Tolna Megyei Népújság, 1985. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-11 / 8. szám
1985. január 11. f TOLNA \ A'iMÉPÜJSÁG Tudosiloink ír Ja 1c Szakmunkásképzés Mőcsényben Harminchét éve kaptafa mellett Egy hideg délután elhatároztam, hogy a ciipőspolcon porosodó lábbelimet megjavíttatom. A „BONY—KS” gyönki oipőjaivító részlegébe mentem. Ahogy beléptem a szobányi helyiségbe, a cipész kinézett a szemüvege felett, néhány pillantással végigmért, aztán hangosan viszonozta a köszönésemet. Elővettem a „beteg” cipőt. Hauszmann János bácsi megnézte és azt ajánlatta, várjam meg míg elkészül, nem tart sokáig. Leültem a cipészbácsival szemben és néztem, hogyan dolgozik. Egészen magával ragadott, amikor magyarázta a műveleteket. Így elegyedtünk komolyabb beszélgetésbe. Persze, osak akkora .léptekkel” mesélhette el életének állomásait, amennyire időnk engedte: — 1942-ben kezdtem tanulni Hőgyészen. Akkor négy évig kellett tanulnom, mert sajnos a háború közbeszólt, és elvitték a mesteremet katonának. — Emlékszik még az első oktatójára? — érdeklődtem. — Hogyne emlékeznék? László Jánosnak hívják, még most is Felsőnánán lakik. Én is onnét kerültem ide. — Átadhatta valakinek a tudását? — Igen, nekem is volt tanulóm. Jó néhány éve, még a másik műhelyben. Talán már öt esztendő is eltelt az utolsó „inasom” óta. Kitanulta, de mégsem maradt ezen a helyen. — Szereti a szakmáját? Erre a kérdésre már az eddigi beszélgetés alapján én is tudtam volna válaszolni. Büszkén jelentette ki: — Szeretem amit csinálok, különben már én is „visszadobtam” volna ... Szép amint a kezem alatt újjászületnek a .régi cipők... — Miért hiányszakma a cipész? — Szerintem... — kezdi kis elmerengés után —, akinek még nincs elég gyakorlata, annak kevés a pénz, ami manapság már nagyon fontos. A későbbiekben pedig sokat kél! dolgozni, csak úgy éri meg. Fő a szorgalom! Én is már harminchét éve vagyok a szakmában ... — Hogy érzi magát Gyön- kön? — Itt már egyedül vagyok „suszter” és szinte az egész falut ismerem. Sőt még néha Miszláról, Udvariból, Varsádról is hoznak munkát. Azt hiszem, szükségük van rám... — Időközben elkészült a cipőm is, és már csak egyet szeretnék kérdezni: Nyugdíj után tovább dolgozik-e? — Időszerű már erre is gondolni! Ha az egészség engedi, akkor igen... Nagy Piroska tanuló A múlton át a jelenhez A múlton át vezet az út a jelenhez, mondjuk és valljuk annyiszor, hogy már közhelyként hat. Az e mondásban rejlő igazságnak különösen nagy a jelentősége Pakson. Itt nemcsak nemzedékek élnek egymás mellett — mint mindenütt —, hanem a Pakson vagy környékén születettek és az ország más tájairól érkezettek is együtt végzik mindennapos munkáikat, hatnak egymásra, elfogadják vagy ellenzik egymás nézeteit, életfelfogását és egymáshoz formálódnak — csiszolódnak, létrehozva egy olyan közösséget, mely biztosítja a nyugodt alkotói légkört, a szocialista demokrácia kiszélesedését, az élet örömét. A múltat említettem és gondolatmenetemmel a jövőt vázoltam, hiszen az említett „aranykor” még kissé távolabb van. Nagy jelentősége van a helytörténeti kutatásnak, a település múltjának feltárásában és megismertetésében. Ezt szem előtt tartva, a Hazafias Népfront városi bizottsága megújította a hely- történeti bizottságot és a munka társadalmasításának folyamatát .indította .el, melynek eredménye magának a mozgalomnak a megújulása lett. Ezen folyamat egyik, aránylag látványos eredménye a „Paksi Mozaik” című negyedéves folyóirat megjelentetése. A lap közű .a helytörténeti kutatás legújabb eredményeit, fórumot biztosít a helyi amatőr írók műveinek bemutatására és rendszeresen foglalkozik helyi társadalmi-politikai eseményekkel. A másik nagy eredmény — mely szintén látványos —, az, hogy a városi tanács segitő támogatásával új épületbe költözött a helytörténeti bizottság, mely a volt rendőrség udvarán van, a jövendő városi múzeum területén. Ezt az épületet társadalmi munkával felújítottuk, ami nem került túlságosan nagy nehézségbe, hiszen a Paksi Konzervgyár biztosította a villanyszerelő, asztalos és vízvezeték-szerelő szakmunkásakat, helyi alakulat KISZ- bizottsága közreműködésével pedig elvégeztük a kőműves és festő szakmunkákat, majd katonáink segítségével kitakarítottunk és beköltözhettünk. Társadalmi összefogással olyan kultúrált körülményeket sikerült teremteni, ami alapvető biztosítéka a kutatói munkának. Megfelelő körülmények között tárolhatjuk azokat az írásos emlékeket és könyveket, melyeket ajándékként kapott a bizottság, illetve a lelkes tagok gyűjtöttek. A harmadik nagy eredmény — amely már nem annyira látványos — az lett, hogy nyugodt körülmények között .megkezdődhetett a kutatói munka. Kutatóink között egyre nagyobb számban vannak jelen a főiskolai és egyetemi hallgatók, kik dolgozataik elkészítéséhez kapnak segítséget többek között dr. Németh Imrétől, a kutatócsoport vezetőjétől. Befejezésül felsorolok egy- pár olyan témát, amelyen kutatóink jelenleg dolgoznak: — Paks zenetörténete. — A közigazgatás története, változásai. — Paks sajtótörténete. — Falks irodalmi arckép- csarnoka. — Jámbor Pál útja. — Paks története a felszabadulástól 1948-ig. Talán sikerült felvillantanom annak az egészséges folyamatnak a jelentőségét, ami Pakson 1984-ben a hely- történeti munka területén elindult. Kétezerötszáz hízósertés a háztájiból Magyarkesziben hagyománya van a sertéstenyésztésnek és -tartásnak a háztáji gazdaságokban. Pár éve, amikor pásztorhiány miatt megszűnt a lege- lőre-kihajtás lehetősége, megcsappant a kocák száma. A termelőszövetkezet ekkor úgy sietett a gazdák segítségére, hogy a lucemaka- száló biztosításán túl megkezdte a tápboltban mindenfajta táp árusítását és azt a kijelölt napokon házhoz szállítja. így nem okoz gondot az idősebbeknek sem a táp fuvaroztatása. A sokrétű segítség, az integráció hatására ma már a kocalétszám meghaladja a hétszázat. Ez azt jelenti, hogy átlagosan a község minden lakóházára jut egy anyadisznó. 1984-ben a magyarkeszi sertéstartók minden eddiginél több sertést értékesítettek. A termelőszövetkezeten keresztül a háztáji gazdaságokból 2500 hízott sertést adtak el a húsipari vállalatnak, MINÁRIK LAJOS A mezőgazdasági nagyüzemekben is a termelés növelésének fontos feltétele a megfelelően képzett munkaerő. A kedvezőtlen termőhelyi adottságok között gazdái, kodó mőcsényi „Völgység Népe” Mgtsz-ben már évekkel előbb felismerte a vezetés ezt az elvet. Az irányító szakemberek képzése, továbbképzése mellett nagyon odafigyelnek a termelői tevékenységet közvetlenül végző fizikai munkások oktatására is. Ezt indokolják a tsz-ben létesített új munkahelyek: 1982-ben Cikón a tejfeldolgozó üzem, majd kísérletképpen a kesztyűvarrás, illetve olyan termelői üzemágak, mint Mőcsényben a 100 hektár szőlőtelepítés és művelés, Mórágyon varroda létesítése, stb. A téesz vezetősége a len- gyeli szakmunkásképző intézettel kooperálva — kertész, szőlész és gyümölcstermesztő szakmunkásképző tanfolyamot indított 28 hallgatóval. 1983. végén tartották a szakmunkásvizsgát, amely jó eredménnyel zárult. Huszonhét téesz-tag vette át a szakmunkásbizonyítványát. A téesz vezetése, különösen Kelemen Lajos szőlészeti ágazatvezető, aki az üzemi tanfolyamot vezette és oktatótársai megelégedésére szolgáltak az eredmények. Szakképzett munkaerővel segítették elő a szövetkezet további eredményes gazdálkodását. Az élet azonban tovább diktálja a feladatokat. A téesz vezetősége újabb üzemi szakmunkástanfolyamot szervezett a műszaki főágazat fizikai állománya részére Mőcsényben. A 34 hallgató sikeres vizsga esetén i,mező- gazdasági vontató nehéz pótkocsival” vezetői jogosítvány birtokosává válik. A tanfolyam sikerében — mely önköltséges — más mezőgazdasági termelőszövetkezetek is érdekeltek. A mőcsényi téesz 17, a bátaszéki téesz 5, a várdombi téesz 4, a teveli téesz 5, a kisvejkei téesz 3 dolgozóját iskolázta be saját költségen erre a tanfolyamra. Szabó Lajos megbízott tan. folyamvezető, a mőcsényi tsz személyzetise az üzemi tanfolyam indításának szükségességét így indokolja: „Helyben, kevesebb költséggel bonyolítható le a tanfolyam, és az emberek is szívesebben vesznek részit a termelői munkából is kevesebb a kiesés. A téesznek érdeke a munkaerő megkötése és ezt a dolgozók képzésével, illetőleg továbbképzésével is igyekszik elősegíteni. Ehhez hozzájárulnak a tanfolyam hallgatói és a téesz között megkötött tanulmányi szerződések is. Lovák András Tolnai-baranyai hagyományok Nemzetiségi szokások a sertésvágásban és feldolgozásban Magyarország élelmiszerellátása jó, húsipari termékekből bőséges a választék. Az élelmiszer exportunknak rangja van, ezt nemcsak az exportból származó bevételek számai mutatják, hanem a gyakori, immár hagyományossá váló nemzetközi kiállítások, vásárok. A közelmúltban az NSZK-ban Hamburgban, Düsseldorfban rendezett magyar hetek alkalmából változatlanul igen nagy sikere volt a magyar téliszaláminak. Ezt a közkedvelt terméket köztudott, hogy itáliai mesterek honosították meg, de világhírűvé itt vált. Köszönhetjük ezt az azóta márcsak rezervátumban található magyar mangalica sertésnek. Az ilyen kereskedelmi jelenség nem egyedülálló, hiszen a kávé is arábiai eredetű, a világot kávéval mégis inkább Dél-ameri- ka látja el. A kávé tehát kontinenst cserélt, a szalámi csak sertést és éghajlatot. A fentiekben a címtől kissé eltértem, de ennek ismeretében itthon is gyakran hangzik el a hírközlő fórumokon a belföldi választék bővítésének lehetősége és szükségessége. A gazdag népi hagyományokkal rendelkező területeken, a választékot a korábban elterjedten ismert, de a mai városiasodó életkörülmények között már-már feledésbe menő tájjellegű készítményekkel kívánják bővíteni. Tolna és Baranya megyében a nemzetiségeknek mind megvan a saját gazdag hagyományuk és ezenkívül a megyében vannak olyan híres vidékek, mint a Sárköz vagy a Kaposmente. Bégen az egész évi ellátást a kenyér, a tej és a baromfi mellett a téli sertésvágás biztosította. A török időkben is így lehetett, mivel a törökök a disznóhúst nem ették, így ez megmaradt, csak a feldolgozás módjai változtak. Ebből következik, hogy a készítménynek gazdaságosnak, táplálónak, jó ízűnek és főleg hosszú ideig eltarthatónak kellett lennie. A gazdaságosságot főleg a hurkaféléknél használt különböző szaporító adalékok felhasználásával érték el. Ezek az adalékok nemcsak szaporítottak, hanem ízesítettek is Tulajdonképpen ezek használata volt tájjellegként változó és elég széles skálájú. A tájjellegű hurka alapja a főtt toka, fejhús részek, belsőrész és megfőtt bélfodor, majd ennek zsírjában megsütött hagyma, vér és a szaporítóanyag, ez lehetett zsíros abalében (húslé) leforrázott kukoricaliszt, köles, de inkább hajdinakása, de a legnépszerűbb és legelterjedtebb a hántolt ősziárpa, az árpagyöngy, népszerű nevén „gerstli”. Ezt az üstben a húsokkal együtt zacskóban puhára kellett főzni, a főzés közben felvett némi zsírt és főleg kb. négyszeres térfogatára duzzadt. Fűszerezve, ösz- szekeverve jóízű, füstölhető, így eltartható, nem szárad meg olyan gyorsan, mint a modern utóda, az ugyan e célra használt rizs. Fűszerezéséhez sót, paprikát, majoránnát, hagymát (sütve) és a kolbászhoz fokhagymát használtak, borsot csak a későbbi időkben, mivel vagy nem lehetett beszerezni, de ha volt is, drága volt, a nép pedig takarékos; s a jóízű házi paprika pótolta. A kezdeti időben nem volt daráló és a húst még az én gyerekkoromban is késsel, illetve könnyű konyhabárdokkal aprították, két bárddal taktusra, ütemesen. Erre a célra szolgált a vágóasztal, ma is használják. A modern töltelékben is szerepe van a szalonnakockának, de most Síép vágja. A tájkolbász „Brat Wurst” hasonló a mai házi kolbászhoz, csak a hús minősége volt érettebb. Sok helyütt ezt is szaporították a húsba kevert főtt burgonyával, ez nemcsak szaporította, hanem köny- nyebbé és lazábbá is tette. A krumpli tehát nemcsak a kenyérben vizsgázott jól, hanem a hozzávaló kolbászban is. Ma is sok helyütt használják. A fenti termékek inkább a frissen, illetve a korábbi fogyasztásra és magára a disznótorra készültek. A nyári—őszi nagy munkák (aratás, szüret) idejére a szalonnán és a sonkán kívül a hosszú eltarthatósága miatt, maradt a mostanában is sokat emlegetett szajmóka és stifulder. Mindkét név a német tájnyelvből magyaros kiejthető- ségre módosult kifejezés. A szajmóka elkészítése:- a még majdnem testmeleg, megdarált, természetesen jól érett sertésből származó, válogatott húshoz finoman főtt bőrkét kevertek, sóval, paprikával, fokhagymával, esetleg kevés őrölt borssal fűszerezve és gyomorba töltve került füstre. A töltés és füstölés részleteire még visszatérek. A szajmókán kívül még egyéb elnevezések is voltak, pl. gömböc, préshurka, sajt. Elkészítésének lényege a bedolgozott darált bőrke mennyisége, az ízlésnek és a szokásoknak megfelelően, mert a hús-bőrke arány adta a kívánt mennyiséget, illetve lágyította a tölteléket, néha már szinte kenni lehetett. A meleg hús és a főtt bőrke, a hideg füst hatására, illetve a füstölés alatt egy enyhe tejsavas erjedésen ment keresztül és ettől kapta a ma pikánsnak nevezett ízt. A stifulder elkészítési módja, fűszerezése nagyjából azonos a fentivelt esetleg kevesebb bőrke került bele, így keményebb maradt és ami még lényegesebb, nem a gyomorba, hanem az egyenes sertés vastagbélbe lett töltve. Befejezésképpen még annyit szeretnék elmondani, hogy nem receptet kívántam adni, mivel ehhez a feltételek már kevés helyen adottak, hanem élelmezési szokást próbáltam ismertetni. * Becsült adatok szerint megyénkben az 1984185-ös évben, a disznóvágási szezonban közel százezer sertést vágtak le a háztáji gazdaságokban. A megyében tavaly 740 000 sertést hizlaltak. Jobbára a szekszárdi vágóhídon dolgozták ezeket fel. A húsipar házias készítményekkel is a fogyasztók elé lépett, termékeikből kiállítást rendeztek. F. A. — béri — „Nyugdíjasként is dolgozni szeretnék” E émeth Imre, a kutató- csoport vezetője A kutatóterem
