Tolna Megyei Népújság, 1985. március (35. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-23 / 69. szám
IO NÉPÚJSÁG 1985. március 23. Olvassuk újra — együtt! Fejes Endre: Rozsdatemető A félszabadulás utáni magyar irodalom legfényesebben villanó vitája Fejes Endre Rozsdatemetője körül tört ki. Mint egy villámcsapás, úgy csapott fel a mű megjelenésekor az ellenkezés döbbeneté, de olyan gyorsan oszlott el, maradt abba, mint ahogy egy villámfény elenyészik. Ez is azon jelenségek közé tartozik, amelyeket ma már az akkori vitában tevékenyen részt vett, ma is működő kritikus sem ért teljesen. Mert mi is történt? Megjelent egy mű, egy igazi munkásregény. Noha itt mindjárt pontosítani illik: sokak szerint a Fejes által ábrázolt világ nem az igazi munkásosztályt ábrázolta, hanem a lumpenproletariátust, illetve voltak, akik az ábrázolt emberek világát minden addig ismert kategóriából kiemelték és úgy fogalmaztak, hogy „Fejes nem kevesebbet állít.... minthogy'vélt és van a magyar dolgozó társadalomnak egy olyan városi rétege, amely a munkásosztály, a lumpenproletariátus és a kispolgárság határterületén élve nem lépett rá a munkásság törzsénék történelmi útjára: az ösztöntől nem jutott el az öntudatig, a vegetálástól nem jutott el az emberhez méltó életig.” Tehát ma így is értelmezhető: a vita arról folyt, kiket is ábrázol Fejes Endre. A valóság azonban az, hogy a hatalmas erejű megdöbbenést elsősorban az okozta, hogy a szerző hőseit hogyan ábrázolta. A mű a Hábetler-család történetének vázlatos elbeszélése. A családfőt, a félanalfabéta idősebb Hábetler Jánost úgy megnyomorítja 1919 után az urak országa, hogy ezt a megnyomorodást „törvény- tisztelő” emberként egész családjába beletáplálja. Eddig még a „hol lehet altiszt, azt kutatja” létezésproblóma egyik írói feldolgozása lehetne. Miután azonban a történet napjainkig ér, s mert a természetes igazság elemi erejével hiányzik belőle minden hősi, lakkozó, dagályos elem, viszont ha vázlatosan is, de naturalista hűséggel mutatja be a család megnyomorí- tottságát, mindazóknák felháborodása azonnali reakcióként bekövetkezett, akik a korábbi követelmények dicsőséges munkásosztály-ábrázolásait tartották egyetlen lehetséges modellnek. A vita vilámgyorsan abbamaradt. A társadalom 1962-re, a mű megjelenésének időpontjára megért már annyira, hogy a regény valóságábrázolásában felismerte az evidens elemi igazságot. Már egy év múlva dráma is született belőle, amely harminc kis mozaikban igyekezett visszaadni a regény világát, nem is sikertelenül, néhány ponton továbbjutva a regény által feltárt szituáció elemzésében. A „hábetler- izmus” azóta valami olyan fogalommá vált a magyar irodalomban, mint amilyen az oblovomizmus a világirodalomban. A korábbi munkásábrázolások sémája az volt, hogy az ifjú munkásember, hatalmas pofonokat kapva a kapitalista társadalomtól, egy szükségszerű véletlen segítségével eljut a munkásmozgalomig és annak önfeláldozó, hű harcosaként pozitív olvasói eszménnyé emelkedik. Fejes Endre hőse, ifjabb Hábetler Jani azonban nem jut el, nem akar eljütni a mozgalomig, Ha gyűlölve is a családi örökséget, a hábetleriz- must, de tulajdonképpen annak hálójában egy családi viszályban sógora gyilkosa lesz és börtönbe kerül. Ennek az ökölcsapásnak a motívuma a korábbi életmód, élet- szemlélet, a hábetlerizmus ellen irányul. Sokak szerint ez a regény munkásábrázolásának fő hibája. Miért nem vitte el az író az öntudatnak olyan szintjéig hősét, ahol az már nem magányos farkasként akart volna harcolni az embertelenség ellen, hanem egy osztály szervezett tagjaként? Hiszen akkor a gyilkos düh nem a tehetetlenség következményeként bukna ki belőle... Csakhogy valószínűleg az már egy másik regény lenne. Fejes Endre maga is munkáscsaládban született 1923-ban. Szülei a háború alatt meghaltak, ő maga 1945—49-ig Nyugat- Európában, főleg Franciaországban dolgozott, — gyári munkásként. Első novellái 1955-től jelentek meg, nagy sikerű elbeszélés-kötete, A hazudós, 1958-ban. Jól ismerték drámai művei, többek között a Vonó Ignác, a Jóestét, nyár, jó estét, szerelem, és a Cserepes Margit házassága. SZALONTAY MIHÁLY Rozsdatemető (Részlet) Pék Mária néhány hete a Pannónia Export-Import R. T.-nél, a Színház utca 15. számú ház alagsorában dolgozott. Viselkedésével alaposan nyugtalanította Hábetlert. A vállalat 1921 tavaszán alakult, hogy a hadsereg teljes lóállományának a szénát, szalmát, zabot en gross beszerezze, ellátását biztosítsa. Vezérigazgatója Balikovics Móricz ezredes volt. Gyönyö- rűeji felszerelt hintával — kerékráfján gumi, a lovak patáján gumipatkó — hangtalanul közlekedett a macskaköves utcákon, és ez ritkaságnak számított a fővárosban. Pék Mária zaboszsákot javított — darabonként négy fillérért —, és nagyon sok port nyelt. Közvetlen főnöke butácska zászlós volt, Pék Mária minden szombaton, az elszámolásnál, huszonöt-harminc zsákkal szemrebbenés nélkül becsapta. Hábetler félt. Könyörögve kérte, ne csinálja, börtönt emlegetett, komor színekkel ecsetelte a bukást. De Pék Mária nem hallgatott rá. őszig marakodtak, Hábetler nem bírta tovább. November közepén elment a Pannónia Export-Import R. T. Arany János utca 34. számú irodájába. A Vadász utcáról volt a bejárat. Hábetler megkérte vitéz Tasnády Imre százados cégvezetőt, dobja ki a feleségét, mert áldott állapotban van, s ő hiába beszél neki, hogy a poros munka igen káros az egészségére. Vitéz Tasnády Imre kifizette a két hét fölmondást, és másnap reggel kidobták Pék Máriát a munkából. 1922. január negyedikén született ifjabb Hábetler János. Pék Mária könnyen szült. Délután öt órakor elküldte férjét a bábaasszonyért, hat órakor már ordított a gyerek a petróleum- lámpa fényében, Ujján cérnaszál volt. Küvecsesné azt mondta, szabó lesz. Hét nappal később keresztelték a Deák téri evangélikus templomban. Este vendégeket hívtak, Pék Mária halat rántott, túrós csuszát készített, demizsonból itták a brügecsi bort. Hábetler becsípett, letérdepelt Pék Mária elé, megcsókolta horgas ujjú, csúnya kezét. Pék Mária elpirult. — Vén bolond! — mondta, megsimogatta a fejét, és zavartan nevetett. Kalauz István keresztapa köszöntőt mondott, énekeltek, hajnalig itták a bort ifjabb Hábetler János egészségére. Márciusban idősebb Hábetler János elhozta Gizikét Brügecsről. A kislánynak ót- varos volt a feje, Pék Mária dühöngött, káromkodott, szidta anyósát, a leprást, napokig nem tudták csillapítani. Júniusban ötszáz gyereket Hollandiába vittek, kéthónapos hízlalási akcióra. Pék Mária azt mondta, az ö gyerekét ne etesse idegen, míg ö a karján bírja. Gyakorlóruhát, fehérneműt mosott a tiszteknek, egy katona hordta a csomagokat a Citadellából. Szombaton, a Síp utcában dr. Mat- hia Vilmos édesanyjánál takarított. A százados már nem volt Pesten, a kőszegi kadétiskolába helyezték tanárnak. Délután Hábetler karjára vette Gizikét, Pék Mária tolta a kocsit, elmentek a Diószegi útra. A Ringer-szanató- rium előtt leültek a fűre, bámulták a fák között járkáló, csodálatos betegeket. Legjobban a kibontott hajú öregasszonyt szerették. Tánclépésekkel járkált, csont-bőr karját szárnyként mozgatta, azt énekelte: „szép is vagyok, jó is vagyok, csak egy kicsit csalfa vagyok ...” és kezdte újra elölről. Amikor Hábetler elunta magát, átsétáltak a szomszédos „Linum Tauszig Sámuel és Fiai” futballpályá- hoz. Egy alkalommal szerencséjük volt, a III. kerületi FC barátságos mérkőzést játszott, ekkor láthatták a híres Zsákot a kapuban. Esténként az ajtó elé ültek, előttük szaladt a kocsiút, nézegették a munkából érkező embereket, a sokszoknyás, copfos, budaörsi sváb lányokat, akik a Karolina úton, a Linum szövőgyárban dolgoztak. Aztán hazajött a két szomszéd. Kalauz István és Küvecses Endre, Hábetler kihozta a kártyát, snapszliztak, az asszonyok beszélgettek, kiabáltak a gyerekekkel. Amikor a gyárak különféle hangon tíz órát jeleztek, mindenki ágyban volt. 1923 őszén megalakították a Budapesti Kelenföldi Dalárdát a Villányi út és Abel Jenő út sarkán, a Christ-vendéglőben. Itt tartották a próbákat hetenként kétszer. Az elnök Christ Károly volt, alelnök Trafina Béla, titkár Küvecses Endre pénztáros, Kalauz István és Bugyi Gyula énektanár, templomi orgonista. Tavaszra hírük volt, Christ alig győzte írni a megrendeléseket. Részi vettek esküvőn, temetésen, és szerenádot adtak. A szerenádot csinálták a legszebben. Égő gyertyákkpl megálltak a barakk ablakánál, érzéssel, halkan énekelték: „Öh, mi zeng az éjszakában, — Álmait mi űzi el? — Lombok között kismadárka — Szerelemről énekel...” Pénzt nem fogadtak el. Műsor után borral fizettek. A Christ-vendéglő asztalánál ilyenkor azt énekelték: „Emelem poharam a kedves társaságra! — Igyál, igyál, az Isten éltessen soká ...” Hábetler nem ivott. Küvecses annál inkább. Ha berúgott, összetört mindent, de ez ritkán fordult elő. vigyáztak rá. Inkább csak kötözködött, főleg Hábetler Jánossal. Váltig azt mondta; szerelmes az ő feleségébe, azt tanácsolta, költözzenek össze. — Te, selyemfiú! — ordított. — Anna is téged bámul! Verjen meg benneteket az Isten! Másnap kijózanodott, csöndesen, szomorúan bocsánatot kért. Választékos műsoruk volt. A ravatalnál azt énekelték: „Miért oly bús e sereg? — Orcáiról a pír elköltözött.. A sírnál: „ö nincs a földön már...” 1924 júniusában a szép Anna fiút szült. Küvecses akaratára, heves vita, sírás. könyörgés után református templomban keresztelték. Pék Mária volt a keresztanya. Halat rántott, túrós csuszát készített, Küvecses öt liter bort hozott, megitták. Ezen a nyáron kis földszintes házban Piusz Otthon néven megnyitották a katolikus óvodát. Az apácák ott jártak a barakk előtt, tüntetőén nem fogadták Anna köszönését. Anna hívő katolikus volt, Mária-lány zárdában nevelkedett. Sírva panaszkodott Pék Máriának, hogy Orsolya főnővér soha nem veti rá a szemét az ő gyerekére. Pék Máriát is bántotta az eset. Egy alkalommal elvette tőle a babakocsit, és az út közepére tolta. — Kedvesnővér — kérdezte —, miért nem nézi meg az én keresztfiamat? — Azért — felelte hidegen a főnővér —, mert ha már az anyja református emberhez ment feleségül, legalább azzal tette volna jóvá a bűnét, hogy katolikus keresztmamát hív. Pék Máriát elöntötte a düh. — De a hétszentséges úris- tenit, kedvesnővér — mondta —, annak a katolikus nőnek nem ég el a lelke, ha református ember keresi neki a kenyerét? Másnap a rendőrségre hívták. A fogalmazó figyelmeztette, ne használjon drasztikus hangot az apácákkal, és nevetve hazaküldter Hábetler János betege volt az eseményeknek, igen szégyellte magát, szépen kérte a feleségét, fogja a száját, ne vadítsa őt, mert egyszer elfogy a türelme, akkor pedig baj lesz. Ezt elmondta napjában tízszer is. Giik Károly portréi Kínai tárcosnő
