Tolna Megyei Népújság, 1984. december (34. évfolyam, 282-305. szám)
1984-12-01 / 282. szám
1984. december 1. wÉPÜJSÁG 7 Szekeresné Niszler Mária: fi gerjeni hídfő TOLBUHIN marsall azt követelte Sz. G. Gorsikovtól, a Dunai Katonai Flottilla parancsnokától, hogy a Dunai Katonai Flottilla egyik folyami naszádos dandárja segítségével a 83. tengerészgyalogos-dandár egy zászló- alja 1944. december 1-én éjjel hajtson végre erőszakos folyamátkelést Gerjen térségében, semmisítse meg az ott megbúvó ellenséget, majd a 31. gárda-löv észhadtest átszállításával erősítse a folyó túlsó partján támadó 20. és 21. gárda-lavészhadteste- ket. Ezek feladata az volt, hogy vágják el a Szekszárd —Dunaföldvár közötti utat, majd támadjanak Székesfehérvár, a Balaton irányába. Az előkészületékről a következőket mondja Sz. G. Gorskov ellentengernagy: „Minden hadműveltre igyekeztünk gondosan felkészíteni csapatainkat. Ha a katonai helyzet megkívánta, a flottilla parancsnoksága, valamint törzse a hadműveleti övezet közelében tartózkodott. Ilyenkor egy páncélos- naszádon rendezkedtünk be. Ezek a hajók könnyen mozgó, gyorsjáratú naszádok voltak, melyeket nagyon jól alkalmazhattunk a folyami harcokban, vagy az ellenség hátába deszantok kirakásában. A hajók segítségével tűztámogatásban részesíthettük támadásba lendült egységeinket, oltalmazhattuk az átkelőhelyeket és gyorsan szállíthattuk egyik helyről a másikra a szárazföldi csapatokat. A keskeny hajóikkal behatolhattunk a Duna árterületeire és mellékágaiba, hogy .átfésüljük’ ezeket a helyeket, vagy .kifüstölhessük’ az ilyen helyeken megbúvó hitleristákat.” A SIKERES partraszállás elősegítése érdekében a 4. gárdahadsereg parancsnoksága november 30-án a 20. és a 21. gárda-lörvészh ad testekkel támadást indított Bonyhád és Szekszárd irányába, hogy lekössék a németek erőit, amíg a 83. tengerészgyalogos-dandár tüzérsége, az 508. partvédő üteg, a flottilla parancsnoksága, valamint a 31. lövészhadtest felvonult Gerjennel szemben, a Duna bal partján. P. I. Gyerzsavin másod- osztályú kapitány az előkészületekre így emlékezik vissza: „November 30-án utasítottam a deszantot szállító hajók parancsnokait, hogy a kijelölt hajókat töltsék fel a szükséges haditechnikai eszközökkel és legyenek készen az indulásra. A feladat végrehajtására 15 pámeélosnaszádot jelöltem ki. Ebből 10 naszád szállította a deszantot, eggyen az egészségügyiek rendezkedtek be, négy hajó pedig tűztá- mogatásával fedezte a hajók útját.” V. A. Pogrebnyak, az aknavetőszázad akkori hadnagya, így emlékszik vissza a tisztek eligazítására: „Késő délután volt, amikor I. G. Beljak őrnagy, a 16. zászlóalj parancsnoka magához hívatta a századparancsnokokat: Korobkint, az 1., Jelcovot a 2. és Fismant a 3. század parancsnokait és engem. Akkor már a megbeszélés helyén volt a zászló- aljparancsnok és helyettese N. I. Petrov őrnagy, I. P. Kalasnyikov politikai tiszt, L. I. Frolov százados a törzsből, valamint V. P. Bisztrov sorhajóhadnagy. Beljak őrnagy ismertette az előttünk álló feladatot, mely szerint még az éjjel el kell foglalnunk Gerjent és környékét.” A hajókonvoj 20.15-kor indult el felfelé a Dunán. A sűrű ködben az arcvonalig az előre meghatározott sorrendben, a legszűkebb távközben haladtak egymástól. Bevált álcázási manőverük volt, hogy a kipufogó gázokat a vízbe eresztették, és csak az egyik motort működtették. Ezzel mérsékelték a motorzúgást. így a lehető legkisebb zajt keltve sikerült egy ideig a német és a magyar partvédelmet kijátszaniuk. Az ellenség a hajókat 23.45 órakor fedezte fel Gerjen alatt mintegy három kilométernyire és Kovácspuszta térségében nyitotta meg a tüzet. I. M. SZKOLUBIN, a 3. század egy tengerészgyalogosa a németek belövéseire így emlékszik vissza: „Katyusákkal felszerelt páncélosnaszádok kíséretében szállítottak miniket felfelé a Dunán. Részben a hajófenékben, részben a fedélzeten helyezkedtünk el. A hajók éjjel haladtak, hogy egy meghatározott helyen, a Duna jobb partján kitegyenek bennünket. Amikor az ellenség felfedezett minket, erősen tüzelni kezdett a hajók irányába, de a mieink hamar elhallgafttatták tűzfészkeiket.” December 1-én 00.05-kor megközelítették a kiszállás helyét. A tűztámogatási biztosító hajók előre húzódtak Gerjen fölé mintegy három kilométernyire. Nekik és a már Gerjen magasságában elhelyezkedett tüzérségnek kellett fedezniük a partraszállást. Mivel a meglepetésszerű partraszállás meghiúsult, Beljak őrnagy a part menti ellenséges erők felderítése céljából az egyik naszád legénységét partra tette a közeli szigeten azzal a parancscsal, hogy hangos hurrá kiáltásokkal hívják magukra az ellenség figyelmét. A csel bevált, a németek a sziget irányába tüzeltek, ezzel elárulva tűzfészkeik hejyét. A harc ezen szakaszáról a következőkben számol be az őrnagy: „A partraszállás tervét menet közben módosítottam, és azt két lépcsőben hajtottam végre. Körülbelül másfél kilométernyire a kiszállás helyétől az egyik hajóról deszantot tettünk ki egy kisebb szigetre. Két másik hajónk a partközeibe húzódott és készen állt arra, hogy bármelyik pillanatban megkezdje a manőverezését Gerjen irányába. Az ellenséges partvédelem hamar észrevette a szigeten mozgó alegységet és a sziget irányába aknavető tüzet nyitott. Mikor láttam, hogy meg akarják rohamozni a szigetet, megparancsoltam, hogy a partközeibe húzódott és magát ott álcázó két hajó induljon Gerjen irányába, az én hajóm pedig felvette a kitett deszantot. Erre az időre befutottak a második lépcső naszádjai is és ezekkel együtt közelítettük meg a partot.” AMIKOR fellőtték a vezér- hajó jelzőrakétáját, a páncélosnaszádok a kibontakozás körzetében 90 fokos fordulatot tettek és igyekeztek késedelem nélkül megközelíteni a kikötés helyét. Elsőként V. I. Iljanoj hadnagy hajója ért partközeibe, öt követte a többi hajó széthúzódva a Duna-part mentén. Az a hajó, melyen V. A. Pogrebnyak hadnagy aknavetői és a 45 milliméteres lö- vegek voltak elhelyezve, egy vízmosásnál kötött ki, ezért a haditechnikai eszközöket itt nem lehetett partra tenni. Rádiójelzéseikre a társhajók segítségével megfelelőbb helyen tették partra a századot és felszerelését. A hadnagy a következőképpen mondja el a történetet: „Hajónk megközelítette a partot és megkezdtük a kihajózást. Hamarosan beláttuk, hogy minket egy vízzel elárasztott ellenséges védelmi szakaszra tettek ki. Átmentünk a töltésen és láttuk, hogy a töltés mögött is víz van. Először ki kellett tapasztalnom az átjutás lehetőségeit, de kit küldhettem elsőnek az ismeretlen mélységű vízbe? Ügy döntöttem, hogy magam indulok neki, mivel 181 cm magas vagyok és talán nem lep el a víz? Sajnos, itt a kikötés közelében nem találtunk olyan helyet, amelyen át lehetett volna szállítani a haditechnikai eszközöket, ezért újra elindultam, hogy egy kicsit távolabb próbálkozzam. A víz bizony nagyon hideg volt, de mit lehetett tenni, katonák voltunk és tengerészek. Csakhamar jelzést kaptam, hogy térjek vissza, mert értünk jön egy hajó, hogy megfelelő partszakaszra szállítson bennünket.” A KÖZSÉGBEN lefolyt harcokról a következőket írta I. G. Beljak őrnagy: „Amint a töltés mentén kialakult harcokat befejeztük, nyomultunk Gerjen községbe. I. Sz. Jelcov és I. Z. Fisman századai elfoglalták a község nyugati peremrészét, de a további előnyomulásunkat a déli körzetben megakadályozták az ellenséges tűzfészkek. Tehát előbb ezeket kellett felszámolnunk. Parancsot adtam V. A. Prog- rebnyak hadnagynak, az aknavetőszázad parancsnokának az ellenséges tűzfészkek megsemmisítésére, melyek akadályozták I. Z. Fisman századának előrenyomulását. I. Sz. Jelcov századának pedig megparancsoltam, hogy kerítse be a község belterületén védekező ellenséget.” Az aknavetőszázadból P. P. Bernadzikovszkij hadnagy szakaszparancsnok kapta a feladatot az ellenséges tűzfészkek megsemmisítésére. Az ebben a szakaszban harcoló V. I. Martyinyec szakaszparancsnok-helyettes jól emlékszik még a feladat végrehajtására: „Ennyi év után sem tudom elfelejteni a helybeli lakosok segítőkészségét. A harcok alatt egy idősebb férfi jött be abba a pajtába, ahol szakaszunk tartózkodott és tört orosz nyelven magyarázva valamit, abba az irányba mutogatott, ahonnan szakadatlanul tüzelt felénk egy ellenséges géppuska és megakadályozta előrenyomulásunkat. Két bajtársammal és ezzel a gerjeni hazafival hátulról felmásztunk annak a háznak a padlására, ahonnan lőttek ránk és gránátot hajítva közéjük, megsemmisítettük az ellenséges gépfegyvert, kezelőlegénységével együtt. Nagyon sajnálom, hogy nem kérdeztem meg ennek a segítőkész embernek a nevét, csak azt tudom, hogy igazi hazafi volt”. A. B. Vajnsenker hadnagy géppuskás századának kellett a községben állomásozó ellenség körében pánikot kelteni, hogy az említett századok zavartalanul nyomulhassanak elére. A. B. Vajnsenker hadnagy erről a következőket mondja: „Az ellenség a község belsejébe húzódott és ellenlökéseivel igyekezett megállítani rohamunkat. Heves tüzelése miatt és azért, hogy gyakori helyváltoztatásainkkal pánikot keltsünk soraik között, gyakran megváltoztattuk géppuskáink helyét, így arra sem volt idejük, hogy bemérjenek minket. Az én szakaszomban A. M. Szoroka őrmester volt az egyik kezelőlegénység parancsnoka. Nagyon tiszteltük őt, mert mellét két Dicsőségérdemérem is díszítette. Nyugodtsága, a győzelembe vetett hite mindnyájunkra átragadt. Amíg a harcosok egy másik helyre gurították Maxin-géppuskáinkat, ő, azalatt is tüzelt... karabélyával.” HAJNAL tájban Jelcov és Fisman századainak sikeres előnyomulása lehetővé tette, hogy G. F. Petrov őrmester rohamcsapata utcai harcokat kezdjen. Az ellenség egy ideig még ellenállt, de a szovjet katonák lendületes rohamát követő rövid utcai harcok után a községben tartózkodó csendőralakulatok elhagyták a községet és nyugati irányba vonultak vissza. A gerjeni harcok tömör összefoglalását I. Z. Fisman hadnagytól idézem: „Mit is mondhatnék rendkívülit a gerjeni partraszállásról? Az volt a feladatunk, hogy foglaljuk el ezt a települést, fedezzük támadásunkat a németek ellen és nyissunk utat a támadó alakulataink előtt. A parancsot végrehajtottuk és vártuk a következő utasítást...” Hajnali 5 óra körül a zászlóalj egy része elindult Fadd irányába, a páncélosnaszádok pedig megkezdték a szárazföldi csapatok átszállítását a Duna jobb partjára. A gerjeni hídfő tehát működni kezdett. A négy napig tartó folyamátkelést Jegorov őrnagy irányította, aki békében a moszkvai Lomonoszov Egyetem történelemtanára volt. Mohács, Baja, Gerjen, Kalocsa, Harta, majd Paks térségében megfeszített munkával szállították a magasabbegységeket a Duna túlsó oldalára, a 411., a 131., a 324. (parancsnok L. M. Lugovoj gárdahagy- nagy) és a 134. számú hajókat szinte a merülés határáig megterhelték. Fehér István gerjeni lakos kísérte el az egyik átszállított zászlóaljat Duna- szentgyörgy, hogy a hajnali ködben el ne tévedjenek. A zászlóalj egyik katonája Hajnalpír a szabad Gerjen felett címmel 1944-ben feljegyzést készített a dunai átkelésről, a kemény harcokról, a szovjet katonák hősies helytállásáról, melyben megemlíti Fehér Istvánt is. Nyikoláj Nyikiforovics Be- luh többek között ezeket írja: „A község polgárai hamarosan összebarátkoztak velünk, de nem sokáig időzhettünk. Gerjen felszabadítása után újabb parancsot kaptunk, Dunaszentgyörgy felszabadítására. Szívemben ma is meleg szeretettel gondolok a gerjeni emberekre, s köztük egy István nevű hazafira, aki hozzánk csatlakozva vállalkozott, hogy átvezet bennünket egy dűlő- úton Dunaszentgyörgyre. Ez az István nevezetű ember kicsit törte a szláv nyelvet...” Kardos Benő, id. Sz. Vajda József és id. Tóth Sándor gerjeni lakosok szekerekkel segítették a lőszert továbbszállítani. Mindnyájan sértetlenül tértek vissza otthonukba. A LAKOSSÁG támogatását még a mai napig sem felejtették el a felszabadítók. V. A. Pogrebnyak hadnagy a következőkre emlékezik: „Nagyon sok volt a lőszerünk. Mivel hajóink már a szárazföldi csapatok átszál. lításával voltak elfoglalva, sem lőszerünket, sem harci eszközeinket nem tudtuk volna egykönnyen elszállítani, ha a gerjeniek nem segítettek volna olyan készségesen. Lovakat és szekereket bocsátottak rendelkezésünkre. Miután mindent felraktunk a szekerekre, bementünk az egyik házba, ahol parancsnokságunk is tartó i- kodott, hogy az indulás előtt egy kicsit szárítkozzunk. Amikor a háziak meglátták, hogy csuromvizesek vagyunk, száraz fehérneműt adtak. Ezt még a mai napig sem felejtettem el. Aztán megkaptuk a parancsot a továbbindulásra. Ütközben utolértük az előttünk menetelő első századunkat, melynek Korobkin százados volt a parancsnoka, ö is, akárcsak az egész század, csuromvizes volt.” Részletek a szerző azonos című tanulmányából. Megjelent a Hadtörténeti Közlemények 1982. 4. számában. A munkások védőimében A helyezettek köszöntése Emlékezés Hámán Katóra A szocialista brigádvezetők VI. országos tanácskozásán hangzott el a javaslat, hogy szervezzenek munkavédelmi, közlekedésbiztonsági és elsősegélynyújtó vetélkedőt a szocialista brigádok részére. Tolna megyében ezt a feladatot a közlekedésbiztonsági tanács, a Vöröskereszt megyei vezetősége és a Szak- szervezetek Megyei Tanácsa közös szervezésében valósították meg. E szervek felhívása után a megyében 137 gazdálkodó egységnél — üzemek, szövetkezetek, intézmények 822 csapata részvételével — szervezték meg a vetélkedősorozatot, amiben összesen 4932-en vettek részt. Az 1984. szeptember 22-i megyei vetélkedőre eljutott 12 csapat felkészültségének összevetéséből a Bonyhádi Zománcárugyár csapata került ki győztesen. A BM- csapatok országos vetélkedőjén pedig a Tolna megyei Rendőr-főkapitányság csapata lett az első, így jogot nyert az országos vetélkedőn való részvételre. E két csapat méltón képviselte megyénket az országos vetélkedőn, ahol az induló mintegy húszezer szocialista brigád legjobbjai mérték össze tudásukat. A BM-csapat negyedik, a zománcgyár képviselői pedig nyolcadik helyezést értek el. Tegnap az SZMT székházában Horváth József, a Szakszervezetek megyei Tanácsának vezető titkára köszöntötte az országos versenyen részt vett csapatok tagjait. Az ünnepi eseményen ott volt a rendező szervek képviseletében Bátorfi György őrnagy, a Közlekedésbiztonsági Tanács megyei Szervezetének ügyvezető elnöke és dr. Penczel Dániel, a Vöröskereszt Országos Vezetőségének tagja is. Horváth József köszöntőjében hangsúlyozta, hogy akik azt a vetélkedősorozatot szervezték, akik mint vetélkedők részt vettek a rendezvénysorozaton, a munkavédelem, az embervédelem elkötelezettjeivé, a mozgalom kiterjesztőivé váltak, mert az ember védelme — közúton, munkahelyen, vagy a háztartásban — egyaránt fontos, állam- polgári feladat. . Hámán Kató, a magyar kommunista mozgalom kiemelkedő személyisége születésének 100. évfordulója alkalmából koszorúzási ünnepséget rendeztek pénteken a Mező Imre úti temető munkásmozgalmi panteonjában lévő urnájánál. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága nevében Cservenka Ferenc- né, az Országgyűlés alelnö- ke és Deák Gábor a XIII. kerületi pártbizottság titkára, a Központi Bizottság tagjai helyezték el a kegyelet virágait. * Hámán Kató 1918-ban lett tagja a Kommunisták Magyarországi Pártjának. A Tanácsköztársaság idején a Budapesti Központi Forradalmi Munkás, és Katonatanácsban dolgozott. A proletár hatalom megdöntése után bekapcsolódott a munkás- mozgalom üldözöttéit segítő munkába, majd a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének titkára lett. 1925-ben részt vett az MSZMP megalapításában, majd a Központi Bizottság tagjává választották. Illegális munkája során többször letartóztatták és börtönbe zárták. 1928-tól a magyarországi Vörös Segély titkáraként dolgozott. 1934- ben ismét bebörtönözték
