Tolna Megyei Népújság, 1985. február (35. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-19 / 41. szám

Új Élet Tsz, Mözs Készülődés a tavaszra FEBRUÁR Névnap: Zsuzsanna 19 A Nap kél 6.43 — nyugszik 17.14 órakor KEDD A Hold kél 7.05 — nyugszik 16.45 órakor Hetvenöt évvel ezelőtt, 1910. február 19-én szüle­tett Szeghalmon, és 54 éves korában, 1964-ben halt meg Budapesten Sebes Imre, a magyar és a nemzet­közi munkásmozgalom kiemelkedő harcosa. __________________________ __y ~ LESZ-E „CSILLAGOK HÁBORÚJA”? — Rtrri a címmel tart előadást ma délután két óraikor a bony­hádi művelődési központ propagandista klubjának fog­lalkozásán Faragó András, a Figyelő rovatvezetője. A A DOMBÓVÁRI Város- szépítő Egyesület fotós-mun­kacsoport já városvédő-fotó- sorozat készítését kezdte ed. A sorozatban Dombóvár megmentésre érdemes érté­kéit és a városképet rontó, csúfító jelenségeket egyaránt fel kívánják tárni. Az egye­sület kérd azokat, akik részt kívánnak venni a munkában, hogy a művelődési otthon­ban MaraZali Ferenc szerve­zőtitkárnál jelentkezzenek. <D vállalati gyűlé­sen tárgyalták meg a Zöld­ért dolgozói a múlt hét vé­gén a vállalat elmúlt évi te­vékenységét, valamint* az 1995. évii terveiket. PÉCSETT létrehozzák a Művészetek Házát, amely otthona lesz a különféle mű­vészeti szövetségek helyi, il­letve területi szervezeteinek, egyúttal teret ad a Művé­szetbarátok Egysülete műkö­désének. A történelmi bel­város egyik patinás épületét, a Saéahenyti téren álló Piat- sek-házalt alakítják át erre a célra. A rekonstrukció a terv szerint ez év végére készül el. + TABORVEZETÖK FEL­KÉSZÍTÉSE. A Magyar Út­törők Szövetségének Tolna megyei elnöksége a megyé­ből induló vándortátoorozók táborvezetöknek és helyette­seiknek a felkészítését" szer­vezte meg, melyre február 23-án kerül sor a szekszárdi Mikes utcai párthelyiségé- ben. O GRANULÁLJAK és ez­zel könnyebben oldhatóvá teszik a Lid'a-Mix tejipart. Az EGIS Ladta Tápszergyár tejfehérjéből gyártott kávé­ízesítője ugyaniakkor az ed­digi 100 grammos csomago­lás mellett hóromgraimmos, egy-egy csésze feketéhez, elegendő adagokban is for­galomba kerül. # TOTÖ-TAJÉKOZTATÖ. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 7. heti totómyenemények az illeték levonása után a következők: 13 plusz 1 tá­lé Latos szelvény 109 darab, nyereményük egyenként 77 012 forint, 13 találatos szelvény 44 darab, nyeremé­nyük egyenként 39 650 forint, 12 találatos szelvény 4364 da­rab, nyereményük egyenként 927 forint, 11 találatos szel­vény 48 030 darab, nyeremé­nyük egyenként 84 forint, 10 találatos szelvény 285 004 da­rab, nyereményük egyenként 27 forint. A Szabolcs—Szatmár megyei Varsánygyürén — együtt­működve a helyi termelőszövetkezettel — a COMPACK Kereskedelmi Vállalat új üzemet rendezett be, ahol fűszerezett sót csomagolnak Hideg idő A várható időjárás az ország terü­letére ma estig: többnyire gyengén felhős lesz az ég, csupán keleten valószínű néhol futó hózápor. Az északi szél általában élénk, helyen­ként átmenetileg erős lesz. Folytatódik a hideg idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet nyugaton —2 fok, keleten —6 fok körül várható. Távolabbi kilátások szerdától—szombatig: folytató­dik az évszakhoz képest hideg idő. Számottevő csapa­dék nem várható, legfeljebb futó hózápor lehetséges. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet —19, —14 fok kö­zött várható. Legmagasabb nappali hőmérséklet —6. —1 fok között lesz. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) napi csapadék az ország területén nem várható. Árengedmény, minőségi áru, piacszemlélet A mözsi Űj Élet Terme­lőszövetkezetben folyik az előző évi termények feldol­gozása, a piaci előkészítés és az értékesítés. Az előző év értékesítési gondjainak megelőzésére az idén gondos munkával igyekeznek „elé­be menni” a piacnak!, így megkezdték az értékesítést, ami árengedményes. Amíg a készlet tart — címszó alatt 20—30 százalékkal olcsób­ban juthat hozzá a fogyasz­tó fejes káposztához, vörös káposztához, savanyú ká­posztához, vagy éppen bur­gonyához. A termelőszövetkezet ker­tészetében megindult a pa­lántanevelési munka, a fó­liasátorban eddig eltűzdel­tek 170 ezer palántát ká­posztafélékből és salátából. A paradicsom- és paprika­palánták esetében egyelőre várakozó álláspontra helyez­kedtek a szakemberek, a zord idő miatt. A palánták szétültetését nem merik vál­lalni, de bíznak abban, hogy megváltozik az időjárás és megkezdhetik itt is a mun­kákat. A szövetkezetben megtörténtek a szerződéskö­tések is, így a termelést a szerződésekhez igazíthatják. A kertészet dolgozói ta­valy 120 kád káposztát sa­vanyítottak, ami 16 vagon­nyi mennyiségnek felel meg. Ennek már több mint hat­van százaléka eljutott a fo­gyasztókhoz, ami a megyén kívül Pécstől egészen Duna­újvárosig terjedő piacot je­löl. —szs— Doszpod Józsefné, Fauszt Lászlóné és Szabó Mónika a káposztapalánták pótlását végzi OL VAST AM Bútor Ha emlékezetem nem csal, az első magyar bútoripari egyesülés tízéves, ennek tagja a szekszárdi bútorgyár is. Az évtized alatt volt alkalmam többször is szép si­kerekről, az együttműködés eredményeiről tudósítani. Most is ezért fogtam tollat, mert a szekszárdi gyár hirdeti társvállalatainak termékeit — nem félnek a konkurenciától, az együttműködés-szakosodás előnyé­re vált a bútorgyáraknak, kiváltképpen a vevőnek. Mert ennek révén hozzájuthatunk olyan bútorokhoz, amelyet az ország más részében gyártanak, s viszont a szekszárdi termék eljut Szabolcsba, Nógrádba... S ha már a bútornál tartunk, örömmel sorakoztatom a la­kossági jó érdekek közé, hogy a múlt héten több alka­lommal — és tegnapi számunkban is — egy-egy keres­kedelmi vállalat bútorvásárt, árengedményes árusítást hirdetett. Ügy tűnik tehát a bútoripar—kereskedelem gyakorla­tát érdemes volna jobban megismerni — nem feltétle­nül az olvasónak, hanem azon személyeknek, akik más iparágban, kereskedelemben dolgoznak, hátha ott is frontáttörést lehetne elérni. A bútoripar—kereskedelem a kezdő rúgást elvégezte.-Pj­Baleset Az elmúlt héten egy köz­lekedési balesetet jelentet­tek a főkapitányság közpon­ti ügyeletére, ez a relatív gyorshajtásból keletkezett és súlyos sérüléssel végződött. Február 13-án 04.20 óra­kor Fácánkert belterületén a Tolnai u. 27. számú ház előtt Acsádi Lajos, Szek- , szárd, Székely Bertalan u. 19. sz. lakos a BZ 70-58 for­galmi rendszámú autóbuszt ,nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezet­te, a jégbordás úttesten a jármű megcsúszott és a jobb oldali árokba borult. Az autóbuszban utasként szállított Mozolai János, Szedres, Dózsa1 Gy. u. 7. sz. lakos súlyos, nem életveszé­lyes sérülést szenvedett. A Babits Mihály Megyei és Városi Művelődési Központ, Szekszárd sajnálattal értesíti a Babits-bérlettel rendelkezőket, valamint azokat a színházlátogatókat, akik a Szép magyar komédia c. előadásra jegyet váltottak, hogy a Magyar Színkör AZ ELŐADÁST technikai okokra való hivatkozással LEMONDTA. A Babits-bérlet- tulajdonosok kárpótlásáról lehetőségeinkhez képest gondoskodunk a műsor­füzetben és a sajtóban az előadás címéről, idejéről tájékoztatást adunk. A megváltott jegyek március 1-ig visszavált hatók. Rendezvényi 0»ztály (609) A Skála Szekszárd Áruház sza­badidö-osztálya az akciós terü­leten JÍ$r ]ü 1985. február 19— ■25-ig 20-30°/0-os árengedménnyel vásárt tart. AJÁNLATUNK: Régi ár: Űj ár: Ft Ft Csavarhúzó 250x10 113 79.10 200x10 224 156.80 Bolgár csavarhúzó 19 13.30 Kalapács, 40 dkg-os NDK import 52 41,60 Kombináltfogó 45 36 Gépkocsi üléshuzat 1480 1106 Továbbá az osztályon gépjárműalkatrész és tartozékok 70%-os árengedménnyel: Régi ár: Űj ár: Ft Ft Polski 126 vezérműkerék, nagy 147 44.10 Lada ajtónyltózár 117 35.10 Különböző motorkerékpár-alkatrész és tartozékok. VARJUK VÁSÁRLÓINKAT! (560) A köztisztaságról — Halló! Hamvas Ferencet, a szekszár- (fes-l di városfenntartási GAMESZ vezetőjét kérem! — Tessék. — Ismert, hogy a köztisz­taság fenntartása elsőrendű közegészségügyi érdek, tehát ennek elősegítése valameny- nyiünk kötelessége. Most a téli időszakban milyen ta­pasztalataik vannak? — Sajnos, rosszak. A fel­gyülemlett hó eltakarításáról, a gyalogjárók síkosságmen­tesítéséről a felszólítások el­lenére sem gondoskodtak egyes intézmények, vállala­tok, no és a lakosság, a ma- gánház-tulajdonosok egy ré­sze sem. Intézményesen a városgazdálkodási és a költ­ségvetési üzem körülbelül 120 embere végzi a köztiszta­sági feladatokat, de ez a lét­szám kevés. — Szabálysértési eljárást indítottak-e? — Igen. Közületek és ma­gánszemélyele ellen egyaránt. Harmincöt ilyen esetünk volt a karácsonyi hóesés óta. A pénzbüntetés mértéke 500 és 700 forint között volt. Gyak­ran azzal érveltek, hogy „ne­künk senki sem szólt, hogy ez is a mi munkánk”. — Szóljunk akkor most a Szekszárd városi Tanács ide vonatkozó rendeletéről. — Az elmúlt év április el­sején lépett hatályba ez a rendelet, amely külön feje­zetekben foglalkozik a köz­területek, a lakásra és tar­tózkodásra szolgáló épületek tisztán tartásával, a háztar­tási, valamint az egyéb nem háztartási szemét fogalmá­val, az állattartással, az ivó­vízzel, szennyvízzel, csapa­dékvízzel, de nem sorolom végig. — Többen kérdésként tet­ték fel, ami vitára is okot adhat, hogy a tisztán tartási kötelezettség hány méter tá­volságig számit a telekhatár­tól? — Kiterjed az ingatlan ha­tára melletti gyalogjáró egész területére, a telekha­tártól számított maximum nyolc méter távolságra, te­kintet nélkül arra, hogy a gyalogjáró szilárd burkola­tú-e, vagy sem. Ha a járda és a közút területe között fü­ves, virágos sáv is van, a gondozási kötelezettség erre is kiterjed. A szórakozóhe­lyek, kereskedelmi, vendég­látóipari egységek, utcai és más elárusító helyek előtti járdaszakaszt is legfeljebb nyolcméteres sávban az üze­meltető, illetve az árus kö­teles tisztán tartani. A köz­forgalmú közlekedés céljá­ra szolgáló járművek végál­lomásaiért, pályaudvaraiért a járművek üzemben tartói fe­lelősek. — Szemétgyűjtő tartályok mellett gyakran látni kisebb- nagyobb halom törmeléket, göngyölegből maradt dobozo­kat ... — Bocsánat, hogy megsza­kítom ... A nem háztartási szemétnek minősülő, bontás­ból, javításból’származó épí­tőanyagok, kerti és gazda­sági művelés során keletke­zett hulladékok, falomb, sző­lővenyige, egyéb nyesedék, elhasznált tárgy saját költsé­gen történő elszállításáról a telektulajdonosnak kell gon­doskodni. Itt hangsúlyozottan kérjük a lakosságot, hogy a reméljük, hamarosan meg­kezdődő tavaszi kerti mun­kák hulladékait, meg az imént felsorolt egyéb szeme­tet ne rakják a közterületre. Környezetet is szennyez, a forgalmat is akadályozza és esztétikai élményt sem kelt. dkj. NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZÁLAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Széchenyi u. 36.7100. Telefon: 16-211. Sportroval: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. - Terjeszti a Magy ar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő posta­hivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 43,- Ft, negyedévre 129,- Ft, egy évre 516,- Ft. - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. y

Next

/
Thumbnails
Contents