Tolna Megyei Népújság, 1985. március (35. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-30 / 75. szám
B NÉPÚJSÁG 1985. március 89. Mongólia a nemzetközi szervezetekben A Mongol Népköztársaság több mint 80 nemzetközi szervezet tevékeny tagja. Az ENSZ-ben és különböző szervezeteiben Mongólia képviselői meggyőződéssel támogatják a békére és a népek közötti megegyezésre irányuló javaslatokat és kezdeményezéseket. Különösen nagyra értékelik Mongólia aktív részvételét az UNESCO-ban, az ENSZ nevelésügyi, tudományos és kulturális intézményében. A megbecsülést bizonyítja, hogy a Nemzetközi Kiadói Bizottságnak mongol tagja is van, aki részt vesz „A közép-ázsiai civilizációk története” című jelentős nemzetközi kiadvány szerkesztésében. Az UNESCO regionális programjainak végrehajtásából is kiveszi részét Mongólia. Mongol szakemberek egyebek között ázsiai tudományos-műszaki létesítmények, információcsere-központok megtervezésén dolgoznak. Az Egészéségügyi Világszervezet mongol szakértőket is felkért időszerű dokumentumok megszerkeszétésére. Az Egészségügyi Világszervezet ázsiai regionális szervezetének jelenleg mongol alelnö- ke van. Támogatja Mongólia a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség, az Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezet, a Meteorológiai Világszervezet, a Szakszervezeti Világszövetség és a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség munkáját is. Építés helyett szerelés A 3200 kilométer hosszúságú, a Bajkál-tótól a Csendes-óceán partvidékéig húzódó, az egész Kelet-Szibé- rián áthaladó vasúti fővonal üzembe helyezése az ásványkészletekben gazdag, kiterjedt terület birtokba vétele új szakaszának a kezdetét jelenti. Itt számos fémére, kőolaj, földgáz és apatit lelőhelyet tártak fel. Abel Aganbegjan akadémikus, az új vasútvonal problémáinak és a keleti körzetek gazdasági fejlesztésével foglalkozó Tudományos Tanács vezetője, kifejtette a saját koncepcióját e területek fejlesztésével kapcsolatban. Véleménye szerint a leggazdaságosabb és leghatékonyabb az a módszer, amelyet a tyumeni kőolaj- és földgázkitermelő telepek építői alkalmaztak. Figyelembe véve a nehéz természeti viszonyokat, a munkaerő magas értékét és a tetemes szállítási költségeket, építkezési helyeiket szerelési területekké változtatták. A munka itt a házak és az ipari létesítmények épületszerkezetekből történő szerelésére szorítkozott. Ez az építők számának ötszörös, az objektumok építési idejének négyszeres csökkentését, s a munkatermelékenység háromszoros növelését tette lehetővé. Abel Aganbegjan véleménye szerint a közvetlenül a Tereprendezés vasúti fővonal mellett fekvő területeken az építőipar hatalmas bázisait kell megteremteni, amelyek a bányászok, a kohászok és a fakitermelők szükségleteit egyaránt biztosítani tudják. Ezek a házgyárak egész településeket építenek fel blokkokból — lakóházakat, étkező helyiségeket, kórházakat, könyvtárakat. Az előzetes számítások szerint ennek a javaslatnak a megvalósítása lehető teszi, hogy az építkezési költségeket a felére csökkentsék, és jelentősen előbbre hozzák az északi területek gazdasági meghódításának időpontját. Szovjetunió Nanájok - egy kis nép az Amur mentén Szovjet Távol-Keleten, az Alsó-Amur és mellékfolyói mentén él egy kis nép — a nanájok. Nevük annyit jelent: helyi személy, ember. A különböző történelmi korokban különböző névvel illették őket. A mandzsu és a kínai hódítások idején a kile vagy az akanai elnevezés járta. Ez utóbbi nanáj nyelven annyit tesz: rabszolga. Eredetük mind a mai napig vitatott. Többek szerint mandzsu származásúak, őshazájuk valószínűsíthetően a San-Alin-hegyvidék volt, ahonnan a mandzsuk a Szungari folyó medencéje, a nanájok pedig az Usszuri folyó völgye felé haladtak. Vándorlásük során így jutottak el mai hazájukba, az Amur vidékére. A század elején már-már a kihalás veszélye fenyegette a nanájokat. A húszas évek végén is mindössze 5757 nanáj élt a Szovjetunióban. A halászó, vadászó nép nagyon nehéz körülmények között élt. A zsákmányt és az állat- bőröket a lehető legolcsóbb áron vásárolták tőlük az élelmes tajgai kereskedők. A nanájok kizárólag rendkívüli ügyességüknek köszönhették fennmaradásukat. A zsák- mánytalan, szűk esztendőkben így is egész családok pusztultak el, s az éhhalál réme sosem múlt el a fejük felől. A sámán volt a tanítójuk, az orvosuk. Tőle, s az „égieknél tett közbenjárásától” remélhették csak sorsuk jobbra fordulását. Az első komoly külső segítséget a fiatal szovjet állam nyújtotta a nanájoknak. Legelsőnek élelmet, s a vadászathoz szükséges fegyvereket, lőszereket kaptak a tajga lakói. Aztán megjelentek az orvosok, a népművelők és az agitátorok. Megszervezték az első önkormányzati szervezeteket és az állami felvásárlási kirendeltségeket. Igen sok gondot okozott az iskolahálózat kialakítása. A nanájok a vadászati idényben szokásuk szerint családostól, asszonnyal és a gyerekekkel indulnak a tajgába. A vadászatból az asszonyok is kiveszik részüket, s így a családok hosszú hónapokat töltenek a vadonban. Ezért a gyermekek részére bentlakásos iskolákat állítottak fel. Az iskolákban természetesen anyanyelvi oktatás folyt. A nyelvészek a nanáj irodalmi nyelvet az Amur menti nyelvjárás alapján dolgozták ki, még 1931-ben. Felszámolták az írástudatlanságot, s idővel a nanájok előtt is megnyílt a magasabb fokú képzés lehetősége. Ma a nanáj fiatalok Lenin- grád, Habarovszk, Irkutszk és NovoszibirsZk felsőoktatási intézményeiben tanulhatnak. A nanájok száma jelenleg mintegy 10 000-re tehető. Vannak köztük, akik ma is ragaszkodnak őseik foglalkozásához. A vadászok és a halászok termelőszövetkezeteket alapítottak. Ám mindkét hagyományos szakmába betört a modem technika. Terepjárók, motorcsónakok korszerű halászati és vadászati eszközök segítik a munkát. Meghonosodott a nanájok földjén néhány más foglalkozás is. A terület négy fakitermelő gazdaságában évente egymillió köbméter fát dolgoznak fel. Eredményesen kísérleteznek a növény- és állattenyésztéssel is. A közeljövőben évi 40 milliós kapacitású lazactenyésztő telepet létesítenek az Amur partján. Fejlődik a népművészeti és a háziipar is. A nanáj iparművészeti és népművészeti tárgyaknak Szovjetunió-szer- te nagy a keletje. A népművészet mesterein kivül hivatásos művészek, írók, énekesek is kikerültek közülük. A nanáj népköltészet — a hősi énekek, történeti mondák, mitikus regék, énekek — talaján kialakult a modern irodalom. A nanáj próza legnagyobb alakja Gri- gorij Hodzser, állami díjas író. NDK Lombikbébik Moszkva-Szocsi: egyetlen éjszaka A szuperexpresszek távlatai Az ER—200-as expresszen A berlini Charité szülészeti és nőgyógyászati klinikán születtek a képen látható ikrek az elmúlt év végén. Az egyenként 2600 gramm súlyú, 46 centiméter hosszú fiúk világrajöttével immár az NDK-ban is sikerrel végezték el az anyaméhen kívüli megtermékenyítést. Elsőként a világon 1976 júliusában Sir Patrick Step- toe Angliában számolt be „lombikbébi” születéséről. Ezt a sikeres esetet 16 éves kutatás és próbálkozás előzte meg. Az Amerikai Egyesült Államokban 1981-ben született az első ilyen gyermek, és 1984-re már ötven intézet specializálódott a petesejt testen kívüli megtermékenyítésére. Azóta sok más nyugati országban sikerült hasonló módon megtermékenyítést elérni. A szocialista országok közül az NDK-n kívül tavalyelőtt Csehszlovákiában, a múlt évben pedig Jugoszláviában született két-két lombikbébi. A rendkívül bonyolult eljárás a leendő anya hormon- kezelésével kezdődik, ezáltal több petesejt megérését idézik elő. Ultrahangos és hormonális vizsgálatokkal megállapítják a peteérés időpontját, amikor a legkedvezőbben kiszippantható a petetüszőben lévő, petesejteket tartalmazó folyadék. Az így nyert petesejteket specifikus tápoldatba teszik, majd öt óra múlva megtermékenyítik a férj spermájával. A megtermékenyített petesejtet 48 órán keresztül inkubátorban tartják, ahol megkezdődik a többszörös osztódás. Az embriót ezután különleges eszközzel behelyezik a méh- üregbe. Ha az embrió itt sikeresen beágyazódik, megkezdődik a terhesség. Hazánkban a Semmelweis Orvostudományi Egyetem I számú Női Klinikáján ugyancsak megkezdik a testen kívüli megtermékenyítést. Rendelkezésre állnak a beavatkozáshoz szükséges eszközök, kijelölték a biológiai laboratórium helyét Szervezik a beavatkozás elvégzésére alkalmas orvosbiológus szakembercsoportot Előreláthatóan 1985 közepe táján jutnak a kísérletek érdemi stádiumba. —i—n— Több mint 200 kilométeres óránkénti sebességet ér el a Moszkva és Leningrád közötti vasútvonalon az ER— 200-as expresszvonat — a leggyorsab szovjet személy- szállító vonat. A 650 kilométeres távolságot alig több, mint négy és fél óra alatt teszi meg. A vasútvonal további fejlesztésének arányában — síncsere, az újabb pályaszakaszokon speciális váltó- és jelzőberendezések felszerelése, a pályatest kiegye- nesítése — ez az idő a tervek szerint három és fél órára fog csökkenni. Jevgenyij Kraszkovszkij professzor, a vasúti közlekedés egyik vezető szovjet szakértője rámutatott, hogy az ER—200-as expressz üzemeltetése szolgált alapul újabb gyorsvasútvonalak tervezéséhez, amelyek az európai országrész központját kötik majd össze a Feketetengeri üdülővárosokkal. Ezeken a vonalakon a vonatok egyetlen éjszaka alatt fogják megtenni az utat, amihez ma még több mint másfél napra van szükség. Kraszkovszkij professzor kiemelte, hogy a Szovjetunióban kísérletek folynak mágnespárnás, egysínes és pneumatikus működésű vonatokkal. Ám véleménye szerint a hagyományos sín- kerék szerkezet még hosszú ideig uralkodó marad az ország vasútvonalain. A műszaki fejlődés arányában a hagyományos szerkezetű személyszállító vonatok sebességét az óránkénti 350 kilométerig lehet növelni, a te- hervonatokét pedig 130 kilométerig. Az ER—200-as expressz üzemeltetésének tapasztalatai a Moszkva—Leningrád útvonalon bebizonyította, hogy a szuperexpresszek közlekedésének megszervezése nem igényli a vasúti pálya nagymértékű rekonstrukcióját. Ennek különösen nagy jelentősége van a Szovjetunióban, ahol a vasútvonalak teljes hossza meghaladja a 150 000 kilométert. Bajkál—Amur vasúti fővonal
