Tolna Megyei Népújság, 1985. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-03 / 1. szám
1985. január 3. í' TOLNA x _ ©KÉPÚJSÁG A boldog győztesek Szilveszter Kupa Tájfutókkal az Imsás erdőben pálya jó. Hogy ez mit jelenthet? Talán azt, hogy nem hosszú, vagy hogy könnyen felfedezhetők a bóják, esetleg gyönyörűség a hóban futni? Hogy saját szemünkkel győződhessünk meg arról, hogy „jó” a pálya, Mittler József vezetésével mi is elindulunk néhány bója felkutatására. Az első bóját (közismert nevén: rókát) még jómagam is megtalálnám, pedig ... Ám korai lenne ítéletet mondani még a pálya nehézségéről. — A bóják elhelyezése nem volt könnyű feladat. Ilyenkor aljnövényzet híján könnyen belátható az erdő. Hogy mégis érdekes legyen a verseny, sokat kellett töprengeni a bóják elhelyezésén — szabódik Mittler József. Hogy azért sikerült néhány jól megbújó rókát is kitenniük, arra bizonyítékot is találunk. Néhány ifjú tájfutó, akik bizonyára még nem sokadik versenyükön vesznek részt, nagy buzgalommal kutatnak a bozótban. Bizonyára meg is találják, hiszen több szem... Minél tovább hatolunk az erdőben, annál ritkábban találkozunk tájfutóval. Lehet, hogy már csak mi vagyunk kint a terepen? Talán már meg is volt az eredményhirdetés. Igazán Mittler József szavai sem nyugtatnak meg. — Nem lepne meg, ha már mindenki célba ért volna, hiszen 2000—4000 méteresek a pályák, a kategóriáktól függően. Ennyi idő alatt már mindenkinek le kellett futnia. A célban valóban már a forró teáé a főszerep. Jólesik kortyolgatni a kiadós futás után. Aki pedig már kellőképpen felmelegedett, az ráér arra is, hogy a kiaggatott cédulákon megvizsgálja, az ő eredménye hányadik helyre elég. Vajon jut-e neki is a kitűzött — hóban hűtött — szilveszterkor jól hasznosítható díjakból. Ám bizonyára december 31-én nemcsak az elsők koccintottak azzal a pezsgővel. Hiszen ahogy Mittler József elmondja, a paksi tájfutók még a szilvesztert is együtt töltik. Eredmények: N 15: 1. Sá- rosi Zita, 2. Molnár Vera, 3. Bach Andrea (mindhárom PSE). N 17: 1. Lehota Edit (PSE), 2. Wolf Ágnes (Pécsi VM), 3. Haaz Éva (PSE). F 15: 1. Mittler István (PSE), 2. Prantner József (PSE), 3. Dull Béla (Duna- f öld vár). F 21: 1. Fenyves Ferenc (PSE), 2. Nagy Lajos (Pécsi VM), 3. Molnár Gyula (Miskolc). Nyílt kategória győztesei: Mittler Ferenc és Kerekes Katalin (mindkettő PSE). P. I. Fotó: BENCZE ISTVÁN Kishitűségemmel elárultam, hogy nem ismerem kellően a tájfutók lélektanát. — Éppen azért szurkoltunk, hogy hóban rendezhessük a versenyt. Tavaly rendeztük meg először, de sajnos, akkor szürke ■ erdőben. Örülök, hogy ilyen szépszámú — ötvenkét — versenyző jött össze. Itt vannak a Paksi SE, a Paksi Természetbarát, a Dunaföldvár, a Bonyhád versenyzői, de jött tájfutó a Pécsi Vörös Meteortól, Miskolcról, valamint a PSE atlétái is kihasználják ezt a versenyzési lehetőséget. Örömmel hallom, hogy ismét bekapcsolódtak a megyei tájfutóéletbe a duna- földvári gimnazisták. — Szeptemberben egy újságcikkben elmarasztalták a dunaföldváriakat amiatt, hogy nem vettek részt a megyebajnokságon. Ekkor gimnáziumunk igazgatója lépésre szánta el magát, megkért, vegyem át az ODK-t, és ezzel együtt a tájfutókat. Szívesen vállaltam, bár bevallom töredelmesen, még a szabályokkal sem vagyok egészen tisztában. Mégis komolyan szeretném csinálni, mert nagyon szeretem a gyerekeket, és amíg lesz egy gárda, akiket érdemes menedzselni, addig lelkiismeretesen akarom csinálni — mondja Deák Árpád, a du- naföldvári gimnázium tanára. Sorban érkeznek a versenyzők is kipirult arccal, szaporán lélegezve. Elsőnek Hegedűs Márta fut a célba, a bonyhádi közgazdasági szakközépiskola tanulója. Láthatóan elfáradt. A levegőnek egyelőre jobban örül, mint a kérdéseknek. Annyit tudhatok meg tőle, hogy a A dunakömlődi halászcsárdánál 11 órakor gyülekeztek vasárnap a tájfutók, hogy még egyszer az óévben ösz- szemérjék tudásukat, ezúttal a Szilveszter Kupában. Némiképp megkésve érkezünk a csárdához, már csak hűlt helyüket találjuk a tájfutóknak. Nem esünk pánikba, az Imsós erdőben ki van szalagozva a tájfutók útja. Mi is ezt követjük. Ropog a hó a lábunk alatt, és már az utánpótlás is hull a nyakunkba. Már fel is tűnik Mittler József kék anorákja. Jön elénk. — Elmarad a verseny. Ügy tűnik, elriasztotta a hó a versenyzőket — mondja sejtelmes arccal a verseny elnöke. Szánalmas arcot vághatok, ugyanis elneveti magát, és megnyugtat, hogy lesz verseny, mégpedig szépszámú indulóval. Még hogy egy kis hó elriasztotta volna őket... „Rókakeresés” Egy befutó és a hóban hűtött díjak Deák Árpád Ifjúsági parlament a Dombóvári Spartacusnál A Dombóvári Spartacus SE ifjúsági parlamentet tartott. A résztvevőket, edzőket és sportolókat Topa Imre, egyesületi elnök köszöntötte, majd rátért a szakosztályok értékelésére. A kézilabda szakosztályról elmondta, hogy az 1984-es évben a csapat a teremkupán harmadik helyen végzett. A megyebajnokságra az 1—4. helyek egyikének megszerzése volt a célkitűzés. A felnőttegyüttes a bajnokság fináléjában bronzérmet szerzett, míg az ifjúságiak ezüstérmesként zártak. A fiatalok jó kollektív szellemről,, igazi csapatmunkáról tettek tanú- bizonyságot. Az úszók munkájának értékelése kapcsán az elnök hangsúlyozta: „Két főállású edző dolgozik a 25 versenyző mellett. Fehérvári Róbert személyében egy másodosztályú minősítéssel rendelkező úszót mondhatnak magukénak, valamint további kilenc ezüstjelvényes versenyzőnk van. Szép eredményeket értek el úszóink az országos vidék-bajnokságon”. Az ökölvívó szakosztály 1984. évi mérlegének megvonásakor Topa Imre többek között elmondta, hogy 30 úttörő, serdülő és ifjúsági korosztályú versenyzővel dolgoznak. Az ifjúságiak közül Kalocsai Zoltán aranyjelvényes szintet ért el, 48 kg-ban ifjúsági magyar bajnokságot nyert. Kalocsai tagja az ifjúsági válogatott keretnek. Végezetül a városban egyedülálló NB I-es szakosztály tagjainak, a tekézőknek a munkáját értékelte. Az NB I-es tekézők őszi sorsolása kedvezőtlen volt. Ezt igazolta, hogy az első hat fordulóban négyszer idegenben és csupán kétszer játszottak otthon. Az otthoni két találkozón a bajnokság éllovasait fogadták. Az őszi eredmények alapján Tarsolyék hat ponttal a 10. helyen zártak. A tavaszi sorsolás lényegesen kedvezőbb lesz, ennek következtében újabb 14—15 pont begyűjtését várják a Spartacus tekézőitől. A szakosztály élvezi az elnökség bizalmát, támogatását. Mindent elkövetnek annak érdekében, hogy az NB I-es csapat megkapaszkodjon a sportág élvonalában. A szövetkezeti klub ifjúsági parlamentje az elnöki beszámoló fölötti vitával, hozzászólásokkal zárult. Téli sportok Mórágyon A szekszárdi városi sportfelügyelőség kezdeményezésére a szervező bizottság minden vasárnap sízésl és szán- kózási lehetőséget biztosít Mórágy község szabadidős parkjában. Melegedőhelyet és pihenőt a turistaházban a tanács biztosít. Frissítőről — forró tea, szendvics stb. — a bonyhádi áfész gondoskodik. A szekszárdi Volán Vállalat vasárnaponként 9 órai indulással, valamint 15 órai visszaindulással különjáratot szervez. Indulás a Volánpályaudvarról. Szánkó- és síszállítását az autóbuszon természetesen engedélyezik. A szánkózás! helyet magánautóval is megközelíthetik a téli sportot kedvelők. Veszprémi kézilabdasiker A Veszprémi Építők férfi kézilabdacsapatának sikerével ért véget Karlsruhéban az újévi torna. A veszprémiék egy csehszlovák és két nyugatnémet gárda előtt, két győzelemmel, egy vereséggel végezték az élen: Veszprémi Építők—MTSV Schwabing (nyugatnémet) 16-9, Veszprémi Építők—Lokomotiv Trnava 16-9, Veszprémi Építők—Kreisauswahi Karlsruhe 14-15. A torna végeredménye: 1. Veszprém 4 pont, 2. Trnava 4, 3. Karlsruhe 3, 4. Schawa- bing 1. A veterán kapus Az 1924. november 16-ára virradó reggel kemény fagy- gyal fogadta a moszkvaiakat, de legalább véget ért az egy hétig szűnni nem akaró hóesés. Oszladozott a sötétség, kitisztult az ég és váratlan-merészen előbukkant a Nap. A lábak alat ropogott a hó és az átható, éles levegőben még a lehelet is meglátszott Derűs volt az idő, s úgy tűnt, változatlan marad napnyugtáig. Jó előjel a fényes eseményhez! Akik hajnal óta sűrűn kémlelgették az eget — s bizony több ezren akadtak ilyenek —, megnyugodtak: meglesz a világraszóló, s csupa nagybetűs MECCS! Ezen a napon játszotta első nemzetközi mérkőzését a törökök nemzeti tizenegyével a szovjet válogatott labdarúgócsapat. A nevezetes találkozó színhelyén, a ZKSZ Sportklub Moszkva-folyó partján álló stadionjában egy gombostűt sem lehetett leejteni a lelátókon. Nemezcsizmákban toporgó, kucsmájukat gondosan a szemöldökükig húzó, bundákba öltözött izgatott moszkvai sportbarátok várták a találkozó kezdetét. És nemcsak az időjárás volt kegyes a szovjet válogatotthoz, amely élvezetes játékkal 3:0 arányban legyőzte a török csapatot. Kell-e mondani hogy a kánikulává forrósodott levegőben a szurkolók fagynak, hidegnek fittyet hányva ha- jigálták magasba fejfedőiket? S noha valamennyi szovjet játékos remekelt, a nagyszerű mérkőzésnek három hőse volt: a két gólt szerzett leningárdi Mihail Butuszov, a csapatkapitány, az egygólos harkovi Alekszandr Spakovszkij a kitűnő csatár és a moszkvai Nyi- kolaj Szokolov a válogatott portása, akinek kapujában egyetlenegyszer sem táncolt a labda a mozgalmas 90 perc folyamán. A kapus emlékezete máig kitörölhetetlenül őrzi a 60 évvel ezelőtti mérkőzés minden fontosabb mozzanatát. Szokolov Leningrád környékén telepedett le. Csöndes, erdő övezte raz- Mvi otthonában tárgyak sokasága emlékezteti a látogatót a természetre és a futballra. A világos, vendéghívogató előszoba falán szögre akasztott kapuskesztyű lóg. Ez az a bizonyos, amit a törökök elleni meccsen avatott föl. A barátságos nappalit elárasztja az erdei növények fanyarédes illata, s érmek, díjak, színes klubzászlócskák díszítik a vitrineket. A testileg, szellemileg egyaránt friss embert két szerelme, a labdarúgás és az erdő élteti. Az edzők 1918-tól kezdték jegyezni a nevemet. Játszottam moszkvai, leningrádi csapatokban, aztán bekerültem az Orosz Föderáció válogatottjába. Innen tulajdonképpen már egyenes út vezetett a nagyválogatottig. Aktív pályafutásomat 1934-ben fejeztem be, de addig megfordultam a válogatottal Németországban, Norvégiában, Törökországban és Svédországban. Közben persze tanultam is. S amikor búcsút mondtam a válogatottságnak, megvédtem a diplomámat a leningrádi Erdészeti Akadémia erdőmémöki karán. Még ugyaneben az évben — az elsők között — megkaptam A Szovjetunió kiváló sportolója kitüntetést. — Boldog ember voltam. Mindazt elértem a fociban ami a képességeimből futotta, s olyan szakmára találtam, amit ma is a hivatásomnak érzek. Negyven év bízták rám ezt az itteni erdőt, s csak négy esztendőre hagytam el, amikor bevonultam frontszölgálatra. Jobban ismerem a fák természetét, mint a magamét. Szerintem a növények és az emberek között fölfedezhető némi hasonlóság. Vannak köztük gyengék és erősek, adakozók, nagyvonalúak, kicsinyesek, sőt fukarok is. Szeretem az erdőt, a vidám, kedves és szépséges nyírfácskákat, a tanárosan szigorú lucfenyőket, a méltóságteljes és titokzatos öreg tölgyeket és a közvetlen, barátságos vörösfenyőket. Talán egy kicsivel jobban kedvelem őket még a focinál is. Hiszen az erdő nekem még nem okozott bánatot. Itt nincs vesztett mérkőzés, nem kell éjszakákon át azon töprengeni, hogy a barát és sporttárs túljut-e a fizikai és lelki vál- ságon. Egészen összetört a hír, amikor megtudtam, hogy Ja- sin bal lába menthetetlen, amputálják. Még a jubileumi találkozónak sem tudtam örülni. — Tavasszal elvárom ide hozzám Jasint. Meglátja Raz- Iivban összeszedi majd magát, s május 12-én együtt üljük meg a nyolcvannyolcadik születésnapomat.
