Tolna Megyei Népújság, 1985. február (35. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-12 / 35. szám
m f \ Névnap: Lídia, Lívia A Nap kél 6.55 — nyugszik 17.03 órakor A Hold kél 0.41 — nyugszik 10.15 órakor Hetvenöt évvel ezelőtt, 1910. február 12-én született Szegeden, és 60 éves korában, 1970. február 21- én halt meg Erdey László kétszeres Kossuth-dijas egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. s._____________________________________________________FEBRUÁR 12 KEDD (D A SZEKSZÁRDI fcert- baráDkör szervezésében február 18-án, hétfőn este fél hát áriái kezdettel Szikora Károly, a tolnaá Aranykalász Tsz kertésze „A palántanevelés kisüzemben” címmel tart előadást Szekszár- don, a MTESZ-szákházban. O HONISMERETI pályázat. A bonyhádi Vörösmarty Városi Ifjúsági és Művelődési Központ honismereti köre hazánk felszabadulásának 40. évfordulója tiszteletére honismereti gyűjtőmunkára pályázatot írt ki. A felhívás kéri a pályázni szádókozőkat, hogy doku- mentumoíkat, fényiképeket és visszaemlékezéseket gyűjtsenek az 1945. előtti antifasiszta magatartásról, a felszabadulásról, az 1944—48- as időszakról, az államosításról, a termelőszövetkezetek szervezéséről. A határidő március 10., eredmény- hirdetés április 3-án desz. Majom volt a majomember Kínos leleplezésnek adott helyt hétfőn a pekingi China Daily: a közép-kínai Hunan tartományban foglyul ejtett „majomember- röl” kiderült, hogy egy ritka majomfajta. A pekingi lap a múlt héten, a sencseni újság jelentése alapján, címoldalán számolt be arról, hogy „Hunanban elfogtak egy 110 centiméter magas, 25 kilós majomembert, akinek egész testét szőr borítja ugyan, de egyébként úgy néz ki, mint egy mai ember.” A hír cáfolata hétfőn a harmadik oldalra került. Kiderült, hogy a sencseni újságban megjelent cikket a hunani „vademberkutató társaság” egyik funkcionáriusa Li Kuang- jü írta. A China Daily munkatársa megkereste a cikk szerzőjét, aki elmondta, hogy az élőlényt október végén fedezték fel, amikor éppen két lányt molesztált. A parasztok kutyák társaságában kerekedtek fel az állat üldözésére. Miután elfogták, elkezdték járni a szomszédos megyéket: az állatot napi száz jüanért mutogatták. + BÁNYÁSZATI pályaválasztási kiállítás nyílik Szekszárdon a Munkásotthonban, az Oroszlányi és Komlói Szénbányák, a Tolna megyei Pedagógiai Intézet és az otthont adó Munkásotthon szervezésében. A március 10-ig megtekinthető kiállításon az érdeklődők fényképek mellett élethű, a helyszínen kialakít ott mesterséges vágatot is láthatnák. A megnyitó féhruár 15- én, 15 órakor lesz. A BATYUSBÁL. Jól sikerült batyudbólt rendeztek a hőgyészi nyugdíjasklub tagjai. A mintegy ötven résztvevőnek Walter József amatőr zenekara szolgáltatta a zenét. (Zsiga Györgyné.) SZÁZÉVES a transzformátorgyártás. Három fiatal magyar mérnök, Déri Miksa, Bláthy Ottó & Ziper- nowdky iKárofly 100 évvel ezelőtt, il885-ben mutatta be és szaJbadafllmazltaitta találmányát, a transzformátort. A centenárium alkalmából májusibán nagyszabású kiállítás nyílik Budapesten, amelyen bemutatják a transzformátorgyártás történetét, júniusban pedig a hazai gyártók és 'a Magyar Elektrotechnikai Egyesület szervezésében nemzetközi tudományos konferenciát tartanak. NEMZETI ATLASZ. Ebben az évben hozzákezdenek Miagyarország nemzeti atlaszának elkészítéséhez a Kartográfiai Vállalatnál. Hazánk ilyen átfogó „feltérképezésére” először — és mindeddig utoljára — 1964- ben került sor, s az atlasz újbóli összeállítását szükségessé tették az azóta bekövetkezett gazdasági, társadalmi változások. A nemzeti atlasz több száz térképe a húsz évvel ezelőttihez képest magasabb színvonalon, s jóval több, részletesebb adattal ábrázolja majd az ország jelenlegi természeti, földrajzi környezetét és gazdasági viszonyait. A Magyar Tudományos Akadémia több kutatóintézetének közreműködésével készülő nemzeti atlasz várhatóan 1988-ban jelenik meg. 4 AZ SZMT titkársága, hétfői ülésén, megtárgyalta a szakszervezetek tevékenységét és feladatait a környezetvédelmi mimikában. A titkárság úgy döntött, hogy a témát az SZMT elnökségi ülés elé terjeszti. r \ ( = A Kemény hideg 1 Várható időjárás az ország területére ma estig: az ország déli felén jobbára erősen felhős lesz az ég. Gyenge, időnként közepes havazás V O' ... • várható. Az északi, északkeleti szél gyakran élénk, néhol időnként erős lesz, emiatt hófúvások várhatók. Igen hideg időre számíthatunk. A legmagasabb nappali hőmérséklet —10, —15 fok között várható. Távolabbi kilátások szerdától—szombatig: hideg, téli idő. Eleinte még főleg a déli országrészben havazás várható, később csapadék nem valószínű. A hét közepén 'még hófúvásokra is számítani kell. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet —13, —18 fok között várható, legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte —7, —12, később —4, —9 fok között lesz. Jelentős mennyiségű (legalább napi 5 mm) csapadék az ország területének 20 százalékán várható. A ■= J / Személygépkocsi ezer lakosra Szekszárd az Tervek, lehetőségek : Ha minden autót garázsban tartanának, akkor legalább minden második lakáshoz gépkocsitárolót kellene építeni Szekszárdon. Tolna megyében 1968-ban összesen 3398 személygépkocsi volt magántulajdonban. 1983-ban már 31 585 olyan személygépkocsit tartottak nyilván megyénkben, amely a lakosság tulajdonában volt. Az Autósélet februári számában közli többek között ezeket az adatokat is. A szerkesztőség által összeállított statisztikából megtudhatjuk: 1968-ban a lakossági személygépkocsi-állomány 32 százaléka Budapesten volt, 68 százalékát pedig vidéki tulajdonosok üzemeltették. Ez az arány 1983 végére 25, illetve 75 százalékra módosult. Az említett időszak alatt a vidéki autópark közel tízszeresére, a budapesti pedig nem egészen hétszeresére növekedett. A személygépkocsi-ellátottság szintje a megyék közül 1968-hoz hasonlóan 1983- ban is Baranya és Bács-Kis- kun megyében volt a legkedvezőbb. Ezekben a megyékben 133, illetve 131 gépkocsi jutott ezer lakosra. Tolna megyében 1968-ban az ezer lakosra jutó gépkocsik száma mindössze tizenhárom volt. 1983-ban már megyénkben minden ezer lakosra 118 személygépkocsi jutott. 1968-ban még nagy volt a különbség a személygépkocsit illetően a városok és a községek között. 1968-ban még csak feleannyi személy- gépkocsi jutott a községekben ezer lakosra, mint a városokban. Megyénkben 1968- ban a városokban 32, a falvakban pedig 11 személy- gépkocsi jutott ezer lakosra. 1983-ban az ezer lakosra jutó személygépkocsik száma Tolnában a városokban 135- re, a községekben pedig 108- ra nőtt. Az ország városai közül Kiskőrös ellátottsága a legmagasabb szintű. Itt ezer lakosra 180 gépkocsi jut. Kiskőröst Siófok, Gyöngyös, Székesfehérvár és Szekszárd követi. Mind az öt városban a mutató ezer lakosra 160 fölött van. Szekszárdon ezer lakos közül 161-nek a tulajdonában van személygépkocsi. Szekszárdon 1968-ban mindössze 736 magángépkocsi volt. 1983-ban már 6018 magántulajdonú személygépkocsit tartottak nyilván a megyeszékhelyen. Érdekes adat még: 1968-ban Szekszárdon ezer lakosra számítva 32 gépkocsi volt magán- tulajdonú. Az adatok között szerepel Bonyhád, Dombóvár és Paks is. Bonyhádon 1983-ban 2067, Pakson 2478, Dombóváron pedig 2638 volt a lakossági gépkocsik száma. 1983-ban Bonyhádon 134, Pakson 106, Dombóváron pedig 125 személygépkocsi jutott ezer lakosra. O L VAST AM Nem csodálkozom El kell mondanom, egyáltalán nem csodálkozom azon, amit egy kötöttárus mondott a vasárnapi vásáron, miszerint: „Még nem az igazi, várjuk a tavaszt, mert a jó vásárhoz jó idő is kell.” Hogy mennyire igaz ez a megállapítás, az nem lehet vitás, hiszen a hét végére visszatért télben még a kutyát sem verték ki — szerétéiből. Megértem tehát azokat, akik lemondva a vásárfiáról, otthon maradtak. A derék árus gondolatában azonban felfedeztem a bizakodó hangot is, történetesen azt, amit ő tavaszként, az operettben pedig „ne búsúlj, lesz még szóló, lesz még lágy kenyériként fogalmaznak meg. Tudom, dőreség ebben a hóesésben most tavaszról, melegről ábrándozni, de mégis megteszem. Annál is inkább, mert egyszer úgyis betoppan hozzánk, még akkor is, ha addig néhányszor Katarina Wittet, a műkorcsolyázó Európa-bajnoknőt megszégyenítő piruetteket is be kell mutatnunk a havas, le nem takarított járdákon. —él— Balesetek Az elmúlt héten három, személyi sérüléssel járó közlekedési (balesetet jelentettek a főlkaplittJányság központi ügyeletére. Mindhárom súlyos sérüléssel végződött. Február 7-én 16.55 óraikor Dombóváron á Szabadság és a Dombó Pál u. kereszteződésében Kovács József Dombóvár, Árpád u. 22. sz. alatti tokos a KO 70—86 forgalmi rendszámú személygépkocsival „Elsőbbség- adás kötelező” jelzőtáhla ellenére balra, nagy ívben eléje kanyarodott a védett útvonalom kerékpározó Gelencsér Józsefné Dombóvár, Erkel F. u. 2. sz. alaltlti lakosnak, és összeütköztek. A kerékpáros súlyos sérülést szenvedett. Február 8-án 17.45 óraikor Dunaföldváron a Pialksi u. 8. sz. ház ellőtt Ferencz János Alsónyék, Csíki u. 5. sz. alatti lakos az FT 97—77 forgalmi rendszámú IFA tehergépkocsit vezetői engedély nélkül, ittas állapotban, nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezette, letért az úttestről, és egy, az út jobb szélién álló, kettős vtiiltonyosztopnialk ütközött. A gépkocsi vezetője súlyos sérülést Szenvedett. A balesetek körülményeinek vizsgálatát a rendőrség folytatja. Nem mindennapi M. Mihályné madocsai olvasónk gyakran utazik a Szekszárd—Dunaföldvár járaton. Többször látta, hogy a bölcskei határnál lévő buszmegállóban felszállt egy idős néni. Felszállni csak úgy tudott, hogy egy helybeli lakos segített neki. Ez a segítőszándék is feltűnt olvasónknak, de még inkább felfigyelt arra: amikor Bölcske központjába ért az autóbusz, a gépkocsivezető kiszállt, a felszállók türelmét kérte addig, amíg a buszról levezeti a nénit. „Többször láttam hasonló esetet az idős nénivel. De eddig nem volt szorgalmam, hogy megírjam. Most megírtam, mert az eset mindannyiunkat kellemesen meglepett”. Totótájékoztató A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szertrat a 6. fogadási héten 13 + 1 találatos szelvény nem volit. A nyeremények a n ye remén yilJeték levonása után a 'kővetkezőik: 13 találatos szelvény 98 dt>, nyereményük egyenként 62 768 forint; ,12 találatos szelvény 2319 db, nyereményük egyenként 1768 forint; Hl találatos szelvény 30 403 db, nyereményük egyenként 135 forint; a 10 taláHa/tos szelvények száma 173110 db, nyereményük egyenként 36 forint. A közölt adatok nem véglegeseik. A SKÁLA SZEKSZÁRD ÁRUHÁZ akciós területén a divatosztály február 12—19-ig SKÁLA-COOP női, férfi-, és gyermek-kötöttáru, valamint női és gyermek műszőrme sapkák 30 százalék engedménnyel.* Ajánlatunk: női kardigán 690,— Ft helyett 483,— Ft. bakfisblúz 201,— Ft helyett 141,— Ft. bakfishálóing 244,— Ft helyett 171,— Ft. Engedmény nélkül ajánljuk: bakfis- és kamaszpulóver 253,— Ft. (451) — Jó napot kívánok. Heitzman Magdolnát, a Mozgássérültek Tolna megyei Szövetségének titkárát keresem. — Igen, én vagyok az, mit óhajt? — Az 1981-ben, a rokkantak évében megalakult szövetségről, tevékenységükről szeretnék beszélgetni. Visz- szanyúlva a nem túl régi kezdetekig milyen céllal hívták életre a szövetséget? — Mindenekelőtt a mozgássérültek társadalmi beilleszkedését vagyunk hivatottak segíteni, támogatni. Vagyis az általános elképzelésekkel szemben nem segélyezésre, anyagi támogatásra alakultunk. Így nem tölthetünk be hatósági szerepet, nem intézkedhetünk, feladatunk az érdekképviselet. A munkahelyi elhelyezkedésben próbáljuk segíteni a tagokat, a bedolgozói rendszer hiánya azonban az országosan is jelentkező gondokat veti fel. A vállalatok „házon belül” oldják meg ezt a munkaformát, vagy ha nem, akkor sem érdekük fogadni a mozgássérülteket, hiszen többletköltséget jelent a kész termék elszállítása, a közlekedés. — Ez a probléma hány embert érint a megyében, hány tagot számlál a szövetség? — A kezdeti közel 500 fős tagság ma 400-ra redukálódott, ebből 70-en felmentettek az évi 120 forintos tagdíj fizetése alól. A befolyt összeg teszi ki biztos bevételünket. Anyagi támogatást kapunk ezenkívül a megyei tanácstól, szocialista brigádoktól és az országos szövetségtől. Mindez körülbelül 148 ezer forintot jelent, amiben már bentfoglaltatik a Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat 60 ezer forint értékű társadalmi munkája is, amit központi irodánk létrehozására áldozott tavaly. — Milyen terveik vannak a közeljövőben? — „Fiatal” társadalmi egyesületként most kezdtük el kialakítani a különböző irányító és más társadalmi szervekkel, vállalatokkal, iskolákkal a kapcsolatot. Sokat szeretnénk tenni a gyermekekért. A mozgássérült gyermekek szülői munkaközösségét a jelenlegi 4 településen kívül másutt is szeretnénk kialakítani. A megyei rendelőintézettel együttműködve a helyi gyógytornát próbáljuk bevezetni, amiért korábban a fővárosba kellett elutazni a gyermekeknek. Ugyancsak kedvező választ kaptunk az úszásoktatás bevezetésére és megemlíteném a tolnai gimnázium felajánlását, miszerint mozgássérült fiatalok kollégiumi elhelyezését vállalják. Sokszor azonban a legnagyobb akadályt éppen a szülők jelentik azzal, hogy igyekeznek eltitkolni gyermekük állapotát, szégyenük azt... Terveink között szerepel Szekszárd, Dombóvár, Paks, Tolna után Bonyhádon, Tamásiban és Bátaszé- ken is helyi csoport létrehozása a közvetlen kapcsolat- tartás miatt. Ezenkívül sikerült megállapodást kötni a KISZ Tolna megyei Bizottságával mozgássérültek üdültetésére a dombori táborban. Élénkíteni szeretnénk továbbá sport- és ifjúsági klubunk munkáját. — Melyek a legnagyobb gondjaik? — Többnyire országos méretűek ezek. A lakóház- építéseknél, tömegközlekedési eszközök gyártásakor egyáltalán nem vesznek figyelembe bennünket. Ezért sok esetben létszükséglet a gépkocsi, a telefon — hozzájutni azonban gyorsítva, kedvezményesen nem líhet. Mindezek megoldására társadalmi összefogásra lenne szükség. — tzs — NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Széchenyi u. 36. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 43,- Ft, negyedévre 129,- Ft egy évre 516,- Ft - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551.