Tolna Megyei Népújság, 1985. február (35. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-02 / 27. szám

IO KÉPÚJSÁG 1985. február 2. Dombóvártól Moszkváig Száz éve született Varjas Sándor filozófus Még ma is az alig ismert, „elfelejtett” filozófusként emlegeti az irodalom. Pedig olyan időszak gondolkodója volt, amely a magyar mun­kásmozgalom és a filozófia- történet szempontjából egya­ránt fontos. Varjas Sándor 1885. január 19-én született Dombóváron. Az elméleti kérdések iránt korán fogé­kony. 19 éves korában cikket ír a Dombóvár és Vidéke egyik számában, amelyben a társadalmi ^változás szüksé­gességének” gondolatát fejte­geti. Nagy hatással van rá Zola, Ibsen, Dosztojevszkij, Gorkij. A gondolkodásnak olyan útját kezdi járni, amely sokirányú tudományos érdeklődését és politikai ér­zékenységét mutatja. 1905- ben belép a Szociáldemokra­ta Pártba, rendszeresen is­meretterjesztő előadásokat tart munkásoknak. Tanulmá­nyait befejezve Jászberény­ben lesz gimnáziumi tanár. Pártjában, a helyi politikai közéletben nagyon aktív. Olyannyira, hogy az ország- gyűlési választásokon a jász­berényi tanár a kultuszmi­niszter, gróf Apponyi Albert ellen szólal fel és egy pa­rasztember mellett agitál. Az ifjúság hazafiatlan szelle­mű” nevelése miatt gyorsan távoznia kellett, Budapesten kapott tanári állást. Az első világháború idején az SZDP balszárnyához tartozik. A Károlyi-kormány egyetemi tanárrá nevezi ki. Tagja lesz az Országos Ismeretterjesztő Bizottságnak és 1919-ben be­lép a Kommunisták Magyar- országi Pártjába. A Tanács- köztársaság alatt a Közokta­tásügyi Népbiztosság tudo­mányos-propaganda osztá­lyának vezetője. A proletár- diktatúra leverése után 12 évi börtönre ítélik, de há­rom év múlva a Szovjetunió­ba kerül, ahol 1939-ben be­következett haláláig emigrá­cióban él. Elméleti és politikai tevé­kenysége alapján joggal mondható Varjas életútja rendhagyónak. Már fiatalon aktív közreműködője kora munkásmozgalmának, 1919- ben fontos politikai szerepet tölt be, de filozófiai gondol­kodására még az idealizmus jellemző. Politikai magatar­tása ez iőben előrébb jár, mint filozófiai rendszere. A marxizmus elméletét és módszerét lényegében a Szov­jetunióban sajátította el. A 16 év során volt kapcsolata az emigrációval — elsősorban Varga Jenő, Lengyel Gyula, Hamburger Jenő említhető —1, de az őket jobban foglal­koztató hazai politikai kérdé­sek helyett Varjast elsősor­ban a tudományos közélet vonzotta. Előbb a Vörös Pro- fesszúra Intézetben dolgozik, majd a Kommunista Aka­démián, 1932-től pedig a Moszkvai Állami Egyetem professzora. A húszas-har­mincas évek filozófiai vitái­nak egyik főszereplője lett, s talán ezzel magyarázható, hogy a szovjet filozófiatörté­net nem a magyar, hanem a hazai filozófusok között sze­repelteti. Magyarországon a kilencszáztízes években je­lentkezik az a generáció, amelynek legjobbjai hosszú ideig meghatározói voltak a magyar filozófiának. Lukács Györgynek az 1910-ben meg­jelent Lélek és a formák cí­mű munkáját kell ebben a sorban elsőként említeni. És mind többet hallatnak ma­gukról kortársai, barátai, Ba­lázs Béla, a fiatalon elhunyt Popper Leó és mások. 1911- ben jelenik meg Fülep Lajos és Lukács György szerkeszté­sében egy európai színvonalú folyóirat, a Szellem. Varjas Sándor filozófiai munkássága is ez időben in­dul. 1908-ban még kantiá- nus álláspontról írja meg doktori értekezését A kate­góriák transzcendentális^ le­vezetése címmel. Munkássága második szakaszában — első­sorban a lélektan kérdéseivel foglalkozva — sem a dialek­tikus materializmus képvise­lője még, de gondolkodása mindinkább evilági irányult­ságú. 1913-ban jelenik meg Freud álomelméletét értel­mező, Az álomról című kis könyve, amelyben a népsze­rű ismeretterjesztés szándé­ka kifejezetten politikai jel­legű példák alkalmazásával lép túl a korabeli hasonló munkák értékén. Simmel berlini és Max Weber heidel- bergi baráti társaságának mintájára 1915-ben Budapes­ten megalakul a Vasárnapi Kör, amely — sok más kor­társához hasonlóan — Var­jas gondolkodásában is je­lentős szerepet töltött be. A törzstagok mellett — Balázs Béla, Lukács György, Foga- rasi Béla, Hauser Arnold, Mannheim Károly — nem ál­landó, de gyakori vendég volt Varjas Sándor, Sinkó Er­vin, Bartók Béla, Lesznai Anna, Kodály Zoltán, Révai József is. Vitáik egyik nagy kérdése az egzisztencializ­mus és természetesen Kierke­gaard, Dosztojevszkij. A Vasárnapi Kör 1917-ben előadássorozatot indított a Szellemi Tudományok Sza­bad Iskolája címmel. Varjas fenomenológiai — a közvet­lenül észlelhető sajátosságo­kat leíró tudomány — kuta­tási eredményeiről tartott előadást. Idealista beállított­ságú világnézete nem volt egyedüli jelenség a Vasár­napi Körben, mégis — mind- határozottabban érdeklődve a legfontosabb társadalmi és politikai kérdések iránt — a Tanácsköztársaság sok híve és tevékeny közreműködője került ki a baráti társaság­ból. Varjasnak jó kapcsolata Volt több folyóirattal: a Hu­szadik Századdal, az Athe- naeummal. Ez utóbbi — a Magyar Filozófiai Társaság folyóirata — közölte 1919-ben Marx mint filozófus című írását. Cikkében a marxiz­mus vezéreszméjének tartja:, hogy „az emberiség csak olyan feladatokat ad föl ön­magának, amiket meg is tud oldani. De a marxizmus azonkívül a legtökéletesebb tömegnevelési elmélet is egy­szersmind, amely a tömege­ket meg is tanítja arra, ho­gyan kell akarni a feladato­kat megoldani.” Még az év­ben elkészül az Értéktöbblet és profitráta, valamint a Marx és Engels életrajza cí­mű két tanulmánya is. Életének harmadik, mar­xista filozófussá érésének legjelentősebb szakasza az emigráció. Munkásságában eddig Hegel és Marx hatása egyaránt kimutatható. 1922- ben Bécsbe, majd Moszkvá­ba utazik, ahol az ún. mecha- nisták csoportjának egyik legtöbbet vitatkozó és sokat vitatott személyisége lesz. 1926-ban készül el Az újkori filozófiai története című munkájával, amelyre Asz- musz ad kritikai választ. 1928-ban befejezi a dialekti­kus materialista filozófia népszerű kifejtését Lenin művei alapján, majd a Logi­ka és dialektika című tanul­mányát. Nem könnyű helyzetben te­szi mindezt), hiszen ekkor még erős hatású a proletkult és Varjas nem ismerhette Le­nin néhány, csak később ki­adott filozófiai művét. Sok előadást tart és gyak­ran kerül a viták középpont­jába. Szívesen foglalkozik a matematika, a logika és a fi­lozófia összefüggéseivel. Marx mint matematikus című írá­sa után a kritika nagyon el­marasztalja, mert a bírálók szerint a matematikát egye­temes módszerként alkal­mazta. Életének utolsó évei­ről kevesebbet tudunk. A hagyatékát kutatók szerint „az ő munkájával sok más kezdeményezés is torzó ma­radt, .. . hosszú évekre vége szakadt annak a pezsgő, eredményekre biztató köz­szellemnek, amelynek Varjas munkássága nem elhanya­golható része volt.” Születésének századik év­fordulóján rá emlékezve el­mondhatjuk: mind tudato­sabban vállalt marxizmusa a magyar filozófia és a mun­kásmozgalom egyik jelentős személyiségévé emelte. Kaczián János Januar kemény napjai Farkasordító hideggel rontott ránk a tél, szakaszos sűrű havazással. A gyerekek csodálkozva és ujjongva néztek ki reggel az ablakon, szaladtak le az utcára, és bámultak föl a szürkén gomolygó égre, mely sok száz­ezer csillagos fehér pihére bomlott. Feltámadt a szél, és olykor felhőkben hajtotta a havat maga előtt, de ez csak növelte jókedvüket. Nem telt bele rövid félóra, visongó csoportokban lepték el a havas utcákat és sik­lottak le szánkóikkal a völgyet lezáró puskos hegy hom­lokán. Ezen a januári reggelen azonban szomorúan mentünk Pikus kutyámmal. A hóesés már elállt, dermedtre fa­gyott a táj, a nap kegyetlenül és hidegen derengett ki a párák mögül. A hajnali köd visszavonult leselkedőn a hegyek közé. A fagy szemünkbe vágott és elfojtotta lélegzetünket. — Tudtuk már, éreztük mindketten, hogy nem vár többé, aki ilyenkor reggel otthon mindig fo­gadott. A kutya mellém húzódott, a völgy eleje az is­kolán túl csendes volt. A téli szünet lejárt. Üres volt minden. Csak a madarak közeledtek felénk a bokrok­ból bizakodóan. Szinte a vállamat súrolták, amint le­hajtott fejjel némán befordultunk a házunk szögletén. Szürkületkor megint indultunk. A köd feljött a he­gyek mögül. A körvonalak megnőttek és elmosódtak. A mozdonyvezetők és gépkocsivezetők most bizonyára összehúzott szemmel fürkészik az eget. mert nehéz óráik jönnek. — A régi, útonjáró emberek közül — még jó százhúsz éve is — a vándorlegények ilyen időkben bekopogtattak valamelyik barátságos házba, hogy szál­lást kérjenek; a magányosan portyázó betyár pedig át­vágott toronyiránt a rónán, megsarkantyúzta lovát, hogy még a sötétség előtt kiköthesse a pusztai csárda hátsó zegzugos részén, hacsak nem tűnt fel a forduló előtt a figyelmeztető jelzés — hogy pandúrok lesnek a közelben. Ha pedig föltűnt, akkor tovább vonult vala­merre, ha tudott, az úttalan utak tekervényein. A perzekútor emberei pedig ittak és melegedtek az ivók­ban, s talán most nem is vettek észre semmit... Sok érdekes történetet szerettem volna még elmon­dani neked, KEDVESEM, a régi idők valós meséiből, ahonnan csöndes estéken mindig följártak az emlékeim­be. Lehet, hogy valamelyiket ismételgettem, de alig sikerült elmondani a legfontosabbat, ami valahogy kívül rekedt az elbeszéléseimből. Vége! Nincs tovább? — Azért ne légy olyan biztos benne, és sohse higgyed, hogy az árnyakat olyan könnyű volna legyőzni. És ne gondold azt se, hogy azért, mert én már nem hallom a hangod, Te nem fogod valami csodálatos módon meg­érteni az én beszédemet. Ma volt a születésnapod; a Nap tegnapelőtt a Vízöntő jegyébe lépett. A tél fordul. A latin költő kemény és tiszta sorával búcsúzom. Ide írom a befejezés előtt. VISZONTLÁTÁSRA, ISTEN VELED! CSÁK GÉZA Mikus Sándor szobra Olvassuk újra — együtt Illyés a honfoglalók között Élete legenda már. Mjnt a népi mozgalom legsúlyosabb lírikus egyénisége, a Puszták népe, a Petőfi), a Magyarok, a Hunok Párizsban írójának sorsa összeforrott a husza­dik századi magyar irodalo­méval. Művei olyan embernek az életrajzi dokumentumai, aki részese a kor harcainak, ő olyan alkotó, aki mindent megtett írásban és a szemé­lyes életút alakításával, hogy együtt lélegezzen népével. Természetes hát, hogy neki is hatalmas élmény volt a fel- szabadulás. Írófejedelem már a Hor- thy-korszakban is. De nem a hivatalosaké, épp ellenkező­leg. Amikor a Puszták népét 1935-ben közölni kezdi a Vá­laszban, talán még ő sem tudja, hogy milyen hatalmas társadalmi tudatformáló munkát végez akkor, amikor hitelesen bemutatja egy nép­réteg sorsát, életét, gondol­kodásmódját. Ha főműve hatalmas hatását nem is tud­hatta felmérni, az uralkodó osztály gyűlöletét szükség­szerűen annál jobban érezte. Hiszen természetes, hogy az a szuggesztív erő, amellyel ez a könyv a haladás iránti elkötelezettségét, a változás szükségességének akarását tükrözte, kiváltotta az ural­kodó osztály haragját. És ez a helyzet vagy állapot, ami­be az egyre jobbra tolódó or­szág került, pontosan kijelöl­te az ő helyét is. Egyike volt azoknak a keveseknek, akik 'megjárhatták a Szovjetuniót: 1934-ben közel 10 000 kilo­métert utazott ott, mint az első szovjet írókongresszus vendége, az Oroszország cí­mű riportkönyvében számolt be élményeiről. Ugyanakkor Babits halála után már nem­csak a saját életművét alkotó író, de irodalomszervező is; a Nyugat utódjának, a Ma­gyar Csillagnak a szerkesztő­je. Olyan szellemi népfrontot szeretne megvalósítani, amely küzdve a szegények szerel­méért, ellenáll a politikai kurzusnak és a szellemi igénytelenségnek egyaránt. Ezekben az években lírai alkata is megváltozik, a ko­rábbi „beszélő némaságtól” eljut a kérdező-érvelő-vitázó verstípusig. Most érik meg a sajátos illyési versmodell, a gondolati tartalmat rövid, lüktető mondatokban sugár­zó költemény, amely kép he­lyett inkább tartalmi-gondo­lati jelképekben fogalmazza meg mondanivalóját. Látszó­lag rímszegény, a csilingelés helyett a forma szikár egy­szerűsége, a tömörség ural­kodik verseiben, amelyben töltelékszó nélkül koncent­rál a lírai lényegre, s amely éppen emiatt olyan, mint egy kikezdhetetlen, tömör gránitszobor. Politikai magatartása» írói­szerkesztői tevékenysége, sze­mélyes sorsa egyszerre emel­ték az újat akarók vezetői közé. S amikor eljön az a pillanat, hogy a történelem megadja az újrakezdés lehe­tőségét, akkor nem magának, hanem egy népnek igényli ezt a lehetőséget. Egyszerre biztatva a szárnyalásra, és féltve, hogy nem tud majd élni vele. Hatalmas verse, Az új nemzetgyűléshez ilyen programadó mű, élén a Pető- fi-mottóval: „Hazát kell nek­tek is teremteni...” Ha éppen mostanában a Kortárs folyóirat nem közölte volna 45-ös naplójegyzeteit, az akkor írt versekből is tud­nánk, hogy az újjáépítés mennyire lefoglalta. Mindig is fontos volt számára a két­kezi munka megéneklése, de hogy ebben az időszakban ez a legfontosabb neki, azt ver­seiből is követni tudjuk. Ahogy megsiratja Hidak cí­mű versében a „legszomo­rúbb látványt”, a „betörött gerincű néma hidakat”, úgy örül, amikor látja, hogy a Szabadság-híd középső részét felszerelték. Ahogy örül, hogy romok közt, de békében él- hel), mert vége a háborúnak, oly izgalommal keresi dol­gát és a régi társakat. Mert társ akar lenni az újjáépítés­ben, az újrakezdésben, mert hirdeti: „Rajtunk fordul meg: lesz-e újra ország, / lesz-e otthona ennek az anyának, / aki kezünkbe ad­ta mindenét, / utolsó fillér­ként végső bizalmát.” Szalontay Mihály TAMG

Next

/
Thumbnails
Contents