Tolna Megyei Népújság, 1984. december (34. évfolyam, 282-305. szám)
1984-12-29 / 304. szám
1984. december 29. ( rom*'. i^ÉPÜJSÁG 3 Iskolakóstolgató A barjúboksz és a gojzer A fiúknak minden elrontott munka után megpas- kolta a vállát Scheidt János bácsi, a szakoktató és azt mondta: „Nem baj gyerek, a következő jobb lesz”. Ritter Róbert aparhanti fiatalember, másodikos ci-» pésztanuló ezt a mondatot soha sem fogja elfelejteni. Már most tudja, hogy egyszer eljön az az idő, amikor a következőnek is ugyanolyannak kell lennie, mint az elsőnek. Olyannak, mint amit az idős, nyugdíjas mester — aki nyugdíj mellett tanított — egyik kuncsaftja mutatott. Egy harminc éve készült cipőben ment a műhelybe. „Ez legénykori cipő, gyerekek” mondta, „vigyáztam is rá. A srácok néztek, mint vett malac az új gazdára, de a legénykori cipő valódi volt. Azt mondja, vagyis gondolja Ritter Róbert, hogy a legjobb cipőt borjúboksz- bőrből lehet készíteni. A legtartósabb lábbeli pedig a gojzervarott. Egykettőre ellentmondásba is keveredik. Ha, majd eljön az ideje, akkor gojzer- varrott cipőt szeretne készíteni vizsgamunkaként. Mert... és sorolja az előnyeit. De, ha majd mester lesz — mert remélem, minden diák mester akar lenni — akkor ő szeretné gyártani a legdivatosabb cipőket Bonyhádon és környékén. A kettő nem megy együtt. A gojzer már nem divatos. Azt is mondja Ritter Róbert, hogy szerinte az a cipő, amelyik kényelmes, se nem szűk, se nem bő. Megfelelő bőrből, vagyis borjúbokszból készüljön. Tudomásom szerint azonban a modern cipők nem a legkényelmesebb lábbelik. Természetesen nem lenne kiváló tanuló Róbert, ha ebből a csapdából nem vágná ki magát. Kivágja. Hiszen éppen az lesz az ő feladata, hogy ezt megoldja: tartós cipőt készíteni, olyat, ami modern és kényelmes is. Erre minden lehetősége megvan. Akarat az első. Van. Megfelelő tanító. Az is megvan. Most másodévesként a BONY-KS Cipőipari Szövetkezet mintázó műhelyében dolgozik. Vagyis prototípusokat készítenek. Aki itt megfelel, az kiváló mestere lesz a szakmájának. És reménykedjünk abban, hogy egyszer — évek múlva — Bonyhádon csináltatunk cipőt és a mester Ritter Róbert lesz... H. J. — ©. K. Nincs veszteséges vállalat a kohászatban A MTESZ az agrárértelmiségért Hazánkban az agroértel- miségiek száma az elmúlt években tovább nőtt és az idén már megközelítette az 50 ezret. Tevékenységük, munkájuk jelentősége is mind nagyobb, mivel a szakmai ismeret alkalmazása ma már alapvetően fontos a nagyüzemi mezőgazdaságban. A MAE 1984-ben mintegy 3000 vitafórum, tapasztalat- csere, bemutató és kötetlen konzultáció szervezésével igyekezett hozzájárulni az agrárterületen dolgozó szakemberek tájékoztatásához, segítve a mind korszerűbb agrotechnológia kialakítását és elterjesztését. A rendezvények között számos rangos nemzetközi találkozó is volt; öt nemzetközi és öt nemzetközi részvételű hazai kongresszusra került sor. Mindezt egybevetve az idén az európai országok közül hazánkban rendezték a legtöbb agrár témájú világkongresz- szust, illetve nemzetközi tanácskozást. Ezeken több mint 2500 külföldi szakember vett részt. A szocialista országok közül elsőként nálunk rendeztek, szintén az idén, agrár- és videofilmszemlét. Az egyesület külön programok keretében foglalkozott egy-egy réteg sajátos helyzetével. Az idén is megrendezték a női agrárszakemberek tapasztalatcseréjét; tájékoztatót szerveztek — a MÉM-mel és a KISZ-szel közösen — a pályakezdő fiataloknak. A vaskohászati vállalatok — az előzetes adatok szerint — túlteljesítették terv-célkitűzéseiket. A belföldi ellátás és az exportképesség javítása érdekében fokozták az értékesebb termékek előállítását, új, hatékonyabb kereskedelmi módszereket vezettek be, hatékonyabban gazdálkodtak. Így — a tavalyi két vállalattal szemben — most egyetlen vaskohászati vállalat sem zárja az évet veszteséggel. A Magyar Vas- és Acélipari Egyesülésnél elmondták, hogy 1984-ben nyersvasból 2,1 millió tonnát, nyersacélból 3,7 millió tonnát, hengerelt áruból pedig 2,9 millió tonnát gyártottak, valamennyiből többet, mint azt tervezték. Sikerült a belföldi igényeket kielégíteni. Lemezáruból például 2 százalékkal, úgynevezett másod- és harmadtermékekből, köztük huzalokból, csőfélékből, drótkötelekből, állványelemekből és görgős pályából mintegy másfél százalékkal többet szállítottak parnereiknek, mint az előző évben. Más termékekből mérséklődött a termelés, de mivel az igény is csökkent, azt maradéktalanul kielégítették, köztük a házgyári építéseknél használatos betonacélokból, távvezeték-oszlopokból, spirálcsövekből. Általában csökkentek a visszaigazolási határidők, néhány terméket leszámítva a korábbi negyedévenkénti ütemezés helyett már havonta fogadták a megrendeléseket, így a feldolgozóiparnak nem kellett készleteznie nagyobb mennyiségű alapanyagot. Növekedett a vaskohászat exportja. A szocialista országokba 7—8 százalékkal többet szállítottak mint egy évvel korábban, a szállítmányokat pontosan ütemezve adták fel. A vállalatok konvertibilis exportja számottevően bővült, miközben a nagyobb termeléshez csak mérsékelten emelkedett az alapanyag-behozatal. A vas- kohászati vállalatok összességében több mint 150 millió dollárral járultak hozzá a népgazdaság fizetési mérlegének javításához. Elsősorban a Lenin Kohászati Művek és a Dunai Vasmű növelte jelentős mértékben tőkés kivitelét. A kohászüzemek számos gazdaságszervező intézkedéssel javították gazdálkodásuk hatékonyságát. Anyagból és energiából megközelítően 1,4 milliárd forintot takarítottak meg. Mindenütt erőfeszítéseket tettek a méretpontos, speciális igényeket is kielégítő termékek minőségének javítására, s többet állítottak elő ezekből a gyártmányokból. Ennek érdekében jobban kihasználták a hengersorokat, új le- fejtő-daraboló sorokat helyeztek üzembe, hűtésszabályozókat szereltek fér, munkába állítottak új üstmetallurgiai berendezéseket, főleg az ötvözött termékeket gyártó üzemekben. Közelebb került egymáshoz a kohászati termelők kínálata és a gépipari felhasználók igénye. Pávanézőben Hat eif a felnőttség — tíz éli a hűség pröbaia Csuti Erika 3. éves tanuló a méretre vasaló célgéppel Az ipartelep legifjabb üzemét, a Páva üzemcsarnokát négy évvel ezelőtt — 1980. december 30-án — pezsgős koccintással avatták Tamásiban a 6-os számú gyáregység dolgozói, az alkalomra érkezett vendégek társaságában. A település akkor még csak várományosa volt az egy éve elnyert városi rangnak, s tucatnál alig több szakmunkása a Tamásiba 1978. január 2-án települt Páva-üzemnek. A jövő nagy kérdése akkor nem is fért bele egy mondatba. Kérdés volt, hogy föl tud-e nőni a modern gépekkel felszerelt, a termeléshez minden vonatkozásban jó föltételeket biztosító gyáregység munkájával a régebbi telepékhez? Meghozza-e a gyümölcsét a munka melletti, majd a nappali tagozatos szakmunkásképzés? Az is izgalmas kérdés volt, hogy meddig kell majd élni a kezdéshez kapott engedménnyel, s végezni a lehető legegyszerűbb termelési feladatokat? Sikerül-e összerázódni? Enged-e majd a szigorúságából Kiss Erzsébet üzemvezető, és megmaradnak-e majd az üzemben azok a fiatalok, akik itt tanulják a szakmát? Az idősebbek aggodalmaskodtak, őket az a kérdés foglalkoztatta, hogy győzik-e majd a lépéstartást, amikor már nemcsak sima blúzokat, hálóingeket, gyermekpizsamákat, egyszerű divatcikkeket kell gyártani? Két évvel ezelőtt már minden akkor még nyitott kérdésre megvolt a válasz. Tulajdonképpen már addigra nagykorú lett a Páva, noha a beérésnek ezt a folyamatát ki-tci derekasan megszenved- te-küzdötte, lettlégyen a helye bárhol az üzemen belüli munkamegosztásban. Gond pensze van most is elegendő, amit a meó-csoport vezetője, egyben az üzem szb- titkára, Bathó Ernőné így fogalmaz: „Sok az öröme a mi munkánknak, de bosszúsága is jócskán akad, ha valami nem úgy sikerül, ahogy kellene”. Kiss Erzsébet telepvezető a hétköznapok savát- borsát adó gondok és örömök közül azt emeli ki, hogy 1984-;ben az általuk termelt divatcikkek száma 259 961 volt. Ebből export 66 250, bérmunka 107 148, belkereskedelmi megrendelés 86 563. Forintokban mit jelent ez? Több mint 39 és fél milliót. — Néhány nappal ezelőtt indítottunk Svájcba tízezer blúzt, három fazonban. Egy újabb tizenegyezer darabos tételt ugyanennek a partnerünknek január 18-ig kell befejeznünk, de mi hamarabb végzünk ezzel a munkával. — Ügy hallom, a kialakult hagyományoknak megfelelően leállt az üzem december 22-vel. — Igen — felelik. Az ésszerűség nevében alakították így a munkarendet. Az évi első egyhetes leállás augusztusban van náluk, a második ilyenkor az ünnepi készülődések, disznóölések, a téli szünet idején. „A szabadságon lévők miatt nyáron és ilyenkor egy műszakot is nehéz lenne másként kiállítani.” Egyébként a Dobó és Kállai szalagon 54— 54-en, a Zrínyi szalagon 60- an dolgoznak. A nemrég létrehozott kismamák szalagjában — mely csak egy műszakot teljesít — 15-en végzik a munkájukat. És most azt a könnyített munkát, amit kezdetben a szakmát a munka mellett tanuló alapítók végeztek, Fürgédén, Gyu- lajon végzi 20—20, Varsádon pedig 12 asszony és leány a termelőszövetkezeti varrodákban. Itt már az egykori betanulók voltak a betanítóik. Bathóné, Editke motorokat tekercselt — szakmája nem lévén — a vegyesipari szövetkezetben. A szakma- szerzés szándékával lépte át az ideiglenesnek szánt Eötvös utcai Páva-üzem küszöbét 78-ban. Az új üzemcsarnok avatásakor viszont már átvehette a vállalat kiváló dolgozója kitüntetést. Az első munka mellett tanuló csoport tagjaként szerzett szakmunkás-bizonyítványt. Tóth Lajosné szalagvezető eredeti szakmája is varrónő volt, ő a vegyesipari méretes szabóságát hagyta ott 79-ben a Páva vonzására. Mint mondja, jött volna hamarabb is, de akkor még picik voltak a gyermekei, és ezért tartott a két műszaktól. Beszédesek a pávások ha az életük alakulásáról faggatja őket a látogató. Megtudom hát azt is, hogy egy-egy szalagon tíz-ti- zenkettő alapítástól ittlévő szak- és betanított munkás dolgozik. Újságolják aztán azt is, hogy 90 az ipari taMunkában a meó-csoport vezetője nulóik évi száma, most 27 harmadévesük van akik az üzemben végzett munkájukért már szakmunkásbért kapnak. A 183 varrónő közül szakmunkás 70. Ez szép szám, de az utánpótlás fiatal, a lányok férjhez mennek, gyermeket szülnek. „De tegyék is, mert így teljes az élet." Megnehezíti a termelés folyamatosságát, a munka szervezését az, hogy a Pávaüzem nőket foglalkoztató üzem? Alaposan. De itt elég régóta „semmi sem megoldhatatlan”, ha a közös és az egyéni érdekek közelítéséről, egyeztetéséről van szó. Sokan ezt annak tudják be, hogy az üzemi négyszög mindegyik tagja nő. Szemesné Szöllősi Klára párttitkár, Jaksa Jó- zsefné KISZ-titkár, Bathó Ernőné szb-titkár, és Kiss Erzsébet telepvezető között1 nem voltak — úgy mondják nem is lehetnek — kibékíthetetlen ellentétek, viták az üzem becsületét és a dolgozók érdekeit érintő kérdésekben. Ennek megfelelő az üzem közhangulata is, amit — ugye mondani sem kell? — sok minden befolyásol azonkívül is, hogy mennyi pénz kerül a borítékba. Bizony előfordul, hogy egy-egy munkaigényesebb, bonyolultabb és kényesebb tétel teljesítésének első időszakában könnyebb a boríték. Hát az senkinek sem öröm. Azért mégis nő, növekszik a hűségesek száma, máris fél száznál többen aspirálhatnak a lassan tízéves törzsgárda- tagságra. Azt kapják először a régiek, akik úgy döntöttek, hogy „az ötéves kimaradhat, mert a tízéves törzsgárda- tagság igazibb próbája már a hűségnek...” Most tehát december 22-e óta hallgatnak a csupafény üzemcsarnok gépei, de 1985. január 2-án a téli szabadság után indul mind a két műszak és a szívélyes elvtársi, szaktársi, baráti kívánságok ellenére úgy, ahogy eddig is minden új év, mely nem adta könnyen, sem a közös munkasikereket, se a személyes boldogságot. —őa— Fotó: Gottvald Hegyi Gyöngyi a Zrínyi -szalag gombfelvarrója
