Tolna Megyei Népújság, 1985. február (35. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-13 / 36. szám
1985. február 13. KÉPÚJSÁG 5 ALg i, „A lelki törekvéseknek az a leghatározottabb formá- ja, amelyet szándékosság, céltudatosság és a választási lehetőségek közötti döntés ténye jellemez... Tudatos elhatározás, elszántság, törekvés valamely szándék, cél megvalósítására, valaminek megtételére." (A magyar nyelv értelmező szótára.) Oldalösszeállításunkban az élet olyan területeit, jelenségeit dolgoztuk fel, melyeknél az akarati tényezőknek jelentős szerepük van. Hatodik, hetedik (?) felvonás Tánc nélkül élni? A Táncok Szatmárból próbáján Ami egy építkezésen előfordulhat... Szomorú ünnepségre voltunk „hivatalosak” 1983. decemberében. A TOTÉV néptánccsoportja fennállásának tizedik évfordulóját ünnepelte, s ugyanekkor búcsúztak is egymástól, magyarán megszűnt a csoport. Hogy miért? Részben azért, mert mindössze két táncos dolgozott a TOTÉV-nél, a többiek pedig szerte a városban, megyében. Az akkori gazdasági viszonyok között — a vállalat jóléti alapja egy évre 112 ezer forint volt, a szakszervezet kulturális alapja pedig 54 ezer, a dolgozók létszáma 1200 — a tehetséges gárda fenntartására nemigen jutott pénz. Korábban a lányok sárközi öltözete 80 ezer forintba került! A csoport feloszlásának más okairól most nem szólunk, legfeljebb megemlítjük, hogy az anyagiak ellenére is közművelődési baki volt az együttes felszámolása... A táncosok pedig reménykedtek, hogy a búcsú csak ideiglenes. És szerencsére ez is történt... A tavalyi év első két hónapja cssöndesen — azaz tánc nélkül — tel számukra. De idejük volt, s a korábbinál gyakrabban mentek együtt színházba, hangversenyre, s közben pedig tervezgettek. — Tánc nélkül élni? Egyszerűen nem tudtunk. Hiányoztak a próbák, a fellépések — mondják többen. — Egyszerűen táncolni akartunk. De nagyon! Akár saját örömünkre is. Lőcziné Polányi Jusztina, a csoport „C” kategóriás néptáncvezetője — ő a TOTÉV-nél dolgozik — beszélt a vállalat vezetőivel, s márciustól ismét megkapták a termet, s hetenként egy-egy alkalommal összejöttek, táncoltak, helyesebben táncház- szerűen vették a soron következő anyagot. S közben érkezett számukra pénz: a megyei és az országos szerLőczinc Polányi Jusztina vektől, akik azon a bizonyos búcsúesten támogatást ígértek. Így május 1-től hivatalosan működnek. A létszám 46. S készülődnek a márciusi minősítésre, ahol szeretnék megszerezni, illetve megtartani a korábbi ezüst fokozatot. — Olyan a csapat, akikkel a világot is meg lehetne dönteni — szögezi le Lőcziné Polányi Jusztina. Műsoruk pedig ragyogó. Akár a Mezőségi páros, akár a Táncok Szatmárból, avagy Szabadi Mihály ajándék-koreográfiája, az Ugrós. És a terveik ? A „holtszezonhoz” hasonlóan táncházakat rendeznek, eleget tesznek minden meghívásnak, sőt, az utánpótlásról is gondoskodnak: a minősülés után az 505-ös Szakmunkásképző Intézetben és a Rózsa Ferenc Szakközépiskolában a táncházakon „választanak” tehetségeket. És a távoli tervek? A már említett alkalmi támogatás hosszú jövőt nem biztosít az együttesnek. Hogy mi lesz velük újabb egy év után? Velük, akiket a hajlíthatat- lan akarat és a kemény munka élesztett újjá? — Megkeressük a támogatás lehetőségeit — mondja Báli János, a szekszárdi Munkásotthon igazgatója. — Biztosan segítőkre lelünk a SZOT-nál, a HVDSZ-nél, az Országos Közművelődési Tanácsnál... Közös érdekünk, hogy a csoport sokak örömére táncoljon. És természetesen mi is segítőkezet nyújtunk a csoportnak, s a TOTÉV-vel együttműködve megteszünk mindent, hogy a jórészt munkásokból álló fiatal csapat dolgozzon! Ha meggyőznek,... Pásztor Istvánt, a tamási I. számú Általános Iskola igazgatóját arról faggattam, mi a szerepe az akaratnak a demokratikus vezetői stílus kialakításában. Az igazgató, miután különböző rendeleteket hozott, példaként elmondotta, hogy az utóbbi időben előtérbe került az említett vezetői stílus. Ez nem véletlen, hisz a társadalom igényli, szükség van rá, de arra is, hogy rendeletileg szabályozzák. Kell azért is, a pedagógusokra vonatkoztatva, hogy elinduljanak a stabilitás útján. Mindez azért is fontos, mert nem szakadhat el a közösség attól, akit vezet, de igényelje, akarja a közösség is és a vezetők is ezt a stílust. — Ha a közösség megvan, akkor azok a fórumok is biztosítottak, ahol ezt gyakorolni lehet — állapítja meg az igazgató, majd a demokratikus vezetői stílus náluk megnyilvánuló — különböző — formáira utal... Szóba kerül a kéthetente megtartott iskolavezetői értekezlet, ahol az igazgatón kívül a helyettesek, a csoportvezető, az szb- titkár, a párt- és a KISZ- titkár is aktívan részt vesz, aztán a kibővített vezetőségi ülések, ahol a munkaközösség-vezetők véleményét is figyelembe veszik — kerülnek sorra. — Mit jelent az egyszemélyi vezetőnél az akarat? — kérdezem. — Azt, hogy az irányelveket, az irányítás javaslatait úgy kell tálalni, hogy azt elfogadják... Van eset, amikor az általam javasolt dolgokon is változtatunk, de van olyan is, amin nem lehet. Ilyen például az irányelvek betartása, vagy a \>ér. Az utóbbinál az van, hogy amennyi rendelkezésre áll, azt nem lehet túllépni... Aztán van olyan is, hogy közelítünk egymáshoz, mint például az iskolai házirend kialakítása, vagy éppen más példát is mondhatnék. A lényeg az, ha meggyőznek, minden rendben van. Kerényi István gépészmérnök és felesége három évvel ezelőtt határozták el, hogy a kicsi, sötét és nedves állami lakásból elég volt, építkeznek! A férj a Gabonaforgalmi Vállalat karbantartó üzemének vezetője, a feleség a megyei KISZ-bizottságon majd az Országos Szórakoztató Zenei Központ Tolna megyei kirendeltségén dolgozott, jelenleg a HNF szekszárdi bizottságánál áll alkalmazásban. A munkahely- változásoknak is közük van az építkezéshez, mert mindennek ahhoz kellett alkalmazkodni. Már nem voltak fiatal házasok, amikor belevágtak, két fiúk van, 15 és 13 évesek. Ezen az építkezésen minden előfordult, ami csak elképzelhető, sőt, még az átlagnál is több nehézséggel kellett szembenézniük. A szép telken ugyanis volt egy pince, mellé akartak építkezni, de városrendezési okokból ez nem lehetett, mert egy jövendő utca kialakításának lett volna útjában a ház. Ezért a pince fölé kellett építeni. Három hónapig betonozták a 4,5 méter mély alapot, 95 köbméter anyagot tartalmaz. — Mihez kellett a legnagyobb akaraterő? — Ahhoz, ami ezután következett. Alapot ásni csak géppel lehetett. Először a gép döntötte össze a pincét, azután magától dőlt össze, harmadszor pedig már álltak a falak, megvolt az aljzatbetonozás, akkor jött az a nagy eső, alámosta az egészet. Az ott raktározott cementtel együtt elázott minden. Mégis folytattuk. — Mi segített? — A cél, hogy saját házunk lesz, és mások segítőkészsége. Nem is igaz, hogy menynyit segített a férjem vállalata az úgynevezett „C”-fuvarral, hiszen az anyagbeszerzés útjai ismertek mindenki előtt. A kollégái fantasztikusan sokat dolgoztak nálunk. Volt, aki akkor is megjelent vasárnap délután, amikor már nem is mertük volna erre kérni. Nélkülük talán feladtuk volna. Már nem dolgoztam a KISZ-bi- zottságon, amikor elkezdtük az építkezést, felajánlották, hogy jönnek, de ezt nem is mertem komolyan venni. Egyszer váratlanul kaptuk meg a béléstesteket. Még az is eljött segíteni, akivel korábban már nem dolgoztam együtt. Az ilyesmi jólesik, és erőt ad az embernek. Mindenki nagyon sokat dolgozott, ha én már teljesen kivoltam, a férjem nyugodtan folytatta tovább, míg én is összeszedtem magam. Közben megbetegedtem, kórházban voltam, „műtötték”. A gyerekek is dolgoztak, amit csak tudtak, a falakat az öcsém húzta fel, apám és férjem csinálta meg a vízvezetést, a szennyvizet, a férjem a villamosítást, én parkettáztam és csempéz- tem. — Honnan tudták, hogy mit, hogyan kell? — Megtanultuk. Az első parkettasort egy öreg asztalos mutatta meg, a többit már megcsináltam. Most már bentlakunk, de még rengeteg munka van hátra. — Miről volt a legnehezebb lemondani? — Semmiről, mert amikor belevágtunk, tudtuk, mire vállalkozunk, de az biztos, hogy még felnőttkorban is szükség van a szülői segítségre ... Az oldalt készítették: Bakó Jenő, Ékes László, Horváth Mária, Ihárosi Ibolya és Kapfinger András. Ártalmas drogok és a csokoládé Már-már szállóige, hogy „aki meg alkar gyógyulni, az meg is gyógyul”. Igaz, hogy e „tétel” orvosilag nem bizonyított, de vannak olyan cáfolhatatlan tények, melyek a mondást igazolják. Bizonyos betegségeiknél pedig különösen. Mire gondolunk? Például a kórházban fekvő, műtött betegékre. Amennyiben betartják orvosaik utasításait — akkor kelnek fel először, amikor arra engedélyt kapnak, csak az előírtaknak megfelelő ételeket fogyaszítanák, ezzel szemben teljes mértékig eltekintenek az alkoholtól — és folytatható a sor —, nyilván hamarabb állnak taltpra, mint a renitenskedők. És azt hiszem, hogy a gyógyulást segítő optimizmusnak is jócskán van szerepe á dologban. Érdemes arról is szólni, hogy az akaratinak milyen fontos szerepe van a betegségek megelőzésében. Civilizációs betegségeink egyike az infarktus, amely hazánkban, sajnos, egyre terjed. Viszont a nyugati államokban csökkenő tendenciát mutat. A szakemberek statisztikai adatokkal is bizonyítják a hátteret: vagyis azt a tényt, hogy míg nálunk egyre emelkedik a káros, ártalmas drogok — alkohol, nikotin — fogyasztása, nyugaton viszont csökken. Ennek hátterében pedig a felvilágosítások elfogadása, illetve nem elfogadása áll. Mert azokban az országokban, ahol a szakemberek tanácsának megfelelően próbálnak élni az emberek, meg is van az eredménye. Mert akarattal, a tudati 'tényezők „segítségével" igenis vissza lehet szorítani bizonyos népbetegségeket, civilizációs ártalmakat. Magyarországon ugyancsak a civilizációs betegségek közé tartozik a fogszú- vasodás, s ezzel kapcsolatban igen elszomorító számadatok Valnnalk már az óvodás és a kisiskolás 'gyerekek tekintetében... S íme egy példa, melyen érdemes elgondolkodni. Svájc valamikor a fogbetegségek terén v ilágvti s zon y latiban is élen járt. S most? Ragyogó eredményeket értek el ugyancsak a pszichés ráhatás, meggyőzés segítségével. S ráadásul abban az országban, ahol tej'osöki.ból kerítések sorát lehetne megépíteni. Mit tettek? Hatásos kampányt indítottak az iskolákban, óvodákban, s meggyőzték a gyerekeket, no és a szülőket a cukorka és a csokoládé fogyasztásának káráról. Sőt, hallottam valahol, hogy bevezették azt is, hogy az a gyerek, laki az ajándékba kapott csokoládéját bevitte, ,;leadta” az iskolában, az jutalmat kapott. Labdát, tornaszert, játékot... S azóta náluk bizonyára nem fart két-ihárom órán át egy 25—30-as létszámú osztály isfcolafogáSziati szűrése, kezelése! Olga Megvallom, először olyan gyerekkel szerettem volna beszélgetni, aki az általános iskolai évek 1—6. osztályában gyengébben tanult, de hetedikre már összeszedte magát, mondván, lassan pályát kell választani, és az eredmény számít. Hogy végül is nem került erre sor, annak két „oka” van. Az egyik Bozsó Jánosné, a gyönki általános iskola igazgatója, mivel bemutatta Jakab Olga 8. a osztályos tanulót, a másik „ok” pedig maga a kislány, aki magyar anyanyelvű, de mégis a német nemzetiségi nyelvet választotta az iskolában, és most német nemzetiségi óvónőképző szakközépiskolába pályázik — Pécsre. Ügy gondolom, ehhez az elhatározáshoz nemcsak a barátnő példája kellett, hanem hihetetlen szorgalom és erős akarat. Szerencsére egyiknek sincs híja Jakab Olgában. Ez egyébként kiderül majd az alábbiakból. — Már az óvodában elkezdtem tanulni a németet — közli, majd felpörgeti a tempót, és elmondja azt is, hogy végül is egy orosz— német nyelvű táborban ismerkedett meg ezzel a szép nyelvvel, és ezután döntött, hogy az általános iskolában él ezzel a lehetőséggel. Segít a tanulásban a bátyja felesége, aki németet tanít, és sokat jelent az is, hogy egy erfurti kislánnyal levelez. Ez utóbbi nemcsak a nyelv, hanem az ország megismerésében is döntő tényező. Az akaraterő szerepéről érdeklődve megtudom, az első terv megvalósításához — idegenvezető szeretett volna lenni — ugyanúgy kell, mint a másodikhoz, az óvónői pályához. — Szeretném, ha felvennének, és azt is, hogy ott minél többet megtudjak. Ezért harcolok is — jelenti ki meggyőzően, aztán elmondja, mi adja mindehhez az erőt. Előtte van nővére példája, aki kitűnően érettségizett, serkent a sokat olvasóédesanyja biztatása, aki arra neveli, hogy törekedjék újra meg újra. — Mindén érdekel — állapítja meg. Ha valami érdekeset hallok, mindig többet akarok megtudni róla. Ezért vállalok az órákon is kiselőadásokat. Szeretem a nyelvet, az országot, szeretek emberekkel barátkozni. Szeretek versenyezni, szavalni, olvasni... A sikerek ösztönöznek, a kisebb kudarcok megviselnek, de gyorsan túlteszem magam rajtuk. Remélem, ezek után senki sem kételkedik abban, hogy mindehhez kell akarat. Az akarat fejleszthető A régi keleti kultúrák hagyományait és a modern pszichológia eredményeit egyaránt felhasználó gyakorlatok sorozatát tartalmazza Popper Péter 1981-ben megjelent A belső utak könyve, mely nem lelki betegéknek készült, hanem azoknak, akik belső problémáik megoldását önmaguk- tól várják: bíznak önismeretük tartalékaiban és fejleszthetőségében, s önismerethez, önfejlesztéshez saját erejükből szeretnének jiutrti. Az akarat fejlesztése című fejezetből idézünk: — 'Pszichológiai közgon- dolkozásiumikban gyakran tapasztalható valamiféle „akarat-mítosz”. Sok belső problémáról állítják, hogy azok oka az akarat gyengeségében rejlik. Ügy tűnik, hogy az ember akarati funkcióit imdete rmin általiak tartjuk, mintha fejlesztéséhez csak „erős elhatározás” volna szükséges, semmi egyéb. A valóságban az ember akarati élete rendkívül bonyolult szerveződésű funk- öiórendszer, ámely egyáltalán nem független a személyiség összerendezetrtségétöl, emocionális kiegyensúlyozottságától, az értékrendtől stb. — sőt nagymértékben ezek függvénye. Az akarat fejlesztése csak a teljes személyiség fejlődésével együtt képzelhető el...
