Tolna Megyei Népújság, 1985. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-12 / 9. szám
©"népújság 1985. január 12, Múltunkból — Milyen csodálatos almaillat van az irodájában. — A Húsvéti rozmaringé. Ezé a „fürté” amelyet a fogasra aksztottam még a szüret idején. Kíváncsi vagyok, hogy meddig bírja ezt a klímát. — S honnan a makulátlan almasorozat, mely számomra ritkaság. — Innét a pálfai Egyetértés Termelőszövetkezetből. Egyébként tizenkilenc hektárnyi almásunk van. Ez a fajta megfelelő tárolás mellett nyárig is eláll. — Ne haragudjon, de az almán kívül más nem „fogott meg az irodájában. Szokványos, mondhatni egyszerű a berendezés. Pedig aki személyesen nem ismeri a számtalan és rangos közéleti tisztséget is betöltő téesz- elnököt, úgy véli, hogy itt a legkevesebb a süp- pedős szőnyeg, a ... — Ne is folytassa. Tudom. Sokan említették már ezt. Nekem az a véleményem, sőt a tapasztalatom, hogy ezzel a berendezéssel is lehet olyan jó eredményeket elérni, mint a süppedős szőnyeggel, malomkeréknyi fotelekkel. Higgye el, hogy már számtalan külföldi céggel számtalan valutát hozó szerződés köttetett meg itt. És látja, központi fűtésünk is van. Tavaly szereltettük be. De nemcsak az irodákba, hanem a gépműhelybe is ... — Persze, nemcsak külföldi partnerek, hanem politikai, állami vezetők is voltak itt vendégek. Járt már a pálfai téesz- ben Kádár elvtárs... — Kétszer is. Először 1961. ben, majd pontosan tíz esztendő múlva ismét. Azok a találkozások igen nagy élményt jelentettek a tagság számára. I — Elsősorban miért? — A nagy-nagy őszinteségért. A kertelés nélküli beszélgetésért. Hogyan is fogai, mazzak? Talán úgy helyes, hogy mindkét alkalommal a mi fajtánkra jellemző őszinte eszmecsere folyt. Az első alkalommal programot is adott Kádár János, vagyis a tennivalót első kézből hallhatták tagjaink. Emlékezem. Szabó bácsi föltette a kérdést, hogy mi lesz a sorsuk a parasztcsaládoknak... A kiöregedő tsz-tagoknak... Mert régen, ha az idős ember a földet a gyerekeknek adta, azok eltartották. De mit adhat most az öreg, amikor majd mindene a közösben van? Az iparban dolgozók nyugdíjat kapnak. Viszont a tsz-tagok nem. ■ — Mi volt a válasz? — Kádár elvtárs nem azt mondta, hogy holnapra megoldjuk. Hanem azt, hogy a maguk becsületes munkája nyomán megvalósulnak a mezőgazdaságban is a nyugdíjfeltételek. — És fokozatosan meg is valósultak. — Bizony. Mert hogyan is kezdtük annak idején a tsz- ekben? Az embereknek látástól vakulásig kellett dol- gozniok. Napi 12 óra volt a munkaidő. Aztán 8-ra csökkent. Bevezették a nyugdíjat, leszállították a nyugdíj- korhatárt. A legtöb munka- területen szabad szombat is van. De folytathatnánk a gyes-sel, a továbbtanulással, a közművelődései... Vegyük a tanulást. A felszabadulás után Pálfán csupán egyetlen főiskolát végzett ember volt. Ma Legalább harminc. Hogy hányán jártak középiskolába? Számtalanan. És mi pál- faiak arra is büszkék vagyunk, hogy sok vezető került ki közülünk, például országos vállalatot irányítanak. De az is valami, hogy a saját vezetőink jó része is itt nevelődött ki a tsz-ben; — És hol nevelődött ki Lakos József? — Kicsit visszakanyarodok, ami az időt illeti, de ígérem, hogy a százesztendők ellenére rövid leszek. Családunk 1614-ben települt le Regöly- ben. És cseléd volt mindenki... Szüleim Majsa-pusztán éltek, én ott gyerekeskedtem hat testvéremmel együtt. Aztán 1942-ben „elhagytuk” az Eszterházy-birodalmat s Pál- fára jöttünk gróf Apponyi- hoz. Egyszerűen a „Puszták népéhez” tartozunk, s ezt soha nem szégyelltem. Hogy folytassam: 1949-ben nősültem, feleségem kisparaszti családból származik. — Erre az alig észrevehető, mégis meghitt mosolyra hadd kérdezzek rá! — Hát... Ha ötször nősülnék, akkor is őt kaparintanám meg magamnak. Nagyon sokat köszönhetek neki... — Folytassuk az élet- utat. — Mezőgazdasági szakiskolát végeztem, amit negyvenöt után fejeztem be. Itt kezdtem dolgozni Pálfán, az elöljáróságon, majd 1951 januárjában a gyönki járási tanács mezőgazdasági osztályára kerültem Szabó Piroskához. Főnökként ő az egyik példaképem ... De nehéz idők is voltak azok! Hétfőn elmentem, és csak szombaton jöttem haza. Gondolja el, hogy milyen szűkösen voltunk. Hatszáz forint volt a fizetésem az első időben ... Mit mondjak? Azért nem szoktam rá a cigarettára, mert egyszerűen nem futotta rá. Vagy... Életemben először 1954-ben ittam pezsgőt. Egyik munkatársam vette a jutalmából. Na, ezt, nem azért mondom, hogy olyan fontos dolog a pezsgő ... Talán nem is érdekes. Paksra, a járási tanács mezőgazdasági osztálya élére 1955-ben neveztek ki. Volt munka, elég. A hétvégeket Pedig a szülői földeken töltöttük kapálással, aratással ... — Szabad idő szinte semmi? — Semmi bizony. Hát ezért örültem én a közösnek. Ezért is szerveztem olyan lelkesen. Ügy gondoltam, más lesz a soruk a közösben dolgozó fiataloknak. — Három esztendő múlva Nagydorogon lett a gépállomás igazgatója, majd megválasztották elnöknek az egyik pálfai té- eszben. — A másik elnök a fivérem volt. — Ne hallgassuk el a választás körülményeit! Jó? — Az úgy volt, hgy a választáskor — mint szervező — én is szépen beültem a széksorba. Ez 1959. március 19-én volt. Egyszer csak az asszonyok elkezdték kiabálni, hogy a Lakos Jóska jöjjön haza. Ez volt az akarat, hát elvállaltam. — És jó egy esztendő múlva egyesült a két té- esz. Az elnök ön maradt. Azóta is az. Beszélne a vezetési stílusáról? — Leegyszerűsítve a dolgokat: úgy érzem, hogy akkoriban is segítettek nekem az emberek és most is ezt teszik. Én pedig igyekeztem úgy irányítani a gazdálkodást, hogy az mindannyionk jß- vát szolgálja. Fontosnak tartom a tagságot mindenről és rendszeresen tájékoztatni, s magam körül csak az őszinteséget tűröm. Mellébeszélésnek nincs értelme. A rendeleteket pedig soha nem próbálom, s nem is próbáltam kijátszani. I — Lehet, hogy ezért is tartják Lakos Józsefet „nehéz embernek"? — Több helyen vádoltak engem a jó és talán a rossz értelemben is ezzel. Sőt, azt is mondják, hogy merev vagyok. Csakhogy kérdés: kinek mi a merevség, kinek mi a jó, illetve a rossz. Nem magyarázkodom, egyszerűen azt mondom, hogy a szövetkezeti mozgalomnak is ragaszkodnia keld ahhoz, ami a népgazdaság érdeke. Én ennek a rendszernek hű embere vagyok. S mindig arra törekszem, hogy aki minket ide segített, azzal együtt egymást támogatva haladjunk töretlenül előre. — A téesz-szövetségek 1967-ben alakultak meg, Ügy tudom, ön az országban az egyetlen olyan elnök, akinek a megválasztási dátuma egybeesik az alakuláséval. — Jól tudja. S örülök, hogy szóba kerül a szövetség, mely az érdekvédelem, a jogi, a közgazdasági munka, a kulturális élet, az üdültetés, no és természetesen a termelés területén sokat segít a közös gazdaságoknak. A testületi munka segítésében nagy szerepet vállalt a szövetség — főleg a peremrészeken elhelyezkedőknek, meg a kisszövetkezeteknek. — Ne feledkezzünk meg a szakmai támogatásról, szolgáltatásokról. — Ez nagyon jelentős te-, rület! Fontosnak tartom az elenőrzési iroda munkáját... Ezt úgy fogalmazom magamban, hogy a segítőkész és útmutató ellenőrzéseinek sora igen hasznos a tsz-nek. A szövetség elnöksége és bizottságai kezdeményezésére előbb villamos-, majd folyékony-energetikai csoport jött létre. Tamásiban pedig sokszorosító üzem működik, ahol a közös gazdaságoknak önköltségi alapon készítik a különféle írásos anyagokat. — És igyekeznek megteremteni a további fejlődés lehetőségét. — A küldöttértekezleteken több helyen fölmerült, hogy a mezőgazdaságban is a korszerű gazdálkodás egyik feltétele a számítógépek alkalmazása. Több tsz már be is szerzett ilyen gépeket. Nemrégen, a szövetkezetek által befizetett pénzen a szövetség is vásárolt egyet, hozzá megfelelő szakembert állított be, akinek feladata a korszerű eljárások bevezetéséhez a konkrét segítség megadása. — Ne haragudjon, „eltérítem” a témától, hiszen még annyi mindenről kellene beszélgetnünk. S annak ellenére, hogy önt igen sokan ismerik a megyében, soroljuk föl néhány társadalmi megbízatását, vagy ahogyan az előbb mondta, közfunkcióját, majd néhány rangos kitüntetését. — Tagja vagyok a megyei pártbizottságnak és a TÖT ellenőrző bizottságának. Tulajdonosa vagyok a Munka Éredemrend arany fokozatának, s elnyertem Tolna megye Alkotói díját. Az utóbbi azért oly becses nekem, mert az „itthoni” elismerés talán mindennél többet jelent. — És mi az, ami ön szerint — a termeléssel kapcsolatban — mindennél többször hangzik el? — Egyértelmű — a gazdaságosság. Az a véleményem, hogy a népgazdaság számára fontos ágazatoknak gazdaságosaknak kell lenniük, azzá kell és lehet tenni őket. Vegyük például az állattenyésztést. Ha az ott dolgozók szeretettel, hozzáértéssel, szervezetten végzik a munkát,- az állattenyésztés nem lehet gazdaságtalan. Itt nemcsak a lovakra gondolok, bár a parasztember egyik tulajdonsága a lószeretet. De a sertés- tenyésztésben a fialás, a bu- gatás is 1—2 százalékkal jobb eredményt hozhat, ha a munkát hozzáértéssel, felelősséggel — és nem győzöm hangsúlyozni —, szeretettel végzik. — Azt hiszem, senki nem vonhatja kétségbe, hogy Lakos József munkasikereihez a sokszor emlegetett szeretet is hozzájárult. Elégedett ember? — Nagyon elégedett vagyok a sorsommal, mert sokat „adott nekem. A legkézenfekvőbb példa erre az, hogy majdnem elveszítettem a látásomat. Hiába szerettem volna, olvasni sem tudtam. Nemrég aztán megműtötték a szememet. Húszdioptriás lencsét ültettek be, s ezzel a rásegítő szemüveggel egészen jól látok ... No és az eredményeink... az, hogy szövetkezetünk a jó eredményeket elértek között van, hogy úgy sikerült az egyesülés Rácegres-pusztával, ahogyan az a „nagykönyvben” le van írva, hogy ott is any- nyi mindent építettünk, alakítottunk, hogy tagságunkból többen eljutottak Velencébe, vagy Jugoszláviába —, hogy üzleteink vannak, melyek akkor tartanak nyitva, amikor az áfész-boltok bezárnak, hogy pásztort tartunk, s így a háztájiban tartott disznókkal alig van gondjuk az embereknek. És igazságtalan lennék, ha nem szólnék a három fiamról, akik révbe jutottak, ketten itt a tsz-ben találták meg boldogulásukat... No és az öt kislány, az unokáim is sok boldogságot jelentenek számomra, számunkra. — Akkor mit kívánhatnék? Talán egy nagyon óhajtott fiúunokát, aki majd tovább viszi a Lakos nevet... V. HORVÁTH MÁRIA 1946 januárjának első fele nem hozott rekordhideget, nem hullott túlságosan sok hó sem. Talán ezzel is magyarázható, hogy a tömegpolitikai rendezvények igencsak látogatottak voltak. A Tolnamegyei Néplap 1946. január 19-én szalagcímmel közölte azt a riportot, amely a székelyek szekszárdi nagygyűléséről számolt be. A riport indító sorai szemléletesen ismertetik a körülményeket : „Verőfényes téli napsütésben ragyog az ősi vármegye- háza kupolája és alig múlt reggel kilenc óra, máris a szemnek mostanában teljesen szokatlan mozgolódást látunk. Tömegesen érkeznek párától gőzölgő lovakkal a szánok, megrakva festőién szép kivarrott subákba taka- ródzó férfiakkal. Székely telepes értekezletet hívott egybe Tolna vármegye főispánja, mely értekezleten úgy látjuk részt óhajtanak venni nemcsak a telepes községek kiküldöttjei, hanem ott látjuk az összes hivatalok meghívott képviselőit, megyénk nemzetgyűlési képviselőit, a rendőrség, posta, gazdasági felügyelőség, egyház, sajtó stb. reprezentánsait.” Ezt követően megtudjuk, hogy a főispán 10 órakor megnyitotta a tanácskozást. A vármegyeházának díszterme zsúfolásig megtelt, mintegy 600 személy tolongott, az esemény részese kívánt lenni. A főispán arról szólt bevezetőjében, hogy „csak egymás kezét fogva találhatjuk meg azt az utat, melynek folytán mindnyájan megtalálhatjuk helyünket itt Magyarországon. Üdvözli azokat, akik most jöttek s itt akarnak maradni, és azokat, akik régebben itt élnek. Azok akik most jöttek, azokban meg kell lenni a nagy akaratnak, hogy itt akarnak elhelyezkedni, és, hogy tudatában kell, hogy legyenek annak, ebben a megyében a legnagyobb mezőgazdasági műveltség szükséges. Minden segítséget megad a magyar állam, de meg is követeli a törvény tiszteletét és megtartását. Nincs két törvény — mondá — csak egy törvény, s aki itt akar élni, annak ezt be kell tartania.” A tanácskozás legérdekesebb, adatokban gazdag felszólalás Pers Pál nevéhez fűződik, a Dél-dunántúli Népgondozó Kirendeltség vezetője félórás beszédében statisztikai adatokat is közölt. „Ezideig 6 300 család, mely 25 000 lelket számol, nyert Tolna és Somogy megyékben elhelyezést. Juttatás folytán Tolnában 35 000 kát. hold, míg Somogy megyében 7 000 kát. holdat osztottak ki. Örömmel állapítja meg, hogy a kiosztott föld 40 százalékát őszi gabonával bevetették — azonban a tavasziak alá való szántás igaerő hiányában bizony kissé elmaradt.” Ezt követően a népesség létszámának alakulásáról szólott a Népgondozó Kirendeltség vezetője. Elmondotta, hogy Tolna megyének lakossága a legutóbbi népszámlálás adatai szerint 273153 fő volt melyből az 1941-es nép- számlálás szerint 72 536 fő vallotta magát németajkúnak, míg ezen számból német nemzetiségűnek 54 459 fő. Arról is szólt, hogy sok panasz hangzott el a korábbi időből. Több szabálytalanságot tettek szóvá, s nem volt mindig kifogástalan a fogadtatás sem, sem a hatóságok, sem az őslakosság részéről. Kérte, tegyék szóvá az értekezleten, és folyamatosan is az észlelt hiányosságokat, hogy az együttélés mielőbb zökkenőmentes lehessen. A tanácskozáson felszólalt Taksonyi János nemzetgyűlési képviselő, Németh Kálmán kr. esperes, a székelyek papja, majd Majos község székely bírája kért szót. Ferenc Péter nemzetgyűlési képviselő arra kérte a székelyeket, hogy ne várjanak mindent a kormánytól, hanem kezdjék meg a termelést, s élvezzék munkájuk gyümölcsét. Felemelő eseménye volt a tanácskozásnak, amikor László Antal emelkedett szólásra. Köszönetét mondott a kormánynak a székelység nevében. Majd emlékiratot nyújtott át a főispánnak 25 000 aláírással és kérte a főispánt, hogy ezt az emlékiratot terjessze fel a miniszterelnökhöz. Szót kapott a tanácskozáson Szász Gerő miniszteri tanácsos, aki lelkesen szólt a kibontakozó egységről. Véleménye szerint az adott időszakban a mezőgazdasági kultúrának ismertetése, elterjesztése a legfontosabb, hogy az ideérkezettek magas mezőgazdasági kultúrával rendelkezzenek. Az aranyvonat nyugaton 1946. január 19-én megjelent Tolnamegyei Néplap cikke, amit a Kis Üjságtól vett át, napokon át beszédtéma volt. Már a cím is izgalmat sejtetett: „Megtalálták és visszahozzák a magánosoktól, intézményektől, múzeumoktól elrabolt aranyat és műkincseket.” A tudósítás szerint nyugaton elfogták Vajta Ferencet, akinek révén a nyugatra hurcolt arany-, ezüsttárgyakat, műkincseket megtalálták. A tudósítás szerint: „Találtak 110 láda színaranyat, 55 métermázsa súlyban, 8 láda briliánst, drágakövekkel ékesített ékszereket, 1360 láda színezüstöt, megszám- lálhatalan mennyiségű férfi és női arany- és platinaórát, 8 vagonra tehető műkincset, festményeket, iparművészeti tárgyakat, végül 22 000 darab keleti perzsaszőnyeget. A megtalált magyar műkincsekről készült leltárt már eljuttatták Budapestre. Idehaza természetesen a legnagyobb örömet keltette, hogy a magyar nemzet és népének elveszettnek hitt kincsei megkerültek és azokat a francia katonai hatóságok őrzik.” Vajta Ferenc a tudósítás szerint a háború után Innsbruckban élt, sokat forgott a „jobb körökben”, mígnem egy átutazó magyar felismerte, és feljelentette őt a francia katonai parancsnokságon. Letartóztatták. Nem tagadott. „Beismerte, hogy a nácik szolgálatában állott, és súlyos elszámolnivalói vannak a magyar hatóságokkal. Részletes kihallgatása fényt derített arra a titokzatos arany, vonatra, amely a Szálasi- uralom idején vitte ki a magyar kincseket az országból.” A cikk idéz néhány mondatot a vallomásból is. „Az aranyvonat — mondotta Vajta — Brennbergen befűtve állott, amikor az oroszok közeledtek. Ebbe zsúfolták azokat a kincseket, amelyeket a nyilasok elraboltak magánosoktól, múzeumokból, és állami intézményekből. Parancsnoka Toldi Árpád csendőrezredes volt.” Felolvasták a nyilas jegyzőkönyvet „Vitaest a Kommunista Pártban” címmel terjedelmes tudósítás olvasható arról, hogy a kommunista és a szociáldemokrata párt együttes vitaestet rendezett, amelynek keretében felolvasták a Szekszárd város képviselőtestületének 1944-ben, a Szálasi-puccs után készült ülésének jegyzőkönyvét. Idézték a nyilas polgármester beszédét, amely a nyilas rendszert éltette, majd azokat a felszólalásokat ismertették, amelyek a nyilas uralom életképességéről, a nyilasok kitartásáról szóltak. Az együttes vitaesten arról is szóltak, hogy ehhez hasonló fórumot más esetekben is kell tartani, hogy a lakosság megismerhesse a nyilas uralom lényegét, és elkötelezze magát a demokratikus rendszer mellett. K. Balog János
