Tolna Megyei Népújság, 1984. november (34. évfolyam, 257-281. szám)

1984-11-11 / 265. szám

1984. november 11. 6 NÉPÚJSÁG Asztalitenisz NB III Legutóbb csak az NB Ill-as csapatok részére volt teljes bajnoki forduló. A legna­gyobb érdéklődés a Szekszár­di Spartacus—Dombóvári VMSE összecsapás iránt nyil­vánult meg, ami elsősorban a vasutas csapat váratlanul jó teljesítményének köszönhető. A nagy küzdelem végül is pontosztozkodással ért véget. A Tolnai VL otthonában szenvedett vereséget az Enyingi MEDOSZ-tól, első­sorban az élversenyzők gyen­gébb teljesítménye követ­keztében. Szekszárdi Spartacus— Dombóvári VMSE 8:8. A dombóvári csapatnak újonc létére a Tolnai VL ellen is sikerült győznie. Az volt a kérdés: vajon az évtizedes, rutinnal rendelkező szekszár­di gárda képes lesz-e megsza­kítani a vasutasok megyén belüli sikersorozatát. A vé­gig szoros mérkőzésen végül is pontosztozkodásra került sor annak ellenére, hogy a hazai csapatban Heronyányi valamennyi találkozóját meg­nyerte. Győztesek: Szalai, Iván 3-3, Puska 2, illetve He­ronyányi 4, Kizakisz 2, Vicze, . Varga 1-1. Enyingi MEDOSZ—Tolnai VL 9:7. A mérkőzés biztos esélyesének a hazai, tolnai gárda számított. A játék so­rán azonban kiderült, hogy a tolnai versenyzők körül ezút­tal nem volt minden rend­ben, így a biztosnak látszó győzelemből végül is vereség lett. Győztesek: Gröber, Rot­tenbacher, Horváth 3-3, il­letve Németh 3, Ulrich 2, Sáth, Krausz 1-1. Sportműsor Megkérdeztük a kapitányt Limperger (sötét mezben), a magyar válogatott gólszer­zője elől ment Kormaz, a törökök kapuvédője Már a sporttelep fölött körözött az Atomerőmű Vál­lalat MHSZ klubjának két sárkányrepülője. Scheffer Zoltánék „bemérték az irányt, hogy aztán néhány perc múltán apró ejtőernyőre kötve a pályára dobják a Ma­gyarország—Törökország if­júsági C-válogatottak meccs­labdáját. A kellemes őszi verőfényben készülődött a két ország válogatottja is. Azok a fiatalok, akik gerin­cét képezhetik majd az 1985- ben Magyarországon meg­rendezendő UEFA-tornán a magyar és a török válogatott tizenegynek. Bicskei Bertalan, a magyar fiatalok szövetségi kapitánya alaposan bemelegítette „fia­it”. Az Atomerőmű SE sport­telepének füves szögletében elégedetten szemlélte a gya­korlások intenzitását. Kész­séggel sorolta válogatottja összeállítását, s nem titkol­ta reményét: „Azt hiszem, ma jobban megy a srácoknak, s akkor legyőzzük a törökö­ket.” Amikor a cserejátékosok nevét is feljegyeztük, mita­gadás, némi hiányérzetünk támadt, nemcsak a lokálpat­riotizmus kapcsán: két szek­szárdi fiú hiányzik a „tánc­ból”. Aztán meg is kérdez­tük Bicskei Bertalantól: — Szabó Sándor és Varga László, a két szekszárdi vá­logatott kerettag miért nem lép pályára Pakson? — Szabó és Varga ügyes fiú, egyéni képességeik alap­ján helyük lenne a váloga­tottban. Csakhogy mit ér a képesség, ha az nem párosul megfelelő erőnléttel és ed­zettséggel. Megdöbbentő szá­momra, hogy mindketten a járási bajnokságban szerep­lő dózsás ifjúsági csapatban szerepelnek. Miért nem az NB-s ifjúsági bajnokságban adnak számukra játéklehető­séget a Szekszárdi Dózsa szakvezetői? Ebben az eset­ben minden bizonnyal jobb lenne az erőnlétük, edzettsé­gük és nem utolsósorban olyan bajnokságban edződ­nének, ahol komoly küzdelem folyik a bajnoki pontokért — válaszolta a kapitány. Tömegsport Iskolai sport (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Már öt éve annak, hogy a kölesdi, a szedresi, a tenge- lici és a zombai iskolák sportban legügyesebb tanulói körzeti bajnokság keretében mérik össze erejüket, tudá­sukat. A harmadik-negye­dik osztályosok háromtusá­ban, az ötödik-hatodik osz­tályosok négytusában, a he­tedik-nyolcadikosok pedig öt­tusában. A verseny kétfordu­lós. ősszel és tavasszal van lehetőség a pontszerzésre, s az eredmények javítására. A legjobban teljesítők tovább­jutnak a városi, megyei, te­rületi és az úttörőolimpia or­szágos versenyeire. Minden korcsoportból 5-5 lány és fiú képviseli az isko­lákat. Évek óta a zombai ál­talános iskola és testnevelő tanára, Szijjártó Tibor vál­lalja a rendezéssel járó fel­adatokat. Ugyanis itt rendel­kezésre állnak azok a sport- létesítmények, amelyekre a körzeti bajnokság keretében szükség van. Az atlétikai ver­senyeket megelőzik a már emlitett iskolák focistáinak összecsapásai. Sajnos a kis­dobos korcsoport — a har­madik-negyedik osztályosok — nem tudni miért, ebből ki­maradt mind ez idáig! KONRAD LÁSZLÓ DunafŐldváron befejező­dött az 1984. évi kispályás labdarúgó-bajnokság. A nagyközségi tömegsport-baj­nokságban a gólkirályi cí­met Nagy János (BUSE) nyerte 29 góljával, A leg­jobb kapusnak Balogh Lász­ló, a legjobb mezőnyjátékos­nak pedig Velics Péter bizo­nyult. A bajnokság végeredmé­nye: 1. Sport egyesület 26, 2. BUSE 23, 3. Afész 22, 4. Fa­ipari 21, 5. Béke tér 20, 6. HlDÉP 20, 7. ODV 10, 8. Meohlabor 10, 9. Kendergyár 10 ponttal. Az ünnepélyes díjkiosz­tót november 5-én a Duna ét­teremben tartották. Sípszó előtt NB II Hódgép Metripond—Szek­szárdi Dózsa: 13 óra. V.: Hu­ták. Kovács István: — Ismét olyan vidéki találkozóra uta­zunk, amelyre reálisan fel­mérve az erőviszonyokat, az esélytelenek nyugalmával készülünk. A hódmezővásár- hélyi csapat pályaválasztó­ként eddig csak a Debreceni Kinizsitől szenvedett vere­séget. így az ellenünk sorra kerülő 90 percben is ők a két pont várományosai. Mindezek ellenére az új felállításban szereplő együttesünk, remé­lem, minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy ne kelljen lehorgasz- tott fejjel elhagynunk a pá­lyát. Weitner II. begyűjtöt­te ötödik sárga lapját, Kni- esz kisebb sérüléssel bajló­dik, Lauer viszont már új­ra elkezdte az edzéseket. A pályára lépő 11-et csak köz­vetlenül a mérkőzés előtt je­lölöm ki. TERÜLETI BAJNOKSÁG Paksi SE—Kaposvári Rá­kóczi SE: 13 óra. V.: Szin- ger. Vábró József: — Vasár­nap ismét egy volt NB I-es csapattal vesszük fel a küz­delmet. Nehéz 90 perc vár ránk. Tisztában vagyunk az­zal, hogy jelen pillanatban tapasztaltabb, rutinosabb, az NB I-et megjárt labdarúgó­kat tud felvonultatni ellen­felünk. Mi ezt a hátrányt lel­kesedéssel, fegyelmezett já­tékkal szeretnénk ellensú­lyozni. Az esélytelen nyu­galmával készülünk, de az eddigi munkánkban benne rejlik a meglepetés lehetősé­ge. Az elmúlt héten vissza­igazoltuk korábbi kapusun­kat, Hunt Mohácsról. A csa­pat jó hangulatban készül, bár Rezicska sajnos hét köz­ben ujjtörést szenvedett, rá nem számíthatunk. — Kun — Agócs, Kiss, Blatt, Héregi — Izsák, Porga, Máté — Balogh, Juhász, Sza­bó Kispadosok: Németh, Vö­rös, Bencsik, Szőts. Nagyatád—Kisdorogi ME­DOSZ: 13 óra. V.: Kövesi. Losonczi István: — Az őszi hazai gyengébb szereplésünk következtében nehéz helyzet­be kerültünk. Idegenben elfo­gadható teljesítményt nyúj­tottunk eddig. Ezért most is bízunk az egyik pont meg­szerzésében a nagyatádi ki­esési rangadón. — Sass — Berning, Hor­váth J., Páli, Pap I. — Odor, Kovács, Horváth P. — Klein, Pap II., Kerekes. Kispadosok: Kiss, Spiel I., Márton. Bonyhádi MSC—Pécsi VSK: 13 óra. V.: Auman. Tornyi Barnabás: — Döntő­nek tartam, hogy játékosaim megfelelő önbizalommal lép­jenek pályára a mindössze három vereséggel rendelkező PVSK ellen. Hihetetlennek tűnik, de igaz: jobban meg­ásott a játékosoknak a si­kertelen bajnoki mérkőzések sorozata, mint az MNK-si- ker. Természetesen győzni akarunk a PVSK ellen. Mon­dom ezt annak ellenére, hogy a hat hiányzó játékos közül négyen hátvédposzton játsza­nak. Horváth műtét után, Hüber műtét előtt van — szobatársak a kórházban. Kovács idegbeosípődéssel fek­szik, Papp „csak” influenzás. A középpályás Joó a Csepel ellen izomszakadást szenve­dett, Csámpár pedig átigazolt Aparhantra. — Mucska — Beke, Bajkai, Balázs, Bálint — Stercz, dr. Sebestyén, Palkó — György, Zircher, Bulla. Kispadosok: Pfeifer, Knipl, Juhász, Zsók, Binder. Asztalitenisz: A Tolnai VL asztaliteniszezői Szegeden Felszabadulási emlékverse­nyen szerepelnek. Kosárlabda: A Szekszárdi Dózsa ifjúsági csapata Szé­kesfehérváron ÓIK elődöntőn szerepel. Labdarúgás NB II: Hódgép Metripond —Szekszárdi Dózsa 13 óra. Területi bajnokság: Paks— Kaposvári Rákóczi, Bonyhád —Péosi VSK, Nagyatád— Kisdorog 13 óra. Megyebajnokság: Hőgyész —Németkér (Horváth), Báta- szék—Tevel (Kovács J.), DVMSE—Nagymányok (Stumpf), Tengelic—B. Pan­nónia (Gerencsér), Nagydo- rog—Ozora (Takács). Duna- földvár—Tamási (Köő), Aparhant—Dombóvári Vasas (Lubastyik), Kocsola—ASE (László). Kezdési idő 13 óra. Körzeti bajnokság: Gerjen —Alsótengelic (Niki), Tolna- némedi—Pálfa (ifj. Farkas), Dunaszentgyörgy—Puszta- hencse (Poroszkai), Madocsa —Györköny (Osepregi), Paks II.—Simontornya (Kiss), Pin­cehely—Kajdacs (Király), Bonyhádvarasd—Izmény (Pál P.), Kéty—Öcsény (Ba­lázs), Alsónána—Harc (Odor), Kakasd—-Oikó (Hajdú), Báta —Bogyiszló (Lugasi), TÁÉV SK—Sióagárd (Nagy), Tolna —Zomba (Antifinger). Kez­dési idő: 13 óra. Dalmand— Regöly (Csonka), Szabály— Gyönk (Sándor), Kurd—At­tala (Lódri), Iregszemcse— Nak (Varga), Kaposszekcső— Szakcs (Fábos), Döbrököz— Kisvejke (Egyed). Kezdés 13.30 órakor. A zombaiak üdvöskéje, Fazekas Andrea, aki 400 méte­ren faképnél hagyta társait A kölesdi iskola lánycsapata, balról Varga Béla tanár. Hírek Pályán az öregfiúk A megyei asztalitenisz szö­vetség november 17-én Tol­nán a sportszékházban me­gyei jellegű évjáratos egyéni versenyt rendez. Nevezése­ket november 15-ig fogad el a szakszövetség. * A dombóvári körzeti lab­darúgó-bajnokságban ko­rábbról elmaradt Dalmand— Szakcs felnőttmérkőzést hét közben lejátszották, a talál­kozó 1-1-es döntetlennel zá­rult. Pécsett a műszaki főiskola tor­nacsarnokában rendezték meg a „Xavér Kupa” öregfiúk kosár­labdatornát. A Dombóvári VMSE öregfiúk együttese — Czétány, Bogdán, dr. Radochay, Váralyay, Niebel, Frazon, Székely összeállí­tásban — a második helyen vég­zett. A DVMSE a PEAC ellen az első hely sorsát eldöntő találkozón erősen érezte dr. Radochay hiá­nyát, aki az első találkozón meg­sérült. A pécsiek ellen így az­tán elmaradt a várt nagy küz­delem, az egyetemisták könnyen érték el győzelmüket. A másik két találkozóján végig vezetve, biztosan nyert a dombóvári gár­da. A DVMSE eredményei: DVMSE —Komló 52-45, DVMSE—U. PEAC 33-73, DVMSE—Szigetvár 66-45. A torna végeredménye: 1. UNI­VERSITAS PEAC, 2. Dombóvári VMSE, 3. Komlói Vízmű, 4. Szi­getvár. — G. — Körzeti labdarúgás Négy csapat még nyeretlen 3. Kisvejke 4. Szakály 5. Szakcs 6. K.-szekcső 7. Döbrököz 8. Attila 9. Kurd 7511 20-7 11 83—5 15-16 6 73—4 14-23 6 6213 14-16 5 62—4 13-13 4 7 2 — 5 7-26 4 6 ------ 6 2-42 — P AKS SZEKSZARD Felnőttek ! Tolna 11 9 2 _ 3 1-7 20 2. B.-varasd 11 7 1 3 36-12 15 3. Báta 11 6 2 3 25-14 14 4. Sióagárd 11 6 2 3 23-17 14 5. Zomba 11 5 3 3 35-21 13 6. TAÉV SK 11 4 5 2 27-18 13 7. Izmény 11 5 3 3 24-16 13 8. Alsónána 11 3 6 2 23-17 12 9. Cikó 11 5 2 4 17-21 12 10. Bogyiszló 11 2 4 5 16-27 8 11. Öcsény 11 2 3 6 19-25 7 12. Kakasd 11 2 3 6 19-37 7 13. Harc 11 1 2 8 10-43 4 14. Kéty 11 1 10 23-53 2 Ifjúságiak 1. Dózsa III. 10 10 — — 45-6 20 2­F?4d 9 8 — 1 48-3 16 3. Tolna 9 5 2 2 30-11 12 4. öcsény 10 4 3 3 20-16 11 5. Alsónána 9 5 1 3 24-21 11 6. Kakasd 9 4 1 4 16-15 9 7. Izmény 10 3 3 4 23-27 9 8. Bogyiszló 9 2 4 3 22-22 8 9. Zomba 9 1 3 5 12-19 5 10. Báta 10 2 1 7 17-47 5 11. Cikó 9 1 2 6 11-44 4 12. Kéty 9 1 — 8 3-40 2 DOMBÓVÁR Felnőttek 1. I.-szemcse 10 7 2 1 36-9 16 2. Dalmand 9 8 — 1 30-8 16 3. Döbrököz 10 8 — 2 28-11 16 4. Szakcs 9 7 1 1 39-8 15 5. Gyönk 10 6 1 3 26-13 12 6. Závod 10 4 2 4 23-15 10 7. Kisvejke 10 4 2 4 26-25 10 8. Szakály 10 5 — 5 23-23 10 9. Attala 11 4 2 5 23-27 10 10. K.-szekcső 10 3 1 6 17-24 7 11. Regöly 10 2 — 8 11-42 4 12. Nak 9 1 — 8 13-40 2 13. Kurd 10 — — 10 11-61 — Ifjúságiak 1. I.-szemcse 8 7 1 — 45-4 15 2. Dalmand 7 5 1 1 24-7 11 Felnőttek 1. A.-tengelic 11 9 2 — 28-8 20 2. D.-szentgy. 11 9 1 1 45-11 19 3. Gerjen 10 6 3 1 27-10 15 4. Pincehely 11 5 4 2 25-8 14 5. S.-tornya 11 5 4 2 22-11 14 6. P.-hencse 11 3 6 2 23-13 12 7. Paks II. 11 5 2 4 19-16 12 8. T.-némedi 10 3 4 3 21-17 10 9. Kajdacs 11 3 3 5 14-27 9 10. Györköny 11 2 4 5 23-35 8 11. Bölcske 12 1 3 8 17-31 5 12. Pálfa 11 1 2 8 15-38 4 13. Madocsa 11 — — 11 10-64 — Ifjúságiak 1. D.-szentgy. 6 6 — — 26-3 12 2. S.-tornya 7 5 — 2 22-13 10 3. A.-tengelic 6 4 — 2 12-10 8 4. Pincehely 7 3 — 4 17-13 6 5. Gerjen 5 2 1 2/10-10 5 6. T.-némedi 5 2 — 3 13-16 4 7. Pálfa 6 1 1 4 4-17 3 8. P.-hencse 6 — — 6 4-26 —

Next

/
Thumbnails
Contents