Tolna Megyei Népújság, 1984. december (34. évfolyam, 282-305. szám)

1984-12-11 / 290. szám

1984. december 11. Képújság s Ökölvívó NB II Negyedik helyen zárt a Paksi SE Oroszlányi Bányász—Paksi SE 19:7. Oroszlányiban, 600 néző etlőtít rendezték meg az 1984. évi NiB II-es csapat­bajnokság utolsó fordulójá­nak mérkőzését. Még az ajtó­ban ils álltok nézők a váro­si sportcsarnokban. A Paksi SE együttese tartalékosán utazott el a bányászvárosba: a tizennégy súlycsoportból csak kettőben tudtak ver­senyzőt küldeni a szőri-tóba. A csapatba került ökölvívók becsületesen küzdöttek, min­dent elkövettek a végső si­ker érdekében, de eredmény­telenül. A veréség ugyanis azt jelentette, hagy a tavalyi aranyérmes Duna-parti gár­da az idén öSak negyedik­ként zárta az NB I'I-es sze­replését. Eredmények, ifjúságiak (elöl- az oroszlányi verseny­zők): Harmatsúly: Száj j el­lenfél nélkül győzött. 2:0. Könnyűsúly: Csonka dön­tetlent ért eL a paksi Loe el­len. 3:1. Kisváltósúly: Kalányost 3:l-es pontozással legyőzte Ledneczlki, s ezzel a paksiak egyenlítettek. 3:3. Nagy váltósúly: Mészáros döntő fölénnyel győzött az első menetben Dell ellen. 5:3. Felnőttek, légsúly: Horváth egyhangú pontozással győzte le Nyírit. 7:3. Harmatsúlyban nem volt mérkőzés, miivel a hazaiak nem tudtak versenyzőt kiál­lítani, a palksi Szili pedig a mérlegelésnél átesett a súly­határon. Pehelysúly: A PSE ököl­vívója, Kiarmacsi ellenfél nélkül gy-őzöttít. 7:5. Könnyűsúly: Hideg szoros mérkőzésen egyhangú pon­tozással verte Ráczot. 9:5. Kisváltósúly: KesZlert a -második menetben Magyar fel-adásra kényszerítette. 9:7. Váltósúly: A válogatott ke­rettag Mol-nár elten az esély­telen Háry már az első me­netben feladta a számlára ki­látástalan küzdelmet. 11:7. Nagy váltósúly: Meglepetés­re Lázár a paksiak biztos pontszerzőjének látszó ver­senyzőjét, Tormát a második menetben testre mért KO- val kiütötte. 13:7. Középsúly: Damyi 3:4 ará­nyú pontozással nyert Csefoe ellen. 15:7. Félnehézsúly: A többszö­rös magyar bajnok, válugar tott Balkos rendkívül szoros mérkőzésen aratott 4:0 ará­nyú győzelmet Mocsán éllen. 17:7. Nehézsúly: Rlattesád 3:1 arányú pontozással győzte le a -plaksiak válogatottját, Ekést. 19:7. így kellett volna 1. Mannheim—Leverk. 2-1 1 2. Frakfurt—Mönchen. 1-1 x 3. Düsseld.—Bochum 0-2 2 4. 1. FC Köln—Kaisers. 2-0 1 5. Schalke 04—Hamb. 3-0 1 6. St. Pauli—Bürstadt 3-0 1 7. Hertha—Hannover 2-2 x 8. Oberh.—Blau-Weiss 2-5 2 9. Cagliari—Arezzo 4-1 1 10. Cesena—Taranto 4-2 1 11. Empoli—Pedova 1-0 1 12. Genoa—Catania 0-0 x 13. Perugia—Bari 1-1 x + 1 Varese—Monza 2-1 1 Kosárlabda Három győzelem az NB ll-ben Atomerőmű SE—Balassa­gyarmat 91-71 (35-30). Ba­lassagyarmat, 50 néző. V.: Kuhari, Jónás. ASE: Hovar- ka (8), Tóth (18), Antoni (9), Kirr (13), Schmidt (36). Cse­re: Jégh (4), Kolki (3), Krasz- nai (—). Edző: Hesser Zoltán. Ha az első félidőben úgy ját­szik a Duna-parti csapat, mint szünet után, akkor a há­romjegyű eredményt is el­érhette volna. Jók: Schmidt, Kirr, Tóth. Dombóvári VMSE—Pécsi Postás 103-72 (50-34). Dom­bóvár, 200 néző. Vezette: Kardos, Haász. DVMSE: Ta­mási (16), Czimbalek (21), Ács (10), Kollár (11), Lovász (23). Csere: Bosznai (8), Jász­berényi (12), Mészáros (2), Haraszti (—), Bőzsöny (—). Edző: Horváth Károly. A szervezetten és jól védekező vendégek ellen nehezen len­dült játékba a DVMSE. A 10. percben még csak 21-18 volt az állás. A félidő hajrá­jában elsősorban Jászberényi és Czimbalek lendületes já­tékának tapsolhatott a lel­kes közönség. A második fél­időben védekezésben és tá­madásban egyaránt felülmúl­ták ellenfelüket a hazaiak, s végül biztosan nyerték idei utolsó hazai mérkőzésüket. A századik pontot a csereként pályára lépő Mészáros érte el. Jók: Lovász (a mezőny leg­jobbja), Czimbalek, Bosznai, Jászberényi. Az NB I-es felnőttmérkőzés jellemző pillanata: több fe­hér mezes dózsás játékos „asszisztál” a Spartacus cente. rének Bonyhádi MSC—Pécsi Pos­tás 113-55 (62-15). Bonyhád, 50 néző. V.: Rátvay, Komlósi. BMSC: Harsányi (34), Orosz­ki (23), Lengyel (11), Mercz (16), Kishonti (21). Csere: Nagy Zs. (8), Palkovics (—), Kozma!—), Fláding (—). Ed­ző: dr. Ábrahám János. Kü­lönösen az első félidei meg­győző, helyenként szellemes játékának köszönhette nem­várt, nagy különbségű győ­zelmét a bonyhádi együttes. Jók: Lengyel, Oroszki, Har­sányi. A Dózsa-ifisták vesztettek Bp. Spartacus—Szekszárdi Dózsa '65-59 (31-32). Szek- szárd, 100 néző. V.: Hargitai, dr. Ábrahám. Sz. Dózsa: Ber- náth (11), Szabó (5), Felszegi (13), Vékony (18), Tamás (10). Csere: Gallai (2), Bräutigam (—), Rábóczki. Ügy indult a mérkőzés, hogy a Szekszárdi Dózsa fölényes győzelmet arat. A Bp. Spartacus kép­telen volt kosarat dobni, már 11-0-ra elhúztak a lila-fehér ifisták. Ettől kezdve akado­zott a játék, sok labdát elad­tak, elemi hibákat vétettek és biztos helyzeteket hagytak kihasználatlanul a dózsások. A csapat kulcsemberei egy­szerűen nem találták helyü­ket a pályán. Szabó Tünde képtelen volt pontszerzésre, a lepattanó labdák megszer­zésében is elmaradt a ve- télytársaktól. Vékony Viktó­ria légüres térben mozgott, védekezni csak személyi hi­bák árán tudott. Bernáth az első félidőben sok labdát el­adott, szünet után a hajrá­ban már sokat vállalt magá­ra. A hiányosságok oda vezet­tek, hogy a várt biztos szek­szárdi győzelemből — vere­ség lett. Várjuk olvasóink szavazatát! Kik lesznek az év legjobb megyei sportolói? Mint arról lapunk szomba­ti számában már hírt adtunk, a Tolna megyei Népújság Szerkesztősége a Szakszerve­zetek Tolna megyei Taná­csával, a Tolna megyei Ta­nács V. B. Testnevelési és Sporthivatalával, valamint a KISZ Tolna megyei Bizottsá­gával közösen hetedik alka­lommal szavaztatja meg la­punk olvasóit, a sportközvé­leményt: kiket tartanak az 1984-es esztendő legjobb me­gyei sportolóinak. A megyei sporthivatal ez évben első íz­ben a szakszövetségek véle­ménye alapján valamennyi sportágban megválasztja az év legjobbjait. Lapunk sportrovatában négy szavazólap jelenik meg. A ma közölt 1-es számúval a legjobb női sportolóra voksol­hatnak, december 31-ig, a be­küldési határidő utolsó nap­jáig. A december 15-én meg­jelenő 2-es számú szavazóla­pon a legjobb férfi sportoló­ra, míg a 3-as és a 4-es szá- múakkal az 1984. év legjobb női, illetve férficsapatára adhatják le szavazataikat. Előbbi december 18-án, az utóbbi december 22-én lesz kivágható lapunkból. Mindenki tetszés szerinti számú szelvény kitöltésével, beküldésével segítheti Tolna megye 1984. évi legjobb spor­tolóinak megválasztását. Az értékelés, feldolgozás fo­lyamatosságát segítendő, kér­jük, szíveskedjenek szavazó­lapjaikat is folyamatosan postára adni. Levélcímünk: Tolna megyei Népújság Sportrovata 7101 Szekszárd, Pf.: 71. Azok között az olvasóink között, akik eltalálják a kia­lakuló végleges sorrendet, il­letve szelvényeiken az év leg­jobbjainak nevét feltüntetik — hat darab, fél évre szóló Népújság előfizetést sorso­lunk ki. A nyertesek névso­rát a január 13-án megjelenő lapszámunkban közöljük. Mától tehát ismét várjuk olvasóink szavazatait! Teke villámtorna Szekszárd felszabadulásá­nak 40. évfordulója tisztele­tére teke villámtornát ren­deznek december 15-én. A versenyt a TÁÉV négyes automata tekepályáján tart­ják. A verseny napján fél 8- tól 9 óráig nevezhetnek nők és férfiak egyaránt. A torna 8 órakor kezdődik, egyéni­ben és párosban lehet ver­senyezni. Labdarúgás NB-s serdülek­és ifibajnokság Serdülők: Szekszárdi Dózsa—Tatabá­nyai Bányász 1-0 (0-0). Sz. Dózsa: Bartal — Szabó, Kvanduk G., Máté, Pesti — Marsai, Sörös, Lizák — Ig- nácz, Kasza, Fajszi (Balogh). Edző: Gá'lffy Dezső. A talál­kozó összképe alapján telje­sen megérdemelten tartotta Itthon őszi utolsó mérkőzé­sén mindkét pontot a lila- fehér gárda. G.: Marsai. Jók: Máté (a mezőny leg­jobbja), Marsai, Lizák, Kvanduk G., Sörös. Ifjúságiak: » Szekszárdi Dózsa—Tatabá­nyai Bányász 2-0 (1-0). Sz. Dózsa: Holler — Póli, Hahn, Vecsei, Nagyfalusi — Far­sang (Kvanduk J.), Boros (Ferger), Nagy — Vida, Tóth (Pilisi), Petrovics. Ed­ző: Teszler Vendel. Szoros első félidő után nagyobb kü­lönbségű győzelmet is arat­hatott volna a 11-est hibázó szekszárdi együttes. G.: Nagy 2-t. A szekszárdi csa­pat valamennyi játékosa di­cséretet érdemel lelkes, jó játékáért. TOLNA MEGYE 1984. ÉVI LEGJOBB SPORTOLÓI NŐK Név Egyesület 1. 2. ' 3. Beküldő neve: Lakcíme: Beküldési határidő: 1984. december 31. o Asztalitenisz NB I Tolnai VL­Fővárosi Vízművek 20:5 A Tolnái VL hétvégi NB I-es eiLenfelének neve nem­igen ismerő® még a sportág­ban járatos szurkolók előtt sem. A Fővárosi Vízművek csapata ugyanis rövid múlt­ba tekint vissza, ezzel szem­ben fejlődése rendkívüli gyors volt. Az történt, hogy a Sta­tisztika SC-veii közös objek­tumban elhelyezkedő fővá­rosi egyesület vállalta, hogy a Statisztikából kimaradó versenyzőkből ajakit egy szakosztályt. Amit aztán még megerősítettek a votlt sok- stzorois válogatott Ősik Már­tával — máris kiészen állott egy élvonalbeli együttes. A fentieket olvasva az ember azt gondolja: lám csak mi­lyen könnyen lehet a sport­ban gyors sikerekét elérni. A pályaválasztó tolnai csa­pat így tulajdonképpen régi ismerősökkel,, válogatott ver- senyzőtársakklai vette fel a küzdelmet. A találkozó első fordulójában nagy küzdelem alakult ki. Balogh váratlan veresége PidlItőB, iHletve Kahn győzelme Pata Tetéz ellen szorossá tette a fordulót. Szerencsére a tolnaiak is fel­ismerték a helyzetet. Előbb Kaiser az időszalbálV aükal- mazásával győzött Imre el­len, majd Kiiss Anikó látvá­nyos játékkal verte Csík Mártát. Bolvári Ildikónak sem okozott különösebb gon­dot Kuohár legyőizése. A második fordulóban szemlátomást nehezen tért magához a vendégcsapat, amit az 5:0-as hazai vezetés bizonyított. Kiadseroek a Csík ellen aratott győzelmét kell kiemelni elbben a játékrész­ben. A további fordulókban is folytatta jó teljesítményét a Tolnai VL együttese. Igen színvonalas, jó mérkőzéseket láthattak a jelenlévők — sok 2:1-es eredménnyel, melye­ket minden esetben a hazai­ak nyerték meg, bizonyítva ezzel fegyelmezett csapatjá­tékukat. A hóróm óra negy­ven perces maratoni küzde­lem 4:l-es fordulónkénti eredményekkel zárult. A kitűnően játszó hazai csapatból a játszmiaveszteség nélkül versenyző Bolvári Il­dikó emelkedett ki szellemes, ötletes és igen jó teljesítmé­nyével. Kaiser Ágnes veret­len szereplése hasonló elis­merést érdemel. Külön kell hangsúlyozni a fiá'tall ver­senyző taktikai fegyelmezett­ségét, mely döntően hozzájá­rult sikeréhez. Balogh az el­ső, váratlanul elveszített mérkőzést követően már na­gyion jól játszott. Kiss Ani­kó és Pata Teréz produktu­mát is jónak értékelhettük. Kettőjük közül a Szovjet­unió nemzetközi bajnokságá­ról a mérkőzést megelőző n'apon fáradtan hazaérkezett Pata . Teréz teljesítményét kell kiemelni. Győztesek: Bolvári I., Kaiser 5—5, Ba­logh 4, Kiss, Pata T. 3—3, illetve Katin 2, Biedl, Imre, Ősik 1—1. Cselgáncs Hajszálnyira az első osztálytól Kiváló évet zárt a Szek­szárdi Dózsa cselgánscszak- osztálya. Erről beszélgettünk Fekete Istvánnal, a szakosz­tály vezetőjével. — Valóban szép eredmé­nyeket könyvelhettünk el a 84-es évben. Megszületett a szakosztály első magyar baj­noki címe, Hangyási László révén. Rajta kívül még két első osztályú versenyzőnk van, Boda János és Tóth László. Másodosztályú Szeri József, harmadosztályú Far­kas József. Ifjúsági ezüstjei, vényes Nagy István, Hunya­di József, Péri Gábor, He- nerik László. Bronzjelvényes Puskás Jenő, Bosnyák Jó­zsef, Farkas Attila, Sáfrány László, Koltai Tamás, Haj­dú Ferenc. — A csapatbajnokság so­rán, amit november 24-én, a Budapest Sportcsarnokban rendeztek, mégsem sikerült kiharcolni az első osztályba jutást. — Ez elsősorban a szá­munkra nagyon kedvezőtlen sorsolásnak a következmé­nye. Két csoportba osztották a csapatokat és a csoport- győztesek még ugyan meg­mérkőztek a döntőben, de már az eredménytől függet­lenül feljutottak a CSB I-be. Mi a legjobb csapattal, a Ta. tábányával kerültünk egy ágra. Az elődöntőbe jutásért legyőztük a Pécsi VSK-t 5-2- re, máj a Diósgyőrt 7-0-ra. A döntőbe jutásért mérkőz­tünk a Tatabányával. Han­gyási és Boda nyert, Tóth és Szabó döntetlenre végzett, míg Szeri, Balogh és Farkas vereséget szenvedett. így haj­szállal maradtunk el a dön­tőbe jutástól és az ezzel já­ró CSB I-be kerüléstől. Vé­leményem szerint ha a má­sodik csoportba kerülünk, akkor feljutunk az első osz­tályba, ugyanis a másik cso­portgyőztes, az Esztergom nálunknál gyengébb csapat. Ennek ellenére elégedett va­gyok a szakosztály egész éves munkájával. Ehhez a kimagasló eredményhez hoz­zájárult Varga Ferenc vezető edzőnek és a szakosztály két elnökségi tagjának, dr. Molnár Ádámnak és Arató Árpádnak lelkiismeretes munkája. — A jövő évi cél? — Az idén hajszállal el­maradtunk az első osztály­tól. Jövőre mindenképpen szeretnénk bejutni a CSB I- be. Ehhez pedig szükségünk lesz a Szekszárdi Dózsa na­gyobb támogatására — mondta Fekete István. Sikeres premier után A hét végén a magyar női vízilabdázás válogatott szin­ten is bemutatkozott. Az elő­zetes várakozást felülmúlva, a magyarok mindkét talál­kozón biztosan győzték le a vendég nyugatnémet együt­test. A vasárnapi összecsa­pás után a csapat edzője nyilatkozott benyomásairól az MTI munkatársának. Dr. Tóth Gyula: — Edzőtársammal, Ördögh Évával úgy ítéljük meg, hogy a két csapat közötti valós különbség, valahol a két eredmény között van. A szombati hétgólos győzelem után a lányok kezdetben túl könnyedén vették a második mérkőzést, ami meg is mu­tatkozott az eredményben. Hogyan ítéli meg a két ta­lálkozó alapján a magyar együttes nemzetközi játék­erejét? — Még kevéssé ismerjük az ellenfeleket, eddig nem volt módunk személyes ta­pasztalatszerzésre, azonban úgy vélem, hogy válogatot­tunk a nemzetközi mezőny­ben hozzávetőlegesen a har­madik-negyedik helyet fog­lalja el. Ennek megfelelően a jövő évi EB-m a csapat számára dobogós hely eléré­se a kitűzött cél. — Hogyan alakul további programjuk? — Amennyiben Ördögh Évával mi ketten maradunk továbbra is a csapat élén — hiszen még csak megbí­zott edzők vagyunk —, ak­kor január másodikán kezd­jük meg a közös felkészülést. Szeretnénk minél több alka­lommal találkozni más nem­zetek válogatottjaival.

Next

/
Thumbnails
Contents