Tolna Megyei Népújság, 1984. november (34. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-10 / 264. szám
/ 1984. november 18. 2 NÉPÚJSÁG Washington fenyegető lépései Nicaragua a BT összehívását karié Amerikai hadihajó a nicaraguai partok közelében (Telefotó) Nicaragua csütörtökön kérte a Biztonsági Tanács ülésének sürgős összehívását, hogy a testület elé tárhassa az ország szuverenitását és területi egységét fenyegető súlyos helyzetet. A nicaraguai kormányzó tanács közleményét Miguel d’Escoto külügyminiszter ismertette Managuában a diplomáciai testület tagjaival. Az okmány hangsúlyozza, hogy Nicaraguának joga van önvédelemre, és az ország folytatja védelmi képességének megerősítését. Mengisztu Hailé Mariam etiópiai állam- és kormányfő csütörtökön fogadta Pérez de Cuellar ENSZ-főtitkárt, és tájékoztatta őt azokról az intézkedésekről, amelyeket kormánya tett a szárazság következményeinek leküzdésére. Mengisztu elmondta, hogy az éhezők száma hatmillió Nicaragua csütörtökön — 48 órán belül másodszor — tiltakozott az Egyesült Államoknál az ország elleni újabb amerikai provokációk miatt. Csütörtökön egy SR—71 típusú amerikai kémrepülőgép sértette meg az ország légterét. A nicaraguai külügyminiszter szerdán két amerikai hadihajó és egy C—130-as harci gép provokációi miatt küldött tiltakozó jegyzéket az amerikai külügyminiszternek. A nicaraguai kormány követeli az amerikai kémakciók és a Nicaragua elleni infelefct van Wollo, Gondar, Tigre és Eritrea tartományokban. Ezeken a vidékeken az utóbbi hónapokban ezrek haltak éhen. Az ország tizennégy főkormányzöságából tizenhármat érint a szárazság. A találkozón Pérez de Cuellar biztosította az etiópiai vezetőt arról, hogy az ENSZ a tervencáót előkészítő lépések haladéktalan beszüntetését. Egy csütörtökön Managuában tartott nagygyűlésen Jai- íme Wheelock mezőgazdasági miniszter, a Sandinista Nemzeti Felszabadítási Front Országos Vezető Tanácsának tagja közölte, hogy a nicara- guai kormány értesülései szerint a Nimiitz amerikai repülőgép-anyahajó — amely nemrégiben hagyta el a kubai területen törvénytelenül fenntartott guantanamói amerikai haditengerészeti támaszpontot — a közeli napokban Nicaragua partjai elé érkezik. jövőben is támogatja az afrikai ország kormányának erőfeszítéseit a szárazság következményeinek leküzdésére. Rámutatott, hogy az időjárási változások következtében Af- ri'ka-szerte kialakult helyzet Etiópiát sújtja leginkább, ezért az ENSZ elsőbbséget biztosít ennék az országnak. PANORAMA BUDAPEST A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága táviratban üdvözölte a Kolumbiai Kommunista Párt XIV. kongresszusát. ♦ Pénteken elutazott Budapestről a Szovjet—Magyar Baráti Társaság küldöttsége, amely Jurij Barabásnak, a társaság első elnökhelyettesének vezetésével részt vett a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójának magyarországi ünnepségein. Jurij Barabást fogadta Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. • Az 1985-bén Moszkvában megrendezendő XII. Világ Ifjúsági Találkozó nemzetközi előkészítő bizottságának legutóbbi üléséről és a világszövetség jövőbeni akcióiról tájékoztatták a sajtó képviselőit pénteken a DÍVSZ székházában. E rendezvények és eszmecserék sorából kiemelkedik a Liberális és Radikális Ifjúság Nemzetközi Szövetségével (IFLRY) közösen rendezendő decemberben Budapesten sorra kerülő találkozó. HANOI Az utóbbi hónap viszonylagos nyugalma után ismét fegyeveres összecsapásokra került sor a vietnami—kínai hajtáron. PÁRIZS Pénteken francia—olasz csúcstalálkozót tartottak a francia fővárosban. Bettino Craxi olasz miniszterelnököt hét minisztere kísérte el a tárgyalásokra. TOKIÓ Tokiói kormányforrások pénteken megerősítették annak lehetőségét, hogy január első felében japán—amerikai csúcstalálkozóra kerül sor. Ugyanerre utalt a nap folyamán elhangzott parlamenti nyilatkozatában Abe Sintaro külügyminiszter is. De Cuellar Etiópiában Céltudatos tárgyalásokat! Péntek esti kommentárunk. Az utóbbi napokban ismét a leszerelés kérdéseire terelődött a világ figyelme. Andrej Gromiko a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulóján mondott beszédében újólag hangsúlyozta: a Szovjetunió továbbra is elkötelezett a fegyverzetek korlátozása és csökkentése iránt, és kész a komoly és becsületes tárgyalásokra. Kütönös nyomatékot ad a szovjet külügyminiszter megnyilatkozásának az a körülmény, hogy azon a napon hangzott el, amikor az Egyesült Államokban megnyitották a szavazóhelyiségeket. Azóta ismertté vált, hogy Ronald Reagant másodszor is az USA elnökévé választották. A kampány második szakaszában Reagan a Szovjetunióval folytatandó érdemi párbeszédre tett ígéretet. A nemzetközi közvélemény most kíváncsian várja, vajon az elnök állja-e szavát, s a szovjet leszerelési javaslatokról, a Szovjetunió tárgyalási készségéről végre tudomást vesz-e a Fehér Ház? Erre — sajnos — az utóbbi években Washington semmiféle hajlandóságot nem mutatott, s emiatt a feszültség rendkívül veszélyes mértékben megnőtt. Üjabb fontos leszerelési javaslatot tettek a szocialista és az el nem kötelezett országok az ENSZ-ben. A közgyűlés leszerelési és nemzetközi biztonsági kérdésekkel foglalkozó 1. számú bizottságában két közös indítványt terjesztettek elő. Az első az atomfegyver-kísérletek azonnali beszüntetését és betiltását szorgalmazza. Aligha szükséges bővebben méltatni, milyen nemzetközi jelentősége van ennek a javaslatnak ma, amikor a nukleáris fenyegetettség szinte roppant mértékben megnőtt, s a tömegpusztító fegyverek valóságos arzenálja néz egymással farkasszemet kontinensünkön is. Egy másik, ugyancsak közösen előterjesztett javaslat azt célozza, hogy hívjanak össze leszerelési konferenciát, amelyen kimunkálnák a neutronfegyver gyártásának és rendszerbe állításának, valamint bevetésének a tilalmáról szóló egyezményt. Az amerikaiak és bizonyos NATO- stratégák által cinikusan „humánus fegyverként” emlegetett neutronfegyver gyártását Reagan elnök ismét engedélyezte, ami beláthatatlan következményekkel járhat a fegyverkezési versenyben. A Szocialista lnternacionálé is felismerte a jelenlegi világhelyzet veszélyeit. A szervezet leszerelési bizottsága a napokban Tokióban ülésezett. Pénteken közzétett felhívásában mind a hagyományos, mind az atomfegyverek terén leszerelést és céltudatos tárgyalásokat sürgetett a testület. Egyszersmind hangsúlyozták: a katonai kiadásokat világszerte csökkenteni kell. Tizenhét szocialista és szociáldemokrata párt képviselői tekintették át a nemzetközi helyzetet. Aligha véletlen, hogy az ülésen elfogadott dokumentum nyomatékkai hangsúlyozta: a Szovjetunió már kifejezte készségét a tárgyalásokra. A következő lépést az Egyesült Államoktól várja a Szocialista lnternacionálé. Pontosabban: nemcsak a szocialista és a szociáldemokrata pártok világszervezete, hanem földünk minden lakója, aki aggódik a világ jelenlegi állapota és főleg jövője miatt. GYAPAY DENES Hogyan tovább Indiában? Kikerülhetetlen döntések A temetésre érkezett külföldi delegációk hazautaztak. A vasúti közlekedés megindult, ismét működnek a bankok és a hivatalok, termelnek az átmenetileg leállt üzemek, s felhúzták redőnyeiket a boltok. Csaknem mindenütt feloldották a kijárási tilalmat, igaz, a hadsereg és a rendőrség erői továbbra is készültségben vannak, hogyha a véres hindu— szikh összecsapások esetleg megismétlődnének, helyreállítsák a rendet. E hírek azt jelzik: Indiában — ha lassan is — az élet kezd visz- szazökkenni a szokott kerékvágásba. Gyors utódlás Indira Gandhi meggyilkolása valójában persze súlyosabb csapást jelentett annál, hogy a hatalmas dél-ázsiai állam egyhamar túljusson a nyomában kialakult súlyos krízisen. Nem is csupán a brutális incidensek hullámáról van szó — bár a csaknem ezer halálos áldozat az elszabadult indulatok féktelen voltát mutatja, — hanem inkább a politikai bizonytalanságról, az ország közelés távolabbi jövője körül kirajzolódó kérdőjelek soráról. A nyugati sajtóban nem kevesen egyenesen azt vetették fel, hogy túlélheti-e az egységes India Indira Gandhi elvesztését. Ám a reálisabb helyzetelemzők nem fogalmaznak ennyire végletesen. Azt azonban senki sem tagadhatja, hogy az ország új miniszter- elnöke, a szinte azonnal, órákon belül anyja örökébe lépett Radzsiv Gandhi előtt bonyolult teendők sorakoznak. A Gandhi asszony Nemzeti Kongresszus Pártjával szembenálló ellenzék vezetői már Radzsiv Gandhi kinevezését is élesen támadták, pedig az adott helyzetben kétségtelenül ez a lépés volt a legcélszerűbb a mélyebb válság elkerülésére. Ahogy azt a tekintélyes londoni napilap, a Financial Times értékelte: Radzsiv kinevezése „a legjobb rövid távú remény arra, hogy India stabilitása megőrződjék”. Az új kormányfő a jelek szerint tisztában is van e nehéz feladatával. A lakossághoz intézett televíziós és rádióbeszédében arra emlékeztetett: anyja álma, életcélja mindenkor az egységes, békés és virágzó India volt, s az ország népének alapvető érdeke, hogy továbbra is ezen az úton haladjon. Kérdés persze, hogy tudja pótolni Radzsiv a nemcsak hazai politikai harcokban veterán, ellenlábasai által is elismert képességű, hanem a világpolitika színpadán is kiemelkedő szerepet játszi Indira Gandhit. Radzsiv ugyanis, aki negyvenévesen lett hirtelen India kilencedik, edigi legfiatalabb kormányfője, viszonylag kevés politikai tapasztalattal rendelkezik. Hosszú ideig csak családjának és hivatásának élt (az indiai légitársaságnál dolgozott pilótaként, a repülést szeretett hivatásának érezte), s csupán testvérének halálos balesete után, alig négy esztendeje lépett helyette anyja oldalára. Elnyerte Szandzsaj megüresedett parlamenti mandátumát, tavaly február óta pedig a kormánypárt főtitkári funkcióját viselte. Választási kérdőjelek Ennyi idő alatt persze kevéssé volt igazán alkalma, hogy erényeit bizonyítsa. A sors tragikuma, hogy nincs már lehetősége az optimális módon, kitervelt fokozatossággal átvenni a kormányzás felelősségét, s gyakorlatilag egyik napról a másikra kell beletanulnia a Föld második legnépesebb államának irányításába. Mégpedig egy olyan állam élén, amelynek meg kell birkóznia a gazdasági és társadalmi elmaradottság ezernyi terhével, a kínzó nemzetiségi, nyelvi, vallási ellentétek béklyóival. Hogy ezek visszahúzó ereje meddig terjedhet, arra épp a Gandhi asszony elleni merénylet szolgálhat bizonyítékul. Hiszen a pillanatnyilag ismert — igaz, felderíthetet- len mozzanatokban bővelkedő — tények szerint a kormányfőt a pandzsábi események, elsősorban az amritsza- ri szent hely, az Aranytemplom nyári elfoglalása miatt bosszút hirdető szikh szélsőségesek gyilkolták meg. Márpedig a szikh probléma nem az egyetlen, amivel az új miniszterelnöknek szembe kell néznie. Az önállósodási (néha elszakadási) törekvések, a központi kormányzás elleni, nemegyszer külföldről is támogatott fellépés az elmúlt években több szövetségi államban is megerősödött. (Példaként utaljunk csak Kasmírra és Asz- számra.) A helyi pártok, az ellenzéki csoportok számos győzelmet arattak a Kongresszus Párttal szemben. Hosszabb távon ezért úgy tűnik, elkerülhetetlen valamilyen reform kidolgozása, amely az új-delhi kabinet és a helyi törvényhozások jogainak megosztását módosítaná — anélkül azonban, hogy az ország egysége veszélybe kerüljön. Nem halaszthatja sokáig a döntést Radzsiv Gandhi a küszöbön álló választások ügyében sem. A parlamenti voksolás konkrét kiírására nem került ugyan sor, de az előzetes bejelentések alapján azt december legvégén — január elején tartották volna meg. A szakértők zöme úgy véli, hogy e menetrend nem is változik meg, hisz az India számára tragédiát hozó merénylet voltaképp növeli a kormánypárt iránti szimpátiát. Gazdaság és külpolitika Fontos feladat Radzsiv számára India világszerte méltányolt diplomáciai szerepének megőrzése is Nem mentes kérdőjelektől India gazdasági helyzete sem. Tény, hogy az ország napjainkban már a világ kilencedik ipari nagyhatalma, s hogy a mezőgazdaság örvendetes fejlődésével leküzdötték az éhínség oly sokáig fenyegető rémét. Am az erőfeszítések ellenére változatlanul kiugróan magas, sőt növekvő a népességszaporulat. Ez pedig, ha az élelmiszer-önellátás elért szintjét nem is veszélyezteti, de mindenképp megakadályozza az érezhetőbb javulást. A nemzeti jövedelem alacsony, a társadalmi egyenlőtlenség az elmúlt évtizedekben keveset csökkent, a hivatalos kimutatások szerint is százmilliók élnek a szegénységi szint alatt. Nyomasztó hagyatéka mindez India gyarmati múltjának, s épp ennyire súlyos öröksége a politikai felelősséget ily kényszerű körülmények között átvevő Radzsiv Gadhinak. A közeljövő mutatja meg, hogyan küzd meg feladataival, hogyan sikerül valóra váltania anyja, elődje befejezetlenül maradt életművét. SZEGŐ GÁBOR