Tolna Megyei Népújság, 1984. december (34. évfolyam, 282-305. szám)

1984-12-23 / 301. szám

Hazafias Népfront Képújság DECEMBER 23 VASÁRNAP Névnap: Viktória A Nap kél 7.30 — nyugszik 15.57 órakor A Hold kél 8.44 — nyugszik 16.36 órakor Kilencvenöt évvel ezelőtt, 1889. december 23-án született Miskolcon, és 86 éves korában, 1975 novem­berében hunyt el Budapesten Kmetty János Kos- suth-díjas kiváló művész, a magyar festőművészet és művészetpedagógia kiemelkedő egyénisége. Cipőfelsőrészek Kétyről ~ TÜZESETEK. Decem­ber 14-én Pakson, a halász- csárda parkolójában kigyul­ladt az FP 06—00 forgalmi rendszámú Barkas 1000 tí­pusú kis tehergépkocsi. A tüzet Orbán József gépkocsi- vezető fedezte fel, aki uta­saival együtt reggelizni volt a halászcsárdában. A tűz a gépkocsi benzin üzemű fűtő­motorjában keletkezett, an­nak műszaki meghibásodása következtében. A gépkocsi vezetője és az utasok oltot­ták el a tüzet poroltókkal. A becsült kár mintegy 35 000 Ft. December 19-én ugyan­csak Pakson, a Lenin u. 13. szám alatti ház konyhájá­ban keletkezett tűz, amelyet az ágyban dohányzó Buti Endre okozott. A tűz követ­keztében elégett az ágynemű és károsodott a heverő. A tüzet az állami egységek ki­érkezése előtt sikerült elol­tani. A becsült kár mintegy 2000 Ft.-f BUDAPESTI szlovák klub létesítését tervezi a Ma­gyarországi Szlovákok De­mokratikus Szövetsége. El­képzelésük szerint a Lapki­adó Vállalattal közösen ala­kítják ki a fővárosban élő szlovákok anyanyelvi műve­lődésének újabb színterét a Nagymező utcai székházuk­ban. A klub a következő év első felében nyílik majd meg. Rendezvényein lehető­séget adnak a szlovák nem­zetiségieknek, hogy gyako­rolják anyanyelvűket, meg­ismerjék és ápolják kultúrá­jukat, hagyományaikat. O MEGJUTALMAZTAK azokat az szb-titkárokat, akik ez év folyamán a leg­több segítséget adták a szak­maközi bizottság munkájá­hoz Szekszárdon. A munkát Zsédely István, a szakmakö­zi bizottság titkára értékel­te, a jutalmakat Tolnai Fe­renc elnök adta át. O IKON ÉS BÉLYEG címmel kiállítás nyílt szom­baton a Bélyegmúzeumban. A Magyar Posta Bélyegmú­zeuma és a szerb Orthodox Egyházművészeti Gyűjte­mény anyagát bemutató ki­állításon egyebek között hat eredeti magyarországi ikon látható. Az ikonok a XVII. század vége és a XVIII. szá­zad közepe között készül­tek, s immár húsz éve a szerb egyházművészeti gyűj­teményt gazdagítják. A Ma­gyar Posta 1974-ben az iko­nokról bélyegsort bocsátott ki. Az ikonok eredeti színét hűen visszaadó bélyegek mellett az érdeklődők nyo­mon követhetik a bélyegek elkészítésének különböző mozzanatait, a nyomdai el­járás fázisait, valamint meg­tekinthetik az 1974-es első­napi borítékokat és az akkor használt alkalmi bélyegzőt. KÖZLEKEDÉSI bizton­ság Szekszárdon. Tegnap, december 22-én tartotta a KBT szekszárdi tanácskozó testületé idei utolsó ülését Füredi Ferenc elnök vezeté­sével. Pintér Lajos rendőr százados, a KBT titkára ér­tékelte a közlekedési helyze­tet a városban és környékén, majd feladatmeghatározó ja­vaslatot tett, amelyeket az elnökség elfogadott a KBT 1985. évi munkájához. A ÜGYELET — méhészek részére. A Magyar Méhész­egyesület Tolna megyei szer­vezete értesíti tagjait és az érdeklődő méhészeket, hogy tagsági és egyéb ügyek meg­beszélése és intézése céljából rendszeres ügyeletet tart. Az ügyelet helye: a Hazafias Népfront Tolna megyei Bi­zottsága Szekszárd, Dózsa György utca 1. alatti helyi­sége. Időpontja: 1985. janu­ár 7-től minden hétfőn dél­után 2-től fél 5 óráig. A felsőnánai Kossuth Ter­melőszövetkezet 1982 őszén kezdte meg a termelést a Bonyhádi Cipőgyár részére. A „kétyi tetőn” lévő korszerű kisüzemben 52-en dolgoznak, cipőfelsőrészeket készítenek. Az idei évben mondhat­ják el, hogy beletanultak a munkába. Az év első felé­ben még 90—95 százalékos Előzzük meg a karácsonyfa- tüzeket! A karácsony a béke, a sze­retet ünnepe. Együtt örül a család. A békés idillt sajnos nem egyszer megtöri a pusz­tító tűz, a lángoló karácsony­fa borzasztó látványa. Az ilyen esetek megelőzése ér­dekében kérjük, fogadják meg a következő tanácsokat: — A csillagszórókat álló helyzetbe tegyük a fenyő­ágakra, ugyanis a láng min­dig felfelé terjed. Ügy vá­lasszuk meg a csiilagszóró helyét, hogy a fenyőgallyak­tól a foszforral bekent rész minél távolabb legyen. — A csiilagszóró meggyúj­tása előtt a fenyőfa alól tá­volítsuk el a papírt és más, könnyen gyulladó anyagot. — A viaszgyertyák elhe­lyezésénél ugyancsak a fen­tieket kell betartani. A csillagszóró és gyertya meggyújtását nagy figye­lemmel, körültekintően vé­gezzük. A gyufaszálat hamu­tartóba helyezzük. A gyer­tyákat ne hagyjuk ott égő állapotban felügyelet nélkül — Az elektromos gyertyák vezetékeinél ne legyen laza érintkezés és szigeteletlen vezeték. Éjszakára, vagy ha eltávozunk hazulról, ezt a berendezést kapcsoljuk ki. — A központi fűtáses la­kásokban a fenyőfa gyorsan megszárad. A tűlevelek hul­lani kezdenek. Ilyenkor már ne gyújtsunk se csillagszórót, se gyertyát. Helyesen tesz- szük, ha a fát eltávolítjuk a lakásból. — Végezetül, ha mégis tűz keletkezne, bármilyen edény segítségével, vízzel locsoljuk le az égő és parázsló része­ket. Ezzel egy időben sür­gősen értesítsük a tűzoltósá­got. (Telefon: 05). Ha elekt­romos készülék ég, oltás előtt áramtalanítsuk. A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság tájékoztatása szerint az 51. heti játékhéten egy darab öttalálatos szel­vény volt. Nyereménye 2 102 256 forint. Négy talá­latot százharmincán értek el, nyereményük egyenként 64 685 forint. Három talála­ta 11 339 fogadónak volt, nyereményük 464 forint, két találatot 308 111-en értek el, nyereményük 21 forint. A nyeremények az illeték le­vonása után értendők, a kö­zölt adatok tájékoztató jelle­gűek. teljesítményt értek el az itt dolgozó asszonyok, lányok, az év végén pedig már meg­haladták a 105—110 százalé­kot is. Ennek köszönhető, hogy 6,1 millió forintos be­vételi tervüket november vé­gére teljesítették. Az év so­rán több mint 200 ezer cipő- felsőrészt gyártattak a cipő­gyár részére, melyekből szo­A disznóölések dandárját éljük. Itt vannak a nyakun­kon az ünnepek. Sütünk, fő­zünk. Vajon lesz-e elegendő propán-bután gázpalack? Ezt kérdeztük Kovács Józsefné- től, a pincehelyi gáztöltőál­lomás vezetőjétől. — Ebben az időszakban naponta 1500—2000 palackkal több az igény, mint az év más hónapjaiban. A vállalat dolgozói decemberben több Hosszadalmas lenne felso­rolni, hány ízben tönt be és tulajdonított el — általában kisebb értékű — tárgyakat és kisebb összeget Gyulaj köz­ségben és környékén, vala­mint néhány esetben Bony- hádon, a fiatalkorú O. Tibor és az ugyancsak fiatalkorú O. Lajos és a felnőtt O. Ist­ván. Ez utóbbi felnőtt ne­vét azért nem írjuk ki, mert a cselekménye, a töb­biekéhez képest, csekély, va­lamint az azt követő bünte­tés is. Rokonok. A két előbbi több ízben, társtettesként kö­vetett el bűncselekményt, utóbbi egy ízben sértette meg a törvényt. A Szekszárdi Városi Bíró­ság, mint a fiatalkorúak bí­rósága, dr. Szigeth Ferenc tanácsa O. Tibort, a lopáso­cialista exportra készítettek lábbelit. A negyedik negyedévben a gyár kérte az üzemet, hogy ötezer pár felsőrésszel ké­szítsenek többet. Az itt dol­gozók hat szombati műszakot szerveztek és így 6,5 ezer pár felsőrésszel gyártottak töb­bet, mint amit az eredeti megállapodás előírt. Lesz gáz? pótműszakot tartottak, hogy ki tudjuk elégíteni az igé­nyeket. — A szállítás? — A napokban egyeztünk meg a Volán vállalattal, hogy az ünnepek alatt is fo­lyamatosan szállítják a pa­lackokat. Volt egy ilyen pót­szállítási nap már decem­ber 16-án, szállítanak 24-én és az igényektől függően de­cember 31-én is dolgoznak a szállítók. kon túl, egyrendbeli, foly­tatólagosan elkövetett, meg­rontás bűntettében is bűnös­nek találta. O. Lajost több ízbeli, O. Istvánt pedig egy­rendbeli, társtettesként elkö­vetett, lopás vétségében mon­dotta ki bűnösnek. Ezért O. Tibort, halmazati büntetésül, a fiatalkorúak fogházában letöltendő, 1 év és 6 hónapi szabadságvesz­tésre, O. Lajost, a fiatalko­rúak fogházában letöltendő 1 évi szabadságvesztésre ítél­te. O. István büntetése 4 hó­napi szabadságvesztés, amelynek végrehajtását a bí­róság 2 évi próbaidőre fel­függesztette. Az ítélet a III. rendű O. István esetében jogerős, a két fiatalkorú esetében nem jogerős. Alkatrészhiány Ülést tartott a paksi nép­frontbizottság mellett mű­ködő nőbizottság. A város felszabadulásának évfordu­lója alkalmából meghívták az ülésre a nőmozgalom ve­teránjait is, akik több évti­zede tevékenykednek a moz­galomban. Műsorral kedves­kedtek a meghívottaknak, majd baráti beszélgetésre került sor a régi és mai ak­tivisták között. A szekszárdi városi nép­frontelnökség kibővített ülést tartott a héten, ahol — töb­bek között — a körzeti bi­zottságok munkáját értékel­ték, az ülésen természetesen részt vettek a körzeti bizott­ságok vezetői is. A tartós fogyasztási cikkek alkatrész-ellátásáról tárgyalt a héten a fogyasztók megyei tanácsa. Két oldalról is ele­mezték a témát. A megyei kereskedelmi felügyelőség vizsgálatot folytatott a jót­állással és a szavatossággal kapcsolatos jogszabályok be­tartásáról, tapasztalataikról az ülésen tettek jelentést. A városi és nagyközségi fogyasztók tanácsai közül több helyütt megvitatták a témát. Az erről szóló beszá­moló is az ülés elé került. A legfőbb és legáltaláno­sabb megállapítás az, amit mindenki tapasztalhat, aki kapcsolatba kerül a javító- hálózattal, és ez az anyag­hiány. Dombóvárról például je­lentette a fogyasztók taná­csa, hogy az Autótechnika Vállalat a megrendelt 312 té­tel alkatrészből 30-at tudott szállítani. Simontornyán a SIMOVILL szövetkezet a MOBIL pécsi központjából megrendelt 1500 darab alkat­részt, amiből ötvenet kapott meg. Mindez nemcsak az autójavításra jellemző, ha­nem a háztartási gépekre is, főként a régebbi gyártmá- nyúakra, de az újabbak ese­tében is sokat kell várni a javításra, a szervizek szerint alkatrészhiány miatt. Simontornyán panaszkod­nak a fogyasztók, hogy az iparosodó nagyközségben a garanciális javítást végző hálózat kiépítése elmaradt a fejlődés mögött. Például, ha televíziót kell javíttatni, az kész tortúra, mert gyakorla­tilag Tamásiban kell beje­lenteni a panaszt, majd ők a pincehelyi részlegüket küldik ki a javításhoz. Az egész megyében sokat bosszankodnak amiatt, hogy apró, szinte filléres alkatrész miatt esetleg hónapokig üzemképtelen egy értékes háztartási gép. A kis község­ben élők helyzete ennél is rosszabb, mivel ők távolabb vannak a szerviztől. A szer­vizek általában nem tarta­nak lépést a technikai hala­dással, sok helyen nem is vállalják a HiFi-torony, mi­ni színes televízió, vagy au­tomata mosógép javítását. Azért dicsérő megjegyzé­sek is találhatók az anyagok­ban. A színes televízió ga­ranciális javítását, a szek­szárdi Gelka — illetve an­nak jogutódja — végzi Ta­másiban a lakosság megelé­gedésére. Dicsérik Tamási­ban a Ta-Lux (VILÉRT) bolt választékát és az üzlet dolgozóinak előzékeny ma­gatartását, a kisiparosok kö­zül Prehalek László rádió- és tv-szerelővel elégedettek a fogyasztók. Mivel 1983-ban gyakran bosszankodtak a magánépítke­zők a téglahiány miatt, az Alföldön több téglagyárat fel­újítottak az utóbbi hónapokban, s egyben megszüntették az idénymunkát is. Az abonyi gyár évi 27 millió téglát állít elő. Kevés felhő Várható időjárás az ország terü­letén ma estig: Kevés felhő várható, csapadék nem lesz. Mérsékelt, vál­tozó irányú szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet —1, plusz 4 fok között. A kétyi üzem gyártósora OL VAST AM fiz ötösről Nem vagyok irigy természetű, de most irigykedem. Ilyenkor ünneptájt nekem is jól jönne egy ötös talá­lat. Olvasom tegnapi lapunkban, hogy a pénteki lottó­húzás után ötös szelvényt találtak az értékelők. A pénz sohasem jön rosszkor. Szeretnénk mindany- nyian sok pénzhez jutni. Akár lottózással is, sőt in­kább azzal, mert ebben az esetben csak annyi a teen­dő, hogy szerencsés kézzel kell kitölteni a szelvénye­ket. De, kinek van szerencsés keze? Vajon bal, vagy jobb kézzel kell kitölteni a szelvényt? Ugyanazokkal a számokkal kell játszani évekig, mert a Fortuna csak akkor szegődik mellénk? Sok a kérdés, kevés a nyer­tes. Egyébként örülni örülök más szerencséjének, csak az a baj, hogy másnak van szerencséje. Majd elfeledtem mondani: évek óta nem töltöttem ki lottószelvényt. De, nem is nyertem. Viszont pén­tekenként nem kell izgulnom: nyerek-e? H. J. Amit értek, elloptak Elítélték a gyulaji fosztogatókat NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Széchenyi u. 36. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs e^árással. Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101. Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. - Teijeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivatalok­nál és kézbesítőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. J

Next

/
Thumbnails
Contents