Tolna Megyei Népújság, 1985. február (35. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-15 / 38. szám

1985. február 15. NÉPÚJSÁG 3 Kongresszustól kongresszusig (IH.) Tények, tanulságokkal Szépítés nélkül, a megszo­kott politikai nyíltsággal tu­datta a társadalommal a párt XII. kongresszusának határo­zata: „Az életszínvonal meg­szilárdításának, majd továb­bi szerény javításának alap­vető feltétele, hogy jobban oldjuk meg a gazdasági fel­adatokat”. A cikksorozat elő­ző részében szerepelt tények, adatok már fölkínálták a tanulságot. A legfőbbet. Azt, hogy nem érzékeltük súlyá­nak megfelelően az alapvető feltétel megfogalmazását, s mert nem, hiányzott a lehe­tőség az előbb idézett kong­resszusi határozatrész teljesí­téséhez. Furcsa lépcsőfokok Társadalmi méretekben be­szélhetünk az életszínvonal megőrzéséről, ám a reálbérek csökkenése, egyes rétegek mindennapjainak megnehe- zedése figyelmeztet a meglévő — és le nem becsülhető — feszültségekre. A munkások és alkalmazottak egy keresőre jutó reálbére 1984-ben három százalékkal csökkent, azaz ha 1980-at száznak vesszük, akkor — mert 1983-ban, 1982-ben is mérséklődés ment végbe, csupán 1981-ben > nőtt 1,1 százalékkal az index­szám — 94,3 százaléknál tar­tottunk december végén ... Amit keserves dolog tudomá­sul venni, hiszen a nominális átlagkeresetek viszonylag te­temes növekedését — 1981: 5,8, 1982: 6,1, 1983: 4,1, 1984: 5,8 százalék — így vámolta meg az ennél is gyorsabb léptű fogyasztói áremelkedés. Ez tavaly — az előzetes ada­tok szerint — 8,3 százalékot tett ki, amit, mert rövid az emlékezet, hajlamosak va­gyunk csúcsnak tartani. Va­lójában a rekord 1980-hoz kapcsolódik, az árindex 9,2 százalékot ugrott. Furcsa lépcsőfokon járunk. A munkások és alkalmazot­tak havi — bruttó — átlag- keresete 1984-ben 5510 forin­tot ért el, 1980-ban 4225 forint volt. A pénzbeni társadalmi jövedelmek 125 milliárdot tettek ki tavaly, 1980-ban, a XII. kongresszus évében 87 milliárd forint volt „mind­össze”, azaz rendkívül gyors a gyarapodás ezen a területen. Akkor érthetjük meg igazán e társadalmi kötelezettség ter­hét, ha megismerjük a vi­szonyszámot: 1983-ban 380,4 milliárd forint munkából származó jövedelemhez 194,1 milliárdos — 111,1 milliárd forint a pénzbeni, 82,8 a ter­mészetbeni — társadalmi jö­vedelem társult. Amíg az összes jövedelem 68 százalé­kát tették ki a munkából származó forintok 1980-ban, most már hatvanöt százalék alatt vagyunk ... Ami nem biztos, hogy egészséges arány. A különbözőség észlelése Messzire gyűrűző következ­ményei vannak annak, hogy a nyolcvanas években — las­suló mértékben ugyan, de — folytatódott a keresetek ni­vellálódása, például a szak- és betanított munkások, a vezetők és a beosztottak bére között. A közhiedelmekre, a szóbeszédekre rácáfolva, a szocialista szektor foglalkoz­tatottjainak mindössze a másfél százaléka tartozik a havi tízezer forintnál nagyobb átlagkeresetűek közé. Ami nem okvetlen vigasz a ke­vesebb pénzt eltevő számára, mivel könnyen meglehet, ép­pen azért csak annyi az ő pénze, amennyi, mert főnö­keit nem ösztönzik kellő mó­don, érdekeltségükkel nem törődnek az arra illetékesek. Akiket szintén nem ösztönöz­nek ... Lényeges tanulsága a kong­resszustól kongresszusig ter­jedő időszaknak, hogy nem könnyű ugyan, de mindenkor szem előtt kell tartani a kü­lönbözőségek fontosságát. Ko­rántsem azonos hatású ugyan­is például az árszínvonal emelkedése a különböző ház­tartástípusokban élő — és az azokon belül lévő — csalá­dokra. Ahol nőtt a keresők száma, ott viszonylag köny- nyebben csoportosították át a forintokat, mint ott, ahol a nyugdíjat kell beosztani, avagy három kiskorú gyer­meket nevelni. Bepillantást enged a nyugdíjasok gondjai­ba egyetlen tény: az 1980-ban megállapított háromezer fo­rint összegű nyugdíj reálérté­ke, az emelések ellenére sem több ma már, mint 2700 fo­rint ... Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a most pi­henni térők magasabb össze­gű ellátmányra jogosultak — 1980-ban a munkás- és alkal­mazotti átlagkereset ötvenegy százalékát tette ki a nyug­díjak és járadékok havi át­laga, ma ez ötvenhat száza­léknál tart —, mint az ezt a státust korábban választók. A hosszabb szolgálati idő, va­lamint a magasabb átlagke­reset következményeként 1984-ben 3130 forintot tett ki az átlagos havi nyugdíj ösz- szege, 1980-ban 2267 forint volt. Vannak a nyugdíj mellett a társadalom számára más, szintén természetesnek tar­tott — és ez a természetesség nem baj — jövedelmi forrá­sok. A baj az, hogy már-már a figyelem köréből is kikerül­nek, annyira természetesek, holott itt is sok-sok milliár­dot kell fedezetként a terme­lésben előállítani. Tavaly 19,4 milliárd forintot kaptak kéz­hez a szülők családi pótlék­ként, 1980-ban ez a kiadás 13,6 milliárdot követelt, s hogy a „messzi” múltba is visszapillantsunk, leírjuk, 1970-ben 2,8 milliárd volt csupán ez az összeg. Van család, ahol ez a bevétel rendkívül fontos kiegészítője a jövedelemnek, s van olyan is, ahol zsebpénznek tekintik, azaz ismét arra intenek a ta­pasztalatok — és az idei vál­toztatások már ebbe az irány­ba mutatnak —, hogy a szo­ciálpolitikában is érvénye­sülnie kell az ésszerűségnek. Okos mérlegeléssel A tavalyi; 19,4 milliárd fo­rintos családi pótlék összege persze, törpévé zsugorodik, ha — például — összevetjük az 1983-ban élvezeti cikkekre kiadott 78,8 milliárd forint­tal, az ezen belüli 46,6 mil­liárdos alkoholszámlával... azaz a jövedelmek elköltésé­nek hogyanja sem huszad­rangú ügy! A társadalomnak sem az, s nem lenne szabad, hogy a család számára annak bizonyuljoh. Okos mérlege­léssel kellene a jövedelmek forintjait a családon belül is elosztani, átcsoportosítani, mert — kézenfekvő az össze­függés —, ha a népgazdaság visszafogásokra, korlátozások­ra kényszerül, elképzelhető-e, hogy a családok egy tetemes része ugyanúgy gazdálkodjék, mint korábban? MÉSZÁROS OTTO Következik: IV. A szomszéd rétjének színe. Fauagök télen Hazánkban van Európa legnagyobb akáccrdő-állománya. A Debreceni Parkerdészet­ben á kemény hideg és a nagy hó sem akadályozta kitermelésben a dolgozókat. Naponta az egészségéit Egészséges dolgozókra, ed­zett fiatalokra mindig, min­den társadalomnak szüksége volt, van, lesz. Évtizede már, hogy törvény született, a fia­talokért, hogy a testnevelés és a sport segítse elő az if­júság helytállását a tanulás­ban, a munkában, a honvé­delmi készségek fejlesztésé­ben, szabad idejének hasznos felhasználásában, egészségé­nek védelmében. E határozott állásfoglalás erősödik a köze­ledő pártkongresszus irány­elveiben: „A testnevelés és sportmozgalom az eddiginél eredményesebben járuljon hozzá a lakosság egészsége­sebb életmódjához, a fiatalok fizikai erőnlétének javításá­hoz. Nagyobb figyelmet kell fordítani az iskolai testneve­lésre, a diáksport fejlesztésé­re, a szabad idő kulturált el­töltésének elősegítésére. A tömegsportra épülő verseny- sport segítse a sportolás iránti igények felkeltését, tel­jesítményeivel járuljon hozzá hazánk jó hírének növelésé­hez ...” E megfogalmazott gondola­toknak vannak megszállottjai, akik mindezt szenvedéllyel a gyakorlatban élik naponta az egészségért. Ilyen például Bá- taszéken Czencz Imre és a Szekszárdon élő fia, Péter. A velük való beszélgetés sum­mája sokszor elhangzott, hogy: a család szerepe meg­határozó a gyermekekről való gondoskodásban, a nem­zedékek összetartásában, a közösségi életmód formálá­sában, hogy a szülők felelő­sek azért, hogy gyermekeik jó családi légkörben nevel­kedjenek, megszerezzék azo­kat az ismereteket, elfogad­ják az erkölcsi értékeket és normákat, amelyek szüksé­gesek a társadalmi beillesz­kedéshez, a kiegyensúlyozott élethez. — Szüleim a szószólóim, én csak csinálom — Czencz Pé­ter fogalmaz így, csendesen, szófogadó, fegyelmezett gyer­mekként, amikor már maga is második gyermekének ér­kezését várja. Ez a mondata, kijelentése a sajátos családi légkörből, életformából, ne­veltetésből fakad. A Czencz család neve Bátaszéken és környékén a — talán méltat­lanul feledett festőművész — Czencz János munkássága révén vált elsősorban ismert­té. Az ősök ereiben négy nemzet — lengyel, cseh, né­met, magyar — vére csordo­gál. Az erdőt járó, vadászó, síelő nagyapjáról, az édes­apjáról eleven emlékeket őriz Czencz Imre, a bátaszéki malom üzemvezetője. Hangos derűvel kísért, komoly élet- szemlélete tükröződik az író­asztala fölé helyezett mon­datból: „Az ember számára Czencz Imre Czencz Péter legnagyobb győzelem, ha ön­magát legyőzi.” — Mit kell célba venni a győzelemhez? Először is a kísértéseket, az elkényelmesedésre ingerlő tunyaságot, a saját készítésű halászlevek vörös bort kívánó erejét, a környezetet elhomá­lyosító cigarettagyújtás nyu­galmat színlelő mozdulatait, és lehetne sorolni egyéb, egészséget károsító, pusztán rossz szokást is. Az első ha­tározott lépés elegendő a célba éréshez. Ez érződik Czencz Imre lendületes em­lékezésén: — Évtizedek óta nem vacso­rázom — monja, miközben arról a disznótoros vacsoráról beszél szemléletesen, amely­nek könnyű lélekkel áll ma már ellen. Az első lépésre, pontosabban futólépésre így gondol vissza: — Ha nem a futballpálya mellett lakom itt, Bátaszé­ken, talán sosem tudtam vol­na elkezdeni a rendszeres mozgást. Mindig lestem, mi­kor nem látnak, hogy indulni merjek. Most már ott tartok, ha ezrek ülnének a lelátón, az sem zavarna. Reggel min­dig gimnasztikával indul a napom. Átmozgatom az iz­maimat, az ereket, ez már kihat a közérzetemre. Az ezt követő nyolc-kilenc órai munka a malom irányításá­ban annyi feszültséget idéz bennem, hogy levezetésére hetente két-három alkalom­mal Szekszárdra járok úszni. A futás az a napi szükségle­tem, ami az öt perc alatt megtett ezer métert jelenti. Ilyen teljesítménnyel jelent­kezhetek csak a soron követ­kező verseny tizennégy kilométeres távjára. De, ami­re a legbüszkébb vagyok, hogy a fiamban is sikerült kialakítani, örökíteni a sport iránti szeretetet, és ezt a fel­fogást, ami nekem nagyon jó. Hiszem, hogy olyan teljesít­mény mellett, amit a fiam produkál, nincs idő csavar­gásra, értelmetlen idő- és pénzpazarlásra ... Atyai büszkeséggel említi sorban a helyeket, a tömeg­sport-rendezvényeket, ahová fiával együtt eljutott. A „Fut a Pest” 11 kilométeres szaka­szán egymás mellett futottak. Czencz Péter neve ott ta­lálható a szolnoki négypróbá- sok, a Balatont átúszók, az IBUSZ maratonit futók név­sorában, de a szekszárdi tíz­órás folyamatos úszást telje­sítők között is. Nem élspor­toló, de az élmezőnyben. Nem szereti a reflektorfényt, de ma már nem élhet a ver­senyre készülés napi izgalmai nélkül. Ezért változtatott pá­lyát, üzemmérnöki diplomá­ját sportszervezői állásra cserélve. Az élelmiszeripari főiskola befejezése után, most a testnevelési főiskolára ké­szül. A sütőiparban végzett munkája után — most az életét kitöltőn — a megye szövetkezeti sportmozgalmá­nak szervezése lett a napi feladata. Az ép test, ép lelket is kö­vetel. A Jókai-regényeken felnövő Czencz Imre Beetho- ven-muzsikát hallgat, a XIX. század festőinek munkáit gyakran felkeresi a múzeu­mokban. Ez éppen olyan bel­ső kényszere, mint az, hogy a Fradinak drukkoljon emlé­kezete óta. Unokája, ifjabb Czencz Péter bontakozó életé­nek formálásából is tevéke­nyen kiveszi részét. így ő, a legkisebb, egy igazi labdát és egy öcsit kér a nyuszitól húsvétra... * A Czencz családról felvil­lantott kép egy mozaikja an­nak a — megyénkben egyre szélesedő — tömegmozgalom­nak, amelyben már százak vesznek részt naponta, az egészségért, futva, úszva, ke­rékpározva. Ami számukra hasznos, az előnyt jelent a társadalomnak. DECSI KISS JÁNOS Dombóvár, Szekszárd Szociális fejlesztés a MÁV-nál Mivel a vasút gondjainak jó része a létszámhiányból fa­kad, lehetőségeik szerint kü­lönös figyelmet fordítanak a vasutasok szociális ellátásá­nak és munkavédelmének ja­vítására. Az elmúlt évhez ha­sonlóan az idén is körülbe­lül három és fél milliárd fo­rintot költenek ezekre a cé­lokra, ebből kétmilliárdot a szociálpolitikára, másfél mil­liárdot pedig munkavéde­lemre. Igyekeztek úgy cso­portosítani a rendelkezésre álló összeget, hogy az minél jobban szolgálja a vasutasok igényeit, növelve a MÁV munkaerő-megtakarító képes­ségét. Szociális fejlesztésre több mint háromszázhúszmillió fo­rint jut. Ezen belül — fon­tosságára való tekintettel — kiemelten támogatják a la­kásszerzést. A mintegy 200 milliós keretből az idén több mint kétezer dolgozónak ad­1 nak kisebb-nagyobb kölcsönt vagy támogatást. A szociális beruházások sorában egyebek között folytatják a pécsi, a dombóvári, a tapolcai üzemi konyha, a komáromi és a püspökladányi szociális épü­let és több helyen korszerű öltözők, mosdók építését. A korlátozott lehetőségek mi­att az idén nem kezdődik új beruházás, s egyelőre nincs mód a budapesti pályaudva­rokon dolgozók szociális hely­zetének jelentősebb javításá­ra sem. Ellensúlyozásképpen többet — 1,7 milliárd forin­tot — fordítanak a meglévő szociális létesítmények fenn­tartására, a további állag­romlás megakadályozására. Az üzemi étkeztetésre és a gyermekintézmények fej­lesztésére több, az úgyneve­zett jóléti intézményekre a korábbinál kevesebb jut ebben az évben. Ezért arra ösztönzik a vasutas sport­egyesületeket, művelődési há­zakat és üdülőket, hogy — például helyiségeik bérbe­adásával, s színvonalas prog­ramok kínálásával, — igye­kezzenek hozzájárulni az év­ről évre növekedő üzemelte­tési, fenntartási költségeik előteremtéséhez. Munkavédelemre az idén 1,5 milliárd forintot fordít­hatnak a vasútnál. A nehéz fizikai munka könnyítésére új anyagmozgató és rakodó­gépeket szereznek be, és csaknem 2000 villamos és pneumatikus kéziszerszámot vásárolnak. Folytatják a zá­honyi vegyianyag-átrakó re­konstrukcióját, s a zajos dí­zelmozdonyokat csendesebbé alakítják. Több pályaudva­ron, így például Szentesen, Murakeresztúron és Szek­szárdon javítják a térvilágí­tást. Az állomási és a for­galmi munka biztonságának fokozására folytatják a kör­zetek rádiósítását.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents