Tolna Megyei Népújság, 1985. február (35. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-20 / 42. szám

2 ^ÉPÜJSÁG 1985. február 20. PANORÁMA Japán-NSZK tanácskozások az űrfegyverkezés támogatásáról Niataaszane Jaszuhitro jiapán minisztefrelnök kedden meg­erősítette, hagy országa kész közreműködm az amerikai űnfegyverkezési program ki­fejlesztésében. A Tokió által demostrált együttműködési készséget elítélő ellenzéki képviselőknek azt válaszolta, hogy mindennek — úgy­mond — semmi köze a Ja­pánban érvényben lévő anti- nuikleártis alapelvekhez, to­vábbá a világűr militairizá- lását tiltó parlamenti hatá­rozathoz, mert — sajátos ér­velése szerint — megvaló­sulása esetén is Japán terü­letén kívüli eső tervről van szó. Mindezt a kormány egyik mlagas rangú képvise­lője még azzal is kiegészí­tette : a körtnánytfő által mondottak vonatkoznak arra az esetre is, ha a „hadá­szati védelmi kezdeménye­zésnek” elkeresztelt ameri­kai fegyverrendszer tényle­gesen nukleáris fegyverrend­szer lesz. Megfigyelők sze­(Folytatás az 1. oldalról) végrehajtása azt jelentené, hogy szó sem lehetne többé a nukleáris fegyverzet bár­milyen csökkentéséről vagy megsemmisítésükről. Ha a dolgok ilyen irányban fej­lődnének, ezzel megnyílná­nak a zsilipek a fegyverke­zési hajsza minden irányban való folytatása előtt, s a nemzetközi biztonság ezt alaposan megsínylené. A Szovjetunió tisztában van azzal, hogy a tárgyalá­sok útja hosszú és görön­gyös, s reálisan szemléli a nehézségeket. Ügy véli azon­ban, hogy a siker a felek készségétől, poliltikai akara­rinit ez ellentétben áll a Na- kaszame által korában hang- goztatottitajkkal, nevezetesen, hogy Japán — egyebek kö­zött — azért támogatja a washingtoni tervet, mert Reagan szavai szerint az nem nukleáris fegyverekre épülne. Egyébként a „csillagok há- borújávial” fenyegető űrfegy­verkezési program állt a kedden Tokióban kezdődött japán—nyugaitnétmét külügyi — s egyben katonái — kon­zultációk középpontjában. Mindkét részről a külügymi­nisztérium -miagaS rangú „fegyverzetellenőrzési” kér­désekben illetékes képviselői ültek a tárgyalóasztal mel­lé, hogy a márciusiban kez­dődő szovjet—amerikai le­szerelési megbeszélések előtt — s azZal kapcsolatban — egyeztessék a két ország ál­láspontját. Az egyeztetés el­ső napja után annyi szivár­gott ki, hogy a felek egyet­értették : egyaránt támogat­tátok az ésszerű kompro­misszumra való hajlandó­ságától függ. A szovjet fél kész mindenre, a kérdés az, milyen magatartást tanúsít az amerikai fél. Tartózko­dik-e attól, hogy mestersé­ges akadályokat gördítsen a megegyezés útjába? Ha igen, akkor kedvező ered­mények várhatók. Külön aláhúzta a szovjet külügyminiszter a szocialis­ta országok közös kezdemé­nyezésének jelentőségét a Varsói Serződés és a NATO közötti megnemtámadási szerződés tető alá hozását. Rámutatott, hogy ez a javas­lat, valamint a szocialista ják az amerikai tervet, mert az — minit fogalmaztak — „az eddiginél stabilabb ha­dásza® Ikaposolaltek kiala­kulásához vezöt”. E sajátos megközelítés ál apj án szálltak síkra a küszöbönálló szov­jet—lamerifcai fegyverzetkor­látozási tárgyalások sikeré­ért, s ennek érdekében han­goztatták a nyugati egység — más szarvakkal az Egye­sült Államok támogatásának — fontosságát. A mostani jiapán—nyugat­német konzultációk a jövő­ben rendszeres — és hasonló tartalmú — tárgyalások első fordulóját jelentik. Rövide­sen ugyanilyen céllal japán —francia konzultációkat is tartanak, sőt az elkövetkező hón apóikban Tokióba várják mind az NSZK, mind Fran­ciaország hadügyminiszterét. Megfigyelők szerint mindez egyértelműen Japán és a NATO közötti együttműkö­dés erősödését jelzi. országok több más konstruk­tív javaslata ott fekszik a stockholmi értekezlet tár­gyalóasztalán, s mind a Szovjetunió, mind szövetsé­gesei érdekeltek abban, hogy sikerre vigyék ezt a tanács­kozást. Az európai helyzetről szól­va Gromiko egyebek között kijelentette: Senkinek nem engedhető meg, hogy kétség­be vonja a jaltai és pots­dami egyezménye^ érvényét, mert azok jelentik már négy évtizede az európai és az egyetemes béke alapját, s mert azokért a népek nagy árat fizettek. BUDAPEST Lázár György, a Miniszter- tanács elnöke táviratban üd­vözölte Haidar Abu-ßakr AttasZt, a Jemeni Népi De­mokratikus Köztársaság Mi­nisztertanácsa elnökévé tör­téni megválasztása alkalmá­ból. VARSÖ Lech Walesa, az egykori Szolidaritás szervezet elnöke ellen is nyomozás folyik ab­ban az ügyben, amellyel kap­csolatban a múlt héten elő­zetes létartóatáitásibá helyez­ték a feloszlatott szakszerve­zet három volt vezető alakját — közölte kedden Jerzy Ur­ban lengyel kormányszóvivő. MANAGUA A mcartaiguai nemzetvédel­mi miniszteri um közleménye szerint az elleniorradalmá- roik orvltámadás okait intéztek közúti járművek ellen. Há­rom embert megöltek és ha­tot — köztük egy ötéves gyermeket — megsebesítet­tek. Több járművet felgyúj­tották. BELGRAD Jugoszláviában keddtől 18,7 százalékkal megdrágul a liszt és a kenyér. Egyidejű­leg szociális intézkedések bevezetését készítik elő a legalacsonyabb jövedelmű rétegek eletszívonalának vé­delmében. Jugoszláviában januárban 9,2 százalékkal emelkedtek a kiskereskedel­mi áraik, s az egy évvel ko­rábbihoz viszonyíltaitan nö­vekedésük 62,7 százalékot tett ki. RÓMA Siimbn Peresz izraeli mi­niszterelnököt, aki három­napos hivatalos látogatáson tartózkodik az olasz főváros­ban, kedden a Vatikánban magánkiihialllgaltás'On fogadta II. János Pál pápa. Gromiko beszéde Kalinyingrádban Mai kommentárunk Kormány és közvélemény „Az új-zélandiak helyeslik a kormány politikáját” — nyilatkozta a minap David Lange miniszterelnök. A kije­lentés azzal kapcsolatban hangzott el a wellingtoni rádió­ban, hogy a szigetországban újabb közvéleménykutatási eredményt tettek közzé. Ennek értelmében az új-zélan- diak többsége (52 százaléka) támogatja a kormány dön­tését, hogy tiltsák ki az ország kikötőiből azokat az ame­rikai hajókat, amelyek atomhajtóművel meghajtottak, illetve nukleáris fegyvereket hordoznak. Az új-zélandi televízió is készített egy hasonló tárgyú felmérést. E sze­rint a megkérdezettek 73 százaléka már valamennyi atomfegyverfajta ellen foglalt állást. Az új-ézlandi kormány határozott döntésének híre szinte napok alatt eljutott a szigetország partjaitól mesz- szi államokba is. Ausztráliában, Japánban, sőt még Nyu- gat-Európában is újra felerősödtek az antinukleáris han­gok. S éppen ez az, ami különösen felizgatta a washing­toni kedélyeket. A Fehér Ház és a Pentagon a számára politikailag és stratégiailag lényeges csendes-óceáni tér­ség megtartása érdekében törekszik az ANZUS-paktum egységének megőrzésére. Ijedtségre most az adott okot, hogy Űj-Zéland kezdeményezését sietve fogja követni más állam is. S úgy tetszik, Washington félelme beigazolódik. Erre az egyik legfőbb bizonyítékot az ausztrál minisz­terelnök éppen az amerikai fővárosban szolgáltatta. Ro­bert Hawke jogosnak ítélte az új-zélandi kabinet dönté­sét. Sőt, ezen túlmenően Ausztrália nemet mondott arra, hogy az Egyesült Államok bármiféle módon felhasznál­hassa az ország légterét, területét, és vizeit az MX rakéta­kísérletekre. Ausztrália attól is elzárkózott, hogy terüle­téről követhessék amerikai szakemberek a jövőben az űr­fegyverkezési kísérletek lefolyását. Washington természetesen nem hagyta válasz nélkül Űj-Zéland nemleges döntését: hamar megfogalmazták a „büntetés” listáját. A Fehér Ház megtorlásként kilátásba helyezte, hogy törvényekkel nehezíti meg az új-zélandi kereskedelmet, megakadályozza a bárányhús és a gyapjú behozatalát, amennyiben a szigetország kabinetje nem vál­toztatja meg elhatározását. A két ország között kirobbant politikai válságban a legsúlyosabb kitételek ezek voltak: a Fehér Ház az új-zélandi bejelentés után nem tekinti lo­jálisnak és megbízható szövetségesének a szigetországot, s felülvizsgálja a wellingtoni kormánnyal fennálló katOr nai és egyéb kapcsolatait. Az új-zélandi miniszterelnök a hónap végén az Egye­sült Államokba és Nagy-Britanniába készül. A két szövet­séges nagyhatalom fővárosában a munkáspárti politikus személyesen kívánja kifejteni országa, az új-zélandi la­kosság és kormánya már eddig is sok támogatóra talált döntésének okait. MALLÁR ÉVA Szökött bűnözők paradicsoma Egy New York-i sajtókonferencián a közelmúltban bi­zonyítékokat tártak fel arról, hogy az amerikai meg­szálló erők Bécsben annak idején letartóztatták dr. Jo­seph Mengelét, a „halál angyalaként” ismert auschwitzi hóhért, aki négyszázezer ember elpusztításáért felelős. Mengele nem sokkal később eltűnt, és a világ csak a hetvenes években szerzett tudomást arról, hogy — feitet hetően a CIA segítségével — Paraguayban talált mene­déket. (Újsághír) Paraguay. A hírhedt dél­amerikai diktátor, Don Alf­redo Stroessner birodalma. Míg a földrész több országá­ban, Argentínában, Brazíliá­ban és Uruguayban megdőlt a katonai diktatúra, Para­guayban a puccsal hatalom­ra jutott hetvenkét éves tá­bornok harminc éve őrzi egyeduralmát. Azóta Stroess­ner élet és halál ura: hatal­ma korlátlan, a hadsereg és a kormányzó Colorado-pórt támogatásán nyugszik. A tá­bornokok és ezredesek loja­litását azzal biztosítja, hogy garantálja részesedésüket az úgynevezett illegális gazda­ságban, a csempészetben, vesztegetésekben és az egy­szerű lopásokban. A tábor­nok szerint Paraguay „az Egyesült Államok legjobb barátja”, s valóban az ENSZ-ben például nincs olyan kérdés, amelyben ne az USA-t támogatná. S a há­la dollármilliókban mutatko­zott meg. Igaz, az utóbbi idő­ben csökken az amerikai tá­mogatás, és az amerikai po­litikusok sem törekszenek ar­ra, hogy Stroessnerrel fény- képeztessék le magukat. Pe­dig a „demokrácia” szó ott olvasható valamennyi hiva­talos iraton, kiadványon ... Korlátlan a korrupció. A hamburgi Spiegel magazin egy miniszterről ír, aki egy 12 millió dolláros üzlet en­gedélyezéséért kétmillió dol­lár „csúszópénzt” követelt magának. Egy külkereskedő a kiviteli engedélyért a hi­vatalos árfolyam 40 száza­lékának megfelelő összeget fizetett a Központi Bank egyik tisztviselőjének. Itt mindennek ára van: egy tartózkodási engedély 200 dollár, ugyanannyiba kerül egy állampolgársági bizo­nyítvány, egy útlevél ára 700 dollár. Tudni vélik, hogy dr. Mengele, a halál­orvos évtizedeken keresztül rendszeresen fizetett para­guayi állampolgárságáért. Graham Green, az ismert amerikai író „Utazás nagv- nénémmel” című regényé­ben Augusta, a nagynéni Paraguayban így tűnődik: „Az isten tudja, hogy bol­dogul itt- dr. Mengele”, — majd rövid gondolkodás után hozzáteszi: „Valószínűleg tit­kos számlája van Svájcban”. Az ország mindig tárt ka­rokkal fogadta a volt náci­kat, a szélsőjobboldaliakat, de a szélhámosokat, a sik- kasztókat és a csalókat is. A befogadottak hivatalos listáján szerepel egy bizo­nyos Georges Watin, akit egy de Gaulle elleni gyil­kosság kísérlete miatt kö­röztek. Itt van Gaetano Or­lando olasz újfasiszta bűnö­ző, akinek többszöri kiada­tási kérelmét megtagadták, Auguste Joseph Ricord, francia származású nemzet­közi kábítószer-kereskedő, ő egy amerikai börtönből szö­kött Paraguayba. Vannak, akik rosszabbul járnak. Egy fogászati ügy­nök 110 kiló lopott arany­nyal érkezett. Előbb eltűnt az aranya, aztán az ügynök. A legújabb jövevények kö­zött szerepel Hans Hermann Weyer „konzul”, aki az NSZK-ban arra specializál­ta magát, hogy nagyravá­gyó újgazdagoknak, magas honoráriumokért — külön­böző címeket adományozott. A csaló kiadatási kérelmeit ismételten megtagadták a paraguayi hatóságok. Most hamis hajtási engedélyek és telekkönyvi kivonatok be­szerzésével foglalkozik. Le­vélpapírján „rendkívüli kö­vet” címet engedélyezett magának. A napilapokban rendszeres rovata van a kü­lönböző országokból érkezett kiadatási kérelmeknek. Sze­repelnek közöttük sikkasztó argentin bankárok, spanyol álpüspök és sokan mások. A helyi játékszabályok szerint: aki nem tud fizetni, mehet. Jellemző két amerikai bankrabló, Richard Cochran és Janet Krebs esete. Letar­tóztatták őket. Az újságok megírták, hogy a rabolt 906 ezer dollárt a hatóságok le­foglalták. Későbbi közlés szerint több mint egymillió­ról és ékszerekről van szó. A legújabb jelentés egy ügy­véd letartóztatásáról és két­millió-hétszázezer dollárról szólt. Az összeg feltűnő mó­dosulásaiban nyilván az ját­szott szerepet, hogy a rend­őri apparátuson belül a kü­lönböző csoportok nem tud­tak megegyezni a zsarolási összegben. Az ügy végül megoldódott: a paraguayi állam, bűnjelként, a Köz­ponti Bankban ünnepélye­sen letétbe helyezte a pénzt, és hogy a baráti USA-ható- ságokat is kielégítsék, a két bűnözőt kiadták Ameriká­nak. Így fest Stroessner tábor­nok demokráciája. A hatal­mon lévőknek minden meg­engedett, luxus és jólét, a szökött bűnözők paradicso­mot találnak itt, miközben a nagy tömegek a szuronyok árnyékában, megfélemlítve tengetik életüket. Meddig? GÁTI ISTVÁN

Next

/
Thumbnails
Contents