Tolna Megyei Népújság, 1985. február (35. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-04 / 28. szám

2 NÉPÚJSÁG 1985. február 4. PANORÁMA Csernyenko üzenete Konsztantyin Csernyenko, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsa Elnökségének elnöke üzenetet intézett a második világháború befejezésének 40. évfordulója alkalmából a Szovjetunió című, több nyel­ven megjelenő folyóirat ol­vasóihoz. A lap idei második számá­ban megjelenő, Moszkvában szombaton nyilvánosságra hozott üzenetében Konsztan- tyin Csernyenko emlékeztet rá, hogy a német fasizmus embertelen „új rendet” akart kényszeríteni nemcsak az európai kontinensre, hanem Észák-iAfrikára, Angliára, az Egyesült Államokra, Kana­dára, Latin-Amerikára, a Közel- és Közép-Keletre. A Németországgal szövetséges Japán megvetette lábát a Távol-Keleten és Délkelet- Ázsiában. Általánosan ismert az a döntő szerep, amelyet a Szov­jetunió töltött be a második világháborúban — szögezi le Konsztantyin Csernyenko üzenete. A Szovjetuniótól azonban mi sem áll távo­labb, mint hogy lekicsinyel­je más országok és népek harcának jelentőségét. A Szovjetuniónak a háborúban aratott győzelme elválasztha­tatlan sok ország antifasisz­ta küzdelmétől, az európai ellenállási mozgalomtól, a Hitler-ellenes koalícióban vele szövetséges országok fegyveres erőinek tevékeny­ségétől. A szovjet emberek mélységes hálával gondolnak mindazokra, akik velük együtt fegyverrel a kézben megnyitották a fasizmus fö­lötti győzelemhez vezető utat. Negyven év alatt a világ feli smer hetetlen ül megválto­zott, ám a hitleri f asizmus és a japán militari zmus elleni harc tanulságait senkinek sincs joga elferdíteni — han­goztatja az üzenet. Az impe­rializmus által a világra kényszerített fegyverkezési hajsza következtében az em­beriség súlyos választás elé került: vagy a leszerelés és az élet mellett dönt, vagy a nukleáris fegyverzet veszé­lyes növelése és az emberi civilizáció pusztulása mellett. A történelem arra tanít, hogy a háború ellen addig kell küzdeni, amíg el nem kezdődött. Jelenleg nincs fontosabb feladat, mint a fegyverkezési, s mindenek­előtt a nukleáris fegyverke­zési hajsza megfékezése, majd a radikális fegyverzet­csökkentés, mindaddig, amíg mindenhonnan maradéktala­nul él nem tűnnek a nuk­leáris fegyverek és meg nem valósul az általános és teljes leszerelés. A Szovjetunió e célok el­érése érdekében kész az egyenjogú, becsületes együtt­működésre minden ország­gal, minden társadalmi és politikai mozgalommal — mutat rá Konsztantyin Cser­nyenko üzenete. BUDAPEST Faluvégi Lajos, a Minisz­tertanács elnökhelyettese, az Országos Tervhivatal elnöke január 31.—február 2. között Berlinben tárgyalásokat foly­tatott a Magyar Népköztár­saság és a Német Demokra­tikus Köztársaság közötti gazdasági és műszaki-tudo­mányos együttműködésről. HANOI Ünnepi gyűlést tartottak szombaton Hanoiban a Viet­nami Kommunista Párt meg­alakulásának 55. évfordulója alkalmából. Le Duan, a párt Központi Bizottságának fő­titkára a gyűlésen mondott beszédében hangsúlyozta, hogy a VKP megalakulása gyökeres fordulatot hozó ese­ményként vonult be az or­szág történetébe. SANTIAGO DE CHILE A chilei katonai kormány további kilencven napra meghosszabbította az ostrom- állapotot. A jaltai tanácskozás „Jalta” ma is szenvedélyes vitákat kavar: méltatják vagy tagadják eredményeit, Védik és támadják. A jaltai értekezlet, amelynek most emlékezünk 40. évfordulójá­ra, földrészünk és a világ háború’ utáni helyzete és fejlődése szempontjából mindmáig meghatározó je­lentőségű történelmi esemény volt. 1945. február 4. és 12. kö­zött, a Krím-félsziget ismert fekete-tenger-parti üdülő­helyén tartották meg a Hitler-ellenes koalíció három szövetséges állama — Nagy- Britannia, az Egyesült Álla­mok és a Szovjetunió — ve­zetőinek értekezletét. Itt a háború eredményes befeje­zésével és a háború utáni európai helyzet rendezésével összefüggő kérdéseket tár­gyalták meg. A jaltai (egyes történelmi források szerint krími) érte­kezlet Churchill, Roosevelt és Sztálin által aláírt jegy­zőkönyve 14 fejezetben rög­zítette résztvevőinek együt­tes álláspontját a napiren­den szerepelt politikai, kato­nai és egyéb kérdésekben. A hitlerista Németország­ról úgy döntöttek, hogy fel­tétel nélkül kapitulálnia kell, s területét övezetenként (brit, amerikai, francia és szovjet zóna) szállják meg. Kimondták, hogy Németor­szágban a három győztes ál­lam veszi át a legfőbb ha­talmat, s ennek gyakorlása során olyan intézkedéseket foganatosítanak, amelyeket a jövendő béke és biztonság megkövetel. Németországot teljesen lefegyverzik és megszállják. Leszögezték, hogy Németország az általa akozott károkért köteles lesz jóvátételt fizetni. Jaltán határoztak többi között az Egyesült Nemze­ték Szervezetének létrehozá­sáról. A világszervezet meg- aiakítása ügyében 1945. ápri­lis 25-re, San Franciscóba nemzetközi konferenciát hívtak össze. Rendkívül fontos, hogy a konferencia résztvevői Len­gyelország keleti határául az ún. Curzon-vonalat ismerték el, de kilátásba helyezték, hogy északi és nyugati irányban új, kiegészítő (ad­dig német) területeket kap. Ügy vélték, hogy a lengyel ideiglenes kormányt a bél­és külföldön élő, „demokra­tikus” politikusok bevonásá­val kell létrehozni, s ez a kormány írja majd ki a sza­bad választásokat. A három hatalom kormányfői azt ajánlották, hogy Jugoszlá­viában hajtsák végre a Tito —Subasics egyezményt (vagyis a kormányba kerül­jenek be nyugati emigráció­ban élő politikusok is), s a nemzetgyűlést bővítsék ki azokkal a háború előtti parlamenti képviselőkkel, akik nem működtek együtt az ellenséggel. (A jugoszláv és a lengyel belső fejlődés azonban úgy alakult, hogy a Pillantás a tietre Az ország hivatásos vadászainak szokásos évi tovább­képzését hétfőn kezdik a Vas megyei üdülőfaluban, Ve- lemben. A „puskás emberek” elsősorban vadgazdálkodási ismereteiket bővíthetik majd. Országos prózamondó verseny döntőjét rendezik hétfő­től Pécsett. A versenyt a nagy város egyik művelődési háza írta ki Költa Ferenc főiskolai tanár emlékére. 1985 — az erdő nemzetközi éve. E jelszó jegyében tart­ják kedden a magyarországi nyitókonferenciát a Techni­ka Házában, Budapesten. A konferencia fő témája az er­dővédelem. Külkereskedelmünk 1984-ben elért eredményeiről, az egész ágazat munkájáról tartanak tájékoztatót kedden Budapesten. Ugyancsak ezen a napon informálja az ér­deklődőket a szervező bizottság az idei plovdivi nemzet­közi vásár előkészületeiről. A 70. országos mezőgazdasági és élelmiszeripari kiál­lítást és vásárt rendezik meg az idén ősszel a kőbányai vásárvárosban. Az előkészületekről és a részvétel felté­teleiről szerdán tájékozódhatnak a jövőbeli kiállítók. Sajtófotó — ’84 — ezzel a címmel nyílik reprezentatív kiállítás pénteken a Munkásmozgalmi Múzeumban. Vasárnap Bonyhádon rendezik meg az I. dunántúli népzenei találkozót. Válogatás a jövő hót külpolitikai eseményeiből Az időjárás szeszélyeitől függetlenül javában tart a vi­lágpolitikái „szezon”. A következő hét bőséges választé­kából íme néhány, a hírügynökségek által elörejelzett esemény. IIÉTFÖ: Ronald Reagan amerikai elnök a törvényho­zás elé terjeszti az október elsején kezdődő új pénzügyi évre szánt költségvetési tervezetet. Az előre kiszivárog­tatott elképzelések magukban foglalják a szociális kiadá­sok további csökkentését, miközben a katonai célokra fordítandó összeg tovább nő és mintegy 277,5 milliárd dollárt tesz ki. KEDD: Genfben ezúttal angol—spanyol tárgyalások kezdődnek. A tóma Gibraltár jövője. Ezzel egy időben Spanyolország megnyitja a „szikla” szárazföldi határait, melyeket még Franco idejében zárt le a spanyol kormány. SZERDA: Megkezdi munkáját a Francia Kommunista Párt 25. kongresszusa. A párt számára döntő fontosságú fórum feladata a megváltozott belpolitikai helyzethez al­kalmazkodó új irányvonal kidolgozása, a pártegység meg­erősítése. CSÜTÖRTÖK: A Dominikai Köztársaságban gyűlnek össze a latin-amerikai adósországok pénzügyminiszterei, hogy megvitassák közös gondjaikat. A több százmilliárd dolláros adósság visszafizetésének esetleges megtagadása a világ pénzügyi rendszerének teljes összeomlását vonná maga után. PÉNTEK: Francia-Guyana területéről arab távközlési műholdat bocsátanak föld körüli pályára. Ez az arab or­szágok első ilyen jellegű vállalkozása. Az Arabsat névre keresztelt berendezést francia szakemberek készítették és francia hordozórakéta juttatja a világűrbe. SZOMBAT: Üj-Zélandra látogat az ENSZ főtitkára. Ez a távoli szigetország az utóbbi időben a világközvéle­mény érdeklődésének középpontjába került azzal a dön­tésével, hogy nem enged befutni kikötőibe atomfegyve­reket hordozó hadihajókat. Pérez de Cuellar és David Lange új-zélandi miniszterelnök tárgyalásain nyilván az egyik legfontosabb téma éppen ez a kezdeményezés lesz. VASÁRNAP: Szíriában népszavazást tartanak Hafez Asszad elnöki tisztének megerősítéséről. Az eredmény nem látszik kétségesnek és ez tovább erősítheti a közel- keleti térségben kiemelkedő szerepet játszó ország pozí­cióját. kormányokból végül is ki­szorultak e polgári politiku­sak — ez később viták for­rásává vált.) A konferencia résztvevői titkos megállapodást kötöt­tek arról, hogy Németország legyőzését, az európai békét követő három hónapon belül a Szovjetunió háborúba lép Japán ellen. Az Egyesült Államok és Nagy-Britaninia politikai ve­zetői a háború befejeaése után eltérték a Jaltán elfo­gadott elvektől, ami súlyos feszültségeket eredményezett. Az NSZK és az Egyesült Ál­lamok szélsőséges körei a mostani évfordulót is a jal­tai határozatok elleni táma­dásokra használják fel. Azt emlegetik, hogy a mai kelet —nyugati ellentétek „fő tör­ténelmi forrása Jalta”, mert elismerte a Szovjetunió megnövekedett szerepét Európában. Felerősödött az a törekvés, hogy az Egyesült Államok és mai szövetségesei javára változtassák meg a nemzet­közi erőviszonyokat. Pedig a jaltai határozatok éppen arról tanúskodnak, hogy Európa és a világ bé­kéjét csak a realitások tudo­másul vétele, s a rájuk épü­lő megállapodások betartása biztosíthatja. MÁRKUS GYULA Churchill, Roosevelt és Sztálin Jaltában Csapatszellem és Magas fenyő Önmagában talán nem keltenének ekkora feltűnést a hírek, de az időbeli összecsengésre már nem lehet nem odafigyelni: az Egyesült Államok a világ több pontján egyszerre tart nagyméretű hadgyakorlatokat, s bővíte­ni igyekszik katonai szövetségeseinek körét. A jelenség természetesen nem új keletű, ám a mostani, feszült nemzetközi helyzetben a korábbinál nagyobb jelentő­séget kap. Már megkezdődött, s javában tart a „Team Spirit”, a Csapatszellem elnevezésű manőversorozat Dél-Koreá- ban. Az ezúttal már tizedszer sorra kerülő hadgyakor­latokon, mintegy kétszázezer dél-koreai és hatvanezer amerikai katona vesz részt — a legmodernebb fegy­verekkel fölszerelve. Az amerikai 7. flotta legkorsze­rűbb, atommeghajtású és nukleáris fegyverekkel ellá­tott hajói a Koreai-félsziget partvidékén, a szárazföldi csapatok pedig az ország belsejében gyakorolják „az északról jövő, kiprovokálatlan támadás elleni védel­met” <— valójában a nagyméretű csapásmérést a népi Korea célpontjai ellen. Mindezt egy olyan időszakban, amikor hosszú idő után először nyílt reális esély az Észak- és Dél-Korea közötti párbeszéd felújítására. Nem véletlen, hogy a hadgyakorlatok minden eddigi­nél szélesebb körűek és provokatívabb célzatnak most, hogy a KNDK kezdeményezései nyomán némi enyhü­lés mutatkozott a megosztott ország két része közötti kapcsolatokban. Az Egyesült Államok nyíltan arra tö­rekszik, hogy Japán és Dél-Korea részvételével kato­nai blokkot hozzon létre Délkelet-Ázsiában. Hétfőn közös amerikai—panamai hadgyakorlat kez­dődik a Panama-csatorna körüli övezetben. Alighogy ez véget ér, amerikai—hondurasi manőverek kezdőd­nek Hondurasban. A nicaraguai határ közvetlen szom­szédságában, nagy szárazföldi és légierőket megmoz­gató „Pino Alto”, Magas fenyő fedőnevű gyakorlat mi­att a sandinista kormány hivatalosan tiltakozott az Egyesült Államok külügyminisztériumánál. A Hondu- rasba érkező, mintegy négy és fél ezer amerikai katona által emelt létesítményeket, tábori repülőtereket a had­gyakorlat végeztével a „kontrák” használhatják majd, s valószínűleg fegyvereket is átadnak az ellenforradal­mároknak. A manőverek bevallott célja Nicaragua megfélemlítése, az ellenforradalmárok támogatása és felbátorítása. Különösen rossz megvilágításba helyezik a katonai vonatkozású híreket azok a jelentések, amelyek soro­zatos balesetekről számolnak be: előbb a Pershing-2-es rakéta felrobbanása, majd legutóbb a két nyugatnémet Phantom vadászbombázó katasztrófája mutatja, meny­nyire nehéz „biztonságosan” üzemeltetni ezeket a ve­szélyes eszközöket. Érzik, látják ezt a veszélyt az em­berek; bizonyság erre a hét végi rakétafegyver-ellenes demonstráció, éppen a Pershing-2-es felrobbanásának színhelyén, az NSZK-ban. Ráadásul a válságövezetek­ben egyetlen tévedés is végzetes lehet. A szó szoros ér­telmében a tűzzel játszanak a Pentagon stratégái. HORVATH GABOR Kutya a rács mögött Furcsa világ vesz körül bennünket. Olaszországban annak a falunak a lakói, amelyben a má­sodik világháború idején Reder SS-ezredes 1800 embert gyiiIkOltiatatt le, úgy szvaztak — nincs kegyelem a gyilkos­nak. Az olasz kormány másként döntött. Auswitz — több mint négymillió embert öltek itt meg a német fasiszták , felszabadítása negyvenedik évfordulójának előestéjén szaba­don bocsátották. És Auswitz felszabadulásának 40. évfor­dulóján Friedhelm Fnisahenschlager szabadság párti osztrák hadügyminiszter úgy fogadta Redert, az életfogytiglanira ítélt SS-ezredest, 1800 ember gyilkosát, mint utolsó haza­tért hadifoglyot. Ausztriában és Olaszországban az állampolgárok, akik kü­lönbséget tudnak és alkarnak is tenni a háborús bűnös, a gyil­kos és a hadifogoly között —, tiltakoztak és tiltakoznak. A hadügyminiszter bocsánatot kért és továbbra is hadügy­miniszter maradt. Mengele, az auswitzi haláltábor rettegett, gyilkos orvosa, akinek intésétől — balra, jobbra — függött ki marad élve, ki megy a halálba, valahol, senki sem tudja pontosan, hogy hol, büntetlenül él. És, mint egy napokban megjelent hírből kiderült, életét az amerikaiaknak köszönheti. A bír szerint: bírósági eljá­rást kért az aimerikái hadseregügyi minisztérium ellen Al­fonse d’Aimato amerikai képviselő. A képviselő követeli a Mengelére vonatkozó dokumentumok kiadatását. A közel­múltban ugyanis egy megjelent dokumentum szerint alapos a gyanú, hogy Mengelét 1947-iben az amerikai hadsereg le­tartóztatta, de kihallgatása után szabadon engedték. Arra is vannak adatok, hogy Mengele — álnéven — 1962-ben be­utazási engedélyt kért Kanadába. A minisztérium az irato­kat arra hivatkozva tartja vissza, hogy azok bizalmas jelle­gűek, és külföldi kormányokra vonatkozó adatokat is tar­talmaznak. A napokban zárult le az NSZK történetében az a per, amelyet egy náoi háborús bűnös ellen folytattak, öt és fél évig, összesen 310 tárgyalási napon ^mérlegelte” az elköve­tett bűn és az érte járó büntetés súlyát a Bochum tarto­mánybeli bíróság. A ma 68 éves Helmut Georg — volt SS- tiszt — a második világháború idején közreműködött 15 ezer zsidó meggyilkolásában. És ezért most mindössze három évet kapott. Egy napon jelentek meg ezek a hírek a magyar lapokban. A képeslap is azon a napon került a kezembe, amikor ezeket a híreket olvastam. A képen egy kutya látható, rács mögött. Szomorú a tekintete. A rács, a szabadsághiány teszi szomorúvá. Ö arról semmit sem tud, ami rá várhat. A kutya gyilkosként került a rács mögé. Michigan állam egyik börtönében őrzik a szelídnek tűnő kutyát. Az itteni bírósági gyakorlatnak megfelelően halálra is ítélhetik azért, mert harapásával halálát Okozta egy 87 éves asszonynak, aki a kutya gazdájának az édesanyja volt. A városi elöljá­róság a „gyilkos elpusztítását” követeli, a kutya áldozatá­nak a családja viszont megkegyelmezne a végveszélybe ke­rült fogolynak. Nem biztos, hogy a kutyának megkegyelmeznek. SZALAI JÁNOS

Next

/
Thumbnails
Contents