Tolna Megyei Népújság, 1984. december (34. évfolyam, 282-305. szám)

1984-12-04 / 284. szám

^ÍvíÉPÜJSÁG 1984. december 4. Elöl Maxwell doktor Ariellel, mögöttük Leopold profesz- szor Dulcyval Moziban Szentivánéji A film elején már a felira­tok megjelenésével egyidőben Mendelsson Nászindulóját halljuk, sejthetjük, hogy egy éji szexkomédián kívül valamiképpen a házasság is szóba kerül. A sejtés igazoló­dik, 1905 nyár elején a nagy­képű idős Leopold profesz- szor úr a gyermekien bájos és üde Ariel menyasszonyá­val vidéki víkendre utazik Adriához és Andrewhez (Woody Allen alakítja), hogy aztán a következő napon há­zasságra lépjen arájával. Megérkezik a víkend többi vendége is Maxvell doktor, Andrew testi-lelki jóbarátja, aki az egyik éppen kéznél lévő ápolónőt, Dulcyt hozza magával. S teljes is a lét­szám, Woody Allen, a film írója és rendezője most sem vonultatott fel színésztöme­get, a jól szerkesztett dia­lógusok során pontos jellem­zést ad értelmiségeikről, bí­rálja, s nem egyszer gúnyol­ja is őket. akik sok mindent tudnak a művésztekről, a tudományokról, de magukról meglepően keveset. A gyö­nyörű nyári nap vidáman te­lik, játék, bolondozás, kirán­dulás, s közben megkezdő­dik a félre-kacsintgatás a má­sik partnere felé, a versen­gés Ariel kegyeiért, Leopold szexkomédia professzor pedig kis ápolónő közreműködésével szeretne búcsút venni a legényélettől. Az est szellemidézéssel zárul, majd nyugodni térnek vala­mennyien, de ez csak látszat, mert ekkor veszi kezdetét a szexkomédia. Ariel éjszakai pillangó lesz, s a féltékeny­ségtől őrjöngő Leopold vég­re szabadjára engedi eddig gondosan fékentartott ösztö­neit a délután még sport­szerként használt nyíllal va­dászik a gaz csábítóra. A nyíl célba talál, a tervezett esküvőből mégsem lesz sem­mi. Aki szereti Woody Allen-t csalódottan ballaghat ki a moziból, de aki lényét külö­nösebben nem csodálja, ha­nem filmjeit más okból sze­reti, az méginkább. Űj sze­repében most is olyan meg­győző tudott lenni, mint bár­mikor. Sajnálatos kis figurát alakított, aki felgyülemlett energiáit groteszk találmá­nyok megvalósításában éli ki, de most mintha szűkebb marokkal mérte volna a tőle megszokott humort. Kicsit ki­ábrándító volt, hogy a maga tákolta repülőszerkezettel kellett pedáloznia a levegő­ben, hogy elérje a kívánt ha­tást a nézőtéren. Ez tőle ide­gen. A film szereplői létező, valóságos problémákat bon­colgatnak, melyek többnyire szexuális életünkkel vannak kapcsolatban, s olykor-oly­kor nem is haszontalan az elemző-feltáró disputa. Woody Allen rendezőnek sikeresebbnek tartja magát, mint írónak, ezt a gondola­tát mostani filmje csak meg­erősítette. Volt jó néhány fe­lesleges és nem túl szellemes része a film cselekményének (szellemidézés a csodagömb­bel), viszont ámulatba ejtett aprólékos, részletező képso­raival, melyekkel a Wall Street-től megcsömörlött em­ber természethez való kötő­dését fejezte ki. „Érintőtá­volságba tudta hozni a bi­oszféra apró csodáit is. Min­denképpen a jó rendezésnek köszönhető, hogy csak né­hány szék üresedett meg, mire lepergett a film. SÁRINGER MÁRTA Rádió A békévé belülről A Budapesti Közlekedési Vállalatnak azért mindany- nyian a kliensei vagyunk. Nemcsak a fővárosban élő több, mint kétmillió honfi­társunk és naponta nemcsak az a négy és fél millió em­ber, akit a fővárosból és a környező negyvennégy tele­pülésről munkába szállíta­nak, hanem mások is. Mind­annyian, akiket egy-, többna­pos munkájuk a fővárosba szólít. A BKV járatain egyszerű agyannyomott utasként, ide­ges és izzadt „szállítmány­ként” a vállalat munkájáról semmit sem látunk. Igaz, a metrón, a földalattin és a buszokon örökkön olvashat­juk, hogy a békávé milyen jó fizetésért keres munkatár­sakat, ám mivel ezeket a hirdetményeket sohasem sze­dik le, arra következtethe­tünk, hogy kevés a jelentke­ző ezekre az állásokra. És ez az igazság. A rádió Kossuth-adóján az elmúlt péntekén sugárzott Végállomás című riport a Budapesti Közlekedési Vál­lalat birodalmába engedett betekinteni. Stefka István szokásos oknyomozó útjának utasai lehettünk és valami olyant tudtunk meg a hu­szonhatezer embert foglal­koztató szállítóvállalat életé­ről és belső gondjairól, amit kívülről sohase tudhatnánk meg. Bajban van a békávé. Óriási létszámgondokkal küzd, buszvezetői, ha nem szeretnék hivatásukat, bi­zony hátat is fordíthatnának néki. De mi lenne ekkor? Ezt senki sem tudja. Mert a közlekedtetés — ugyanúgy, mint a napilap megjelenése — nem állhat meg, szünte­lenül folytatódnia kell. Az embereket a munkába szál­lítani kell, és onnét vissza, bármilyen létszámgondokkal küzd is ez a vállalat. Stefka István riportja nyo­mán olyan kép alakulhatott ki a hallgatóban, hogy azok a buszsofőrök, akik munka- körülményeik ellentmondá­sosságáról, az istentelenül sok plusz munkanapról, a vállalat érdekéért és a plusz jövedelemért szinte nem is pihennek. Erejükön felül szolgálják hivatásukat. Eze­ket a tényeket alátámasztot­ták a pszichiáter és a válla­lati főorvos elmondta tények is. Hallottunk számokat a nyugdíjba vonultakról. Meg­döbbentő, hogy mennyinek kell rokkantnyugdíjba vo­nulnia. Ha mi Budapesten az 1- es buszon a Népköztársaság útján utazunk és egy köszön­tést várunk a sofőrtől, nem vagyunk hajlandók tudomá­sul venni azt, hogy a pilóta, már régóta csak rutinból ve­zet és abban -a hónapban a háromszáz munkaóránál tart, és már régen kivehette vol­na a szabadnapját. De ki ült volna a helyére? Stefka István riportjának örülök. Mert megtudhattam a nyilatkozók szavadból, hogy a békávé munkája nem azért olyan színvonalú, mert ők így végzik, hanem azért, mert másképpen már képte­lenek végezni. Azért meg­nyugvással hallottam azt is, hogy a kormány — a tervek szerint — változtatni fog a békávésok munkafeltételein és az anyagi ösztönzésen. szűcs Hangverseny Művésztanárok a pódiumon Ha vitatkoznánk is a mű­sort vezető Kocsis I. Antal megállapításával, hogy tud­niillik a szekszárdi Művésze­tek Házának akusztikája ideá­lis a kamarazenélésre, csu­pán azért tesszük, hogy ellen­kezésünkkel együtt azt is hangsúlyozzuk: mindazonál. tad eléggé gyorsan és egész­ségesen adaptálta befogadó fülünk, s ha jelenlegi körül­ményeiben nem is nyújtja azt az optimumot, a tapasz­talatok birtokában gyakorló művészeink is jelentős — al­kalmazkodó — technikai fo­gásokkal tudnak élni. E meglátásunk jelenti egyik legfontosabbikát az első va­sárnap délutáni, „áthelyezett” Augusz-házi hangversenynek, s mindjárt a nyitó darab kapcsán. Szűcs Katalin, váro­sunk debütáló, fiatal mű­vésztanára Dvorak: Négy ro­mantikus darabját szólaltat­ta meg hegedűn. Bemutatko­zása ígéretes, várakozást keltő. A művek kibontását Lányi Péter partner-volita segítette nagyszerűen: me­leg tónusokkal, finom, pasz­tell színekkel. A negyedik darab mély szomorúsága kü­lönösen megfogott. Humornak szánjuk, de ha jól utánagondolunk, nem ki­zárt, hogy a színtiszta igazsá­got találjuk „szög-fején”: Pege Aladár után valószínű­leg Kayser Györgyi szólózik a leggvakrabban magyaror­szági koncertpóddumon bő­gővel ... Az mindenesetre egyértel­mű. hogy ténye, játéka akárhányszor is üde színfoltot ielent a ..nehéz” műsorban. Könnved hangszerelése, meg- nverő dallamformáilása ez­úttal is lelkünk közeléhe va­rázsolta a Gallaird művet. Zongorán közreműködött Do- bainé Knew Zsuzsa. Thész László, miként gyak­ran a múltban, ezúttal is el­képzeléseinek, megvalósítá­sainak nagyszabású felvo­nultatásával fogott meg. Asz- dúr Dolonézének gradiozitása méltó lezárását adta a de­cember 2-i délutánnak, ám előzőleg Schubert négy da­rabból álló, Op. 90-es Imp- romtu-ciklusának két párat­lanul szén gyöngyszemével ajándékozta meg a hallgató­ságot ... Színházi esték Ármány es szerelem A Haramiák, Schiller első drámája, bár felújítására a közelmúltban is történt kí­sérlet, még az ifjú lángész szertelenségét hordja magában, de a két évvel később, 1784-ben Mannheimben bemutatott Kabale und Liebe, azaz Ármány és szerelem, már hibátlan remekmű, a német dráma mind­máig egyik legjobb alkotása. Karl Eugen herceg, Württemberg ura valószínűleg túl. tett a korabeli zsarnokokon, Schiller is csak szerencsével tudott kimenekülni országából, s a stuttgarti katonai akadémia növendéke, majd „Regimentsmedikus” — a már mene­külésének esztendejében. 1872-ben a mann. heimi színház háziszerzője: a Haramiák után itt mutatták be Fiescót, majd az Ármány és Szerelmet olyan sikerrel, ami messze túlmutatott a város határain. Ez a „bürgerliches Trauerspiel”, azaz pol­gári szomorújáték kivételes drámai erővel veti fel korának úgyszólván minden társa­dalmi kérdését: a zsarnokság nemcsak az ifjú szerelmeseket fosztja meg a boldog­ságtól, hanem a hatalmon lévők jellemét is deformálja. Von Walter első miniszter kö­rül a becstelen emberek sora áll, akiket ne­vük is jellemez: von Kalb (borjú) udvar- nagy. Wurm (féreg) miniszteri titkár, s egy von Bock-ot (bak) is sűrűn emlegetnek, mert ha nem sikerül a miniszter fondorla­tos terve, von Bock veszi feleségül a feje­delem kiszuperált kegyencnőjét, lady Mil- fordot. Ebből a határozott kontúrokkal megrajzolt világból emelkedik ki Ferdinand és a gyanútlan Lujza szerelme, hogy majd a végső tragédiába forduljon, de az udvari cselszövők sem ülnek diadalt, mert kiderül minden sötét üzelmük. A dráma kétszáz év alatt mit sem veszí­tett erejéből, Pethes György rendezése is erre épül. Nincsenek különösebb újításai, beéri azzal, amit a darab mond. nem értel­mezi újra. tudja, hogy a jellemek és szitu­ációk közötti éles különbség tele van fe­szültséggel. Valóban Schiller szólal meg a Szegedi Nemzeti Színház előadásában, si­kerének is ez a titka. Az előadás, ha van is néhány gyengébb pontja, igen szép. Minde­nek előtt Mentes Józsefet kell említeni, tudja teljes kiszolgáltatottságát, de ott van benne a feltörekvő polgárság önérzete is. Szabó Mária Millernéje. Király Levente. Kőszegi Ákos, Ragó Iván, a fiatal Kőszegi Ákos egyformán meggyőző. Dobos Kati lady Milford-ja — Bajor Gizi nagy szerepe volt — fenséges, de nem mindig érezzük azt a kettősséget, ami valóban nagy szereppé teszi: szándéka ellenére züllött kegyencnővé a szerencsétlen sorsú lady. Janisch Éva Lujzája kedves és gyanútlan, talán nagyon is. Szirmai Péter Wurmjáből azonban hiányzik a romantikusan ábrázolt gonosz­ság, ami esetenként Jago-i vonásokat kap. Schiller ekkor már ismerte Shakespeare-t. A klasszikusok nem veszítették el vonzá­sukat. a színház megtelt, a siker is őszinte volt. Cs. L. Tévénapló Linda Kell-e ennyi krimi? Valóban közönségigényt elé­gít ki az, ami esetenként túltermelésnek látszik, vagy azért van közönsége a rendszerint a valószínűség hatá­rán lebegő, könnyen áttekinthető történeteknek, mert az úgynevezett főműsoridőt nagyon gyakran ezek töl­tik ki? Vagy egyszerűen megnyugtató, ha látják, hogy az igazság mindig, a legagyafúrtabb bűnözőkkel szem­ben is diadalmaskodik?^ Linda, a nyugati krimi-sorozatok példájából indul ki, meg is haladva azt, mert ez a sovány és kotnyeles leányzó igazi szupemő, erős, mint egy díjbirkózó, ugyanakkor ravasz, esze, mint a beretva, s túl is jár az egész bűnüldöző csoportban, jóllehet szakmai képe­sítése csupán a közlekedés irányítására tenné alkal­massá. Van ilyen szupernő? Természetesen nincs, de megnyugtató tudni. hogy lehetne, elvben mindenképp. Linda tehát vidáman és bántatlanul jár-kel a bű­nözőkkel teli világban, leteríti az autótolvajokat, le­leplezi a kábítószerrel üzérkedő madárkereskedőt, leg­följebb az kelthet bennünk gyanút, hogy nélküle va­lóban tehetetlenül állna a rendőrség a furfangos bűnö­zők előtt? A szakértő, a Kék fényből ismert dr. Láposi Lőrincz nem szól ellene semmit, akkor pedig nyugodjunk bele, annyival is inkább, mert végtére mégiscsak já­tékról van szó, mégpedig egész jó játékról, aminek nem kell szégyenkeznie a nyugati hasonló sorozatok mel­lett. A két szerző, Polgár András és Gát György — bár igazi feszültséget ritkán tud teremteni, mert az igaz­ság győzelme pillanatra sem lehet kétséges —, for­dulatosán bonyolítja a történetet, mi pedig megnyu­godhatunk, hogy a kábítószerrel üzérkedő bandának befellegzett. Legyen is így. — cs — Pedagógusok fóruma Három aktuális témával foglalkozott a Pedagógusok fóruma legutóbbi, csütörtöki adásában. Elsőként foly­tatták az új oktatási törvénytervezet értelmezését, se­gítséget adva ezzel mindazoknak, akik részt vesznek a tervezet vitájában. A felsőoktatással kapcsolatos vál­tozásokról. azok szükségességéről, az újdonságokról dr. Nagy Tibor Gyula, a törvénytervezet egyik alkotó­ja beszélt. Jól egészítette ki mondanivalóját a beját­szott riport, amiben két „illetékest”, két egyetemeistát szólaltattak meg, mert ÍQV sor kerülhetett az „elmé­let" és a gyakorlat összevetésére. Itt jegyzem meg azt, ami az adás végén elhangzott. Várják az oktatási tör­vénytervezethez a nézők javaslatait, ötleteit, ezekre a december 6-i Pedagógusok fórumában, illetőleg de- december 13-án a rádió Tanakodó műsorában választ kaphatnak. A Tankönyvkiadó munkájába pillanthattunk be a má­sodik riporttal és megismerkedhettünk a tankönyvké­szítés munkafolyamatával, a fontos oktatási segédesz­közök által „okozott” gondokkal, de túl mindezen a kiadó egyéb munkáiról is informálódhattunk. Akik lát­tuk az adást, egyetérthetünk a műsorvezetővel, aki miután összehasonlította az igazán szép, tetszetős ki­vitelű történelmi regényeket a tankönyvekkel, azt mondta, a tankönyv hivatása az lenne, hogy felkelt­se a gyerekben az igényt, hogy könyvhöz szoktassanak. A műsor befejező témájában az ITV egyik új, szep­temberben indított műsoráról, a Fortocskáról beszélt a szerkesztő, Lőrincz Zsuzsa. — él — Randevú - arabusul Lehet, hogy viszonylag előrehaladott koromnak kö­szönhető, de szeretem. ha a hallgatott zenei mű a dal­lamvilágával nyújtott élményen túl, valamit akar is mondani nekem. Persze ez a mondanivaló — a világ zeneirodalmának klasszikusai a példák rá — szöveg nélkül is eljuthat a hallgatóhoz. Mindenesetre a köny- nyűzenei műveknél — a tánczenét, a beatet. vagy bár­melyik divatos irányzatot is említhetném — megszok­tuk, elvárjuk az értelmes szöveget. Jómagam még emlékszem, amikor Szörényi Leven­tével együtt énekelte az ország ifjúsága, hogy „nem akarok állni, ha futnak a percek, nem akarok állni, ha fordul a Föld”. No persze régebben is voltak, ma is vannak kevesebb igénnyel megfogalmazott dalszöve­gek a magyar könnyűzenében. De egy újabban elhara­pódzó jelenség — amire jó példa volt a múlt szerdai Randevú a IV-es stúdióban adás — egy cseppet sem nyerte el tetszésemet. Az, ha egy magyar együttes, a magyar televízióban idegen nyelven — jelen esetben angolul — énekel. Tudom, hogy tőlünk a naplemente irányába található piacokra könnyebb ezen a nyelven betömi. Sőt, nálunk sikkesebb az onnan jövő — eset­leg értéktelenebb számokat is — nagyra értékelni, mégsem tartom szerencsésnek, hogy a Karhtago együt. tes Requiem című (Holnap hajnalig) számát angolul énekelték. Majd követte őket a Neoton família Págo- págo-ja — szintén az előbbihez hasonló angolsággal, I amiről nekem a régi vicc jutott eszembe: hazánkfia — hite szerint angolul — megszólal a szigetországban, és az angolok megjegyzik: „érdekes, hogy a magyar nyelv mennyire hasonlít az angolhoz”. Régi igazság, hogy aki nem tud arabusul... Felesle­ges folytatni, viszont tény, hogy az sem a legszeren­csésebb, ha egy latin-amerikai dallamvilágot idéző számot (Págo-págo) vadnyugati kocsmatündérre emlé­keztető jelmezben adnak elő. (Tamási)

Next

/
Thumbnails
Contents