Tolna Megyei Népújság, 1985. február (35. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-27 / 48. szám
1985. február 27. KÉPÚJSÁG 3 Kongresszusi és felszabadulási munkaverseny Nők, akik falun ölnek (III.) Kéztől kéz alá megy a termék Nézem az asszonyok kezét. A leendő cipők fele, inkább így: a cipőfelsőrészek ördögi gyorsasággal tekergőznek a tűk alatt. Néhány éve ezek a felsőnánai kezek a lapátot, villát fogták. Most itt, a „kétyi tetőn”, a felsőnánai Kossuth Tsz melléküzemágának munkatermében nyoma sincs a valamikori hidegnek. Az ablakon át most foszlányokban látszik már csak a hó, elnyúlva a lankákon. Kovács Miklós elnökhelyettes és Salamon Boldi- zsárné, a cipőüzem vezetője nem beteg, bár az orvosi vizsgálóban beszélik meg a napi operatív teendőket. Hogy is lennének betegek, amikor egyrészt ebben az épületben működő két melléküzemág — a híradástechnikai, valamint a cipőfelsőrész-készítő — nyereséges, másrészt pedig az innen kikerülő termékek minősége miatt se kell megbetegedniük ... — Termelőszövetkezetünk nőbizottságának javaslatára — mondja az elnökhelyettes — kezdtünk az üzem létesítéséhez. Mindenképpen folyamatos, folytonos munkát akar adni a tsz a különböző ágazataiban addig időszaki munkákat végző asszonyoknak. Jelentős beruházás, valamint a Bonyhádi Cipőgyárban a kétszer féléves betanulást követően 1983. áprilisában indítottuk be részlegünket. Ez a részleg — ahol a gyártósoron összesen ötvenkét asszony dolgozik — kizárólag cipőfelsőrészt készít, természetesen megrendelésre, és bérmunkában. Mint másutt is lenni szokott, ebben a varrodában is a tanulás és a próbaszériák kezdeti „melléöltéseit” leszámolva, gyorsan megszokták az asszonyok az ipari munkát. Bizonyíték erre, hogy ez az üzem az elmúlt évben a Bonyhádi Cipőgyárnak a tervezett 186 ezer forintnyi érték helyett 204 ezret szállíHajdú Józsefné, a Hegedűs Gyula szocialista brigád tagja tott. Kongresszusi és felszabadulási vállalásként nem kevesebb, mint négy és fél ezerrel több fél pár cipő került le a szalagról — a figyelmesebb munkavégzés és a hat ledolgozott szabad szombat eredményeként. o A cipőfelsőrész-üzemben dolgozó, egyik régebben alakult, a Hegedűs Gyula aranykoszorús szocialista brigád tagja, Hajdú Józsefné, és fiatalabb kolléganője, Nagy Miklósné, a néhány hónapja alakult Egyetértés brigád vezetője lehet, hogy nem örül igazán az újságíró látogatásának. Hiszen amíg mi itt beszélgetünk, addig az ő helyükre valakinek be kell ülni, mert a gyártósor nem állhat meg. — Ez nem gond — mondják szinte egyszerre —, minden zsörtölődés nélkül beül valaki helyettünk. Nem ritkán maga a vezetőnő, Salamon Boldizsárné. Nála igazán nem ritka, hogy valaki helyett órákat, fél műszakokat varr, ha valamelyik asz- szonynak hivatalos dolga akad. — Amikor a mi tsz-ünk első brigádja — mondja Hajdú Józsefné — megtette a vállalását, kötelességünknek éreztük, hogy kövessük őket. Már csak azért is, mert a mi zsebünkre is megy, ha jobbat, többet és gazdaságosabban dolgozunk. — A Hegedűs brigádnak csak négy tagja dolgozik ebben az üzemrészben — mondom. — Igen, mert a többiek a tsz más munkahelyein dolgoznak. De a brigád terve az egész, és abba épül mindenkinek a munkája. A kommunista műszakokat, és a nem gazdasági jellegű dolgokat, például a társadalmi munkákat, természetesen együtt csináljuk. — Az Egyetértésben volt egyetértés, amikor megalakultak az elmúlt évben? — Volt, van, és remélhetőleg meg is marad — veszi át a szót Nagy Miklósné, az „újoncok” vezetője. — Már abban is teljes volt az egyetértés, hogyha egy brigád ilyen két nagy ünnep előtt alakul, akkor kötelessége mindjárt tenni valamit. — Mit tettek? — Elsőként sokkal többet dolgoztunk, többet teljesítettünk mindannyian. És a minőség is jobb lett. Itt nem is lehet másként, mert egy gépsoron a munka folyamatából nem lehet kiszakadni. Itt nincs az, hogy ez vagy az többet dolgozik. Kéztől kéz alá megy a termék. Egy brigád élete nem fejeződik be a munkahelyen, csak a napi gazdasági dolgokra figyelve. Kevés lenne ez, ha nem formálnák az olyan kapcsolatok, mint a közös művelődés és természetesen egymás ünnepeinek megülése. A felsőnánai Kossuth Tsz két brigádja sem kivétel ez alól. o — Könnyebben el tudom képzelni a városi asszonyokat — mondom —, hogy lemondanak a szombatjukról, mint magukat. Hiszen otthon biztosan van jószág, és mindannyian édesanyák. No és a férjek ... — Ha értelmes célért kell dolgozni — mondja Hajdú Józsefné —, akkor minden megoldható. — Maga hogy csinálja? — fordulok Nagy Miklósnéhoz. — Három gyerekem van. A nagylányom már tizenhat éves, a másik kettő tizennégy és hatéves. Amikor nem vagyok otthon, akkor a nagylányom veszi át a szerepemet. Természetesen a férjem is segít. — Eddig jó dolgokat hallottam. Ezek szerint itt, a „kétyi tetőn” nem lennének gondok? Erre a kérdésre a rangidős Hajdú Józsefné, aki 1960 óta tagja ennek a termelőszövetkezetnek, válaszol: — Mindennapi apró gondok vannak, de hát, hol nincsenek? Szóra érdemes gond, az nincs. Dolgozunk, a pénzünk is megvan. A gépek is bírják. Olyan még nem volt, hogy ne lett volna munka. SZŰCS LÄSZLÖ JÁNOS Nagy Miklósné, a nemrégiben alakult Egyetértés brigád tagja, kolléganőivel Közvéleménykutatás a bátorok minőségéről A Fogyasztók Szabványosítási Fóruma kérdőívek segítségével közváleménykuta- tást végzett a bútorvásárlók, illetve -használók körében arról, hogyan vélekednek a bútorok minőségéről, tartósságáról, mik az igényeik az újonnan vásárolt bútorokkal szemben. A felmérés eredménye hasznos tanácsokkal szolgálhat a bútorgyártóknak, s segíti a bútorszabványok korszerűsítését is. A kiküldött kérdőívek 90 százaléka visszaérkezett, ösz- szesen 361-en írták le véleményüket. Arra a kérdésre, hogy az utóbbi években vásárolt bútorok tartósságával elégedettek-e, a megkérdezettek 59 százaléka nemmel válaszolt. Az elégedetlen vevők 33 százaléka a szekrények, 23 százaléka a székek, fotelek, 20 százaléka a fekvőhelyek, 18 százaléka az asztalok, a többiek az egyéb bútorok nem megfelelő időtállóságát kifogásolták. A legtöbben arra panaszkodtak, hogy meglazulnak a csavarok, a mágneszárak nem jól működnek, a szekrényajtók nem megfelelően záródnak, a fotelgörgők kiesnek, tönkremennek, a varrások pedig elszakadnak a kárpitozott bútorokon, sokszor már néhány hónapi használat után. A válaszadók nagyrésze — csaknem 70 százaléka — a tartósabb bútoroknál a magasabb árat is elfogadhatónak, reálisnak tartja. Nem igénylik, hogy a bútorok feltétlenül kövessék a legújabb divatot, viszont szeretnék, ha huzamosabb ideig lehetne azokat használni. A megkérdezettek döntő többsége igényelné, hogy a bútorokon tüntessék fel, milyen hosszú ideig használhatók meghibásodás nélkül. Bejárni nehéz, a lányoknak könnyebb Tolna megyében 268 237- en élnek a legutóbbi nép- számlálás adatai szerint. Közülük 136 440 a nő. Míg 1960-ban az összes keresők 31 százaléka volt csak nő, napjainkra ez a szám 42 és fél százalékra emelkedett. A munkaképes korú nők 71 százalékának van munkaviszonya, 11 százalék inaktív, 18 százalék pedig eltartott. Sorozatunkban a falun élő nőket szólaltatjuk meg, mégpedig azon „tétel” alapján, hogy mindenki azon igyekszik, hogy megőrizze családja életszínvonalát, amiért ma többet kell tenni, mint tegnap. Megyénkben az országos átlagnál is több a bejáró dolgozó, ami a késői iparfejlesztés következménye, ha nagyon le akarjuk egyszerűsíteni a kérdést. A hatvasan évek előtt ugyanis néhány kivételtől eltekintve alig volt ipari üzem a megyében. Tulajdonképpen csodálatos, hogy a munkahelyek menynyire alkalmazkodtak a bejárás teremtette feltételekhez, ami persze nem teszi olcsóbbá a termelést. Helyzetükkel mindenki foglalkozik, nem mondhatják, hogy velük senki nem törődik. Ha az ember a falvakról beszélget, mindig elmondják, mint például öcsényben is, hogy a bejárókra nem lehet igazán számítani. Ez nem azt jelenti, hogy nem kötődnek az otthonukhoz, nem tesznek érte semmit, de kevesebb az idejük. Az ifjúsági klub is csak hót végén számíthat a bejárókra. Nekik sokkal kevesebb idejük jut szórakozásra, pihenésre, közéletre, és természetesen a családra is, mint másoknak. Rájuk két helyen számítanak, és a munkahelyeken is megemlítik, hogy a rendezvényeket, gyűléseket csak az autóbuszokhoz, vonatokhoz igazítva tudják megszervezni. * Minden munkahelynek légköre van, amit a betérő idegen is érzékelni tud. A Szekszárdi Palota Bőrdíszműgyárban zajlik a hétköznap délelőtti élet. Mindenki rohan, sürög-forog, teszi a dolgát. Az irodai szinten egyik Mészáros Istvánné Decsről megbeszélés követi a másikat, szólnak a telefonok, érkeznek és elmennek a levelek. Az üzembe éppen a reggeli szünet végére érkezünk, de ezt sem mindenki egyszerre veszi ki, van aki dolgozik, van aki kiszalad enni, elszívni egy cigarettát, mert itt komolyan kell venni a tűzrendészen előírásokat. Később mindenki azt mondja, hogy családias a légkör. Fotóriporter kollégám — bejáró Decsről — már a portán szót vált egy-két ismerőssel, majd az üzemben köszönget felváltva szinte minden második embernek. Merthogy ők is bejárók Decsről. Majdnem mindenütt van panasz a közlekedésre, nagyon gyakran joggal, de az utóbbi időben már többször előfordult, hogy a busznál megállót létesítettek, módosították az időpontot, vagy más változás történt az utazók kívánságára. Ugyancsak decsi ismerős Mészáros Istvánné főmérnök, akivel „futás közben” váltunk néhány szót. Amint a témáról értesül, már mondja is, hogy akkor a cikknek lesz-e eredménye, segít-e a bejárók helyzetén. Gyorsan igyekszünk meggyőzni, hogy erre semmi remény, az újságcikkekre a legritkább esetekben történik — közvetlen — intézkedés. A decsiek gondja, hogy a vonatinduláskor reggel is, meg este is, többet kell várni, mint ameddig az utazás tart. Gyakran kárhoztatjuk, hogy sok a kieső munkaidő, ennek egyik oka talán éppen a bejárásban keresendő. A kettészakított élet kényszeríti ki, hogy munkaidő alatt intézzék el, amit a városban kell, illetve lehet. Hogy a vonatra, autóbuszra várni kell, van annak egy nagyon pozitív következménye is. Ugyanis ilyenkor váltják ki a falusi öregeknek a bejárók — valljuk be, általában nők — a gyógyszert, veszik meg a zoknit, rádióelemet, vagy más apróságot, amit a kis településeken nem lehet beszerezni és amiért külön beutazni nem érdemes. * Csókán Lajos személyzeti előadóval beszéljük meg a tényeket. E szerint a gyárban 211 fizikai munkát végző nő dolgozik, az alkalmazottak száma 32, a bejárók aránya — férfiaknál is hasonló — 57—58 százalék, többségük közelről jár, de akad kivétel is. Két műszak van, az egyik hatkor kezdődik és 14-ig tart, a másik 2-től 22-ig. Természetesen van kismamaszalag is, az ott dolgozók háromnegyed nyolctól négy óra öt percig dolgoznak. Az alkalmazottak nyáron, illetve télen járnak másként, pontosabban nyáron ők is hatkor kezdenek. A bejárók többsége hűséges a munkahelyéhez, szakmájához, gyakran előfordul, hogy akkor sem hagyja ott, ha közelebb, vagy otthon is elhelyezkedhetne hasonló állásba. A közösség, a megszokott társaság, sőt, az utazgató életforma is nagy erő. Mindez másként vetődik fel a gyerekes anyák esetében, ők sokszor a gyerekek érdekei miatt kénytelenek lemondani a szeretett munkáról és mást vállalni, közelebb. Így van ez a Palota Bőrdíszmű-gyárban is, a gyesről sokan nem tudnak visszajönni, de az is előfordul, hogy az ipari tanuló talál otthonához közelebb munkát, ahol szaktudását is hasznosítani tudja, például egy varrodában. * Lacza Erzsébet Paksról, Nagy Ilona Hőgyészről jár be dolgozni. Annak ellenére, hogy nem kismamák, csak délelőtt dolgoznak, éppen azért, mert ilyen messziről járnak. Nagy Ilona fodrász szeretett volna lenni, de nem vették fel, most kezdi megszeretni ezt a munkát. A másik kislány kereskedő akart lenni... Megfelelő a közlekedésük, autóbusszal jönnek. Fél hétkor indulnak és fél hatra vannak otthon. Kicsit segítenek a háztartásban, szusz- szannak egyet, és máris itt van az este. Korán kell lefeküdni, mert korán kell kelni. Társaságba, diszkóba, moziba csak hét végén jutnak el, mindketten jónak tartják otthon a szórakozási lehetőségeket. Keresetük háromezer forint körül van, ebből háromszáz, háromszázötven a bérlet ára. A buszon olvasnának, ha volna ülőhely, de nincs. A vállalat 1248, illetve 1400 forintot tesz hozzá a bérlet árához. Mindketten úgy gondolják, hogyha férjhez mennek, gyerekeik lesznek, már nem tud nak bejárni Szekszárdra dolgozni, de most is elmennének, ha találnának megfelelő mun. kahelyet... IHÁROSI IBOLYA V. HORVÁTH MÁRIA Fotó: CZAKÓ SÁNDOR (Folytatjuk.) Következik: A „nem dolgozó” dolgozók. Lacza Erzsébet Paksról