Tolna Megyei Népújság, 1985. március (35. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-01 / 50. szám

1985. március 1. NÉPÚJSÁG 3 Egy mondat az irányelvekből * Nők, akik falun étnek (V.) A törvényes úton szerzett Összegzés helyett mindenről Hosszú ideje követett elvi álláspont, és a reá támasz­kodó gyakorlat tükröződik a Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottságának a párt XIII. kongresszusára megalkotott irányelveiben, amikor kimondja: „Államunk elismeri és védi a munkával, a törvényes úton szerzett személyi tulajdont.” Egyetlen mondat, s mégis, benne, mö­götte a valóság sokféle ele­mének, színének keveredése, váltakozása, régebbi viták emléke, és jelenlegi ellent­mondások felsorakoztatása. Megtorpanás nélkül A lakosság összes pénzbe­vétele 1984 decemberében ötvenmilliárd forintot ért el. Mire elég ez a pénz, és mire nem? Bizonyosak lehetünk benne, hogy kevésre, és sokra egyaránt elég. Kevésre, ha az egyének, a családok igé­nyeit tekintjük mércének. Sokra, ha a pénzt okosan be­osztva, számolunk. Ami tény: egyetlen területe van a leg­utóbbi években a beruházá­soknak, bármilyen szempon­tok alapján nézzük is, ahol töretlen a gyarapodás, nin­csen visszaesés, megtorpanás nélküli a haladás, ez a la­kossági befektetések köre. Ez a kör ma ötödével nagyobb, mint volt 1980-ban! Ami ér­zékeltet, a megnehezedett kö­rülmények ellenére sem szü­netel a javak tárházának gazdagítása. Negyvenmilliárd forint kö­zelében van most már a la­kossági beruházások egy esz­tendő alatti összege, ami a népgazdaság ilyen célú összes kiadásainak a hatodát adja. Ami — az arányok érzékel­tetésével — már részben vá­lasz arra is, mire elég a pénz, mire nem. Az előbbieknél is szemléletesebbé teszi a mun­kával, a törvényes úton szer­zett személyi tulajdon súlyát egyetlen — igaz, meghatározó — részterep alaposabb bejá­rása. Hazánkban a személyi tulajdon döntő hányada: la­kás. Az otthonoknak a 63 százaléka — 2,2 millió lakás — személyi tulajdonú családi házban lelhető fel. A közsé­gekben ez az arány 91 szá­zalék, de a budapesti adatot nem számítva, a többi város­ban sem kicsiny, mert negy­venkilenc százalékos ez a részesedés. Valamennyi for­mát — szövetkezeti lakás. Tegnap az ország minden részéből érkeztek húsipari szakemberek Szekszárdra, a Szekszárdi Húsipari Válla­lat központjába. A látogatás célja: megismerkedni azzal a számítógépes termelés és rak­tárelszámolási rendszerrel, (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Dombóvár város tanácsa első negyedévi ülésén meg­tárgyalta az 1985. évi mű­ködési és fejlesztési alap tervjavaslatát. Megállapítot­ták, hogy a terv előirányza­tai a népgazdaság egyen­súlyi helyzetéből adódó kö­vetelmények figyelembevéte­lével kerültek kialakításra. Így a költségvetési kiadások lassúbb ütemű növekedése több területen hátrányosan érezteti hatását. Az 1985. évi gazdálkodás során ezért fokozott figyelemmel kell lenni a takarékossági intéz­kedésekben, a társadalmi­gazdasági programokban fog­laltakra. Ezután a testület a VI. öt­éves középtávú pénzügyi terv és cselekvési program vég­rehajtását tekintette át. Az 1981-ben jóváhagyott terv már számol azzal a lehető­társasház — figyelembe véve, a városokban a lakások het­ven, a községekben 92 szá­zaléka személyi tulajdonban van. Igények, egyéni és tár­sadalmi források viszonyára, kölcsönhatására, összetarto­zására — azaz a személyi tu­lajdon gyarapítását szolgáló törekvések közösségi támo­gatására — fényt vet az az adat, hogy az újonnan épült otthonoknak mindössze a két százaléka az, amelynél a tu­lajdonosok nem vesznek igénybe kedvezményes köl­csönt. Nincsen semmi rossz, sem­mi szocializmusellenes a ja­vak birtoklásának egészsé­ges vágyában, ha ez a vágy az alapvető úton — a mun­kával — szerzett, illetve más, kiegészítő jellegű, de törvé­nyes formában elért — pél­dául öröklés, totónyeremény — jövedelmekre hagyatkozva elégül ki. Ügyelve az arányokra Ezeknek a tényezőknek az ismeretében — és még in­kább hiányzó hatásaik ta­pasztaltakor — figyelmeztető folyamatnak kell tartanunk, hogy míg 1960-ban a lakos­ság minden jövedelmi száz forintjából nyolcvanat a munka teremtett elő, addig napjainkra ez az arány hat­vanötre csökkent. Ami egy­részt arra mutat, magas fokú lett sok tekintetben a pénz­ben is kifejeződő társadalmi gondoskodás, másrészt vi­szont arra int, erőteljesen csökkent a jövedelmeknek a munkától függő része, és vele az érdekeltség, az ösz­tönzés, azaz a társadalomnak nyújtott tényleges teljesítmé­nyek valóságos elismerése. Ez a jellemzője minden­napjainknak több nyugtalan­ságra ad okot, mint például az, hogy — bár sokan és elő­szeretettel foglalkoznak vele — lottó- és totónyeremények­ből munka nélkül — de tör­vényes úton! — lehet jöve­delemhez jutni. Kerekítve, egy esztendő alatt három- milliárd forintot fizettek ki totó-, lottó- és lósport- nyereményekre az országban. Aligha kell különösebben félni ennek az összegnek a hatásaitól, mert a lakosság pénzbevételének a fél száza­lékát sem teszi ki, azaz min­amelyet a Szekszárdi Hús­ipari Vállalat alkalmaz. Az ország valamennyi hús­ipari vállalatától eljöttek a szakemberek, hogy működés közben láthassák, megfigyel­hessék ezt a rendszert. A szekszárdiak újszerű elem­ként a találkozón bemutatták séggel, hogy az előző idő­szakhoz viszonyítva a város pénzügyi lehetőségei nem bővülnek, és kevesebb lehe­tőség lesz a várospolitikai problémák megoldására. Az előterjeszitésből kitűnt, hogy takarékos gazdálkodással mégis sikerült megoldani a tervfeladatok jelentős ré­szét. A cselekvési program­ban foglaltak következetes érvényesítése nagyban segí­tette a feladatok végrehaj­tását. Ezért a tervidőszak utolsó évében is a cselekvé­si programban megfogalma­zott követelményeknek kell érvényesülniük. A tanácsülésen elhangzott még a termelés-ellátási bi­zottság beszámolója, vala­mint a megyei tanácstagok Dombóvár város és városkör­nyéki csoportjának tevékeny­ségéről szóló jelentés is. Magyarszéki Endre den száz forintból negyven fillér a részesedése... A munka nélkül és törvénytelen úton szerzett jövedelmek azok, amelyekre folyamato­san rá kell vetülnie a köz­figyelem megvilágító fénysu­garának, mert ezek a pénzek valóban rombolnak, torzíta­nak az értékrendben, az ér­tékviszonyokban. Jól jelzi a tágan értelme­zett személyi tulajdon gya­rapodását, hogy egy év alatt 12.5 milliárd forintot vittünk haza bútorok, 1,4 milliárd­nyit háztartási hűtőgépek, 3.5 milliárdnyit tv-készülé- kek formájában, s 9,6 mil­liárd forint volt az a pénz, amelyet az oly áhított sze­mélygépkocsik áraként egy év leforgása alatt kiadtunk. A lakás — az üdülő — után, mint általánosan a legérté­kesebb személyi tulajdont, a gépkocsit említhetjük. Száz munkáscsaládból 1983. de­cember 31-én 32, a szövetke­zeti paraszt-háztartásokban ugyanannyi, a szellemiek minden 100 háztartásában 58 darab volt található ezekből. S bár végletes a példa, de érzékelteti a személyi tulaj­don gyarapodását az is, hogy folyamatosan emelkedik a nagy összegű kárral járó la­kásbetörések száma, amint az is, hogy az öröklési perek megkétszereződtek egy év­tized alatt. A legfőbb forrás Nagyon régi, de érvényes­ségéből semmit sem vesztett igazságot idézünk. A 18. szá­zad egyik kiemelkedő gondol­kodója, Adam Smith irta le A nemzetek gazdagsága cí­mű művében: „Saját munká­ja olyan tulajdona az ember­nek, amely minden más tu­lajdonának legfőbb forrása, s mint ilyen, a legszentebb, és legsérthetetlenebb.” Az az igazi, a döntő kérdés tehát, miként sáfárkodunk ezzel a legfőbb forrással egyéni és közösségi méretekben, érte­lemben, mert ha jól, akkor minden más tulajdonunk kö­rül sem lehet hiba, baj. S ehhez a jó gazdálkodáshoz elengedhetetlen az egyén lássa elsőnek — és ugyanak­kor tapasztalja is a javadal­mazásában — ezt a forrást, mert ha a legszentebb, akkor ne sérüljön sokféle torz ha­tás nyomán. a közvetlen lekérdező rend­szert is. A bemutatót és a szakmai konzultációt a Szekszárdi Húsipari Vállalat és a SZÜV Szekszárdi Számító- központjának szakemberei — igen jó a kapcsolat a két vál­lalat között — tartották. Ismét vizen a dunai kompok Csütörtök reggel — két­heti kényszerpihenő után — ismét elindulhatott több du­nai komp és átkelőhajó. A Pest megyei Kishajózási és Javító Vállalati az erős jege- sedés miatt február 14-én — az idén másodszor — állítot­ta le a közlekedést 22 dunai átkelőhelyen az 1707-es szo­bi és az 1580-as dunaújváro­si folyamkilométer között. A folyó jobb és bal part­ját összekötő -^najohidakon” csütörtöktől Szob és Pilis­marót, Vác és Tahitótfalu, valamint Szigetmonostor és Határcsárda között gépko­csival is át lehet kelni a Dunán. Biztonságosan hajóz­ható a kisoroszi és verőce­marosi, a kisoroszi és szent- györgypusztai, a surányi és felsőgödi, a szigetmonostori és alsógödi, a dunakeszi és horányi, valamint a pócsme- gyeri és leányfalui vonal. Tolna megyében 268 237- en élnek a legutóbbi nép- számlálás adatai szerint. Közülük 136 440 a nő. Míg 1960-ban az összes kere­sők 31 százaléka volt csak nő, napjainkra ez a szám 42 és fél százalékra emel­kedett. A munkaképes ko­rú nők 71 százalékának van munkaviszonya, 11 százalék inaktív, 18 szá­zalék pedig eltartott. Soro­zatunkban a falun élő nő­ket szólaltatjuk meg, még­pedig azon „tétel” alapján, hogy mindenki azon igyek­szik, hogy megőrizze csa­ládja életszínvonalát, ami­ért ma többet kell tenni, mint tegnap. Mint ahogyan a címben is jeleztük, sorozatunk záróré­szében nem összegezünk, nem szögezünk le kézenfek­vő dolgokat. Helyette tapasz­talatainkról szólunk, ponto­sabban azokról a meghatá­rozó és jelentéktelennek lát­szó dologról, melyek vagy alapvetően, vagy lényegtele­nül, de mégis befolyásolják a falun élő nők életformá­ját, azaz mássá teszik, mint a városlakóét. Tény, hogy a városok és falvak között funkcionális különbségek vannak, melyek minden valószínűség szerint hosszú távon is fennmarad­nak. Tehát: a megkülön­böztetés kizárólag funkcio­nális lesz, s egyáltalán nem a társadalmi ismérveken alapuló. A funkcionális kü­lönbség azonban a társa­dalmi szerkezetben és a te­lepülés nagyságában is meg­nyilvánul, s ebből is követ­kezik, hogy bizonyos foglal­kozási lehetőségek nem ta­lálhatók meg a falvakban, illetve azok foglalkoztatási szerkezete jóval egyszerűbb, miint a városoké. Távol áll tőlünk különbö­ző feminista nézetek „hirde­tése”, de megjegyezzük, pon­tosan a foglalkoztatási szer­kezet különbsége kapcsán, hogy az elsősorban a nőket „sújthatja”, mivel nekik is gyakorta távol esik a mun­kahelyük a lakóhelyüktől. Az utazás miatt sokkal keve­sebb idejük jut a családi tűzhely melengetésére, a gyerekek nevelésére, a házi munka végzésére. Igaz, hogy manapság mindezekből igen­csak kiveszik részüket a fér­fiak is — persze, ha futja idejükből, ha munkaidejük befejeztével nem űznek má­sodállást, nem „géemkáz- nak”. Egy városban élő asszony­nyal beszélgettünk, aki meg­lehetősen élesen fogalmazott: — Sokkal könnyebb és ol­csóbb is falun élni. Lehet állatokat tartani, ott a min­dent megtermő kiskert... A falun élő nők többsége erre teljes joggal így rep- likázik: — Csakhogy mindezért meg kell dolgozni. Kemé- nven. Mi nem érünk rá dél­után a kellemes szobában olvasgatni... Ördögi kör ez, kérem, folytatni sem érdemes az érvek és ellenérvek sorolá­sát. Viszont szögezzük le: a szocialista társadalom tag­jai számára biztosítani kell a választási lehetőséget, hogy miiven jellegű telepü­lésközösségben kívánnak él­ni. Egy asszony, aki a „nem dolgozó” dolgozók táborába tartozik, tehát ereiét, ideiét, energiáját a háztáji gazda­ságban kamatoztatja, kese­rűen teszi fel a kérdést: — Nem napi nyolc órát, hanem akárhányat dolgozom. S ezért még nyugdíjat sem kapok. Vagy addigra várha­tó változás? Reméljük. Hiszen a nők eddig is nagy érdemeket sze­reztek a háztáji gazdálkodás fejlesztésében. Viszont úgy tűnik, hogy az abban rejlő lehetőségeket még nem me­rítettük ki. Tehát indokolt további megoldásokat, mód­szereket és formákat keres­ni (keresik is!) ebben a ke­retben a nők foglalkoztatá­sának szélesítésére. Megyénkben az aktív ke­reső nők legnagyobb rész­ben az iparban, a kereske­delemben, az egészségügyben és a mezőgazdaságban dol­goznak. Amennyiben a fa­lun élő nőkről beszélünk, valószínű, hogy közülük a legtöbben a mezőgazdaság­ban, s közülük is legtöbben a termelőszövetkezetekben dolgoznak. Behát, ha a nők, ha a falun élő nők élet- és munkakörülményeit, azok alakulását vizsgáljuk, egy­értelmű, hogy az elválaszt­hatatlan a mezőgazdasági szövetkezetek életében vég­bement változásoktól. Az ország mezőgazdasági termelőszövetkezetei közel egymillió tagot számlálnak, a tagság 40 százaléka nő. Körülbelül ez az arány ér­vényes megyénkre is. Tudni kell azt is, hogy az elmúlt öt esztendő alatt a téeszek- ben foglalkoztatottak száma közel 9 százalékkal, ezen be­lül a nőké több, mint 7 és fél százalékkal emelkedett. Vizsgálni azt érdemes, hogy milyen munkát végeznek, s milyen körülmények között teszik azt a nők. Nagyobb részük a nem könnyű, me­chanikus tevékenységet foly­tatja, kitéve az időjárás vi­szontagságainak. Az érem­nek viszont két oldala van. Az utóbbi időben a mező- gazdasági termelés korszerű­södésével párhuzamosan csökkent a mezőgazdasági tevékenységet végző nők aránya. A szövetkezetek — egyebek között — a nők foglalkoztatásának biztosítá­sáért melléküzemágakat hoz­tak létre. S még egy ada­lék: egyre csökken a női se­gédmunkások száma, ugyan­is megyénkben is sorra szer­vezik meg a szövetkezetek­ben a kihelyezett szakmun­kásképző tanfolyamokat, me­lyeken nagy számban vesz­nek részt a nők, e mellett szép számban jelentkeznek szakmai és politikai tovább­képzésekre. Lehetne folytatni a sort a falvak és a városok közötti különbségről a tekintetben is, hogy milyen szórakozási és művelődési lehetőséget kínál egyik, s milyent a má­sik. Csakhogy ezzel egyol­dalúan foglalkozni nem sza­bad, hanem számításba kell venni az ez irányú igénye­ket is. S az igényeknél tartva szö­gezzük le, hogy falun élni életforma és valamiféle igény kérdése is. Mert, aki azt választotta, vagy úgy hozta a sorsa, az el is fo­gadja azt az életformát, az tetszik neki — előnyeivel és hátrányaival együtt. S azok a nők — és persze fér­fiak is —, akik a falura es­küsznek, a városi életformát nem tudnák megszokni, ide­genkednek a tömegközleke­déstől, az üzletek „tömegje­leneteitől”, s jobban vágy­nak a zöld színre, mint a szürkére. Végül visszakanyarodtunk a választás lehetőségéhez. Ki a várost, ki a falut választ­ja élete színteréül. S talán ezért sincs értelme a két életforma mélyebb összeha­sonlításának. A gondok fel­tárásának viszont igen! (Vége) V. Horváth Mária— Ihárosi Ibolya Fotó: Kapfinger András VERESS TAMÁS Bemutató a Szekszárdi Húsioari Vállalatnál Számítógépes elszámolási rendszer Tanácsülés Dombóváron

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents