelik. öböl nágy része jégmentessé vált. A vízfelület egy részét — elsősorban a part menti részeken, sarkokban — még mindig jég borítja, s ez nehezíti a hajók, az uszályok manőverezését. A hét végén is folytatták a munkát a csepeli szabad kikötőben. Több uszályra rakták az elszállításra váró árut, egy — a napokban érkezett — hajóból pedig foszfátot raktak át vasúti kocsikba. A Duna magyarországi szakasza teljes egészében hajózható. Budapest alatti kikötőkben — Dunaföldvá- ron, Dunaújvárosban — is megkezdődött a munka. Mivel az országhatáron túli, al- dunai szakaszon elsősorban a Vaskapu térségében helyenként még áll a jég, egyelőre nem indították útnak a magyar hajókat Jugoszláviába, Romániába és Bulgáriába. Van, ahol természetes, van ahol beszélnek róla, és van, ahol egyáltalán nem létezik közös teherviselés. Szerencsére ez utóbbira már kevés a példa. ^ Aranyat érő nagyi A szekszárdi Drinóczi Já- nosék családja nagy család. Három gyermekük van, s velük él a feleség édesanyja is, a 72 éves Szer Mihályné, Juliska néni. Amikor szombaton délután náluk jártam, a nagymamát találtam otthon a gyerekekkel. Juliska néni a konyhában tett-vett, a sütőből ínycsiklandozó süteményillat szivárgott. — Sok mindent elvégzek itthon. Ügy vagyok vele, amíg én mozogni tudok, nem akarom, hogy más csinálja. Így lesznek tartalmassá a napjaim. Reggel fél hatkor keltem a családot. Lemegyek, begyújtok a kazánba. A vöm indul legkorábban munkába, hat órakor. Ezután a lányommal, Jutkával együtt rendezzük a gyerekeket. Fél nyolckor kiürül a ház. A napi takarítást elvégzem, a nagytakarítást mindig közösen csináljuk, mi nők, a nagymosás Jutkáé, a vasalás az én munkám. A nagymama délelőtt főz, így délben a család otthon ebédel, a gimnazista Tímea kivételével. A két kisebb gyerek nem napközis, mivel édesanyjuk pedagógus, így délután ő tud foglalkozni velük. A férj gépésztechnikus, Uzdon dolgozik, édesapja it ott él. Drinócziék szinte minden hétvégéjüket az öreg uzdi ház körül töltik, ott gazdálkodnak. Szinte valamennyi háziállat fellelhető a „tanyán”, s ott a nagy szőlő, a kert. Az állatok gondozása a férfiaké (Drinóczi János reggel és este is útbaejti a házat, megetet.) A kapálásba már a gyerekek is besegítenek, s számukra az állatok közelsége, a falusi környezet is igazi élmény. Önként vállalt feladat Klein Jánosék lakótelepi emberek. Mindketten a szekszárdi városi rendőrkapitányságon dolgoznak, két gyermekük van, a kislány 11, a fiú 9 éves. — Szerintem a házimunka nagy része ma is változatlanul a nőre hárul — mondja Klein Jánosné. A bevásárlást reggel megbeszéljük, e tevékenységben már a gyerekek is segítenek. A mosás nagyon nagy munkáján enyhített az automata mosógép, most már ezt is közösen tudjuk csinálni. A férjem a takarításban és a bevásárlásban segít. Mindketten ledolgozzuk a nyolc órát, igazságtalan lenne, ha valamelyikünkre itthon aránytalanul nagyobb súllyal nehezedne a házimunka. A gyerekekkel esténként általában az édesanya tanul, édesapjuk a szakmunkások szakközépiskoláját végzi. Ha ő befejezi, felesége szeretné elvégezni az esti egyetemet. A gyerekeknek a tanulás — mindketten jól tanulnak — mellett nem sok szabad idejük marad. De életkoruknak megfelelő szinten részt vállalnak az otthoni teendőkből. Szüleik kicsi koruk óta számítanak munkájukra, az apróbb megbízatások nyomán kialakult az önkéntes feladatvállalás igénye. Attila a reggelifelelős, megfőzi a teát, előkészíti a poharakat. A szemetet is ő viszi le. Nővére kitakarítja a gyerekszobát, s reggelente rendbe teszi, ellenőrzi kettejük tanszerét. S mindemellett ügyesen horgol, most éppen mellényt készít magának. Egy gyerek ide, egy oda Elvira napján Tengelicen már második napja tart az áramszünet. A csengő nem működik, pirosra kopogtatom az ujjamat, mire bebocsátást nyerek a pedagógus házaspár otthonába. Horváth József napközis nevelő a községi iskolában, felesége ugyancsak pedagógus, másodikosai vannak. A csendes vasárnap délutánon — amíg még látni — felkészül a hétfői tanítási napra. Feladatlapokat készít, füzeteket javít. A hároméves Zoltán és az 5 éves Balázs apu körül elevenkedik. — Megbeszélnünk soha nem kellett, hogy kinek mi a feladata. Talán akkor alakult ki ez a nagyon egészséges munkamegosztás, amikor még mindketten délelőtt dolgoztunk. Akkor hazatérve gyorsan együtt elvégeztük az itthoni munkát, és együtt élveztük a szabad időt. Nem adjuk ki a feladatokat, azt a munkát végezzük, amit éppen meglátunk magunk körül. Reggeleik mozgalmasak. A feleség mosdatja, öltözteti a gyerekeket, férje a reggelit készíti. Balázzsal apu az óvoda felé megy, Zoltánt az édesanyja viszi a bölcsődébe, haza is 6 hozza a gyerekeket, tanítás után. Az esti fürdetés is közös munka, az elalvás előtti mesét anyu mondja. Ha a gyerekek betegek, felügyeletüket viszonylag könnyen megoldják, mivel eltérő a munkakezdésük. Családi kaláka A Benizs család házának kertjében nemrég épült fel a fiatalok családi háza. A szép magas, csinos épület önkéntelenül is magára vonja tekintetemet, a tengelici Rákóczi utca többnyire alacsony épületei között járva. Benizs Józsefnek öt éve van a nyugdíjig, a termelőszövetkezetben dolgozik, a felesége is ott dolgozott, ma már „csak” otthon, de a benti munka sokszorosát végezve. — Hát nem is tudom, hol kezdjem — mondja Benizs Józsefné, amikor arra kérem, hogy beszéljen az otthoni munkamegosztásról. Nyáron már fél négykor a kertben fóliázunk — folytatja —, hat órakor már etetünk, aztán sorban jönnek a napi teendők. S hosszasan sorolja, elképzelni sem túl egyszerű. Szállítanak a „fóliás zöldségből” Szekszárdra, Tengelicre, Nagydorogra, Hőgyészre is. Ha beindul a munkák ideje, közösen végeznek el mindent. A fiatalok éppen úgy dolgoznak, mint szüleik. Azt kapják, amiért megdolgoznak. Közösen terveznek, közösen dolgoznak. A szülők szerint a fiatalok sem tudnának megélni a keresetükből. Igaz, ők Szekszárdon akartak építkezni, a ház körüli munkát is soknak tartják, de bizonyára anyagilag könnyebben boldogulnak. — A mi erőnk már kevés ahhoz, hogy ennyi munkával megbirkózzunk, viszont most a gyerekek tudnak jól besegíteni. A megélhetési forrás csak úgy biztosított, ha valaki összefogja a családot. Benizs Józsefné sem kíméli magát, egészségének sem tesz jót a rengeteg munka, de szavaiból érzem, hogy már nem is tudna másképpen élni. Aztán férje arról beszél, hogy szerinte míg egy ember él, dolgoznia kell... Célul tűzi ki naponta feladatukat, mert azokat elérni mindig öröm. SÁRINGER MÄRT A Dunai áruszállítás Söprik az inflációs szemetet: az értéktelen bankjegyeket Történelmi lecke fiúknak IV. Pengő es forint Soha ilyen vidám temetést! 1946. augusztus elsején felcicomázott, színes bankjegyekkel borított koporsót vittek végig a budapesti Na^körúton nevető, tréfálkozó fiatalok. A deszkaládára az volt írva: „A pengő — élt húsz évet”. Az egyik „szalagon” pedig: „Igyekszünk elfelejteni”. Volt ok az örömre. Azon a napon ért véget a világ- történelemnek mindmáig legnagyobb méretű inflációja, és érvénybe lépett az új fizetőeszköz, a jó forint. Tulajdonképpen már 1938- ban elkezdődött a mindaddig szilárd értékű pengő inflációja. Akkor jelentette be Darányi Kálmán miniszter- elnök az úgynevezett győri programot, amelynek célja az ország felfegyverzése volt, s a program kereken egy- milliárd pengőt kívánt igénybe venni. A valóságban természetesen sokkal többe került. S mert másképp nem ment — működésbe lépett a bankóprés, egyre több pengő-bankjegyet nyomtak. A második világháború éveiben ez mindinkább fokozódott. Sok volt a pénz — és kevés az áru, mert mindennek a java a náci Németországba ment. 1939 és 1944 között az egy főre jutó bankjegyforgalom Magyarországon tizennégyszeresére nőtt. Szinte áttekinthetetlen volt az ország pénzügyi helyzete a felszabaduláskor, 1944 októberében, közvetlenül a nyilas hatalomátvétel előtt 12 milliárd pengő értékű papírpénz volt forgalomban az országban, ebből mintegy 9 milliárdot magukkal vittek nyugatra Szálasiék. Időközben Ausztriából és Németországból visszaszivárgott a kivitt pénz egy része. Sok pénz kellett az újjáépítéshez, az élet megindításához, s ezt csak egyféleképpen lehetett előteremteni : ismét teljes erővel működött a pénzjegynyomó gép. Iparcikk alig volt, a mezőgazdasági árucikkeknek csak egy kis része jutott el a városokba közlekedési eszközök hiányában. Ami pedig mégis megjött — annak jelentős hányadát az ipari üzemekben „kalória” címen osztották ki, amolyan bérpótlékként. Mire az élet legalább megközelítőleg a régi kerékvágásba tért, az árak az 1938-asnak tíz-tizenötszörösére emelkedtek. Például: egy kiló kenyér az utolsó békeévben 26—34 fillérbe került, 1945 júniusában jegyre 3,20-ért adták, „szabadon” — azaz feketén — tízszerannyi- ért, vagy még drágábban. Egy tojás ára a háború előtt 1—2 fillér volt, a felszabadulás utáni első nyáron 11 pengő. S az újság, amely akkor naponta, feltűnő helyen közölte a piaci árakat, 2 pengőbe került, szemben az 1938-as 6—12 fillérrel. Egy kiló káposzta augusztusi ára 60—70 pengő volt, novemberben 1500—2000 pengő. Később már nem is naponta, hanem óránként emelkedtek az árak. Volt idő, amikor a béreket és fizetéseket is naponta adták ki, hogy legalább valamit lehessen belőlük venni azon frissiben. Még a nyár folyamán megjelent az ezerpengős bankjegy, nemsokára követte a tíz-, majd a százezres. Novemberben lebélyegezték a nagyobb címletű pénzeket, és ezzel értéküket 75 százalékkal csökkentették. Ám hetek múltak csak el, s már jött a milliópengős bankjegy, majd a millpengő, a B-pengő (azaz billió, tehát milliószor millió), végül, 1946. január 1- től kísérletképpen bevezették az adópengőt. Annyi „sima” pengőért adtak egy adópengőt, amennyit az aznapi, újságokban közölt index mutatott. Ez sem tudta megállítani a mind fantasztikusabb méreteket öltött inflációt, s 1946. június 23-tól már az adópengő lett a hivatalos fizetőeszköz, és adópengőben kifejezve is egyre magasabbra szöktek az árak. Virágzott — és az adott körülmények között ezen nem is lehetett csodálkozni — a feketepiac. Dollárért, aranyért vásároltak és árusítottak a spekulánsok élelmiszereket, és mindent, amire az embereknek sürgős szükségük volt. Július 25-én a kormány elrendelte: be kell szolgáltatni a magánszemélyek birtokában lévő valutát és aranyat, s aki augusztus 1. után ilyenekkel fizet, tízévi vagy annál hosszabb börtön- büntetésre ítélhető. Elkezdődött az arany felkínálása az állam számára, megvételre: két hónap alatt 142 millió forint értékű nemesfém került a Nemzeti Bank birtokába. No meg az a 35 millió dollár értékű aranykészlet, amelyet a háború utolsó szakaszában nyugatra hurcoltak, s 1946 augusztusában visszahozta az „aranyvonat”. Előre megállapították a forintárakat és -béreket, de csak augusztus 1. után hozták nyilvánosságra azokat. Az árszínvonal alapjául az 1939-es pengő-árak szolgáltak, különböző szorzószámokkal. És 1946. augusztus 1-én megjelent a forint. Először csak 240 millió forint értékű bankjegyet bocsátottak ki — a szükségesnél kevesebbet — s a megállapított árak némelyike esett. Ártúllépés viszont — legalábbis az első időkben — nem fordult elő. Egy forint 200 millió adópengőt ért, s ha valaki „sima" pengőben akarná leírni az átszámítási értéket: egy 4-es számjegy után huszonkilenc nullát kellene írnia. VÄRKONYI ENDRE
