Tolna Megyei Népújság, 1984. december (34. évfolyam, 282-305. szám)

1984-12-13 / 292. szám

e "ínépüjság 1984. december 13. Link iFerenc Bucsányi György A sportmozgalom társadal­mi aktívái, .a legtöbbször csak „névtelen kiáltanák” foglal­tak helyet az ünnepi aszta­lok mellett. Aizok, akik nél­kül — legalább négyéven­ként egyiszer hangsúlyozzuk ki — megállnia a testnevelé­si és sportmozgalom hatal­mas gépezete. Azok, akik versenyeket szerveznek, baj­nokságokat irányítanak, vagy éppen túrákat vezetnek. Azok, akik a társadalmi ala­pon működő sportági szak- szötvétiségek hatáskörébe utalt kérdésekben döntési, kez­deményező, javaslattevő, szervező és végrehajtó fel­adatokat látnak el. Mindezt csupán a sport iránt érzett önzetlen szeretettől vezérel­ve. A rendezvényen — melyen részt vett Ruihl Mihály, a megyei pártbizottság mun­katársa is —, Herczig Gábor, a megyei sporthivatal elnöke köszöntötte a résztvevőket. Hangsúlyozta a tisztújító« je­lentőségét, s egyúttal meg­köszönte az elmúlt négy esz­tendő során végzett áldoza­tos munkált, amellyel az ága­zati feladatok megoldásának aktív részeseivé váltak a me­gyei szövetségekben tevé­kenykedő aktívák. Köszöne­tét mondott azoknak a be­csülettel dolgozó szövetségi vezetőiknek i;s, akik családi, vagy munkahelyi elfoglaltság következtében az újabb négy­éves ciklüsWan már nem tud­ták válllaflnli ezt a megbíza­tást. A megyei sporthivatal el­nöke ezt követően részlete­sen kitért a PoMtikai Bizott­ság tesitineveíésíi és sportmoz­galom fejlesztéséré hozott határozatára. — A feladattok sokrétűek, a politikái, állami elvárások magasak, ezekben a megyei szakszövetségek további ered­ményes munkájára is szük­ség van. Közös célunk, hogy az egyetemes feladatok meg­oldásában - együttműködve négy év múlva emelit fővel nyugtázzuk: jó munkát vé­geztünk! — mondta Herczig Gábor. Már „régi motorosok” ■Amikor a megyei sporthi­vatal elnöke személy szerint kiosztotta az új kinevezésről szóló iglazoliyányibkat a szak- szövetlségi vezetőknek, mi néhányukkial rövid beszélge­tést folytattunk. Elsősorban Lezárult egy négyéves ciklus a sportmozgalomban. A megyei szakszövetségek vezetőségének ezzel együtt lejárt korábbi megbízatá­sa. Az újabb négyéves idő­szakra kedden délután Szekszárdon, a Tolna me­gyei Tanács V. B. Testne­velési és Sporthivatalában adták át a 'kinevezéseket az új szövetségi elnökök­nek és titkároknak. Herczig Gábor hangsúlyozta a tisztújítás jelentőségét azokkal, akik már „régi mo­torosai” megyénk sportmoz­galmának. A megyei természetbarát szövetség élén Bucsányi György és felesége áil. Mond­hatnák „családi gebinben” irányítják e népszerű sport­ág ügyes-bajos dolgait, Az elnöki funkciót a férj, a tit­kárit a feleség látja el. Ak­tív sportolóként egyikük at- létizált, másikuk kosárlabdá­zott, — 1977 őszétől végezzük űsaládü alapon a sportág me­gyei irányítását. Baranya megyében ez a házaspáros szövetségi munka bevált, s most már mi is hasonlóról adhattunk számot. Elnöki, il­letve főtitkári kinevezésünk előtt elnökségi tagként már ügyködtünk. Az igazolt ter­mészetjárók száma megyénk­ben túlhaladja az ezer főt. Lehetnek változások. Jö­hetnek újak, távozhatnak régiek. De Laposa Béla:, min­denki Béla bácsija maradt atz ökölvtívó-lszövetség élén. — Gyerekkorom óta testvé­reimmel együtt úgyszólván, a ringben nőttem fel. Szekszár- don kezdtem bokszolni. Ak­tív ökölvívó húszéves koro­mig voltam, akkor jött a há­ború és máshova' szólított. A felszabadulás utáln, amikor még szövetség sem vdlt, azon­nal hozzáláttunk az ökölví­vóélét feltámasztásához. 1948-iban már a szövetségben dolg oztam, emell ett Dec sen szakosztályt vezettem. A sporthivatal 1951-ben alakult és én azótá tagja vagyok. A megyei asztalitenisz- szövetség titkára, a SPORI vezetője1, valamint a Tolnai VL edzője. Mindez egy sze­mélyben Link Ferenc. — 1945-ben kezdtem asz­taliteniszezni Tolnán, Ettől kezdve, közei hatmime évig versenyeztem, huszonkilenc­szer nyertem megyebajnoki címet. Közben már 1957-ben a megyei asztalitenisz szö­vetségben kaptam feladatot. Attól kezdve mindig valami­lyen vezető funkciót töltöt­tem be. Én mégis a legna­gyobb teljesítménynek azt tartom, hogy 1965-toe-n, ami­kor megyénkben ae asztali­tenisz szinte nem is létezett, akkor kezdtem el az edzői tevékenységemet. Előbb a Szekszárdi KSE-nél, majd a Tolnai VL-mél. A sporthiva­talnál 1963 januárja óta dol­gozom — hallottuk Link Fe- r énétől. Asztalitenisztől a vitorlázórepülésig Az újonnan kinevezett szakszövetségi elnökök és tit- kólrdk. Asztalitenisz (vala­mennyi sportágban az első név az elnöké, a második a titkáré): Jánosi György, Link 'Ferenc. Atlétika: Mozotai Já­nos, Szabó Miklós. Birkózás: Falud! József. Cselgáncs: Tun esik József, Varga Fe­renc. Kerékpár: Schneider Konrád, Shallái Antal. Ké­zilabda: Fonyód! György, Nagy István. Kosárlabda: Vértetios István, Murvai Ár­pád. Kajak-kenu: Hajba An­tal, Bariba József. Labdarú­gás: Fehér László, dr. Szűcs László. Modellezés: Futó Fe­renc titkár. Ökölvívás: Le- posa Béla, Oláh Miklós. Sakk: Pmanitner János, Szuhai Ba­lázs. Sportlövészet: Takács András, Steiner Béla. Súly­emelés: Bíró Gyula, Balogh László. Tájékozódási futás: Mittler József, Bodor Árpád. Telke: Kovács Zoltán. Ter­mészetbarát: Bucsányi György, Bucsányi Györgymé. Tenisz: Schmidt János, Wé- foer Antal. Úszás: Farkas Attila, Kamarás György. Torna: Albert Antal. Röp­labda: Izsó Mihály. Vívás: dr. Ligeti Judit, Scheffer Zoltán. Vitorlázórepülés: Kó­ré Vilmos. Fekete-— Puskás Fotó: Czakó Sándor Leposa Béla Újabb négyéves ciklusra Kinevezték a megyei szövetségek vezetőit Asztalitenisz Tolnai sikerek Megyei jellegű ifjúsági asztalitenisz-versenyre került sor Tolnán a sportszékház­ban. A bronzjelvényes minő­sítési fokozat megszerzésére jogosító versenyről hiányoz­tak megyénk legjobb ifjúsági asztaliteniszezői, így termé­szetesen szerényebb színvo­nalról számolhatunk be. Mindenesetre az indulók magas száma biztató volt a jövő szempontjából. A fiú egyéni győztes tol­nai Pata László megérde­melten lett első, sőt az egyé­ni küzdelmekét követően két páros számban is végső győ­zelemhez segítette társait. A TÁÉV SK színeiben verseny­ző Wittinger Jolán győzel­me már meglepetésnek szá­mított az esélyesek, NB Il-es rutinnal rendelkező szekszár­di lányok előtt. Eredmények, lányok: egyé­niben: 1. Wittinger Jolán (TÁÉV SK), 2. Fejős Erika, 3. Illés Gabriella (mindkettő Szekszárd Költségvetés SE) és Király Tünde (Tolnai VL). Párosban: 1. Fejős—Illés (Szekszárd Költségvetés SE), 2. Wittinger—Bakó (TÁÉV SK), 3. Törteli—Schäffler és Szabó B.—Ábel (mindkettő Tolnai VL). Fiúk: egyéniben: 1. Pata László (Tolnai VL), 2. Gál Attila, 3. Gyimesi Norbert és Gabnai Zoltán (mindhá­rom Szekszárdi Spartacus). Párosban: 1. Pata L.—Pata R. (Tolnai VL), 2. Gál—Gyi­mesi (Szekszárdi Spartacus), 3. Herczig—Romanov (Tolnai VL) és Rácz—Köbli (Dombó­vári VMSE). Vegyes páros­ban: 1. Pata L.—Király (Tolnai VL), 2. Gál—Fejős (Szekszárdi Spartacus, Szek­szárdi Költségvetés SEI a Gabnai—Illés (Szek’^^>: Spartacus, Szekszárd K t- ségvetés) és Pata R.—Abel (Tolnai VL). A Videoton a legjobb nyolc között Partizán Belgrad—Video­ton 2:0 (2:0). Belgrád 35.000 néző, V.: Wahret- (osztrák). Góllövők: ZsivkovicS, Varga. Partizán: Dmerovics — Vermezovics, JesicS, Rada- novics, Rójevics — Vlarga, Manóé, Szmajics — Dimitri- jevícs, Zsiivkovics, KMncsarsz- Wi. Videoton: Disztl P. — Végh, Díszíti L., Qsúhay, Hor­váth — Burcsa, Csongrádi, Vadász — Miajer, Szabó, No- vath. Úszó maratoni Módosult a Az úszó maratoni, szerve­zői, alkalmazkodva az érdek­lődéshez, a nevezési határidőt kitolták december 22-re. Ez azzal a változással jár, hogy a rendezők a beérkező neve­zéseket elfogadják, de visszo- igazolni nem tudják. A ver­seny időpontja nem változik: december 28-án a nem igazol­tak — 1983. január 1. óta nem indultak az úszó szövet­ség által rendezett versenyen — december 29-én az igazol­tak mérik össze tudásukat a Szekszárd városi fedett uszo­dában. Mindkét nap 9-től 19 óráig tart a verseny. A részt­vevőknek már 8.30-kor je­lentkezniük kell. Nagy az érdeklődés az úszó A belgrádiak ihaltalmas lendülettel tálmadbak, kapu­jához szögezték a Videotont, a fehérváriak szinte ki sem jöttek saját 16-iosukról. A hatalmas nyomásit érthetően nem tudták elvislelni, hamar gólt szereztek a hazaiak. Már-<má r a lefújásra gondolt mindenki, arndkar bekövet­kezett a második .gól. A má­sodik játékrészben csak ne­gyedórája, volt a belgrádi csapatnak, ezután már szem­mel láthatóan lemondtak a továbbjutásról. határidő maratoni iránt az amatőrök és az igazoltak táborában egyaránt. Érkezett már neve­zés Egerből, Debrecenből, Pécsről és az ország más te­rületeiről is. Ami némiképp meglepi a szervezőket, az az, hogy szűkebb pátriánkból, Tolna megyéből kisebb ér­deklődés nyilvánul meg, mint más vidékekről. Továbbra is lehet jelent­kezni, a nevezéseket Tolna megyei Tanács V. B. Testne­velési és Sporthivatala cí­mére kell beküldeni. Az in­dulóknak rendezniük kell egy hónapnál nem régebbi orvo­si igazolással. Az ötven fo­rintos nevezési díjat a ver­seny helyezínén kell befizetni nevezési az iviíiöz,-mtiivi rtepuioge- pes Szolgálat szekszárdi re­pülőklubja december 15-én, vasárnap délután 3 órakor rendezi meg ünnepélyes köz­gyűlését Szekszárdon, a Szak­szeKnazaDan. a közgyűlés keretében kerül sor a repülő­klub „A” típusú klubbá tör­ténő átminősítésére. Kézilabda középiskolás kupa Egy héttel a lánycsapatok mérkőzéssorozata után a fiú együttesek mérték össze ere­jüket Szekszárdon a Zrínyi utcai tornacsarnokban a ké­zilabda középiskolás kupa megyei döntőjébe jutásért. A részt vevő nyolc együttes két csoportban körmérkőzéseket játszott, mindkét csoportból az 1—2. helyezettek harcol­ták ki a jogot a december 15-én megrendezendő döntő­ben való indulásra. A fiúcsapatok selejtezői valóban izgalmakban bővel­kedtek, az első két hely sor­sa nagy küzdelemben dőlt el. Két együttes — a Szek­szárd—palánki Mezőgazda­sági Szakközépiskola és a Tolnai Gimnázium — pont nélkül fejezte be szereplését. Ezzel szemben a továbbju­tást is kiharcolt Szekszárdi 505-ös DSK, valamint a du- naföldvári gimnázium csapa­ta pontveszteség nélkül sze­repelt. Rajtuk kívül az egy­aránt 4—4 pontot szerzett gyönki gimnázium és a dom­bóvári Apáczai szakközépis­kola gárdája játszhat a kupa fináléjában. Eredmények: „A” csoport: [ Gyönki Gimnázium—Szek­szárd—Palánk Mezőgazdasági Szakközépiskola 25-13 (14-6). A gyönkiek mezőnyfölénye a gólokban is kifejezésre ju­tott. Legjobb dobók: Bíró 10, Bontovics, Mercz 5—5, illetve Ulbert 5, Földi 3. Szekszárd 505-ös DSK— Tamási Gimnázium 36-9 (16-3). A nagy kedvvel ját­szó szekszárdiak ilyen kü­lönbséggel is rászolgáltak győzelmükre. Ld.: György 9, Kovács, Horváth, Scheffer 6—6, illetve Tóth 4. Gyönki Gimnázium—Ta­mási Gimnázium 35-21 (16-7). Az összeszokottabb gyönki­ek gólokban gazdag találko­zón nyertek. Ld.: Bíró 12, Mercz 10, illetve Szappanos 9, Tóth 8. Szekszárdi 505-ös DSK— Sz.—Palánk Mgi. Szakközép. 27-6 (12-3). Nem volt egy „súlycsoportban” a két csa­pat. Ld.: Scheffer 7, Törő 6, illetve Ulbert, Barkucz 2—2. Tamási Gimnázium—Sz.— Palánk Mgi. Szakközép. 20-9 (10-3). A palánkiak cseresor nélkül játszottak. Ld.: Szap­panos 9, Tóth 5, illetve Vár. szegi 6. Szekszárd 505-ös DSK— Gyönki Gimnázium 28-13 (13-7). A minden csapatré­szében jobb szekszárdi gár­da fölényesen nyert. Ld.: György 10, Kovács 7, illetve Bíró 7. „B” csoport: Dunaföldvári Gimnázium —Lengyel Mgi. Szakközép. 31-15 (16-6). Magabiztos földvári siker. Ld.: Szauter 14, Lóky 5, illetve Lerch, Or­sós 4—4. Dombóvár Apáczai Szak­közép.—Tolnai Gimnázium 22-8 (11-5). A cserék nélkül szereplő tolnaiak egy pilla­natig sem tudták kétségessé tenni a végeredményt. Ld.: Radics 7, Kövesdi 5, illetve Szabó 5. Dunaföldvári Gimnázium —Tolnai Gimnázium 26-12 (12-5). Mindkét félidőben je­lentős mezőnyfölényt harcolt ki a földvári együttes. Ld.: Györkő 9, Szauter 6, illetve Dobos 4. Dombóvári Apáczai Szak­közép.—Lengyel Mgi. Szak­közép. 25-14 (12-8). Kemény, de sportszerű küzdelem biz­tos dombóvári sikerrel. Ld.: Pintér 5, illetve Lerch, Or­sós 5—5. Lengyel Mgi. Szakközép. —Tolnai Gimnázium 21-19 (10-10). Fej fej melletti küz­delem után az utolsó perc­ben dőlt el a két pont sor­sa. Ld.: Csopák, Orsós 5—5, illetve Szabó 8, Beszterczán 6. Dunaföldvári Gimnázium —Dombóvári Apáczai Szak­közép. 21-14 (14-8). A cso­portrangadón heves küzde­lemben bizonyult jobbnak a Duna-parti csapat. Ld.: Szauter 11, Györkő 5, illetve Hegyháti 5. Végeredmény: „A” cso­port: 1. Szekszárd 505-ös DSK 6, 2. Gyönki Gimnázi­um 4, 3. Tamási Gimnázium 2, 4. Szekszárd—Palánk Mgi. Szakközépiskola 0 ponttal. „B” csoport: 1. Dunaföldvári Gimnázium 6, 2. Dombóvár Apáczai Szakközépiskola 4, 3. Lengyel Mgi. Szakközép- iskola 2, 4. Tolnai Gimnázi­um 0 ponttal. 0 A repülősök közgyűlése

Next

/
Thumbnails
Contents